Elég sokat szoktam beszélgetni a nővérekkel az Otthonban is és a kórházban is. Az egyikőjük mondta, hogy az Alzheimer betegséggel a kialakulástól számítva 9 évig lehet élni. De hogy pontosan mikor alakul ki a betegség, honnantól lehet azt számítani, senki nem tudja megmondani. És van, akinél ez az idő lerövidül...
A múlt héten nézegettem régebbi képeket. 2 évvel ezelőtt nyoma sem volt ennek a betegségnek Anyunál, bár persze lehet, hogy már belülről megjelent. Kb. tavaly májustól kezdett el rohamosan leépülni. Akkor kezdték el pelenkázni, utána egyre kevesebbet is beszélt értelmesen, összefüggően.... Viszont a mai napig is tud egyedül enni például. Most kórházban van, délután vittünk be neki nápolyit, kibontottam a zacskót, a kezébe adtam, és ő szépen megkereste a következő adagot, tette a szájába és ette. Ma emlegette a nevemet, de 3 nappal ezelőtt fogalma se volt, hogy ki vagyok.
Az én anyukám is normál otthonban volt, de alá kellett írnom, hogyha másokat zavar, akkor vinnem kell.....Nekem szerencsém volt, mert nagyon nyugis volt, inkább csak mászkált és néha énekelt. Az utolsó napjaiban azonban idegesebb volt, panaszkodtak, hogy sokat beszél éjszaka, és kiabál is. Szegény már gyakorlatilag nem tudott beszélni, tehát értelmes mondatokat mondani. Ez volt a legrosszabb, hogy nem tudsz bejutni abba a világba, és nem tudod mi történik ott vele. Most már legalább nem szenved, és be kell valljam nekünk is könnyebb ez így, rémálom volt ez a 9 év.
Jövő héten bemegyek abban Pszich. Otthonba, ahová kerülni fog, és érdeklődöm, hogy mikor kerülhet be. Ebben az Otthonban, ahol eddig volt-van, tulajdonképpen csak az a baj vele, hogy éjszaka nem alszik, és ezzel zavarja a többi ott lakót. Van más Alzheimeres mami is ott, de ők csendben vannak, és így nincs velük gond.
Amikor anyukád megszökött és másnap múlva került elő, mi történt vele abban az 1 napban? Nem történt semmi baj vele?
Detto. Még hárman vannak előtte az elmeszoc intézetben. Most még az OPNI-ban van, sikerült bent tartatni de a múlt héten megszökött. Másnap este találták meg. Nektek tán jobb lett volna, he eleve elmeszoc intézetbe jegyeztetitek elő. A sima idősotthonba az én anyumat sem fogadták, mert ő is nagyon agresszív,
Ma találtam rátok. Sajnos én is érintett vagyok! :-(((((
Az édesanyám beteg, 58 éves. Kb. másfél éve diagnosztizálták nála a betegséget. Több mint egy évet vártam arra, hogy Idősek Otthonába kerüljön, ahonnan 3 hónap után kirakták - állításuk szerint csak ideiglenesen -, mert "agresszív". Éjszakánként nem alszik, járkál, kiabál, és a többi mami nem tud tőle aludni. Most kórházban van, de mivel az Otthon nem akarja visszavenni, így fogalmam sincs, mi lesz vele....
Lemaradtam a filmről(( De nekem személyes tapasztalataim vannak. Sokszor eszembe jut, hogy mit érezhet anyu, mikor néha tiszta pillanatai vannak? Sokszor látszik rajta, hogy megakad mert rájött, hogy nem azt mondta amit szeretett volna, aztán visszasüllyed az álomvilágba............................((
"Dr. Alois Alzheimer száz évvel ezelőtt, 1906-ban írta le először a róla elnevezett betegséget. Megdöbbentő számadatok kerültek nyilvánosságra a közelmúltban. A nem is olyan távoli jövőben demencia-járványra számíthatunk. A betegek becsült száma 2001-ben 24 millió volt, 2020-ra 43 millió, 2040-re 81 milló betegre számítanak a szakemberek.
