Szia! Itt mindenki tegeződik. Sajnállak és meg is értelek . Én már túl vagyok ezeken a problémákon, de hasonló - nálad fiatalabb - gyerekeim miatt többször volt lelkiismeret furdalásom. Nagyon nehéz eldönteni, hogy mi a jó megoldás. Utólag azt mondom, hogy talán korábban kellett volna intézetbe adni, mert tényleg nagyon sok problémát okozott a gyerekeknek, pl. szégyellték, ezért nem hoztak föl barátot, stb. Ugyanakkor néha azt gondolom, hogy sokat tanultak is, emberséget, toleranciát ...Úgy gondolom, te még abban a fázisban vagy, amikor az ember dühös, aztán később már el fogod fogadni olyannak amilyen, ettől persze nem lesz jobb, de egy kicsit könnyebb. Máig sajnálom, hogy az elején annyiszor mérges voltam anyámra, mert azt hittem elhagyja magát, meg nem figyel stb. pedig akkor már rég elkezdődött a folyamat. Nyilván sokkal könnyebb, ha nem csak egy valaki gondozza, ugyanakkor minden változás összezavarja, mivel olyan, mintha egy új bolygóra érkezne, nem talál semmit, stb. Tehát ha hol itt, hol ott fog lakni, akkor mindig rosszabb lesz. Ha egy helyen marad, akkor jobban lehet kezelni. Egyébként szerintem nem nagyon nevetnek, mert nem értik meg a humort egy idő után. Anyukán pl. a karácsonyi gömböt nézte (olyan havazóst) amiben volt egy kis karácsonyfa meg őzike, és arra mosolygott, és a nagyon idióta rajzfilmeket szerette még, azokat az éneklős nagyon kicsi gyerekeknek valót.
öhm ... üdvözletem mindenkinek! először írok ide és így még nem mernék tegeződni, mert csak 18 éves vagyok :$
nem is igazán választ remélek csak szeretném valahová kiönteni a szivemet, már az is nagyon jól esett mikor megtaláltam a fórumot és a levelekbe olvasva rájöttem hogy nem vagyok egyedül ... nekem a nagymamámnál fedeztek fel az orvosok kezdődő alzheimer kórt, azóta kezd számomra szokatlanná válni a helyzet. Mikor rosszabbodott az állapota, el kellett hoznunk a budai panellakásából, mert egyedül nem tudta már ellátni magát. Azokban a hetekben, amikor a szüleim még vacilláltak, hogy mi legyen vele, teljesen legyengült, mert egyedül nem evett, nem ivott rendesen, csakhogy ne kelljen neki wc-re mennie; hiába próbáltunk neki segíteni ebédhordással, azis csak rontott a helyzeten. Nekem nagyon gyors ez az egész, csak arra eszméltem föl, hogy a nagymamám aki az utóbbi években sokkal kedvesebb volt velem mint az elmúlt 15-16 évben, egy tehetetlen, aszott valamivé változott. Hozzánk költözött ideiglenesen 2 hétre, aztán anyukám anyukája révén kivittük 3 hétre anyukám öccséékhez, és ez a huzavona azóta is tart. Most van nállunk másodszorra, de azt vettem észre magamon, hogy amíg a múltkor magától értetődően fogadtam hogy akkor most mi vigyázunk rá, addig most tiltakozom belül azellen hogy itt legyen. Próbáltam magyarázni saját magamnak hogy ez azért lehet, mert a múltkor nevetgélt velünk meg kedves volt többé-kevésbé; addig most mióta ittvan egyfojtában van valami baja, sose jó az amit csinálunk, nem nevet, pedig ittvagyunk neki, kiakad ha egy kicsit a másik nagymamámra bízzuk, és a karácsony is így telt el. Érettségi előtt vagyok és azt hittem most végre tudok egy kicsit pihenni de állandó a feszültség miatta. És azért néha gyűlölöm. Nagyon rossz imondani meg leírni, szégyellem is magam miatta és próbálom úgy nézni hogy ez egy betegség, amiről nem tehet, de minden "megmozdulása" fáj! Olvastam a többi hozzászólást, az éjjszakai toporzékolást a konyhában, és rettegek hogy egyszer nállunk is bekövetkezik. A szüleim egyáltalán nem azt érdemlik hogy annyi évnyi segítség után a sárga föld alá hordja őket anyukám anyukája! Nem tudok mit kezdeni a helyzettel, nem tudok segíteni, nem tudom elfogadni, nem merek belegondolni hogy mi lesz ezekután ... most is csak azt érzem hogy el itthonról minél messzebbre, hogy ne kelljen néuzni ahogy "szerencsétlenkedik" de ezt meg ő nem érdemli tőlem hiszen nem tehet róla ...
