Nos, az MSZP negatív kampányának hatására sikeresen otthon maradt a választók több, mint fele és a választópolgárok több, mint 60%-a nem szavazott az EU mellett.
- Azok, akik nem kaptak más érdemi információt, csak hogy jók a nők az EU-ban.
- Azok, akik nem arra voltak kíváncsiak, hogy az MSZP szerint Orbán Viktor mennyire EU ellenes, hanem érveket szerettek volna a csatlakozás ellen és mellett.
- Azok, akiket szavazógépként, tömegemberként kezelt a Párt kommunikációja.
- Azok, akik a tévében azt hallották Medgyessy és H. Kovács iraki háborús politikájának megerősítéseként, hogy az EU megosztott, meg hogy a franciákat nem szerjük a németekkel együtt.
- Azok, akik úgy érezték, hogy a Kormánynak nincsen különsösebb jövőképe, vagy valamilyen halvány elképzelése, hogy mi lesz hazánkban 1 év múlva.
Mert ha már szavazati jogot kapnak az emberek, akkor elvárják, hogy a lehető legtöbb információ alapján szavazzanak. Mert a saját életükről döntenek.
1. "Magyaország számára viszont csak a periférián ragadás, és a balkanizálódás a csatlakozás alternatívája."
Ez vélemény - méghozzá eléggé sarkított.
Aki nincs veled egy véleményen, annak nem is lehet véleménye?
2. Szóval, aki nincs bent a parlamentben annak a véleménye szélsőséges.
3. Szintén csak vélemény, ami ugyanúgy nem indokolja a demokratikus normák elvetését.
Baromi rossz példa ez esetben a svéd.
1. Svédországnak arról kellett döntenie anno, hogy vállalja-e hozzájárulást Európa fejlődéséhez, és ehhez köti-e a jövőjét, vagy megmarad a jólbevált skadináv jóléti modellnél, és nem hoz áldozatokat Európa fejletlenebb régiói érdekében. Magyaország számára viszont csak a periférián ragadás, és a balkanizálódás a csatlakozás alternatívája.
2. Svédországban közel azonos tábora volt az igennek és a nemnek, Magyarországon viszont csak parlamenten kívüli szélsőséges pártok képviselik hivatalosan a nem-et.
3. Svédország csak vesztese lehetett a határok légiesítésének, Magyaországnak viszont ez az egyetlen esélye van a Trianoni sebek gyógyítására.
Azért az se semmi, ha a VAU az egyértelműen EU ellenes Lovas EU ellenes kirohanása (kommentárja) után OV beszédét idézi a Vigadóból, és talán az is mond valamit, ha az egyértelműen EU ellenes "Pajzs mozgalom", vagy "Szabad Magyarországért Mozgalom" szükségesnek látja, hogy ugyanezt az OV beszédet közreadja!
Erre mondtam egy másik topicban, hogy a polgári köröknek is tisztulnia kell.
Egyébként észrevetted, hány baloldali regisztrálta magát polgári körös levlistákra??? :)
A sok hülyeséget rögtön beidézik itt... van valmi ökör-kör is, ha jól emléxem, mintha említették volna a fórumokon...
Tök jó, hogy ennyire tudod, miről szól a demokrácia. Akkor jó lenne, ha elrepülnél Stockholmba, és elmagyaráznád a svédeknek is, mert náluk pontosan ugyanannyit kapott a NEM-kampány, mint az igen. Úgy látszik van még tanulnivalójuk.
From:
To: polgari-forum@yahoogroups.com
Sent: Thursday, February 06, 2003 11:29 PM
Subject: Re: [polgari-forum] vélemények ?
Szerintem a beszéd nem egyszerűen jó volt, hanem nagyon jó.
Miért?
Nos, a "Moszad sztorin" kívül sok újat nem tartalmazott, de valóban jól
értékelte az elmúlt évet.
A "kinek jó ez" rész és a "kivel vitázik a kormány" rész különösen
tetszett.
Ezt lehet egy kicsit "visszhangozni" hátha eljut néhány ember tudatáig.
Az is jó volt, hogy egyértelműen "lehúzta" a koppenhágai eredményt.
És az is jó volt, hogy bár kiállt az EU mellett, feltett néhány kérdést.
Talán akik hallották azok is felteszik maguknak ezeket a kérdéseket. És
talán megfogadják a tanácsot is: nem szavazhatunk az érdekeink ellen.