A rövidtávú memóriazavar az Alzheimer kór legáltalánosabb tünete, de egyéb tünetei közé a mindennapi tevékenységek ellátásának nehézségei, a nyelvi kifejezőkészség zavarai, az időbeli és térbeli tájékozódási zavarok, a hibás és csökkent ítélőképesség, illetve a hangulati és viselkedésbeli változások sorolhatók. Végül a beteg képtelen már önmaga ellátására is és a hétköznapi élet minden területén segítségre szorul. A betegség a tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan. Az Alzheimer-kór nem válogat és nincsenek társadalmi, gazdasági, etnikai vagy földrajzi határai, így bárki, "áldozata" lehet a gyógyíthatatlan kórnak.
A lista hosszú, csak néhány "áldozat" az ismertebb személyek közül: Kant, Jonathan Swift, Robert Graves, Somerset Maugham, Stendhal, Maurice Ravel, Frank Sinatra, Helmut Zacharias, Thomas Dorsey, Perry Como, Charlton Heston, Charles Bronson, James Doohan, Rita Hayworth, Geraldine Fitzgerald, William Hanna, Sugar Ray Robinson, Winston Churchill, Henry Ford, Cyrus Vance, Ronald Reagan."
Fehér folyosók, kongó léptek Reménykedsz, talán jönnek érted Jönnek és visznek haza Akkor lemarad tőled a rémségek hada
Elhalnak, nem érted jöttek Maradnak a fehér falak, melletted, fölötted Szeretteid kik látogatnak, Nem is! Hisz mind itt vannak.
Agyadban sikoly, hol vagyok? Aztán rájössz, ezek otthoni illatok. A réten játszol kislányként, jön érted apukád A mező túl felén, fiad vár Rád
Sötétség mi rád tolul Ismeretlen tárgyak vesznek körül Ismeretlen emberek Segítsetek, segítsetek!
Apró kis vérerek Lüktető véredet Vinnék. De nem lehet. Segítsetek!
Sejtek, téboly, lassuló értelmed, küzdenek. Kutatják emlékeid Fehér folyosón konganak lépteid. Előtted ajtó tárul, Egyszer, Szabad leszel.
Addig a léptek jönnek, közelednek, Lehet, hogy érted jönnek? Hazavisznek
Mindenki itt van, aki szeret Férjed, ki rég elment újra itt ül Veled Nővér kiabál, itt a reggeli Nem tudja, hol jártál, nem is sejtheti
Agyad küszködik, de már nem tudsz róla Éjszakák jönnek, rávetül árnyuk csukott ajtókra Ki zárta be? Te magad? Vagy más? Jön az álom, megváltás, vagy látomás?
Fiatal vagy és szép, Ebédet főzöl, takarítasz, Ha gyermeked beteg Mellé ülsz, úgy virrasztasz Nem vagyok beteg!
Mert nem ért meg senki, Legjobb volna már hazamenni Árpádföldre, vagy Zalába? Vagy csak a xxxxx utcába?
Mert nem ért meg senki, Legjobb volna már hazamenni Sikoly agyadban azt mondja, nem lehet Miért? Hát nem vagyok én beteg!
Apám is itt volt, segített anyámnak Testvéreim is otthon, Rám várnak Megyek! Pedig Az előbb otthon voltam Vizeletszag volt, pedig most mostam.
Csend van, alszik, mindenki, Megpróbálok, most! Hazamenni Vár a család. Valaki van melletted. Sikoly fejedben. Miért vagyok itt? Ilyent nem tehettek Veled Ugye, mondjátok már! Nem vagyok beteg?
Aztán megnyugszol, kisfiad itt van Nővére simogatja Férjed a konyhában kávéját kavarja
Csupa fehér minden, rád dőlnek a falak Ez nem a te szobád! A folyosón nővér szalad Jövő héten végre hazavisz. Megígérte fiad.
Összepakolsz, úgy várod. Jaj, csak jönne már Villany gyullad, a nővér kiabál Veled!
Pedig csak takaród adtad rá Hiszen még gyerek! Hát nem látja senki? Nem vagyok beteg!