szeretnék elnézést kérni hogy saját magammal tömködöm tele a fórumot, mégis jólesett leírni ami a szívemet nyomja ... és erőt meríteni, hogy akármi is lesz, valahogy csak megoldjuk :)
Az én anyumnál is elég gyorsan romlott a helyzet. Most viszont úgy tűnik, stagnál a helyzet. Megállt egy bizonyos szinten, és most szerencsére nem is romlik tovább.
Most találtam meg ezt a topicot. Én is érintett vagyok, anyukám 66 éves és tavaly diagnosztizálták nála az Alzheimer-kórt.
Másfél-két év alatt az ő állapot annyira leromlott, hogy már nem maradhat egyedül, felügyeletre szorul és öltözni, fürdeni, enni is csak segítséggel tud. Mindent megcsinál, mert fizikailag viszonylag rendben van, de mindent diktálni kell neki, és többször elmondani, mire megcsinálja. Az hogy fizikailag viszonylag rendben van annyit jelent, hogy önnmagához képest azért sokat romlott a fizikai állapota is, mert 2 évvel ezelőtt ilyenkor még heti háromszor járt tornázni...
Ma délután hazahoztuk Anyut. Egész jól elvolt itthon. Néha felállt, elindult, amikor megkérdeztük tőle, hogy hová megy, azt mondta, hogy haza.... Utána azért egészen jól feloldódott, beszélgetett velünk. Elmentünk egy rokonunkhoz is, de őket abszolút nem ismerte fel.
Nekem anyu, két évig volt 11. Most a 4. megint azt hisszük mi is, hogy talán az idén... Amikor én hazahozom, azt hiszem nem tesz jót neki. Tewljesen megzavarja. Nem ismeri meg a szobáját, csak a bútorok ismerősek neki. Időnként megkérdezi, hogy mióta lakom itt és mennyit fizetek a lakásért. Mindig itt laktunk. 20 éve elhunyt kutyánkra nem emlékszik, azon csodálkozik, hogy milyen hosszű ideig él a kutya. Közben ez már másik, csak éppen ugyanaz a fajta. Mindent percenként újra megkérdez. Teljes csőd(( Ha kiteszem az udvarra, akkor ott van egész nap. Ha nem viszem ki, akkor fel sem kel egész nap. S ami a legrosszab, hogy mikor viszem vissza akkor azért sejt valamit, mert nagyon agresszív. A nővérek a Lipóton azt mondjákj, bármilyen nehéz feldolgoznom, neki jobb ha nem mozgatják, akkor nem zavarodik meg. Amikor itthon van, szerintem ideges, mert sokszor nem bírja visszatartani ami a WC be való. Aztán összeken vele mindent amihez hozzáér((. Szóval szar ez így. Tudni, hogy elérte élete utolsó stádiumát, és innen már nem lesz jobb. Mert lehet, hogy én is elértem, holnap megáll a szivem, de nem vegetálok az élet küszöbén. Aműgy gratula a vizsgához. Ps. Tán hallottatok valamit ti is a Scientológiai egyház és a kormány kapcsolatáról. Azt mondták, mesebeszéd. akkor itt egy kis olvasnivaló: http://index.hu/politika/belfold/szciokm0615/
Sziasztok, bocsi a hallgatásért, de közben államvizsgáztam is. Szerencsére sikeresen. :-)))
TEgnap felhívtam a Pszichiátriai Betegek Otthonát, a 6. a listán az Anyu. Ez azt jelenti, hogy kb. 1-2-3 hónapon belül átkerül oda.