És talán a csatlakozásra egy szép kerek NEM-et mondanak, mint én!
Jószerencsét!
...
...
From:
To: polgari-forum@yahoogroups.com
Sent: Thursday, February 06, 2003 10:13 PM
Subject: Re: [polgari-forum] vélemények ?
Jól beszélt, mint mindig. Érdekes volt az EU "melletti" érvelés... Még
mindig valamivel több a mellette szóló érv... (Persze ezek közül nagyon
okosan egyet sem említett konkrétan!), aztán lassan, világosan:
senkitol sem várható el, hogy saját elszegényedésére, stb.
szavazzon... (Hát igen, a szavak mögé kell látnunk!)
...
...
From:
To: polgari-forum@yahoogroups.com
Sent: Thursday, February 06, 2003 10:43 PM
Subject: Re: [polgari-forum] vélemények ?
Ezt én is így látom.
Burkoltan, de nagyon olyan "szagú" volt, hogy
EU NEM!!!!!!!
...
Azert a befogadas elott allo uj ero is eleg nehezkes szovegertesben, ezzel tenyleg max izmosodni fog a fidesz, mint ahogy a dakota mondja: agyra nem lehet gyurni...
Ahogy várható volt a Vigadóban történt országértékelés után:
ORBÁN VIKTOR:
"Mégis a sok ellenérv mellett a belépés mellett szóló érvek, úgy érzem, valamivel többet nyomnak a latba. Lassan mondom, hogy az is megértse, aki nem akarja."
HORN ELVTÁRS:
Ami elhangzott, érzelem, gondolat és a kifejtés lényegét tekintve nyugodtan nevezhető Európai Unió-ellenesnek - jelentette ki Horn Gyula volt miniszterelnök Orbán Viktor évértékelő beszédéről.
ORBÁN VIKTOR:
"Tehát vegyük át még egyszer. A belépés mellett szóló érvek valamivel többet nyomnak a latba. Nos, meggyőződésem szerint a nyilvánvaló nehézségek ellenére Magyarországnak az Európai Unió keretei között kell megküzdenie az egyenjogúságért, az önrendelkezés jogáért, és az Európai Unió belső életének ízlésünk szerinti átalakításáért. Nos, ezt a józan véleményt, kedves barátaim, sokan rossz indulatú akadékoskodásnak, a jóltájékozottak és félműveltek fogalmazásával euroszkepticizmusnak állítják be. "
nem ertem, hogy a GDP novekedes miert jelentkezik kesleltetve
ahogy irtam, a becsleseim hasrautes altal keletkeztek. ugy sejtem, a hazai vallalkozok fokozatosan fogjak megtanulni a piac szinte teljes megnyilasaval feltarulo tobblet lehetosegek kihasznalasat. reszben tobblet befektetesekre is szukseg lehet -- de ez teljesen kvalitativ. tehat a csatlakozas miatti RAADAS novekedes szvsz fokozatosan jelentkezik.
ha tevedek, es a vallalkozok ugrasra keszen varjak a csatlakozast, az csak jo.
en sem gondolom, hogy csupan a beremeleseket fogjak vissza, ezert irtam, hogy az allami ujraelosztasbol elo szegmenset fogja negativan erinteni. ha nem is hangsulyoztam, de az allami beszallitokat, allami beruhazasokra bazirozott vallalkozasokat is ide ertem. csuszhat a honvedsegi jarmukorszerusites stb.
ja es a mezogazdasagra meg egy pislantast sem vetettem.
a seki altal vart pozitiv fejlemenyekben azert erossen bizom, bar (pl) az exporttamogatasok mint kiadasi tetel megszunese nem feltetlenul elonyos, ugyanis bizonyos iparagakban az export csokkeneset is okozhatja.
az EMU csatlakozas kozeledtevel csokkeno kamatteher: ez jelentos pozitivum, de a hosszu lejaratu allamkotvenyekben reszben mar ma is jelentkezett; ha pedig az inflaciot es az AHT hianyt megsem sikerul kelloen leszoritani, akkor az EMU csatlakozas is tavolabbra tolodhat.
a fo vonalakban egyetertunk, amiben nem, vagy kiegeszitenem:
- nem ertem, hogy a GDP novekedes miert jelentkezik kesleltetve. A 3. pontban irod is, hogy 1% GDP novekedes mikent befolyasolja az allamhaztartas poziciojat.
