Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Igen, valahogy így gondolja a jogalkotó. Sajnos ma a rendőrség, a bíróság, minden eszközzel azon van, hogy egy polgár ne tudja megvédeni magát. Úgy vannak vele, hogy a védelem a rendőrség feladata. És van egy csodás olajszőkítő belügyminiszterünk aki megmondta, hogy két hét alatt rendet tesz, és hogy már rend van. Na, az egész fegyvertörvény pont olyan abszurd, mint ennek a maffiózónak az állítása. Ezért tanácsos nagyon gyorsan, nagyon messzire futni egy sikeres önvédelem után. Mert az első ellenséged a támadó, a második a rendőrség.
"Nem volt tanácsos" eddig sem viselni? Ha már máshoz nem férek hozzá könnyedén, mint egy jó kondiban lévő gumilövedékeshez, akkor azt hordom, hogy adott esetben megvédjem a vagyonom, életemet. Mit tanácsol a "tisztelt"" jogalkotó?? Verjék ki a tüdőm, félholtra, majd 4-5 hónap kóma /intenzív ellátás után vánszorogjak be a rendőrségre feljelentést tenni? Hagyjuk már...
KALIFORNIA: - 93 éves férfi otthonába tört be két bűnöző. Éjfél után berúgták a bejárati ajtót és a ház tulajdonosára támadtak. Az idős férfit dobálni kezdték mindenfélével, mire ő rájuk szólt hogy sörétes puska van nála és hogy adják meg magukat.
A felszólítás ellenére tovább támadták, úgyhogy lőtt egyet, megsebesítve az egyik behatolót, aki súlyos sérülést szenvedett és egyelőre úgy néz ki hogy nem fogja túlélni a "kalandot".
Az idős férfi otthonát már többször is kifosztották az utóbbi néhány hónapban, ezért a ház tulajdonosa elég dühös volt, meg amiatt is hogy a rendőrségnek mindig nagyon sokáig tartott mire kihívás után megérkeztek a házához.
Az idős férfi mostoha-unokája elmondta, hogy a nagyapja csak védi az a kis vagyonát amiért egy életen át dolgozott, bár a nagyapját kihallgatják a rendőrök, a rokona nem követett el semmi illegálisat, csak a saját otthonában védekezett, tehát valószínűleg nem kell arra számítani hogy ő bajba kerülne a fegyverhasználat miatt.
Lőszer, vagy riasztópatron? Ahogy nézem létezik mindkettő ezen a néven. Amúgy biztos vagyok benne hogy mindkettő használható vele. Az amerikai filmgyártásban többnyire lőfegyvereket használnak riasztópatronokkal.
s3pooler: "Változatlanul fenntartom, hogy egy hadrafoghatatlan birkanyáj a vezető politikusok kellemes közege."
Ez igy igaz. Masreszt Afrika nepesseget 1 milliardrol 4-re josoljak 2100-ra, ami gyakorlatilag kifogyhatatlan, folyamatosan erosodo migracios nyomast jelent . Ez ki fogja kenyszeriteni a szelesebb koru hadrafoghatosagot az orszag vedelmeben. E nelkul elobb-utobb az orszagot elarasztjak, elfoglaljak es kiraboljak.
Esetleg megint le fognak majd tolni hogy újra ideírok több éves csend után, de ha nincs pörgős önvédelmis topic, akkor vagy újat nyitni mindig, vagy a régit újraéleszteni. Ez utóbbinak több értelmét látom. :)
Jópár éve volt hogy egy ember meglepte az erdőben az orv-vadászokat akik épp pakolták fel a lelőtt vadakat hogy elvigyék.
Aki meglepte őket azt is megpróbálták lelőni, de sikerült a saját autójával elmenekülnie, és közben mobiltelefonon riasztotta a rendőrséget.
A meglepő 'csak' az volt, hogy azt az embert büntette meg először a rendőrség akire rálőttek és segítséget hívott...
..mert menekülés közben hívta a rendőrséget - vezetés közben kézből, és nem volt telefonkihangosítója: a rendőrség szerint nem volt joga telefonálni ekkor....
Ügön. Még élénken él emlékezetükben Ceausescu emléke, ezért nincs sem hadsereg, sem önvédelem.
