Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

_ZE Creative Commons License 2019.02.08 0 0 10905

Az "érdekes" egy finoman megfogalmazott vélemény, bár egyrészről érthető, hogy dafke meg akarják csinálni, hiszen eddig beletoltak x munkaórát, külső partnernél bevizsgáltatták az eredeti elektronikát - most meg szerintem futnak a pénzük után, hiszen jelen állapotban ügyfélként egy hibafeltárás és hibatároló-kiolvasás/törlés az, amit elfogadnék egy számlán, az meg erősen bukó nekik. Mindegy, remélem, ma délután meglátogatom őket, aztán megpróbálok első körben finoman egyezkedni.

 

Az Ecosport, meg bármilyen, akár 4x4-es autó is képes "küzdeni" aszfaltról letérve - nagyon sok esetben azonban vezetési hiba miatt vannak problémák. Fruzsival mentem el olyan helyeken, ahol más "maximum traktorral" felkiáltással feladta - igaz, nem új korában, hanem jóval később, amikor már sikeresen összecsiszolódtam az autóval.

 

Az Ecosport-ot remélem, nem kiabáltam el, mert szóban egyeztünk meg a kereskedővel tegnap, a továbbiakról ma beszélünk,illetve ma kezdjük a papírozást, ha minden jól megy.

 

Előzmény: kbetti84 (10904)
kbetti84 Creative Commons License 2019.02.08 0 0 10904

Érdekes a szerviz működése. Jó az EcoSport, ha csak városi útviszonyok között használjátok majd, a nyaraló-szomszédunknak ez van, érdekes látvány, ahogy küzd az aszfaltot elhagyva.  A Duster valóban más jellegű autó, másra is való, ezért abból csakis dízelt vennék, dízel-mizéria ide vagy oda.

Előzmény: _ZE (10902)
_ZE Creative Commons License 2019.02.07 0 0 10903

Ez a videó most jött szembe: https://www.facebook.com/bmokf.hivatalos/videos/318130462080008/

Egy márkatárs autóját boncolják rajta erősen :-( A két áldozat hozzátartozóinak részvétem, a sérülteknek meg gyors felépülést!

 

_ZE Creative Commons License 2019.02.07 0 0 10902

Ma hívtam a Cromax-ot, szerintem katasztrófa az a cég - visszahívott egy úriember, hogy a szervízvezető beteg, holnap talán lesz, és ő tud majd mondani valamit arról, mi van az autóval. Nomostan ha jól számolom, kedden lesz három hete, hogy a kezébe adtam a bontott ECU-t, amire múlt héten azt ondta, hogy villamosságilag rendben van, tehát csak tanítani kell...

Komolyan mondom, ha holnap nem lesznek kész, a hibafeltárást meg a hibatároló kiolvasását hajlandó leszek kifizetni, és utána hívok egy trélert, és keresek egy szervízt, ahol nem ilyen totálisan töketlenek.

 

Viszont... Dusika szép, meg nem drága, meg ilyesmi - de vezetni "jövő héten dízelt" lehet, készleten nem nagyon van értelmes autó (márciusban érkezik a következő "eresztés", illetve májusi szállításra van gyártási "slot", amit még lehet konfigurálni), ahol jártam, úgyhogy ők kiestek. Néztem megint a Suzuki-t - borzalmas, amennyi és amilyen műanyaggal van kitömve az utastér - tesztvezetés lehet,  egyeztessünk a jövő héten, mert most épp nincs bent a tesztautó... Ja, és a 3+7 év garancia csak és kizárólag márkaszervízbe hordott autóra érvényes - minden javítást ott kell csináltatni.
Hirtelen felindulásból megnéztem a Hyundai Kona-t is - Premium Edition 5.574.000Ft plusz metálfény, de azt a 145E Ft-ot "le lehet alkudni". Tesztvezetés sizntén a jövő héten leghamarabb.