Mostanában nem hoztam haza, mert tanulnom kellett nagyon, és nem tudtam volna úgy foglalkozni vele, mint kellene. Utoljára április végén volt itthon. kINT ült a teraszon, és amíg bent a konyhában készítettem egy kávét neki, addig valahogy melléült a széknek. Az imádott kutyáinkra egyáltalán nem is reagált, pedig ők majd szétnyalták a kezét, lábát.
most hétvégén azért szeretném egy kicsit megint hazahozni, mondjuk egy délutánra.
Nehéz ügy, mert egy pizsamás nőt éjjel biztos le merném szólítani, de az egyik ismerősünk, férfi, akin nem látszik semmi különös, télen papucsban rövidujjú trikóban kószált, őt senki sem állította meg. És arra gondoltam, hogy lehet, hogy én sem tettem volna meg.....
A lopkodás érdekes, szerintem tudják, anyám legalábbis rejtegette a kicseket, de pl. az almákat is, amiket kapott (no comment, hogy odarakták neki, pedig egyedül nem is tudott enni, és egyébként is csak pépeset).
http://index.hu/video/2007/06/12/show_must_go_on/ S ez a jéghegy csűcsa. A magatehetelent nem mutatják, értelemszerüen. Megjegyzem, az egyik szereplő, aki most szemmelláthatóan jobban van, anno folyamaosan ellopott mindent anyutól. De itt azért tudni kell, hogy állandóan lopkodnak mindent egymástól, hiszen nem tudnak kükönbséget tenni, hogy mi az ami az övék, és mi nem.
Érdekes módon semmi baj nem történt. hála Istennek. Valami étteremnél találtak rá, gondolom, az is lehet, hogy éhes volt és odament. Semmire nem emlékszik, iiletve csak arra, "hogy elment egy kicsit sétálni az erdőbe" Azért jól példázza ez az eset az embereket, aki látnak egy pizsamás nőt éjjel az utcán, és nem tesznek semmit(( Neki a mentőt, az étteremből hívták. Minden alkalommal úgy fogad mikor megyek hozzá, hogy hát te, hogy találtál rám? Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
Na most hallottam, hogy a pszichiátriai betegeket is vissza kell vezetni a munkaerőpiacra! Érdekes ez a gyűjtőnév, mert így nem kell kimondani azt, hogy elmebeteg, és, hogy magatehetetlen. Így általánosságban meg mindenki csak arra gondol, hogy egyéb pszichés gondja van. Talán már idén sikerül a végleges otthonba elhelyezni és akkor talán megnyugszik. Mostanság haza sem hozom, mert úgy vettem észre, hogy megzavarja amikor itthon van. Nem tudja hova tenni, mert ismerős is neki e hely de mégsem. Nálatok nincs ilyen? Nem szoktad néha hazavinni?
A 9 év nálam a betegség egyértelmű megjelenését jelenti, de biztos, hogy már előbb elkezdődött, csak akkor még nem is gondolta az ember, hogy ez ilyen komoly.
Az orvos szerint évtizedekig is élhetnek a betegséggel, és általában nem ez, hanem valami konkrét más ok miatt következik be a halál. Az én édesanyám már nem tudott egyedül enni, és csak pépeset lehetett valahogy beleerőszakolni, mert rágni is "elfelejtett(?)". De amikor már etetni kellett, akkor egy ideig még a csokit, mivel azt nagyon szerette, meg tudta enni magától, persze, ha nem volt valami nagyon bonyolult módon becsomagolva, pl. csokinyúl vagy szép fényes/ábrás papír. Mivel ilyen nehezen evett csont és bőr volt, ezért - bár a hivatalos orvosi vélemény szerint a keringése omlott össze - abba halt bele, hogy valami hányás/hasmenéses fertőzést kapott. Állítólag attól is függ, hogy milyen korban alakul ki, a fiatalabbaknál gyorsabb a lefolyása.
Elég sokat szoktam beszélgetni a nővérekkel az Otthonban is és a kórházban is. Az egyikőjük mondta, hogy az Alzheimer betegséggel a kialakulástól számítva 9 évig lehet élni. De hogy pontosan mikor alakul ki a betegség, honnantól lehet azt számítani, senki nem tudja megmondani. És van, akinél ez az idő lerövidül...