- ha valoban elerheto kozelsegbe kerul az EMU, a 2004-ben lejaro allamkotvenyek (ez kb 1000 milliard Ft) helyett kibocsatott kotvenyek kamatan 30-40 mrd Ft megtakarithato (ez majdenm igy lenne a mostani hozamok mellett is)
- ezt csak a radioban hallottam, utana kellene nezni, hogy igaz-e: az import AFA-nak mindossze 25%-a marad abban az orszagban ahol befolyt, a tobbi atutalando az EU-nak. Meg kellene nezni, hogy ez mekkora kiesest jelent a koltsegvetesben.
- A lenyeg az altalad leirt 3. pont, ezek csak legfeljebb finomitjak azt, de a fo trendet az adja.
Azt gondolom viszont, hogy az MSZP vezette koalicio legfeljebb a beremelesek visszafogasaval fogja ezt a koltsegvetesbol fizetett alkalmazottakra haritani. Sokkal valoszinubb az egyeb kiadasok, beruhazasok visszafogasa. Ez is szembeallithato majd a valasztasi kampany soran tett igeretekkel, de nem fog annyira fajni.
Szerintem például az MSZP és az SZDSZ nem folytat EU=kánaán propagandát. Az üzenet lényege eléggé egyértelműen az, hogy:
Nem lehet kimaradni, mert akkor Magyarország elcseszné legújabkori történelmének legnagyobb esélyét. A csatlakozás hosszútávon mindekinek jó lesz, de rövid távon lehetnek vesztesek is.
Ki kell ábrándítsalak, Te a FIDESZ álláspontjáról beszélsz, nem az MSZP-éről.
De az ötlet jó: járassuk le az ellenfelet, követeljük azt, hogy nyilatkozzon (annak ellenére, hogy már többször megtette), közben pedig állítsuk azt, hogy mi mondtuk, amit ők mondtak.
Látom jártas vagy a témában, így nyilván semmi nehézséget sem jelentene a számodra az államháztartást érintő negatív hatások mellett számba venni a pozitiveket is, oszt megvonni a mérleget
de igen, gondot okoz, tobb okbol:
az allamhaztartast negativan erinti hatasok azonnal jelentkeznek (a befizeteseket azonnal teljesiteni kell, a palyazatokon elnyerheto tamogatasok atfutasi ideje jelentos stb)
az EU csatlakozas javitja a magyar termelok piacra jutasi eselyeit, ezaltal velhetoen a GDP gyorsabban fog novekedni, mialtal az adobevetelek valoban novekedni fognak -- de ez a hatas is csak komoly kesleltetessel jelentkezik.
1% tobblet GDP novekedes kb 0.5%-kal javitja az allamhaztartas pozicioit (a novekvo adobevetelek illetve a magasabb bazisra vetitve kicsivel magasabb megengedett hiany reven). A belepeskor a kezdeti pozicioromlas azonban kb ket 2%, ennek ledolgozasahoz 4% tobblet GDP novekedes szukseges, erzesem szerint ezt a lehetosegek fokozatos kiismeresevel 3-4 ev alatt abszolvalja a magyar gazdasag. Tehat az allami ujraelosztastol fuggo szegmens 3-4 ev utan eri el ugyanazt a poziciot, ahol elvileg jovo ev elso feleben.
az allami ujraelosztastol fuggo szegmens pozicioromlasahoz hozzajarul meg, hogy az allamhaztartasi hianyt valoban jelentosen csokkenteni kell. a tavalyi nagy hianyt meg ra lehetett fogni a fideszre, de az ideit...?
No mara ennyi eleg is.
Seki, vedd eszre: en EU-parti vagyok, qncogi szavazos topicjaban az IGEN halmazban vagyok. Abba a retegbe tartozom, amit rovid tavon is semlegesen vagy pozitivan fog erinteni az EU csatlakozas (ha szemelyes jovomet illetoen nem is merek talalgatasokba bocsatkozni).
De a csatlakozast kovetoen rovid ido alatt jelentos valtozasok fognak lezajlani a tarsadalmon beluli jovedelem-eloszlasban. Ennek az atcsoportosulasnak a veszteseit atmenetileg valahogyan kompenzalni kell. Jo lett volna, ha az MSZP kormany az 50% kozalkalmazotti beremelesre forditott penzt ezekre az idokre tartogatja.
Gripen ugyben igen kozel van egymashoz az allaspontunk.