Keresés

Részletes keresés

Gajdos Péter Creative Commons License 2003.03.04 0 0 330
Befolyásos európai politikusokat és szakembereket is folyamatosan tájékoztat a Terror Háza körüli botrány fejleményeiről a múzeum vezetése. Schmidt Mária főigazgató, illetve a kuratórium tagjai december óta, elsősorban a tavalyinál alacsonyabb költségvetés miatt tartotta szükségesnek, hogy az intézmény nemzetközi kurátorait informálja és erkölcsi támogatásukat kérje.
Schmidt Mária már korábban jelezte, hogy ha szükséges, a nemzetközi közvélemény elé viszi a múzeum ügyét. Ennek jegyében írtak levelet decemberben, majd a napokban is a jelenleg Budapesten tartózkodó Pat Coxnak, az Európai Parlament elnökének.

A kurátorok az Európai Parlament több képviselőjét, az Európai Konvent alelnökét, az Európai Néppárt vezetőségét, valamint a német CDU külügyi szóvivőjét és az osztrák Néppárt főtitkárát is tájékoztatták.

Habsburg Ottó és fia, Habsburg György pénteken, a Freedom House képviselői pedig szombaton látogatnak a múzeumba, így őket is tájékoztatja Schmidt Mária. Az amerikai nagykövet szintén jelezte látogatási szándékát.

Schmidt Mária elmondta, a múzeum és a kormány egyaránt méltatlan helyzetbe került, ezért tartják szükségesnek a nemzetközi közvélemény tájékoztatását. Konkrét segítséget nem kértek a megkeresések során, a szándékuk ugyanis a felvilágosítás.

Kiszely Gábor, a Terror Háza szakmai igazgatója elmondta: az osztrák szövetségi kancellár kilátásba helyezte, hogy informálja az európai közösség illetékes bizottságait Brüsszelben, és Strasbourgot is bekapcsolja ebbe az akcióba.

Nargile Creative Commons License 2003.02.27 0 0 329
Tulajdonkeppen a Gulag leepitese a hruscsovi valtassal kezdodott meg: 1953. marcius 27-en szabad labra helyeztek az 5 evre vagy ennel rovidebb tavra itelt rabokat. A politikai foglyok szama 1953-ra az 50-es 580,000 forol 480,000-re csokkent. 1954-55-ben 88,278 fogoly szabadult ki a Gulagrol. 1956-ban a XX. kongresszus hatasara felgyorsult a politikai foglyok szabadon bocsatasa, 1959-re mar "csak" 11,027 politikai foglyot regisztraltak. Bar a Gulag hivatalosan megszunt es gazdasagi jelentoseget elvesztette, mas neven a taborok tovabb mukodtek 1960 utan is, es a politikai foglyok egy uj generaciojat fogadtak be: az emberjogi harcosokat es ellenzekieket.
Előzmény: Törölt nick (326)
Hy Creative Commons License 2003.02.26 0 0 327
:o)
Náluk már a II. vil.háb. előtt volt tíví, hisz olyan korszerűek voltak!
Előzmény: Törölt nick (326)
waxxablaze Creative Commons License 2003.02.26 0 0 325
most olvastam vhol, hogy ha a vallatás alatt nem tört meg az ember-akkor x-el aláírták helyette a vallomást, mondván analfabéta.
Előzmény: Nargile (324)
Nargile Creative Commons License 2003.02.26 0 0 324
Egyebkent a "Gulag egy szovjet taborrendszer tortenete" c. konyvben kozze van teve az 58-as paragrafus alapjan a moszkvai keruletben kivegzett magyarok nevei es rovid biografiaja (188 ember). A helyzet ironiaja, hogy a legtobbjuket idehaza is borton varta volna, mert kommunistak voltak...
Előzmény: Nargile (323)
Nargile Creative Commons License 2003.02.26 0 0 323
Ok, megvan. Erdekes oldal.
Előzmény: waxxablaze (321)
waxxablaze Creative Commons License 2003.02.26 0 0 322
nem igazán értem
most milya bánatért teszi oda a forum hivatkozását???
mindegy
www.gulag.hu
ez a cél
Előzmény: waxxablaze (321)
waxxablaze Creative Commons License 2003.02.26 0 0 321
Előzmény: Nargile (320)
Nargile Creative Commons License 2003.02.26 0 0 320
Az altalad megadott site 404, nem letezik.
Egyebkent valoban "Kolima" es "Magadan" a Gulag legrettegettebb, emblematikus helyei voltak a magas halandosag es a szokes lehetetlensege miatt. Kolima Eszakkelet-Sziberia egyik folyoja, 1930-ban aranylelohelyet fedeztek fel itt, es a rendkivul zord idojarasi korulmenyek miatt a Dalsztroj (sziberiai Gulag gazdalkodasi egyseg, kb. 100-200,000 rabbal) bevetesevel akartak kitermelni. Valoban nagy gazdasagi jelentoseggel birt, a 2.VH alatt a Szovjetunio produkalta a vilag aranytermelesenek felet, es ezt foleg Kolimaban termeltek meg. Ez jelentette a sztalini iparositas financialis fedezetet.
A Dalsztroj Kolima-medencei altaborrendszeret neveztek Szevvosztlagnak. Az itteni halandosagi arany valoban a legmagasabb volt az osszes tobbi taborehoz kepest, 1934 es 1939 kozott a leveltari adatok szerint 37,700 ember halt meg. Ha azt nezzuk, hogy a Szevvosztlag fogolyletszama 1934-ben 29,659 fo, es 1937-ben 70,414 fo, ez borzalmas halalozasi szazalekokat sugall.
A szaraz tenyeken kivul irodalmi beszamolo is rendelkezesre all az itteni emberi szenvedesrol, Varlam Salamov novellai.
Előzmény: waxxablaze (318)
waxxablaze Creative Commons License 2003.02.26 0 0 319