 

Meguntam, és maradt a Ford Ecosport - bementem a kereskedésbe, természetesen lehet tesztvezetni akár azonnal, meg is tettük - jól beállított ülésnél nem rövid az ülőlap, és korrekten lehet látni, amit kell. Az, hogy Tiger Eye színben veszem, az azért van, mert készleten épp ilyen volt. Úgyhogy maradok Ford-os, igaz a Fiesta tesójáról a Kuga hugára váltva :-D

 

 

Ugyanitt első tulajtól, korrekt szervíztörténettel ~180E km-rel 2004-es Fusion Trend (sötétkék) eladó.

Előzmény: kbetti84 (10899)
kbetti84 Creative Commons License 2019.02.07 0 0 10901

Ügyesek és szerencsések vagytok :)

Előzmény: vinettu (10900)
vinettu Creative Commons License 2019.02.07 0 0 10900

Egy nap alatt eladtuk középáron. Nem vicc. :)

Előzmény: kbetti84 (10899)
kbetti84 Creative Commons License 2019.02.07 0 0 10899

Nekünk az összetanítás megvolt egy nap alatt, elvileg bármelyik márkaszerviz megcsinálja viszonylag normális áron, ha tényleg csak ez a gond. Remélem, Cromax-éknak is sikerül. Több ismerősöm használ Dustert évek óta, mostoha körülmények között is, egyik sem panaszkodott rá. Nekünk is ez volt az első kiszemelt, mert a hasmagasságra és a terepszögre nemcsak a padkák és a kátyúk miatt van szükségünk, viszont egyelőre számunkra túl nagy ez a típus, így lett a kistesója, a Sandero Stepway, turbóval, egy meggyőző tesztvezetés után. Viszont a Fusion beszámítási lehetősége és egyeltalán, a keresletük, tragikus.

Előzmény: _ZE (10898)
_ZE Creative Commons License 2019.02.05 0 0 10898

Köszi - Január 22-én vittem be a szervízbe a bontott ECU-t, azaz pont két hete, a múlthéten rákérdeztem, hogy használható-e, mert ha rossz, akkor visszaveszi a bontó - a válasz az volt, hogy elektronikailag jó, "csak" az összetanítás megy döcögősen, de ezen a héten készen lesznek vele.

 

A Kuga huga, vagyis az EcoSport ülésének az ülőlapja nekem is rövidnek tűnt, meg az is fura, hogy gyakorlatilag nem látszik az orra a vezetőülésből...

Közben futottam egy kört Duster ügyben is, és szépen visszakapaszkodott az esélyesek közé az is, ha lemondok a fűthető szélvédőről, meg a turbós motorról - meg a kedvenc berceli szervízről...

 

Előzmény: kbetti84 (10897)
kbetti84 Creative Commons License 2019.02.05 0 0 10897

Drukkolok az ECU-hoz. Esetleg ha cserét fontolgattok, nekem egy tapasztalatom volt a márkakereskedésben, ami miatt nem Ford lesz az utód: a Kuga és az Ecosport vezetőülésének is furcsán és kényelmetlenül rövid számomra az ülőlapja, pedig nem vagyok magas.

Előzmény: _ZE (10896)
_ZE Creative Commons License 2019.01.31 0 0 10896

Igen, utána már néztem, hogy kamera is van - egyelőre viszont inkább azon drukkolok, hogy sikerüljön összetanítani a bontott (villanyos szempontból jó) ECU-t a kocsival-kulcsokkal, mert most ot tartanak a Cromaxban a bírkózással.

Előzmény: vinettu (10895)
vinettu Creative Commons License 2019.01.31 0 0 10895

A kamera nem elég? Tökéletesen látni benne mindent, 45 fokosból kitolatás közben az utcát már akkor végiglátod benne, mikor a sofőrülésből még csak a melletted álló autót lesheted. Éjszaka is értékelhető képet  ad. Ok, elöl nincs kamera.