A múlt héten nézegettem régebbi képeket. 2 évvel ezelőtt nyoma sem volt ennek a betegségnek Anyunál, bár persze lehet, hogy már belülről megjelent. Kb. tavaly májustól kezdett el rohamosan leépülni. Akkor kezdték el pelenkázni, utána egyre kevesebbet is beszélt értelmesen, összefüggően.... Viszont a mai napig is tud egyedül enni például. Most kórházban van, délután vittünk be neki nápolyit, kibontottam a zacskót, a kezébe adtam, és ő szépen megkereste a következő adagot, tette a szájába és ette. Ma emlegette a nevemet, de 3 nappal ezelőtt fogalma se volt, hogy ki vagyok.
Az én anyukám is normál otthonban volt, de alá kellett írnom, hogyha másokat zavar, akkor vinnem kell.....Nekem szerencsém volt, mert nagyon nyugis volt, inkább csak mászkált és néha énekelt. Az utolsó napjaiban azonban idegesebb volt, panaszkodtak, hogy sokat beszél éjszaka, és kiabál is. Szegény már gyakorlatilag nem tudott beszélni, tehát értelmes mondatokat mondani. Ez volt a legrosszabb, hogy nem tudsz bejutni abba a világba, és nem tudod mi történik ott vele. Most már legalább nem szenved, és be kell valljam nekünk is könnyebb ez így, rémálom volt ez a 9 év.
Jövő héten bemegyek abban Pszich. Otthonba, ahová kerülni fog, és érdeklődöm, hogy mikor kerülhet be. Ebben az Otthonban, ahol eddig volt-van, tulajdonképpen csak az a baj vele, hogy éjszaka nem alszik, és ezzel zavarja a többi ott lakót. Van más Alzheimeres mami is ott, de ők csendben vannak, és így nincs velük gond.
Amikor anyukád megszökött és másnap múlva került elő, mi történt vele abban az 1 napban? Nem történt semmi baj vele?
Detto. Még hárman vannak előtte az elmeszoc intézetben. Most még az OPNI-ban van, sikerült bent tartatni de a múlt héten megszökött. Másnap este találták meg. Nektek tán jobb lett volna, he eleve elmeszoc intézetbe jegyeztetitek elő. A sima idősotthonba az én anyumat sem fogadták, mert ő is nagyon agresszív,
Ma találtam rátok. Sajnos én is érintett vagyok! :-(((((
Az édesanyám beteg, 58 éves. Kb. másfél éve diagnosztizálták nála a betegséget. Több mint egy évet vártam arra, hogy Idősek Otthonába kerüljön, ahonnan 3 hónap után kirakták - állításuk szerint csak ideiglenesen -, mert "agresszív". Éjszakánként nem alszik, járkál, kiabál, és a többi mami nem tud tőle aludni. Most kórházban van, de mivel az Otthon nem akarja visszavenni, így fogalmam sincs, mi lesz vele....
Lemaradtam a filmről(( De nekem személyes tapasztalataim vannak. Sokszor eszembe jut, hogy mit érezhet anyu, mikor néha tiszta pillanatai vannak? Sokszor látszik rajta, hogy megakad mert rájött, hogy nem azt mondta amit szeretett volna, aztán visszasüllyed az álomvilágba............................((
"Dr. Alois Alzheimer száz évvel ezelőtt, 1906-ban írta le először a róla elnevezett betegséget. Megdöbbentő számadatok kerültek nyilvánosságra a közelmúltban. A nem is olyan távoli jövőben demencia-járványra számíthatunk. A betegek becsült száma 2001-ben 24 millió volt, 2020-ra 43 millió, 2040-re 81 milló betegre számítanak a szakemberek.
A rövidtávú memóriazavar az Alzheimer kór legáltalánosabb tünete, de egyéb tünetei közé a mindennapi tevékenységek ellátásának nehézségei, a nyelvi kifejezőkészség zavarai, az időbeli és térbeli tájékozódási zavarok, a hibás és csökkent ítélőképesség, illetve a hangulati és viselkedésbeli változások sorolhatók. Végül a beteg képtelen már önmaga ellátására is és a hétköznapi élet minden területén segítségre szorul. A betegség a tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan. Az Alzheimer-kór nem válogat és nincsenek társadalmi, gazdasági, etnikai vagy földrajzi határai, így bárki, "áldozata" lehet a gyógyíthatatlan kórnak.