Önvédelem már régóta nincs, a pártállamban az az elv volt az alkotmányban rögzítve hogy a a legfőbb érték az ember. Furcsa, mert ismerjük a kommunista rendszer történetét, de így volt. Ez azzal járt hogy az alkotmányból nem lehetett levezetni az önvédelmi lőfegyvertartás jogát, -erről anno olvastam is egy alkotmánybírósági határozatot, miszerint az önvédelmi lőfegyvertartás a fegyver haszálatával járhat, az pedig nem kívánatos, mert az halálos sérüléssel jár(hat) az pedig emberi élethez való jogot sérti.
Másodsorban messze űzték a mindennapokból az önbíráskodást, mert az állam magának vindikálta a bűnüldözés, az ítélkezés és a büntetésvégrehajtás jogát.
Ezért alakítottak ki olyan szabályokat hogy ha az embernél véletllenül önvédekezésre alkalmatos eszköz, szerszám, vagy akár fegyver van, azt tilos használnia. Erre szolgált pl az a nonszensz rendelet, miszerint az ember saját tulajdona, a gépjármű is közterületnek mionősül, és mint ilyen, benne közbiztonságra különösen veszélyes eszközt-ezeket mindenki ismeri-tilos tartani.De ha véletlenül van is egy nálad, akkor is csak elcsomagolva, tokban, stb lehet szállítani, nehogy véletlenül megvédhesd magad.
Nem tudom hogy '89 előtt hogy volt az iskolákban, de utána ott is ez ment. 8 általános után jött az újak megalázása, fenyetetése és megverése. A tanárok beleegyezésével, sőt mi több a támogatásukkal. És senki nem akar ezzel foglalkozni, pedig nagyon kellene. Ahogy a hadkötelezettség közben is kellett volna, amíg volt. Persze hogy már nincs sorkatonaság, így a probléma -gondolom- megoldottnak tekitnhető. :-/
Amíg ilyen dolgok előfordulhatnak, addig én biztosan nem támogatom a sorkatonaságot.
Csoda hogy a szokásos kriminológus -volt rendőr- riportalanyt nem citálták elő, mert ő előadta volna a hatvan évig alkalmazott és hangoztatott álláspontot. Itt is rendszer és szemléletváltásra van szükség, ahogyan az egész társadalomban.
'75 még a "rendszerváltoztatgatás" előtt volt. '89 előtt még gondolom hogy azért kaptak a katonák valamilyen kiképzést. Utána meg 3 lőszer, meg a újoncok piszkálása maradt. Haverom mesélte hogy ők hogy megalálzták a fiatal bakákat a szokásos "a fogkeféddel moss budit" meg hasonló dolgokkal.
Momentán vagy hét évre vagyunk a lenézett tótoktól is, merthogy ők akkor hozták meg ezt a törvényt, amit nálunk nagy nehezen érvénybe léptettek. Az önvédelmi fegyverhez való jutás tekintetében pedig a nyugati országokhoz képest pedig 65 éves lemaradásban vagyunk, de ez az adat csak a pillanatnyi állapotot jelenti. Ez az érték minden eltelt perccel nő.
Két dologtól lehet tartani hogy egy eljövendő bal-liberális kormány ezt a törvényt (alkotmányt és BTK-t) visszacsinálja, másik hogy a fidesz marad, és ezen nem hajlandó változtatni.
Első időszakban három töltényt adtak a 100 méteres mellalak egyes lövésekkel, majd kilencet a 300 méterre levő géppuskás bukó alak rövid sorozatokal való leküzdésére. Utána kézigránátdobásra került sor. De csak azok esetében akiknél a katonai szolgálathoz nem volt szükség különösebb lövésztudományra. Másodidőszakban éjszakai lövészet, fényjelző lőszerrel történő lövészet volt, és gázálarcban is kellett gyakorolni. Bár lehet hogyez már harmadidőszakban történt, bocs de már régen volt. még75-ben
Az önvédelemre alkalmas eszközöktől leginkább a rendőrség, és a politikusok vannak betojva.
A sorkatonaság megszüntetésével még azt is elérik, hogy nemsokára már olyan lesz az átlagpolgár, hogy ha esetleg fegyver kerül a kezébe, akkor sem fogja tudni használni.
Szerintem a törvény nem úgy van, a híradó pedig félretájékoztat (vagy szándékosan, vagy csak tudatlanságból, esetleg szenzációhajhászás végett). A jogos önvédelemből elkövetett emberölést sose hívták a magyar BTK-ban gyilkosságnak, ez biztos.
De újra az a helyzet, hogy ha törvény biztosítja azt hogy megvédd magad, attól még önvédelemre alkalmas eszközöd nem lesz.