14 éves lány

(Nevelőszülőknél) voltam tizennégy éves koromig, addig, amíg a háború nem közeledett. Ők elmenekültek, én ottmaradtam. Így akkor bekerültem a transzportba, ami ...

Maga politizált?

Nem, akkoriban egy tizennégy éves gyerek nem tudott politizálni.

Ott maradt egyedül a lakásban?

Igen, ott maradtam egyedül a bejárónővel a lakásban és hát ott elfogtak. Azt mondták, azért fogdossák ott a népet, mert nagyon sok csendőr lakott ott azon a vidéken, ott volt egy csendőr laktanya és hát hogy a csendőrség miatt egy hónapig tartott a front. És akkor így összeszedtek ...

Kik?

Hát a hatóság.

Magyar hatóság?

Nem románok. Románok jöttek be hozzánk. A románok vezetése alatt, gondolom. Nem tudtam odafigyelni, mert gyerek voltam ahhoz, hogy ilyesmit megfigyeljek, kik, vagy hogyan. Csak összeszedtek. Sokan voltunk. Bevagoníroztak és elvittek. Először Ukrajnába és börtönbe kerültem. A kievi börtönbe és ott voltam, azt hiszem nyolc, vagy kilenc hónapig. Ott szabályosan rábeszéltek arra, hogy mondjam azt, hogy kémkedtem, hogy kémkedésért vagyok lefogva. Azért volt ilyen hosszadalmas ideig, mert nem is tudtam oroszul beszélni és nem volt tolmács. És amikor jött a tolmács, elmondta magyarul, hogy mondjam azt, mert ha nem mondom, itt fogok megrohadni. Szó szerint így mondta, itt fogok megrohadni a börtönbe, mert addig fognak úgyis vallatni, amíg ezt nem mondom. Hát akkor mondtam, hogy kémkedésért. Kémkedtem, azért hoztak ide. Hát akkor el kellett sorolni, hogy kinek kémkedtem. Hol kémkedtem. Hol végeztem a kém iskolát? Hát erre mindre nem tudtam válaszolni, mert ugye ... Össze-vissza zagyváltunk mindent a tolmács segítségével. Mindent összebeszéltünk, amit az mondott, én is úgy mondtam, hogy mindennek vége legyen. Mert hogyha elítélnek, akkor kikerülök lágerba és a lágerba kint sokan vannak magyarok és más emberek. Ott van remény még, hogy az életet folytassuk és kiszabaduljunk. És ez így ment. Azt hiszem eltelt egy év is, mert december utóján, karácsony körül, nem tudok pontosan az évekre, vagy a hónapokra, napokra visszamenni, mert nem tudtam beszélni. Oroszok között voltam és hát az egy olyan borzasztó volt, hogy mutogatva, vagy mit tudom én ... Szóval nem tudtam követni az időt.