A lista hosszú, csak néhány "áldozat" az ismertebb személyek közül: Kant, Jonathan Swift, Robert Graves, Somerset Maugham, Stendhal, Maurice Ravel, Frank Sinatra, Helmut Zacharias, Thomas Dorsey, Perry Como, Charlton Heston, Charles Bronson, James Doohan, Rita Hayworth, Geraldine Fitzgerald, William Hanna, Sugar Ray Robinson, Winston Churchill, Henry Ford, Cyrus Vance, Ronald Reagan."
Fehér folyosók, kongó léptek Reménykedsz, talán jönnek érted Jönnek és visznek haza Akkor lemarad tőled a rémségek hada
Elhalnak, nem érted jöttek Maradnak a fehér falak, melletted, fölötted Szeretteid kik látogatnak, Nem is! Hisz mind itt vannak.
Agyadban sikoly, hol vagyok? Aztán rájössz, ezek otthoni illatok. A réten játszol kislányként, jön érted apukád A mező túl felén, fiad vár Rád
Sötétség mi rád tolul Ismeretlen tárgyak vesznek körül Ismeretlen emberek Segítsetek, segítsetek!
Apró kis vérerek Lüktető véredet Vinnék. De nem lehet. Segítsetek!
Sejtek, téboly, lassuló értelmed, küzdenek. Kutatják emlékeid Fehér folyosón konganak lépteid. Előtted ajtó tárul, Egyszer, Szabad leszel.
Addig a léptek jönnek, közelednek, Lehet, hogy érted jönnek? Hazavisznek
Mindenki itt van, aki szeret Férjed, ki rég elment újra itt ül Veled Nővér kiabál, itt a reggeli Nem tudja, hol jártál, nem is sejtheti
Agyad küszködik, de már nem tudsz róla Éjszakák jönnek, rávetül árnyuk csukott ajtókra Ki zárta be? Te magad? Vagy más? Jön az álom, megváltás, vagy látomás?
Fiatal vagy és szép, Ebédet főzöl, takarítasz, Ha gyermeked beteg Mellé ülsz, úgy virrasztasz Nem vagyok beteg!
Mert nem ért meg senki, Legjobb volna már hazamenni Árpádföldre, vagy Zalába? Vagy csak a xxxxx utcába?
Mert nem ért meg senki, Legjobb volna már hazamenni Sikoly agyadban azt mondja, nem lehet Miért? Hát nem vagyok én beteg!
Apám is itt volt, segített anyámnak Testvéreim is otthon, Rám várnak Megyek! Pedig Az előbb otthon voltam Vizeletszag volt, pedig most mostam.
Csend van, alszik, mindenki, Megpróbálok, most! Hazamenni Vár a család. Valaki van melletted. Sikoly fejedben. Miért vagyok itt? Ilyent nem tehettek Veled Ugye, mondjátok már! Nem vagyok beteg?
Aztán megnyugszol, kisfiad itt van Nővére simogatja Férjed a konyhában kávéját kavarja
Csupa fehér minden, rád dőlnek a falak Ez nem a te szobád! A folyosón nővér szalad Jövő héten végre hazavisz. Megígérte fiad.
Összepakolsz, úgy várod. Jaj, csak jönne már Villany gyullad, a nővér kiabál Veled!
Pedig csak takaród adtad rá Hiszen még gyerek! Hát nem látja senki? Nem vagyok beteg!
Végre itt vannak a gyerekek Magányodat oldani Örökre ott maradnak veled
Kutyád is van Öledben macska hever Lányod ebédet főz Fiad később jön el
Vagy ő fekszik itt? Mit keres kórházban? Nővér jön Takarít a szobában s veled, perel Nem vagyok beteg! Hát nem hiszik el?
Hallom kulcs zörög Kiszólok Nyitom már, jövök
A fehér fal eltűnik Hazamegyünk Várj! Én itt lakom. Most hova megyünk?
Haza, hol nyílnak az orgonák Hol nem fehérek a falak S az a Te szobád!