Végre itt vannak a gyerekek Magányodat oldani Örökre ott maradnak veled
Kutyád is van Öledben macska hever Lányod ebédet főz Fiad később jön el
Vagy ő fekszik itt? Mit keres kórházban? Nővér jön Takarít a szobában s veled, perel Nem vagyok beteg! Hát nem hiszik el?
Hallom kulcs zörög Kiszólok Nyitom már, jövök
A fehér fal eltűnik Hazamegyünk Várj! Én itt lakom. Most hova megyünk?
Haza, hol nyílnak az orgonák Hol nem fehérek a falak S az a Te szobád!
Aztán, lassan elmúlnak az orgonák Nem virágzik, nem virul tovább a nyár. Lassan, osonva jő, Mindent elborít, eltakar a homály
Az én anyukám jelenleg a Lipóton van mert egyedül vagyok és már nem tudtam megállítani a csavargásait. Reggel 5-kor már úton volt, hogy megy haza. Télen meg egy szál otthonkában ment világgá. már 24 órás felügyelet kellett neki, és ezt a kórház fizezős rászlegében kaptuk meg. Az elmeszoc otthonra 3 éve vagyunk feliratkozva, és már csa 11 embernek kell meghalnia ott ahol várólistán vagyunk, hogy Őt felvegyék!!! Ez úgy borzalmas ahogy van. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a kórháznak, mivel nem kiemelt, nem lesz elég ágya. Vagy eladják az egészet, de erről nem beszél senki, mert az elmebeteg mindig periférián van. Kérdem, mi lesz, ha hazajön, és reggeltől estig egyedül van, mert én dolgozom? Még a nyufdíjasházak sem veszik fel őket! Szülni, még ha rossz is lesz ha nem a saját orvosnál, lehet máshol is. Műteni is! De egy Azheimerben szenvedővel mit lehet kezdeni?
Nálunk is sajnos az volt, hogy mikor előjöttek a dühkitörések, akkor egyre sűrűbbek lettek. Azt reméltük, hogy egyszer csak elmúlik, de nem így lett, hanem egyre durvább lett. Aztán bekerült egy otthonba, és ott is panaszkodtak az ápolók a durvasága miatt. Amikor végre ez elmúlt, akkor meg már nagyon beget volt, teljesen leépült fizikálisan is, meg szellemileg is.
Egyébként...
Tudom, hogy nem kéne mindent elhinni, amit a tévében lát az ember, de azért sokszor van alapja. Azt mondták egyszer egy a Vészhelyzetet bemutató műsorban, hogy az életből veszik a betegségeket, és természetesen más nevekkel és szitukkal ábrázolják. Na most... Épp az előző évadot néztük a párommal, mikor egy altzheimeres beteg volt soron az egyik epizódban, akit elég "fiatalon" ért el ez a kór. Ez alatt a "fiatal" alatt az 50-60 éves korosztályt kell érteni. Ott felhívták a rokonság figyelmét, hogy ez nem egyészen az Altzheimer, csak olyasmi, és mivel későn kaptuk fel a fejünket, már mást rebegtek. Szóval egyből ráismertünk szegény anyósomra, ahogy a betegséget leírták. Korán jön, nem lassaú, hanem gyors lefolyású, "butulásos" tünetek és rendkívüli durvasággal jár együtt.
Nem biztos, hogy van ebben valami, hiszen egy filmről van szó, de azért mi felkaptuk a fejünket. Nekünk az orvosok csak a kezüket tárták eleinte (igazából nem pont nekünk, hanem a sógoroméknak, de ez a lényegen nem változtat), és lazán közölték a diagnózist. Mi meg csak álltunk, és csodálkoztunk, hogy úgy tudjuk, ez a betegség nem ezt a korosztályt támadja, hanem a 70-80 körülieket. Végül is nekünk mindegy már sajnos.
