De "valaki" úgy döntött (és miért is ne?), hogy a hosszút nem jelöljük külön (mint ahogy pl. a zárt e-t sem jelöljük külön). A nem-jelölés indoka valószínűleg az esztétikai elgondolás lehetett, meg hát, hogy nem akartak egy tetragráfot... (így is már a kevés nyelvek írásai közé tartozik a magyar, amelyek trigráfo(ka)t használnak).
Nekem a d+z kapcsolat is hosszú, de érvvel is alá tudom támasztani, nem csak "nekem", ill. "nyelvérzékkel":
A magyarban, ha két hang torlódásából egy új (pl. palatális vagy affrikáta) alakul, az mindig hosszú:
egy+szer = [eccer], s nem [ecer] adj! = [aggy] és nem [agy] tetszik = [teccik] és nem [tecik]
Így a d+z torlódás is:
vadzár = [vaZZár] és nem [vaZár] (ahol a 'Z' a [c] zöngés párját hivatott jelölni).
A kardzörej esetében más, mert ott, ugye, egy harmadik mássalhangzó is jelen van, az /r/, azt meg, hogy ilyen esetben a hosszú mássalhangzók rövidülnek, ismert.
Na, úgy látom, érdemes volt rákérdezni, mert bejött a sejtésem, hogy mégsem olyan triviális a dz mibenléte, mint ahogy Kis Ádám elsőre állította...
Ha már itt tartunk, rákérdeznék arra is, hogy írásban miért nem különböztetjük meg a hosszú és a rövid dzs-t? Szerintem pl. a "tinédzserben" egyértelműen rövid, a "lodzsában" meg egyértelműen hosszú. De akkor az utóbbi írásmódja miért nem "loddzsa"?
Ez így szreepel az StrMNy-ben is, lezámítva azt az érvet, hogy a dy általában hosszú, és ha nem, akkor sem opponál hosszú dz-vel, viszont a d+z nem hosszú.
Az, hogy a [dz] beszédhang a [c] beszédhang zöngés párja vitán felül áll. De ez indifferens abból a szempontból, hogy a /dz/ fonéma-e a magyarban. A dzadzíkivel meg egyszerű a helyzet: a tzatziki írásképet a naiv magyar olvasó [caciki] formában ejti, az újgörög írás (és újgörög–magyar átírás) alapján viszont a τσ a [c] hang jele, és a τζ a [dz]-é. Az újgörögben minden bizonnyal van /dz/ fonéma, de én erre azért – kellő hozzáértés hiányában – nem mernék megesküdni. Amúgy átírásilag az ógörög viccesebb, ugyanis elvben a ζ-t dz-nek írjuk át, de az egyetlen dzéta betűnéven kívül még csak „kivételesen” z-s átírással találkoztam, kezdhetjük akár Zeusznál. A japán átírás is kínlódik ezen a fronton, ugyanis korábban a Hepburn-beli z-t dz-nek kellett átírni, a japanológus ezt azonban az idők folyamán szinte egyöntetűen kikérték maguknak, így újabban a z-s átírás dívik. Ezek a példák, illetve a [pén(d)z], [ben(d)zin], [csókoló(d)zik] példái is azt mutatják, hogy a [dz] elsősorban a [z]-vel korrespondeál, és nyugodt szívvel elemezhető homorgán explozíva epentézisének, ahogy például a [szom(p)széd] szóban is. Mindenesetre az, hogy nincs intervokális helyzetben rövid [dz] erősen arra vall, hogy fonémaként nem létezik (az összes többi realizáció ugyanis remekül levezethető a /d/+/z/ fonémakapcsolatból.
Az kétségtelen, hogy a dzs-től kifejezetten megkülönbzöteti. Ugyanakkor nekem az jön le a dologból, hogy a dz-t nem tartja affrikátának, és a kialakulásában részt venni látja a két hangot. De ebből nekem még nem következik, hogy két fonéma lenne. Érdekes pl. a dzadziki, amely számomra mégis arra utal, hogy a dz lehet a c zöngés párja.
„Ugyanakkor van benne belső ellentmondás.” Igen a StrMNy. II.-ben még vívódóbb-töprengőbb a megfogalmazás, idővel markánsabbá vált, megerősödött Siptár álláspontja. És én valószínűleg már ezt is beleolvasom a korábbi szövegbe.
Hogy őszinte legyek, ez valószínűleg így van. De ez annyira nem egyértelmű az StrMNy-ben, hogy nem mertem így érteni. Ugyanakkor van benne belső ellentmondás. Az biztos, hogy egyértelműen megkülönbözteti a dzs-től (mármint az érvelésben). Sajnálom, hogy ez nem jött le nekem egyértelműen.