Előzmény: waxxablaze (318)
waxxablaze Creative Commons License 2003.02.26 0 0 318
www.gulag.hu
egy kis ízelítő

Ha munkába hajtott 35 kg-os, éhezés és vitaminhiány miatt elevenen oszlásnak indult testű "szellemek" nem bírják tovább - az útalapba dobálják őket. (Kolima-út Magadánnál)

Latrinából, kővéfagyott szemétdombról kotornak elő csontot, krumplihéjat. Egyesek beszámolnak arról, hogy a 35 kilós, munkára vezényelt, de szellemként ténfergő rabok a halottakat csonkítják, vagy élő társuk lesz áldozat. (BBC World Service, angolul)

Előkerültek olyan dossziék is, ahol az elítéltek életkora 4 év. (CNN interjú, angolul)

Levél, csomag nincs, tilos.

Ha megéri kiszabott büntetése végét, nem térhet haza, hanem a Szovjetunió területén kijelölt helyen kell letelepednie, és onnan nem költözhet el soha.

http://www.gulag.hu/cnn_interview.htm






Előzmény: sanyi (290)
Nargile Creative Commons License 2003.02.20 0 0 317
Szova Te a 34 es 41 kozott a Gulagon tartozkodo foglyok osszeletszamarol beszelsz, magyarul mindazokrol, akik ebben az intervallumban a Gulagon tartozkodtak, es ezt 7 milliora teszed. Ez mondjuk nehezen hiheto, mert a legtobb Gulagot megjart fogoly 10 evet kapott. Ha mondjuk (Zemszkov adatai szerint) 34ben 510,307 fogoly volt a Gulagon, 1941-ben pedig 1,500,524 fogoly, akkor ez azt jelenti, hogy szinte evrol evre cserelodtek a foglyok vagy ilyen sokan meghaltak, ami nem igazan lehetseges.
Előzmény: Fedoszejev (316)
Fedoszejev Creative Commons License 2003.02.14 0 0 316
9492/2/125: az 1940-es évre vonatkozik, a büntető ítéletek száma ebben az évben 700000-ről majdnem 2300000-re nőtt (persze ebből nem mind kerültek Gulagra)
9492/2/42: 1940-ben csak az úgymond "garázdaság" miatt lágerfogságra ítéltek száma 200000-re nőtt.

Werth egyébként a 30-as évekre vonatkozó adatok összeállításához felhasználta Zemszkov kutatásait is, továbbá egy Getty-Rittersporn-Zemszkov közleményt és Blum, Popov, Hlevnyuk munkáit.
Eddig csak a táborokba kerültekről volt szó, pedig ebben az időszakban 600000 nyilvántartott haláleset történt a deportáltak, továbbá az áttelepítettek, ill. a "különleges telepesek" között!

Még egy érdekes adat (9414/1/330/56-62): 1941-43 között 1068000 rab került a Gulagról egyenesen az arcvonalra.

Most látom, hogy félreértettük egymást, te az egy időben a Gulágon levő fogolylétszámról írsz, én meg az 1934-41 közti teljes dokumentált létszámról.
A max létszám Werth szerint 1953 elején volt; 2750000 fő, plusz még ugyanannyi "különleges telepes". (GARF, 9414/1s/1391-1392)

Előzmény: Nargile (304)
Fedoszejev Creative Commons License 2003.02.14 0 0 315
Ami innen kezdve emnbertelen ítélet. Mintha a náciktól és az ÁVH-tól vették volna a példát.

Na, azért ez egy kicsit túlzás. Akik azon a folyosón szerepelnek, végül is mégiscsak elkövettek valamit. Abban egyetértek, hogy nem ártana azért valami életrajzféleség, de legalább csoportosítani kéne az áttekinthetőség kedvéért.

Előzmény: kaleb (308)
waxxablaze Creative Commons License 2003.02.14 0 0 314
Márai is valami ilyesmit mondott a naplóban...
..a bosszú érdekében szövetkeztek a komcsikkal.
Előzmény: Tájékoztató Iroda (312)
kaleb Creative Commons License 2003.02.14 0 0 313
Na látod, ez a nagy különbség.

Az ember egyéniség, személyiség. Egyéni tulajdonságokkal, egyéni felelősséggel. Nem egy a tömegből, nem felcserélhető. Mint két zsíroskenyér.

Előzmény: Rém Hírügynökség (310)
Tájékoztató Iroda Creative Commons License 2003.02.14 0 0 312
OFF:

Istenem, egyesek milyen gyerekesen tudják védeni a felszabadítójukat. Egyszerűen nem lehet érteni, hogy miért nem lehet anélkül gyűlölni a nácizmust, hogy közben ne "szeretnénk" a Szovjetuniót? Miért nem lehet tudomásul venni, hogy a történelmünk már csak ilyen volt: megszállás - megszabadulás - megszállás?

