DAVID CROMWELL: The Unreporting of Iraq
Irak kérdését a "liberális" és "független" sajtó a szőnyeg alá söpri. A kormányok propaganda-kereskedői nem is említik meg az iraki nép szenvedéseit, az újságírók meggyőzik magukat, hogy semmi sem történik, s ha esetleg igen, az nem fontos.
Nemrégiben nagy "bruhaha" fogadta Norman Finkelstein könyvét ("A holokauszt-ipar"), amelyben arról írt, hogy a zsidók és más áldozatok náci időszak alatti szenvedéseiből mekkora hasznot lehet húzni. Natasa Walter újságíró szerint: "az amerikaiak és a britek ugyanúgy a népirtás miatt tördelik a kezeiket, de nem beszélnek a saját maguk által elkövetett emberiség elleni bűntettekről". Ezek a bűnök, a négerek rabszolgaságba hurcolása és a gyarmatosítás - régen voltak. Ma, érvelnek, az Egyesült Államok és támogatója, Nagy Britannia, mindenütt a világon védelmezik a szabadságot a zsarnokság ellen.
Azonban most is folyik egy, az Egyesült Államok által mozgatott népirtás, amelyiknek a létezését a nyugati elit tagadja. Arról a népirtásról szólok, amelyik méreteiben túlterjed Amerika természeti népeinek kiirtásán, a feketék rabszolgaként való dolgoztatásán. Sok millió ember halt meg és további milliókat ítéltek kínzásokkal és nyomorban töltött életre az Egyesült Államok beavatkozásai nyomán a Fülöp-szigeteken, Koreában, Vietnamban, Laoszban, Kambodzsában, Guatemalában, Chilében, Brazíliában, Koszovóban, Irakban és másutt. Az Egyesült Államok és a britek tevékenyen közreműködtek Szuharto 1965-66-os katonai puccsa alkalmával, amely során mintegy egy millió ember öltek meg, ezt követte 1975-ben Kelet Timor megszállása mintegy 200 000 halottal.
Ezek kellemetlen tények, amelyek alapján a nyugatiak már nem is annyira "kedves fickók". A II. világháború óta Nyugat és az Egyesült Államok üzleti és katonai érdekei azonossá váltak. Ezek büszkék a demokráciájukra, a törvény és rend tiszteletére - holott olyanok, mint az elefántok a porcelánboltban.
Az öbölháborúban, 1990 és 1991 között Schwarzkopf tábornok szerint legalább 100 000 iraki katonát öltek meg, sokat nem a harctéren, hanem menekülés közben. Ezek nagy része kurd és síita volt. A bombázások miatt amerikai és francia források szerint mintegy kétszázezer ember halt meg.
Az iraki népirtás folytatódik: gazdasági megszorítások révén. Több mint félmillió 5 év alatti iraki gyerek halt meg élelmiszer, ivóvíz és a gyógyszerek hiánya miatt.
Clinton és Blair szerint erről Szaddam Husszein tehet. Ha a sajtót kérjük, hogy írjanak ezen emberiség elleni bűnökről, azt felelik: "már írtunk erről néhány hónappal ezelőtt". Ez volt a válasz, amikor Londonban tiltakozó gyűléseket rendeztünk. David Edwards-ot is visszautasította a Guardian, amikor szeretett volna a 10. évforduló alkalmával írni Irakról a lapban.
Denis Halliday szervezte az ENSZ "olajat élelemért" műveletet Bagdadban - ő is népirtással vádolta a Nyugatot. Miért nem vált ki ez semmit a médiában? Ez nem összeesküvés. Sokkal finomabb, hatalmasabb, mindent átható dolog, ahogyan Chomsky, Edward Herman, David Edwards és mások bebizonyították. Működnek a piaci erők, ki kell elégíteni a hirdetőket és a nemzetekfeletti tulajdonosokat. A sajtó nem akar szembekerülni a politikai és üzleti elittel. "Elnök úr. Külügyminiszter úr, Honvédelmi miniszter úr, kérem...A legtöbb újságírónak már nincs is kapcsolata a hatalommal. "Kormányforrások szerint..." "Érthető, hogy a miniszterelnök úgy véli..." Kevés a kivétel.