Előzmény: _ZE (10894)
_ZE Creative Commons License 2019.01.31 0 0 10894

Ha jól rémlik a tolatóradar ami GLX-only.

Előzmény: vinettu (10892)
vinettu Creative Commons License 2019.01.30 0 0 10893

Igen. Anno túl jól eltalált és túl jó vétel volt ez a kis szaros, de kinőttük. :)

Nagyon sok (kb. 15) autót megnéztünk: 197 cm mögött kellett elférnie 176 centinek, minimum 400 liter csomagtér, tisztességes felszerelés és motor, 5 millió alatt. A végén olyan ajánlatot adott a Suzuki, amit nem lehetett visszautasítani.

Előzmény: Lady fantasy (10887)
vinettu Creative Commons License 2019.01.30 0 0 10892

Én értelmetlennek találtam a GLX-et. Mi az ami miatt azt nézed? A GL+ az igazi bestbuy.

Előzmény: _ZE (10885)
kukucs33 Creative Commons License 2019.01.28 0 0 10891

Ha nem görbül el, én sem cseréltem volna még le a Fusiont. Magához képest sokkal jobban egyben volt, mint a Doblonk, pedig öregebb vagy 3 évvel. Most sajnos muszáj gondolkodni a pótláson, és így, hogy a csomagtartó már határeset volt, erősen bejátszik a régi Logan MCV, vagy valami hasonló fapadosabb, de nagy csomagtartójú cucc. A Focus kombikat is néztem, az se volna rossz utód. Mondjuk, ez az asszonynak lenne, szóval nem elég a puszta racionalitás a választáshoz :-) A végén lehet, hogy megint Fusion lesz.

A francia vonalhoz még annyit, hogy 2db Thalián és az ominózus Partneren vagyok túl. Az egyik Thalicsnál 1. tulaj voltam, a többi használtként került hozzám. Bármelyik jöhetne megint, pedig voltak német és olasz kocsijaim is. Spec, az olasz vonalat azért már én is inkább hanyagolnám :-) A Doblo cseréjén gondolkodva nálam mindig első helyen van valami tolóajtós, nagy francia hodály. Pont a kényelem és a felhasználóbarát apróságok miatt. Ha meg olcsóbb valamivel a sztereotípiák miatt, hát, annyira nem fog zavarni. Nyilván vannak ott is szerencsétlen példányok, illetve vannak modellek amik valamiért nem jöttek össze annyira, de az máshol is előfordul, nekem eddig 3-ból 3 jó tapasztalatom volt.

Előzmény: Lady fantasy (10890)
Lady fantasy Creative Commons License 2019.01.28 0 0 10890

Ezek méretileg már majdnem kishaszonjárművek. Kolléga Kangooja is nagy, szállít is vele, de ő mással nincs kibékülve. Nem elégedett a Diesel indításával, meg ő már költött elég sokat rá, mióta 10évesen megvette, vissza is sírja a berlingo-ját, csak az is 16éves volt, és jöttek a gondok.

Sztereotípia tudom, de a franciát még mindig avétosnak tartja a többség. Nekem csak egy rövid szalonbéli tapasztalatom volt a P 3008-assal, de nehéz feledni azt a kidolgozottságot, kényelmet amit mutatott. Az 5008-as meg akkora hogy hetes kirándulásra lehet vele indulni. Fene tudja. Fruzsi még mindig jó, ezért nem sürgős a csere.