Asszem Braham mondta legutóbb, hogy egy Vörös Hadsereg foglyul ejtette őket 1945-ben, marhára nem érdekelte őket, hogy zsidó áldozatok, és csak a véletlennek köszönhetően, egy zsidó származású szovjet tiszt segítségével szökhettek meg.

Mi köze továbbá a felszabadulás utáni ilyen-olyan zsidó és/vagy (ifjú)kommunista illúzóknak, majd később bűnöknek a mai tiszta eszünkhöz, tisztán látási esélyünkhöz? Egy őszinte szembenézés ezzel, egyenesen érthetőbbé, kvázi megbocsáthatóbbá tenné ezeket az illúziókat. De ha valaki még most is azokat szajkózza, azzal miféle párbeszédet lehet folytatni?

Kertész Ákos talán még arról sem tud, hogy a nagy éhinségek idején szülők saját gyerekeiket ették, s ha tudja, valszleg őket tartja bűnösnek benne. [Jelenleg Észak-Koreában zajlik ugyanez, a Spektrum, vagy a BBC szerint.] Ugyanígy valszleg nem tud Sztalin antiszemitizmusáról, és a "zsidó orvosok peréről".

ON: olvasom, Nancy bunkó volt? Ez a finom asszonka? Nem mondjátok? Bár lehet, hogy most nem trendy européernek lenni Amerikában:-)))

Előzmény: Tappancs (284)
waxxablaze Creative Commons License 2003.02.14 0 0 311
ezek az én agyam mélyebb bugyrai
ugye?
a kinai-stb elvtársak agyának bugyrai patyolatszerűek:akik kiszámlázták a lőszer árát a kivégzettek családjainak.
Előzmény: mpd (307)
Rém Hírügynökség Creative Commons License 2003.02.14 0 0 310
kaleb: Ahogy náluk zsidó az zsidó, kulák az kulák, Schmidt Máriánál ávós az ávós.

Elképesztő ez a Maris! Tán még a zsíroskenyér is szíroskenyér nála... :)

Előzmény: kaleb (308)
kaleb Creative Commons License 2003.02.14 0 0 309
Meg nyilas az nyilas. Sőt: ávos az nyilas, nyilas az ávós, tettes az tettes, függetlenül attól, konkrétan mit is tett is, és ki is ő.
Előzmény: kaleb (308)
kaleb Creative Commons License 2003.02.14 0 0 308
Nekem az nem tetszett a kiállításban, hogy a tettesek c. rész hihetetlenül káoszos. Két ávós közt Grassy József, egy vérbíró mellett Baky László... Teljesen áttekinthetetlen.

Igen, nekem is ez a bajom. Hogy ezek teljesen tulajdonság és sorsnélküli emberek. Egy halom ember, tettesek, Nyilván külön emberfajta, azért vannak így együtt. Mint egy állatcsorda. Ebben tünik el az egyéni felelősség.

Ami innen kezdve emnbertelen ítélet. Mintha a náciktól és az ÁVH-tól vették volna a példát. Ahogy náluk zsidó az zsidó, kulák az kulák, Schmidt Máriánál ávós az ávós.

Előzmény: Fedoszejev (302)
mpd Creative Commons License 2003.02.14 0 0 307
A tatárokat valóban nem északra, hanem Üzbegisztánba viték. A kalmükök kerültek Szibériába.
Ellenben a '44-es kitelepítést követő két év múlva a tatárok negyede már halott volt. Se munka, se semmi, a gyerekek 10%-a járt iskolába, járványok, miegymás.
Szóval nem volt az sem habostorrta, de még mindig sokkal jobban jártak, mint bárki, aki északra került.
Gondold csak el, a kulákoknak pl. annyi cuccuk volt, amennyit el bírtak vinni családonként egy szekéren. Szibériában kaja sincs, földművelés sincs.
Ugyan mit ettek ott? Hol laktak?
Rosszabb volt az, mint az agyonlövés. És ugyanolyan biztos.

A kuláktalanítás kapcsán a fogadó területek különítményesei panaszkodtak is: hová tegyék azt a sok népet?
A Kommunizmus Fekete Könyvében konkrét források is vannak, érdemes olvesgatni.
Egy ilyen jelentés panaszkodik: mit kezdjenek a gyerekekkel és öregekkel? A szállítmány felét ők teszik ki. Ki fogja élelmezni a kitelepítetteket?