A katonai intézményeknek ma megvannak a sajtófelelősei. Martin Howard Nagy Britannia védelmi minisztériumának a "hírigazgató"-ja igen szorgalmas propaganda-háborút folytat Irak állandó törvénytelen amerikai-angol bombázása érdekében. Az Independent c. lap megvédte az amerikai-angol őrjárat-repüléseket a repülésmentes területen, amelyeket azért létesítettek, hogy megvédjék az északi kurdokat a déli síitákkal szemben. Azonban, mivel az ENSZ határozat felszólít az iraki kisebbségek védelmére, nem lehet katonai kényszert alkalmazni a zónákban.
Amikor Clinton 1996 szeptember 3-án és 4-én elrendelte az Irak elleni rakétatámadást, a heti rádióüzenetében azt mondta: "Azzal a céllal rendeltem el a támadást, hogy kiterjesszem a repülésmentes zónát". Ezt egyoldalúan tette az ENSZ felhatalmazása nélkül. De hát mikor kért az Egyesült Államok felhatalmazást az ENSZ-től, ha a saját céljait meg akarta valósítani? A New York Times ezek után 1998 február 25-én azt írta: "Semmiféle ENSZ-határozat nem intézkedik a tilos zónákról"
Martin Howard szerint a brit vagy amerikai repülők nem felelősek irakiak idén május 17-én okozott haláláért, a NATO gépek aznap nem szálltak fel. 1998 decembere óta, 18 hónap alatt 300 iraki halt meg és további 800 megsebesült - erről Howardnak nincs mondanivalója. Arról az ENSZ-határozatról sem, hogy Irak fegyverzetének a csökkentése érdekében a területen leszerelést kell végrehajtani.
Az igazság az, hogy Irak szomszédjainak a felfegyverzése ellentétes ugyanezen ENSZ határozattal, amely az Irak elleni gazdasági megszorításokat elrendeli.
Az ENSZ Gyerek-alapja szerint a megszorítások naponta 200, 5 évesnél fiatalabb gyereket ölnek meg. Az amerikai és angol lakosságnak sejtelme sincsen attól, hogy a nevükben miket csinálnak a kormányaik.
Ezek a tények összeegyeztethetetlenek azzal a hittel, hogy a szabadelvű-demokratikus Nyugat lényegében jó. Jack London szerint "A mi magasztalt civilizációnk alapja a vér, vérrel van átitatva és sem te, sem én, és egyikünk sem képes megszabadulni ettől a skarlát színtől" Nem egy jóindulatú társadalomban, hanem egy szörnyű rendszerben élünk, amelyik a hatalmat és a hasznot az igazság és élet elé helyezi. Az elit azon tagjai, akik ebből a rendszerből a legnagyobb mértékben részesednek, ennek teljes mértékben a tudatában vannak.
A sajtó hazugságokkal táplál bennünket. Ahogy Orwell írta: "Ha a szabadság egyáltalán jelent valamit, akkor azt a jogot jelenti, hogy megmondjuk az embereknek, amit azok nem akarnak hallani." Csak akkor tudunk megelőzni egy újabb Vietnamot. Egy másik Kelet-Timort. Egy másik Irakot.
Ezt követi David Edwards cikke: 21st Century Genocide: A Mission of Peace to Iraq Ebből csak vázlatosan néhány szót.
Augusztus 11-én öttagú női küldöttség utazik Basrába (30 és 76 között), ahol 350 tonna elszegényített uránt lődöztek szét és ahol nincs gyógyszer, nincs vér, nincs elég oxigén és a császármetszést érzéstelenítés, fájdalomcsillapítók nélkül végzik. Gyakran nincs áram, sem tiszta víz, az emberek alultápláltak, sok daganatos megbetegedés, tífusz és hasmenés fordul elő.
Csekély remény: a Mobil Oil és a Caterpillar tractors cégek sürgetik a kereskedelmi tilalmak feloldását. Pi.
