NSZ • 2003. január 23. • Szerző: Para-Kovács Imre
Abban a döntésben, hogy Orbán Viktor hosszadalmas hezitálás után a Fidesz – Magyar Polgári Párt vezetését elvállalni látszik, minden bizonnyal nagy szerepük van azon leveleknek, amelyeket mérvadó értelmiségiek fogalmaztak és írtak, hogy ugyan, legyen már ő a Fidesz elnöke, illetve, hogy a Fidesz elnöke legyen, ne mondjuk a Szabad Demokraták Szövetségének vagy a Magyar Szociáldemokrata Munkáspártnak, ahol szintén erős kereslet mutatkozik karizmatikus vezetők iránt.
Látom a vonakodó, ármánnyal és fortéllyal bezakóztatott exminiszterelnököt, ahogy vívódik, miközben számol, aztán vívódik és számol megint.
Családja kérdezi, de ő nem beszél, nem nyilatkozom, mondja feleségének, de olvasd csak el ezt, és odanyújtja egy mértékadó értelmiségi levelét, amelyben arra kéri őt, hogy vállaljon szerepet.
Látod, hí a haza.
A gyerekekkel sem lehet ezt csinálni sokáig, hogy példaképük, akitől a életet kell ellesniük magát, nem jár be dolgozni a munkahelyére, csak a fizetést veszi fel, mert mi lesz így belőlük?
Aztán másnap megint egy levél, és benne a kérés, könyörgés, hogy vállaljon, vállaljon szerepet.
Maszáj Herkules.
Nem menne ő, ha lehetne nem meni, de nem lehet.
Komolyan mondom, cinikus, léha dolog színjátékot gyanítani a nép hívására újra ringbe szálló Orbán Viktor érlelődő, felelős döntése mögött.
Cinikus és léha vagyok.
Gyanítom azonban, az ugyancsak megrázza az exminiszterelnököt, hogy csak jobbról érkeznek levelek, mert ugyan mit akarhat a másik oldal? Ők vajon nem akarják, hogy Orbán Viktor vezesse a Fidesz – Magyar Polgári Pártot. De bizony, akarják, akarjuk.
Ezért a döntés meghozatalának érdekében én is arra kérem őt, hogy vállaljon szerepet, legyen a párt elnöke, csináljon végre valamit, vállaljon kockázatot, nyerjen vagy bukjon el megint, de ne lebegjen a magyar politika rendszer fölött, mint egy alcsúti Ophélia, mert azzal hoszszú távon nem érhet el semmit, leszámítva a véglegesen nevetségessé válás reális kockázatát.
És még ha szabadna annyit hozzátennem a jó ízlés nevében, hogy soha ne jusson eszébe kettőnél több ember előtt ezekre a levelekre hivatkoznia, soha ne indokolja döntését azzal, hogy a Kolosy téri piacon hányan kérték meg a szerepvállalásra, mint ahogy az ország felének emlegetését is kerülje el.
Ne mondjon semmit, álljon a csapatok élére, külön kérésére beleértve a karikás ostort pattogtató, zsidózó, komcsizó, portugálozó, MIÉP-ről leszakított szavazókat is, és menjen be a munkahelyére, ahol végre szemtől szemben megmérkőzhet azokkal a felkészült emberekkel, akik ott tartózkodnak, és más véleményen vannak, mint ő.
Mert a haknikon megerősített igazság- és öntudat csak annyit ér, amennyi a parlamentben megmarad belőle.
Ott történik a politika.
Ketlem. Pokorni meg egy-ket eve felmerulhetett volna, de szerintem - talan szerencsetlen csaladi problemaja miatt is - kisse elvesztette a realitas-erzeket. Miniszternek jobb volt.
Ader meg teljesen sotlan pofa, nem igazan politikusi alkat.
"Segits meg újra, végy erős kezedbe engem,
nézd meg, hogy nőttem-e? méltó vagyok-e rád?
Ha tévedtem, te mondd meg: mit kellett volna tennem?
Tanits meg elkerülni a vétket és hibát.
Vagy dobj le engemet, merüljek el magamban,
ha gyönge voltam és a hűségben hanyag.
Pártom, maradj erős és elpusztithatatlan,
mint az újjá szülő és születő anyag."
Legalabbis engem nem zavarna, ha ebben tudja kielni magat, tegye ezt. De folosleges csinalni a cecot, hogy ujabb es ujabb csoportok kerik fel ot levelben, hogy vallalja el. Kar a belyegert.
Persze, nincsenek illuzioim afelol, hogy sok embert at lehet ezzel a trukkel verni, de azert ez nem az a modszer, amivel egy europai neppart vezeteset magahoz ragadja az ember.
(Osszefoglalva: joval tisztessegesebb es becsuletesebb dolog volna, ha Orban Viktor kiallna, es kijelentene: igen, szeretnek ujra hatalmi pozicioba kerulni, mert ugy erzem, alkalmas vagyok ra, es amugy is szorakoztat a dolog. Ezert en leszek a Fidesz elnoke, punktum.)
Hires közeleti szemelyiségek már megkértek, hogy térj vissza a párt élére, ha ez esetleg eddig nem lett volna elég egy újabb illusztris polgár kér erre:))))Én