Aztán, lassan elmúlnak az orgonák Nem virágzik, nem virul tovább a nyár. Lassan, osonva jő, Mindent elborít, eltakar a homály
Az én anyukám jelenleg a Lipóton van mert egyedül vagyok és már nem tudtam megállítani a csavargásait. Reggel 5-kor már úton volt, hogy megy haza. Télen meg egy szál otthonkában ment világgá. már 24 órás felügyelet kellett neki, és ezt a kórház fizezős rászlegében kaptuk meg. Az elmeszoc otthonra 3 éve vagyunk feliratkozva, és már csa 11 embernek kell meghalnia ott ahol várólistán vagyunk, hogy Őt felvegyék!!! Ez úgy borzalmas ahogy van. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a kórháznak, mivel nem kiemelt, nem lesz elég ágya. Vagy eladják az egészet, de erről nem beszél senki, mert az elmebeteg mindig periférián van. Kérdem, mi lesz, ha hazajön, és reggeltől estig egyedül van, mert én dolgozom? Még a nyufdíjasházak sem veszik fel őket! Szülni, még ha rossz is lesz ha nem a saját orvosnál, lehet máshol is. Műteni is! De egy Azheimerben szenvedővel mit lehet kezdeni?
Nálunk is sajnos az volt, hogy mikor előjöttek a dühkitörések, akkor egyre sűrűbbek lettek. Azt reméltük, hogy egyszer csak elmúlik, de nem így lett, hanem egyre durvább lett. Aztán bekerült egy otthonba, és ott is panaszkodtak az ápolók a durvasága miatt. Amikor végre ez elmúlt, akkor meg már nagyon beget volt, teljesen leépült fizikálisan is, meg szellemileg is.
Egyébként...
Tudom, hogy nem kéne mindent elhinni, amit a tévében lát az ember, de azért sokszor van alapja. Azt mondták egyszer egy a Vészhelyzetet bemutató műsorban, hogy az életből veszik a betegségeket, és természetesen más nevekkel és szitukkal ábrázolják. Na most... Épp az előző évadot néztük a párommal, mikor egy altzheimeres beteg volt soron az egyik epizódban, akit elég "fiatalon" ért el ez a kór. Ez alatt a "fiatal" alatt az 50-60 éves korosztályt kell érteni. Ott felhívták a rokonság figyelmét, hogy ez nem egyészen az Altzheimer, csak olyasmi, és mivel későn kaptuk fel a fejünket, már mást rebegtek. Szóval egyből ráismertünk szegény anyósomra, ahogy a betegséget leírták. Korán jön, nem lassaú, hanem gyors lefolyású, "butulásos" tünetek és rendkívüli durvasággal jár együtt.
Nem biztos, hogy van ebben valami, hiszen egy filmről van szó, de azért mi felkaptuk a fejünket. Nekünk az orvosok csak a kezüket tárták eleinte (igazából nem pont nekünk, hanem a sógoroméknak, de ez a lényegen nem változtat), és lazán közölték a diagnózist. Mi meg csak álltunk, és csodálkoztunk, hogy úgy tudjuk, ez a betegség nem ezt a korosztályt támadja, hanem a 70-80 körülieket. Végül is nekünk mindegy már sajnos.
Sajnos a személyiségzavar az egyik alapvető jel. Nekem szerencsém van, mert anyám velem nem erőszakos, és nem agresszív, de az én aranyszívű anyukám, aki mindenkit szeretet és jóban volt mindenkivel, mindenkit gyűlöl, mert szerinte meglopják, utálják őt stb. Késsel jár, hogy megvédje magát....
Sajnos akár tetszik neki, akár nem szükség lesz az állandó felügyeletre. Reálisan megbeszélni szerintem nem igazán lehet vele, mert a valóságot egészen furcsán látják. Most még anyukád érzékeli szerintem, hogy nincs minden rendben saját magával, de nem tudja elfogadni, illetve nem is érti. Később már "könnyebb" lesz, mert teljesen elveszti a valósággal a kapcsolatot, és akkor neked már teljesen egyértelmű, hogy nem tárgyalópartner, de odáig eljutni nagyon nehéz. Ameddig tud kommunikálni, addig az ember azt gondolja, hogy tud gondolkodni is, de sajnos nem. Mi már ott tartunk, hogy nem tud egy értelmes mondatot elmondani, de amíg rendesen beszélt, addig senki nem mondta volna, hogy nincs nála rendben valami, a kérdésekre korrekt választ adott, csak az tudta, hogy mi a baj, aki együtt élt vele.
