(Az Index legszebb korszaka volt, amikor moderálatlan volt a Kávéház.) De persze akkor is moderáltak. Ha pl http felkért néhányakat, hogy töröljenek egy topikot; pl. a tracyről szólót.
Ah, ez kikivánkozott belőlem. Igen, igen, most már jobb.
1.pusztítsd el a tested, és szabad lesz a lelked.
2.pusztítsd el a leked, és szabad lesz a szellemed.
3.pusztítsd el a szellemedet és szabad leszel.
Nem ezt akartam, hanem hogy sokkal izgalmasabb, amikor az ember azt projektálja, hogy mások korlátozzák, mert akkor még érzi azt is, hogy nem egyedül van. Ráadásul, akkor szembesül azzal is, hogy másokat korlátozni eleve korlátoltságra vall, és ettől meg kell szabadulni. Amúgy is, mások hibáiból tanul a bölcs ( mivel hamarabb észreveszi; szálka-gerenda effektus: ha gerendán vakarózól szálka megy a hátadba), mert a sajátjából a hülye is tud. Illetőleg nehezen ismeri el. Scherlocki nyomozati munka kell ahhoz, hogy beismerő vallomást csikarjunk ki saját lelkiismeretünktől.
A másikat fölkötni egyébként is sokkal egyszerűbb, mint önfellógatni. (kevesebb hercehurcával jár: búcsúlevelek, megfelelő helyszín választás, kötél, szék, idült depresszió és életuntság, ami hosszú évek gyakorlómunkája révén épül csak ki; míg emehhez elég némi kis korlátoltságtól mentes idegi állapot, pl. holmi kontrollvesztéstől frusztrációs düh, meg az öved a gatyából).
Amúgy is, amíg a végletek között faltól falig csapódunk, nem látjuk, hogy középen az egyensúly legalább olyan dinamikus, mint cikázni ütközéstől ütközésig. Nem biztos, hogy az a szabadság, ha nincs korlát. Sokkal inkább, ha nem mész neki, ergo tapaztalati úton számodra valóban nem létezik. Objektivitás meg eleve nem létezik a tudat számára, hehe.
Ellenorzesrol csak annyit
Hogy amig ien elcsesze letforma uralkodik ongmagan mint az ember ... nem csoda hogy ellenorzi magat
Senkinek nem hianyzik a kepebe egy Kalasnyikhov a zomszedtol mert zoldebb a fum
Vagy egy atombomba mert felduhitetem ...
Ellenorzes... Azt mondom tagadom nem kell
es kivonulok alola
Es ellenorzom folyton azt hogy ne ellenorizenek
es forditva ;)
Masreszrol szabadsag
Addig ugy sem lesz senki szabad mig a teste korlatoza... enni kell, inni kell, baszni kell
csak igy vulgarisan ...
Nokrol es az eletben tartasrol
Volt egy Baratnom aki rakos volt sszep kapcsolat volt o szeretet engem nagyon en meg elvoltam
(eljen a himsovinizmus)
Az orvos is azt mondta a vegen mar csak en tartotam eletben ... volt mibe kapaszkodnia
Erzesem szerint egy honapal kitoltam a szenvedeseit
Hat remek bazdmeg valoban megerte
Onkorlatozas
Anyira nem gaz ... Ha az szabadsag vagyo ember korlatozza onmagat akkor folyton keresi az utat hogy torhetne azt at ... Amint atori megal
Kiegyensulyozot eletebol kivesznek a tettek es a gondolatok ...
Ergo amint egyenesbe josz ... elveszted a felelotlenseged es elveszeted a nagy gondolataid
(meg ha az masnak egy szar neked az volt)
Tehat korlatozd magad es harcolj ellene
Ha atorted kosd fol magad ... ;))
Najo most mar sikerult kellokepen sok hujeseget osszehordanom;)
Ha így folytatod teljesen identifikálod, és átveszed a menstruációs ciklusát is, nemcsak a hisztijét. Ő meg elférfiasodik, és egyre inkább él a kemény kézzel, és nyomogatja majd aktívan a del gombot. Te teszed ezt magatokkal, hát nem látod? Önrontó körbe szorultál, magad generálod perpetummobilés önkorlátozásodat.
Amúgy "a nő" az enyém. Most nyúlom le valéptechi elől, és te sem fogod megkaparintani előlem. Amúgy is, megmondtam, őérte kell életben maradnom, és holtunkiglan szeretni fogom, mert az egyetlen nemeslelkű lovag ezen közegben. "A nő".
Hát élek, erősebb vagyok, mint valaha, és 8 férfival is felveszem a harcot a szabadságért, öö... a korlátozó hatalom birtokosának birtoklásáért, hehe.
myo
Csöngött a telefon, és az a nő, aki miatt visszatartottam magam bő fél éve, akit én nagyon-nagyon szeretek, lebaszott engem, mert leírom azt, amit gondolok. (Jó, nem csak azért baszott le!)
Megette a fene ezt az egész halálra ellenőrzött világot. Okádok tőle. A gyerek ellenőrzi az apját, a férj a szeretőjét, a feleség a lányát, a tévé a légzésünk, a házmester a kutyánk, szóval undorodom, undorodom, undorodum. De azt a nőt, aki lebaszott, szeretem. Külön tudom választani a szájberlétet TŐLE.
Szabadság az, ha leírom, hogy most egy jót zuhanyoztam? Gőzkabinban ordibáltam, hogy szeretni jó, mert szeretni fáj, vagy valami hasonlót, és közben ugráltam is.
Egy nemrég törölt filosztól idéznék: ’Elég, ha szabadon elismerjük, hogy ami az akarat teljes megszüntetése után marad, az azok számára, akik még akaratuk teljében vannak, már semmi…’ Tartozhat a semmi a szabadság kategóriájába. Nem, hát persze, hogy nem.
húwazze... majdnem én válaszoltam. nem vettem észre, hogy ennek a húgyagyúnak felelsz. már a füledbe pisáltam, a szádba kakáltam, forgattam rendesen a szintatkitkát, mire kaptam észbe...
Valakik folyton rántják le a mélybe a Metakazamatát...
Senki nem tud itt szabad lenni, nincs egyetlen szabad ember?
Én szabad vagyok!!! A picsába a beszari, modirettegő, agyonszocializált, megfélemlíthető aljanyájjal! Takarodjatok! Te is modi, ne ólálkodj. (Bár szeretlek, jól tudod.)
Emlékszem a jogosítványaninkra!
Elég volt a felügyeletből!!!
(Az Index legszebb korszaka volt, amikor moderálatlan volt a Kávéház.)