Kimutatták, hogy hány vagon gabona kellene a szállítmány élelmezésére a tajgán, dehát azt hogyan szállítsák oda? Kitől vonják el? A II. Nagy Éhínség idején....

Előzmény: Nargile (291)
Feles Elek Creative Commons License 2003.02.14 0 0 306
Vicces vagy...
Előzmény: mpd (285)
Aranymadár Creative Commons License 2003.02.13 0 0 305
Nancy kifejezetten bunkón viselkedett. Nem kapcsolta ki a mobiltelefonját, és tablónézegetés helyett/mellett a bunkofonba csicsergett, még az interjú közben volt képe telefonozni. Nem, nem tört ki a háború! Amerikai tapló!
Nargile Creative Commons License 2003.02.13 0 0 304
Megvan:GARF (Centralnij Goszudarsztvennij arhiv Rosszijszkoj Federacii), azaz az Orosz Foderacio Allami Leveltara.
Ugyanakkor jo lenne, ha elmondanad, mik az altalad emlitett dokumentumok valojaban.
Előzmény: Nargile (303)
Nargile Creative Commons License 2003.02.13 0 0 303
GARF? Az minek a roviditese?
Nem a Krausz irta, csak szerkesztette. Ez nagy kulonbseg. A leveltari adatoknak pedig nem ismerem eddig mas kiadasat, mint a Zemszkov-felet.
Előzmény: Fedoszejev (300)
Fedoszejev Creative Commons License 2003.02.13 0 0 302
Kedves Kaleb!

A kis Gulag-relativizálás után visszakanyarodnék "ontopicabb" témára. :)
Azt én is szeretném tudni, hogy Kun páterről honnan lehetne többet megtudni. Csak információmorzsákkal rendelkezem pl. Schmidt Mária ("világéletemben irtottam mindent, ami zsidó"), vagy Ungváry Krisztián ("Krisztus nevében: tűz") írásaiból. (Az idézeteket emlékezetből írom, lehet hogy nem pontosak.)
A cionista orvos és szocdem politikus, Dénes Béla viszont talán többet tudott Kun pályafutásáról. Egy részlet a memoárjából (Ávós világ Magyarországon):
"Ha Kun pátert odaállítjuk egyfelől - róla az Egyház nyilván joggal azt állítja, hogy már régen kitaszította kebeléből s jogtalanul viselte a szerzetesi ruhát - úgy el kell fogadni azt is, hogy ezek a zsidó származású ávósok, nyomozók és orvosok nem mocskolhatják be a zsidóságot, mert réges régen elszakadtak mindattól, ami zsidó."
Dénes húgát egyébként Kunék gyilkolták meg.

állítólag a zeneszerző szövetség titkára volt. Muzikális lélek...
Eszem a lelkét. Érdekes, hogy ilyen emberbőrbe bújt vadállatok milyen sajátságos jellemvonásokat is szoktak mutatni.

Kunról még az sem túl közismert, hogy már maguk a nyilasok is halálra itélték, Szálasi viszont kegyelmet adott neki.

De az nem lett kihangsúlyozva a kiállításon, hogy voltak az ÁVH-nak olyan foglyai is, akik csak azt kapták, amit megérdemeltek. Kun András csak egy példa.
Ha az ÁVH-nak már nem is nagyon, az elődszervezeteinek valóban lehettek.

Nekem az nem tetszett a kiállításban, hogy a tettesek c. rész hihetetlenül káoszos. Két ávós közt Grassy József, egy vérbíró mellett Baky László... Teljesen áttekinthetetlen.

Előzmény: kaleb (197)
Tappancs Creative Commons License 2003.02.13 0 0 301
Nem fölösleges. Ha liberális lennék, akkor viszont el kellene tűrnöm, ha egy diáknak nem tetszik, hogy Kertészt tukmáljanak rá kötelező olvasmány gyanánt vagy ha egy irodalomtanár nem tartja a Sorstalanságot mesterműnek.
A liberalizmusomból vidáman föláldozok annyit, hogy kötelezővé tegyek bizonyos olvasmányokat.
Előzmény: Nargile (299)
Fedoszejev Creative Commons License 2003.02.13 0 0 300
Többek között GARF, 9492/2/125, 9492/2/42. Ezek az 1940-es évre vonatkoznak.
Azt a Gulag c. könyvet véletlenül nem Krausz írta? :)
Előzmény: Nargile (298)
Nargile Creative Commons License 2003.02.13 0 0 299
Szoval szerinted a kotelezo irodalom felesleges az iskolaban?
Előzmény: Tappancs (297)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!