Jó megoldás nincs sajnos. Nálunk úgy tűnt, hogy a gyógyszer néha rosszabb állapotba hozta, tehát jobban kijött a személyiségzavar. Nem tudom, hogy milyen gyógyszert írtak, de szerintem próbáld ki. Neki sem jó, ha zaklatott, talán ettől jobb lesz neki.
Sziasztok! Két év telt el az elso bejegyzésem óta. Sok dolog változott. Tortént jó is, rossz is. Tanácstalan vagyok ismét, a segítségeteket kérném. Anyukám 60 éves, de sajnos a betegség már 8 éve jelen van az életében, életünkben. Még a közép stádiumban van, "egyedül" lakik, ellátja még magát, de persze csak nagyon sok segítséggel! Az öcsém otthon lakik, de a munkája miatt eltérő időszakokban (hosszabb-rövidebb) van otthon. Én minden hétvégén rohanok haza. Főzök, mosok, pakolok, irányítom anyát. Szeretne segíteni, próbálom is bevonni mindenbe, de sajnos nehezen mennek mar a dolgok. Mivel mostanában ismét egy fokkal romlott az állapota, Keresnünk kellett valakit, aki vele lenne napközben. Igazából egy "társalkodót" kerestünk, akivel beszélgethetne, sétálhatna. Egyedül nem szívesen engedjük el. A szomszéd nénihez átjár, de van, hogy egy hétig ki sem jön a házból. Már újságot sem olvas, nem fejt rejtvényt. Csak a tévét nézi... Az összes reklámot, műsort betéve fújja, mindent kommentál, viszont néha elég ijesztő képzelgései is vannak (kijöttek a tévéből, itt voltak a szobában, stb.). Próbáltam felkészíteni anyát az új helyzetre, de közölte, neki nem kell senki, ő mindent tud, egyedül is megvan, NEM KELL NEKI SENKI ÉS SEMMI... Nem tudtam mit lépjek, de mégis úgy döntöttem, hogy elhívom a nénit egy kis ismerkedésre. Na, innentől datálódik a már 3 hete tartó kálvária... A néni eljött, anyukám tüntetőleg kiment a szobából, rá sem nézett, az orra alatt mormogott. Miután elment, bőgő rohamott kapott. Mondtam neki, hoigy csak segíteni akarunk, nem marad nálunk, csak egy-egy órára jön el naponta. Sétálnának, beszélgetnének, stb. Úgy látszott megnyugodott, megértette. Éjfél körül viszont arra keltünk, hogy üvölt és toporzékol a konyhában, hogy mi el akarjuk őt cserélni egy öregasszonyra, hogy be akarjuk vinni egy otthonba... Soha nem volt szó ilyenről, nem tudjuk hogy jött ez. Nyugtatóval bírtuk csak lecsitítani. A nénit lemondtam, nem jön. Megkértük anyukám testvérét, aki egyedül él, rokkantnyugdíjas, hogy jöjjön el hozzánk, legyen ő anyával egy kicsit. Kipróbáljuk, működne-e a dolog. A kiborulás óta naponta sírógörcs jön rá. Gyűlöl engem, az öcsémet, mindenkit (ezt mondja is) Ő jó anya volt és mi meg rosszat akarunk neki, el akarjuk cserélni, elvitetni őt... Nehezen viseljuk ezt az új állapotot. Tanácstalanok vagyunk. Beszéltem az orvosával, aki egy brutális gyógyszert írt fel neki. Nem merem beadni (nem akarom leszedálni), de néha már azon vagyok. Már nem tudom mit csináljak. Próbálom megbeszélni vele a dolgot újra és újra, nem érti vagy nem akarja megérteni. Semmi nem jó. A testvére sem jó már. Minden idegesíti, bármit csinál... Pedig ez lett volna az utolsó reményünk, hogy talán egy családtagot könnyebben elfogad. Soha nem volt agresszív, rosszindulatú. Most teljesen megváltozott. Tudom, hogy a betegséggel sok minden együttjár, de ekkora személyiségtorzulásra nem gondoltam soha. Valaki járt már hasonló cipőben? Ötlet, javaslat? Köszönettel várok minden hozzászólást!