„Az StrMNy fonetika kötete nem igazán egyszerűen, de levezeti, hogy miért számít a dz egy fonémának.” Bocs, Ádám, de ennek épp az ellenkezője az igaz. Siptár Péter most már több mint egy évtizede minden fórumon (legutóbb tudomásom szerint a Pusztai-emlékkönyvben) amellett érvel, igen meggyőzően, hogy a /dz/ nem fonéma a magyarban, hanem fonémakapcsolat, ezzel szemben a /dzs/ fonéma. Egyébként 1922 előtt a magyar helyesírás is így kezelte. Először 1922-ben értette félre Simonyit az Akadémia, így vették fel a betűrendbe a dz-t, később, 1984-ben az volt a perdöntő, hogy Bolla fonetikailag egy egységnek, tehát egy beszédhangnak tartotta a [dz]-t. Ő viszont a [pf] és [bv] egységeket is beszédhangnak tartja a magyarban.
Először is azt szeretném írni, hogy az StrMNy szerint, amennyire meg tudom állapítani, a dz fonémajellege melletti érv éppen az, hogy általában hosszúnak tűnik, szemben például a szóhatáron összekerülő d+z-vel. Vö. madzag és vadzab. Ugyanakkor, ha a dz után mássalhangzó jön (edzve), akkor, mint minden hosszú msh. hasonló helyzetben, megrövidül.
A nyelvérzésk és a természetesség kérdése hamis felvetés, az csak annyiban természtees, amennyiben te természeti lény vagy. Nagy hiba a nyelvérzékből bármilyen következtetést levonni. A madzag valószínűleg azért szerepel a versenyeken, mert változott az elválasztása.
A Wikipedia szócikkének van egy pár baja, főleg a jövevényszavakat illetően. Megjegyzem, a dzadziki engem meglepett, én cacikinek ismertem. Az OH-ba felvették, de azért talán nem véletlen, hogy a gugliban kevesebb találatot mutat, mint a caciki.
Ami a Dzerzsinszkijt illeti, azt szerintem mindenki Dzserdzsinszkijnek ejti, és valahogy leírja (Gugli: Dzerxsinszkij 1350, Dzserzsinszkij 672, Dzserdzsinszkij 457)
A rövid dz-t illetően az StrMNy-ből kiderül, hogy a dz szükségképpen rövid, ha mássalhangzó jön utána (edzve), valamint a vakaródzik típusban váltakozik. A lényeg azonban, hogy sehol nincs rövid-hosszú oppozíció, ezért az időtartam irreleváns.
Ha rákeresel, akad ilyen gugli-találat (magyar), de persze meglehetős kisebbségben. A példák sánták, de végülis kiejthetőek, és kontrasztban vannak a felső sorral (nekem).
Nem kötözködni szerettem volna, tényleg. Elnézést kérek, hogy így jött le. Érdekel a kérdés.
Hogy miért természetes? Nehéz elmagyarázni, hogy miért diktál valamit a nyelvérzékem. Nekem mindig is az volt, komoly meglepetésként ért, hogy nem úgy kell elválasztani. De abban talán megállapodhatunk, hogy a ma-dzag semmiképp sem nyilvánvaló, nem véletlenül gyakori szereplő a helyesírási versenyeken :) .
Amúgy a fenti állítás szvsz. ekvivalens azzal, hogy a dz a fenti szóban hosszú (amennyiben nem hangkapcsolat). Nincs eszközöm a bizonyításra, de szvsz. a "madzag" nem a "kacag"-ra, hanem a "ballag"-ra rímel. Legalábbis az én nyelvhasználatomban, amit a köznyelvihez közelinek tudok. Továbbá úgy gondolom, hogy van a magyarban rövid dz fonéma is. Nem lehet túl gyakori, mert sajnos csak a "Dzurinda" ugrik be.
... Keresgélve a neten, a Wikipedián a magyar dz-ről szóló szócikkben a következőt találtam: "In several words, it is pronounced long, e.g. bodza, madzag, edz, pedz In some other ones, short, e.g. brindza, kamikadze, ódzkodik, dzadzíki, dzéta, Dzerzsinszkij
(Ami persze azon túl, hogy más is így gondolja, nem sokat bizonyít. Egyrészt mert Wikipedia, másrészt mert a példák hajmeresztőek.)
Ne haragudjatok, de ez már bántó szofizmus. Ha az ember nem ír ki minden szót, akkor már lehet szabadon félreérteni?
Az AkH szerkesztői nyilvánvalóan az esetleges vitában foglaltak állást, és azt döntötték el, hogy a dz-t egyetlen fonéámának tekintve a ma-dzag elválasztást javasolják.
Kedves vrobee! Nem haragszol, de a mad-zag az mitől természetes? Ez nagyon komolytalan. Persze, nem kötözködnék ebben, de amilyen az adjon Isten...
Az StrMNy fonetika kötete nem igazán egyszerűen, de levezeti, hogy miért számít a dz egy fonémának. Nem tudom reprodukálni, de engem meggyőz.
Ezt én is így látom, vrobee, a dz-vel kapcsolatban.
A vitát a helyesírási szabályzat szerkesztői nem döntötték (mert nem dönthették) el. Ők legfeljebb az egyik vélemény mellett foglaltak állást egy nyelvészeti vitában. Amit viszont valóban ők döntöttek el (és amit hivatottak is eldönteni), az a szabályozott írásmód. Ezzel semmi bajom.
