Mefg fogsz lepődni, tökéletesen igazat adok neked. Feleslegesnek ítélem ezeket a különbségeket.
Mi több: neked sincs rájuk szükséges - ha a nyelvet a legadekvátabb formájában használod, és beszélsz. Megmondanád, hogyan teszel különbséget a felsoroltad szavak között, amikor beszélsz, és nem írsz? Ráadásul bizonyítható, hogy a nyelv alapformája a beszélt nyelv, ez tekinthető (relatíve) objektívnek - az írott nyelv ennek egy mesterséges rendszzerrel kódolt változata. A felvetett probléma éppenséggel ezt az esetlegességet hordozza magában.
Vagy a Jacques : a betűk majdnem 60%-a fölösleges :)
Igy jár az a nyelv, amelyik évszázadokon át képtelen eltörölni az ő elipszilonjait...
(Megj. amúgy ha valamire kíváncsi vagyok, majdnem mindig a Wikipedián keresek először, mert könnyen elérhető és laikus számára informatív. Csak ritkán ír hülyeséget... Most pl. ezeket néztem meg a témában: French_language#Writing_system , Reforms_of_French_orthography .)
Nem is kotekedni akartam, csak eszembe jutott. Ha nagyon osszeszednem magam, bizonyara talalnek olyat is, de minek? Bebizonyitanam vele, hogy a "legtobb eset" nem azonos a "minden eset"-tel. Hurra. :)
ahol az a probléma, hogy ugyanahhoz a (toldalékolt) karaktersorozathoz más jelentés tartozik? Ez nem probléma, ugyanolyan homonímia, mint a várat-várat páros. Ki lehet találni a kontextusból, hogy melyik szóról van szó, és nem elsősorban a téma, hanem a szófajok alapján.
Igaziból annyi a homonímia, hogy észre sem veszed, hogy pl a "telefon" is többértelmű :D (-> a sarok, amit a pók telefon.)
Háromszor futottam neki a harmadik mondatnak. Sikerült értelmezni. Örülök magamnak.
Egyébként a rossz felvezetés után: én úgy látom, kevés jelentőséget tulajdonítasz szakmabeliséged ellenére - vagy talán épp ezért - a kérdés kérdéslétének, s benyomásom szerint feleslegesnek is ítéled az ilyen jellegű különbségeket a magyar helyesírásban. (Ha tévednék, mély elnézést.)
Vajjon mit kezdenél értelmezésileg a szópárokkal: sújt-súlyt, fojt-folyt,ojt-olyt etc. ?
" De a magyarban a kettős msh-k önálló betűi az abc-nek, míg máshol gyakran nem. "
Az kétségtelen, hogy a helyesírási szabályzatban ez van. Azonban ez abszolút elvi jelentőségű. Ugyanakkor a számítógépes ábrázolásban a magyar nyelv kétbetűs hangjait kivétel nélkül két karakterrel kódolják (UNICODE). Lehet, hogy az UNICODE szabvány készítői figyelmen kívül hagyták a magyar helyesírás tradicionális állásfoglalását, és ez nem szép tőle, azonban az, hogy a gy-t stb. önálló betűnek számít, fontos lehet egy vizsgán, de sem az író, sem az olvasó ember szempontjából nincs jelentősége.
Nem mondtam, hogy nincsen ilyen. De a magyarban a kettős msh-k önálló betűi az abc-nek, míg máshol gyakran nem. Bár pl. a spanyolban az lj külön szerepel a szótárban. A német ch az nem önálló betűkén szerepel, noha általában más a kiejtése a h-nak, mint a ch-nak. De ott van pl. az ß is, ami nem része a 26 betűs latin betűinek, abc-nek, vagy azon betűk ékezetes változatának, és az abc-jükben sem szerepel külön.
Az angol, francia, német neyvekben nem ritka két, sőt három betű használata egyetlen hang jelölésére, de a kelet-európai nyelvekben is van ilyen a magyaron kívül, pl. a lengyelben.
Fábián Pálnak van egy tanulmánya a gy kérdéséről. Az ő feltételezése szerint ez az írásmód olasz származású szerzetesek írásgyakorlata alapján alakult ki, akik a dzs hangot a gi betűcsoporttal írták.
Van amikor az y és az i egymás mellett van. Pl. gyilkos vagy nyitva vagy Sanyi. De minden esetben az y az egy kettős betűhöz tartozik. Más nyelvekben viszont olyannyira nem jellemző ez az együtállás, mivel a magyarhoz hasonló kettős betűk máshol nemigazán jellemzőek*, az y meg sok nyelvben magánhangzót jelöl, hogy ilyenkor nagy eséllyel magyar szóról (névről) van szó.
Kiegészítés: Akkoriban ezt a hangot a magyar minden bizonnyal a mai dzs-hez hasonlóan ejtette, amit többek közt pont az bizonyít, hogy az átvett gy-s szavak eredetijében dzs volt ejtendő. (török, olasz, stb. szavak)
Vicces, hogy magyarban pont a "kemény i" a lágyjel. :-)
Ez meg egyenesen röhelyes, hogy a "d" lágy párja a lágy "g" (g+y = gy)
Bocs, de ez legfeljebb annyira röhelyes, mint hogy a spanyolban a j ejtése /x/ , vagy hogy az angolban az n előtti szókezdő k néma. Vagyis: nyelvtörténeti okokból a latin betűs nyelvekben megszokottól való eltérés.
A magyarban szerintem nincs lágyjel. Vannak lágy és kemény betűk, de ezek nem alkotnak a legtöbb szláv nyelvben ismerthez hasonló fonémapárokat, ezért semmi jelentősége, hogy hogyan kódoljuk őket.
"Ez meg egyenesen röhelyes, hogy a "d" lágy párja a lágy "g" (g+y = gy)"
Nincs ebben semmi röhejes, ha jól tudom, ez történelmileg azért alakult így, mert amikor e hang helyesírása kialakulóban volt, jellemzően olyan idegen átvételekben látták a (szintén jellemzően) egyházi írástudók, amelyek eredeti alakjukban g-t tartalmaznak, pl. görög angelosz, magyar angyal.
> Ha leírsz egy számomra ismeretlen angol szót, annak a kiejtését én igen nagy valószínűséggel eltalálom.
Már bocsánat, de korábban nem azt írtad, hogy "eltalálom", hanem hogy "eltalálod"! Vagyis korábban nem magadról beszéltél, hanem másokról (illetve általános alanyt használtál). Azt meg hadd tudjam már én jobban, hogy számomra az angol kiejtés nehéz-e vagy könnyű :)