Előzmény: kukucs33 (10889)
kukucs33 Creative Commons License 2019.01.28 0 0 10889

Korábban volt egy Peugeot Partnerünk. 1,6 benzines, én nagyon szerettem. Annak ellenére, hogy egy sokat futott és annak megfelelően viharvert példányt tudtunk csak venni (viszonylag rövid idő és annál is korlátozottabb anyagi lehetőségek mellett kellett váltanunk), némi rendbehozatal után sokáig szolgálta a családot megbízhatóan. Annyira praktikus, felhasználóbarát autóm még nem volt. Hogy a mostani újak milyenek, nem tudom, de esetleg egy megnézést megérhet. Mindezt mondom úgy, hogy kedveltem a Fusion-t is, de számunkra az egyértelműen kisautó volt (hiába a relatív nagy csomagtartó, már játékos volt egyszerre berakni két gyerek sportfelszerelését). A "felnőtt" autónk momentán egy 2008-as Doblo, abban kényelmesen férünk. Szóval van igényünk a helyre elöl és hátul is :-) Ahogy láttam ez neked is fontos, hát, ezekben van bent tér, nem nyomasztó benne ülni és beszállni is egész más, arról nem beszélve, hogy nem olyan a kilátás, mintha a földön ülnél. A külső meg olyan amilyen, de ha nem jön be, akkor nem szóltam :-)

 

 

Előzmény: Lady fantasy (10887)
_ZE Creative Commons License 2019.01.28 0 0 10888

Hasonló cipőben járok én is - meg azért 15 év boldog "házasság" lezárása sem könnyű...

Előzmény: Lady fantasy (10887)
Lady fantasy Creative Commons License 2019.01.28 0 0 10887

Én is nézegetem a lehetőségeket, Suzuki téren, de valahogy nem jön be ez márka a Fruzsi után. Mivel fájós hátú vagyok, a magasan ülősök jöhetnek csak számításba. A Vitara az nekem kívülről tetszik, de a raktere kisebb, a belső is szűkös, ráadásul olyan "torokszorító" a design belülről. Az S cross-nak meg +-ban az eleje sem tetszik. A Toyota amit még próbáltam, de a C-HR afelett, hogy qrva kényelmes, és mintha rádhajlana minden belűről, nem látni ki belőle hátrafelé, és az a hátsó ajtó! A RAV4 már jókora minden téren, de az már drága, és zabálja az üzemanyagot. Ami kényelemben, design-ban ver mindent amit próbáltam, az a P 3008-as. Csak ez nem az 5-millás kategória, és francia. Amilyen mufurc kis autó ez a Fruzsi, olyan jól méretezett ár/érték arányban, nehézen találok utódot helyette. :-)

Előzmény: vinettu (10884)
kbetti84 Creative Commons License 2019.01.28 0 0 10886

Nálunk Dacia Sandero Stepway lesz az utód...

Előzmény: _ZE (10885)
_ZE Creative Commons License 2019.01.27 0 0 10885

Néztem, de ha a felszereltséget veszem, akkor GLX (fűtött szélvédő viszont nuku - szabad ég alatt álló autó lesz, ott meg ez hasznos), viszont a 17" felnit mindenképp cserélném 16-osra - abroncsban (ár) is elég jelentős különbség van, és menetkomforban sem azonos a kettő. Az ár sem mindegy - Business felszereltség (metálfény, design1, tél, pótkerék vagy tolatókamera hozzáadásával) valamivel több, mint 5M-s ajánlattal is elérhető - Titaniumra ICE37-tel első-hátsó parkolóradarral meg 5,35M - szintén metálfényezéssel.

De még nem dőlt el minden - 15 év után nagyon hezitálok, hogy mi legyen - Fruzsiban ~1 hónapja ültem, így nehéz összehasonlítani a két autó belsejének a méreteit - akár Ford, akár Suzuki, akár más gyártóról van szó. Ráadásul ha bő egy évet még gurulna Fruzsi, akkor önerőben is másképp állnánk a dologhoz...

 

 

Előzmény: vinettu (10884)
vinettu Creative Commons License 2019.01.27 0 0 10884

Szűkebb elöl-hátul, csomagtere kisebb, a variálhatósága sem a legjobb. 12 évig volt fusion-ünk, az S-cross lett a méltó utód, nem véletlenül.