Az is lehet, hogy a dz kérdésében voltak viták, de ezt a vitát a helyesírási szabályzat szerkesztői eldöntötték.
De szerintem az nem helyesírási kérdés, hogy van-e a magyarban dz fonéma? És az sem, hogy egy hangzó rövid-e, vagy hosszú (erre talán a szótagolás jó teszt: a ma-dzag szvsz. természetellenes...).
Tényleg érdeklődve várom, hogy valaki kiokosítson ezügyben.
Szerintem a mai magyar köznyelvben a j és az ly betű* ugyanazt a fonémát jelöli (ahogy a példád mutatja). Ugyanakkor vannak nyelvjárások, ahol a j, l és ly három külön fonéma - személyesen a moldvai csángók beszédén tapasztaltam meg.
Az az igazság, hogy én nem tudok a fonológiai iskolákról vitatkozni, ugyanis csak az StrMNy-ben és Antalnál tudok utánanézni. Ezek alapján azt hiszem, egyértelműen Nevem Tevével értek egyet.
Az is lehet, hogy a dz kérdésében voltak viták, de ezt a vitát a helyesírási szabályzat szerkesztői eldöntötték.
Még annyit hozzá, hogy Magyarországon pillanatnyilag nincsen kanonizált nyelvtan, az oktatott neylvtanokban meg kb az a felfogás, amit én írtam.
Úgyhogy scasc eltérő fonetikai felfogását legalábbis ki kellene fejteni.
Jaa... szóval nem akaródzik állást foglalni a kérdésben? Én is hallottam már olyanokat, hogy 'Kicsi volt a súgólyuk, nem fért bele súgójuk', csak még olyat nem hallottam, hogy valaki pusztán a szó hangzásából (tehát szövegkörnyezet nélkül) megmondta volna, hogy melyikre gondol a beszélő.
Mit szólnátok egy kompromisszumhoz: ha van két olyan szó, amelyek között csak egy j/ly az eltérés van, és a kiejtés által megkülönböztethető a kettő, akkor fonéma.
És igen, szerintem ez a /ly/ fonéma, amelyik helyenkétn fonetikai [l], helyenként fonetikai [l'], helyenként fonetikai [j].
De az a "helyenként", az különböző nyelvjárások közötti összehasonlításban értendő, nem? A köznyelvben (és a legtöbb nyelvjárásban) az ly ugyanazt azonos környezetben mindig ugyanúgy ejtendő, mint a j. Nem véletlen, hogy annyi nehézséget jelent a megtanulása.
Ha a [gereble] hangsorban más *fonéma* lenne, mint a [gerebjé]-ben, akkor a két szó mást jelentene (hisz a fonéma (egyik; leegyszerűsített) definíciója: a legkisebb jelentésmegkülönböztető egység").
Ez kifordított logika. Ez alapján le lehet vezetni, hogy a h és a v ugyanaz a fonéma, mert méhhel = méhvel.
A gereble és a gereblye tájnyelvi változatai egymásnak, de két külön szó. Ha egyazon nyelvjárásban jelen vannak, akkor gyakorlatilag szinonímának tekinthetőek, semmi több.
"[...] s minthogy a dz (ezekben az esetekben) műszeresen bizonyíthatóan egy fonéma, ez a helyes elválasztás."
Tudtommal mái napig vitatott, nincs egyetemes vélemény a nyelvészek között. Egyesek azzal érvelnek, hogy nincs minimálpár*); a "dz" fonéma létét vitatók többsége a "c" allofónjának tekinti. (Persze nem szabad allofónnak, és nem is fonetikailag kötött allofónnak, hanem ha jól emlékszem, lexikailag kötöttnek).
*) a /t/ és az /m/ más fonéma: tag ~ mag a <dz>-vel jelölt hang nem egyenlő a /k/ fonémával: bodza ~ boka a <dz>-vel jelölt hang nem egyenlő a /g/ fonémával: madzag ~ magad stb. de: vajon ily módon ki tudja bizonyítani, hogy a <dz>-vel jelölt hang nem a /c/ fonéma változata (allofónja)-e?
A [maccag] vajon értelmes szó? a [bocca], [ecc] vajon egy más szemantikai egységet jelöl-e?
Ez a "fonéma" formális meghatározásától függ, lehet, hogy más iskola hívétől tanultuk. Egyébként kb. minden nyelvkönyvben legalább egy kicsit, néha jobban eltér a definíciója.
És igen, szerintem ez a /ly/ fonéma, amelyik helyenkétn fonetikai [l], helyenként fonetikai [l'], helyenként fonetikai [j].
Ha a [gereble] hangsorban más *fonéma* lenne, mint a [gerebjé]-ben, akkor a két szó mást jelentene (hisz a fonéma (egyik; leegyszerűsített) definíciója: a legkisebb jelentésmegkülönböztető egység"). Márpedig a [gereble] 'Harke, Rechen' = [gerebje] 'Harke, Rechen'.
A dz-vel szerintem az a baj, hogy a helyesírás nem tesz különbséget rövid és hosszú változat között. Ezekben a példákban a dz-t mindenképp hosszú, de rövidként írjuk és választjuk el.