Előzmény: _ZE (10882)
_ZE Creative Commons License 2019.01.26 0 0 10883

EcoSport Trend elfogyott, Business még van, Titanium-ra is kaptam olyan extra kedvezményes ajánlatot, hogy nehezen monstam nemet - de mit csinálja, a gyöngyházfehér szín nem jön be... Egyelőre várok, remélem Fruzsit fel tudják végre ébreszteni a kómából, mert autó nélkül autót venni nem egyszerű dolog - minden valamire való kereskedés a világ vége után két saroknyira van... :-D

 

Előzmény: _ZE (10874)
_ZE Creative Commons License 2019.01.26 0 0 10882

15 éves Fusion-hoz képest? A "miautónk" nem jön be, a Duster-t meg beltér kapcsán... szóval erősen visszafogott az EcoSport-hoz képest, ami a dizájn+minőség párost illeti.

A többi Ford-nak a hűtőrácsa meg szerintem olyan ortopéd, hogy vetekszik a Fiat Multipla szépségével... És azért árban/finanszírozási ajánlat paramétereiben is van egy elég jól meghatározott limithalmaz, amit teljesítenie kell a járgánynak...

 

Előzmény: vinettu (10881)
vinettu Creative Commons License 2019.01.26 0 0 10881

Ecosport szinte minden tekintetben visszalépés, felejtős.

Előzmény: _ZE (10874)
kbetti84 Creative Commons License 2019.01.24 0 0 10880

Na, működik a kicsike, hazaért...

Előzmény: _ZE (10879)
_ZE Creative Commons License 2019.01.19 0 0 10879

Mondjuk várható volt - márkaszervíz hivatalosan nem szerezhet be bontott alkatrészt, illetve hozott alkatrész beépítése is erősen határeset.

 

Előzmény: kbetti84 (10878)
kbetti84 Creative Commons License 2019.01.19 0 0 10878

Eszük ágában sem volt szerezni, bár legalább a gyári cucc ránk erőltetésével sem próbálkoztak. Mencshelyről szereztünk bontottat, de kezdem elveszteni a bizalmam a szervizben, mert eddig soha nem volt hibalámpa kivillanásunk, bezzeg most az eredeti hibakó mellé másikat is találtak. Nem akartam kockáztatni, hogy Veszprémből haza, Budapestig valahol letilt az állítólagos EGR miatt égő checkengine, ezért még adok nekik egy esélyt, de ha semmi, akkor hozzuk vissza, elektronikai műhelybe.

Előzmény: _ZE (10877)
_ZE Creative Commons License 2019.01.18 0 0 10877

Yess! Nekem még postán van Szegedről az ECU ~17E Ft-ba fog fájni, aztán vagy sikerül összehozni, vagy sem - már az is elég lesz, hogy mozgásképes legyen, mert nagyon vacak érzés tudni, hogy hetek óta kómában van a kórházban.
Aztán persze beszámítással cserélni akarom én is - remélem, hogy még fog kapni némi haladékot a bontó előtt valakitől...

Apropo, nálatok a szervíz szerezte be a bontott cserealkatrészt, vagy nektek kellett felkajtatni egyet?

Előzmény: kbetti84 (10876)
kbetti84 Creative Commons License 2019.01.18 0 0 10876

Sikerült bontott ECU-val legalább beindítani az autónkat, márkaszerviz (Veszprém - nem ide járunk, de ez volt közel, amikor leállt) beszerelte és feltanította, de ezt követően, még a szervizben EGR hibakódot találtak és a motorhiba visszajelző is világít. Tavaszra várjuk az új autót, amihez a mostani lenne a cserealany, de így...Ötletek? (EGR cserét még bevállalok, de lassan a kár-minimalizálás lesz a cél, nem költenénk az autó értékét szervizre, ha nem muszáj.)

Előzmény: _ZE (10875)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!