Sajnos a személyiségzavar az egyik alapvető jel. Nekem szerencsém van, mert anyám velem nem erőszakos, és nem agresszív, de az én aranyszívű anyukám, aki mindenkit szeretet és jóban volt mindenkivel, mindenkit gyűlöl, mert szerinte meglopják, utálják őt stb. Késsel jár, hogy megvédje magát....
Sajnos akár tetszik neki, akár nem szükség lesz az állandó felügyeletre. Reálisan megbeszélni szerintem nem igazán lehet vele, mert a valóságot egészen furcsán látják. Most még anyukád érzékeli szerintem, hogy nincs minden rendben saját magával, de nem tudja elfogadni, illetve nem is érti. Később már "könnyebb" lesz, mert teljesen elveszti a valósággal a kapcsolatot, és akkor neked már teljesen egyértelmű, hogy nem tárgyalópartner, de odáig eljutni nagyon nehéz. Ameddig tud kommunikálni, addig az ember azt gondolja, hogy tud gondolkodni is, de sajnos nem. Mi már ott tartunk, hogy nem tud egy értelmes mondatot elmondani, de amíg rendesen beszélt, addig senki nem mondta volna, hogy nincs nála rendben valami, a kérdésekre korrekt választ adott, csak az tudta, hogy mi a baj, aki együtt élt vele.
Jó megoldás nincs sajnos. Nálunk úgy tűnt, hogy a gyógyszer néha rosszabb állapotba hozta, tehát jobban kijött a személyiségzavar. Nem tudom, hogy milyen gyógyszert írtak, de szerintem próbáld ki. Neki sem jó, ha zaklatott, talán ettől jobb lesz neki.
Sziasztok! Két év telt el az elso bejegyzésem óta. Sok dolog változott. Tortént jó is, rossz is. Tanácstalan vagyok ismét, a segítségeteket kérném. Anyukám 60 éves, de sajnos a betegség már 8 éve jelen van az életében, életünkben. Még a közép stádiumban van, "egyedül" lakik, ellátja még magát, de persze csak nagyon sok segítséggel! Az öcsém otthon lakik, de a munkája miatt eltérő időszakokban (hosszabb-rövidebb) van otthon. Én minden hétvégén rohanok haza. Főzök, mosok, pakolok, irányítom anyát. Szeretne segíteni, próbálom is bevonni mindenbe, de sajnos nehezen mennek mar a dolgok. Mivel mostanában ismét egy fokkal romlott az állapota, Keresnünk kellett valakit, aki vele lenne napközben. Igazából egy "társalkodót" kerestünk, akivel beszélgethetne, sétálhatna. Egyedül nem szívesen engedjük el. A szomszéd nénihez átjár, de van, hogy egy hétig ki sem jön a házból. Már újságot sem olvas, nem fejt rejtvényt. Csak a tévét nézi... Az összes reklámot, műsort betéve fújja, mindent kommentál, viszont néha elég ijesztő képzelgései is vannak (kijöttek a tévéből, itt voltak a szobában, stb.). Próbáltam felkészíteni anyát az új helyzetre, de közölte, neki nem kell senki, ő mindent tud, egyedül is megvan, NEM KELL NEKI SENKI ÉS SEMMI... Nem tudtam mit lépjek, de mégis úgy döntöttem, hogy elhívom a nénit egy kis ismerkedésre. Na, innentől datálódik a már 3 hete tartó kálvária... A néni eljött, anyukám tüntetőleg kiment a szobából, rá sem nézett, az orra alatt mormogott. Miután elment, bőgő rohamott kapott. Mondtam neki, hoigy csak segíteni akarunk, nem marad nálunk, csak egy-egy órára jön el naponta. Sétálnának, beszélgetnének, stb. Úgy látszott megnyugodott, megértette. Éjfél körül viszont arra keltünk, hogy üvölt és toporzékol a konyhában, hogy mi el akarjuk őt cserélni egy öregasszonyra, hogy be akarjuk vinni egy otthonba... Soha nem volt szó ilyenről, nem tudjuk hogy jött ez. Nyugtatóval bírtuk csak lecsitítani. A nénit lemondtam, nem jön. Megkértük anyukám testvérét, aki egyedül él, rokkantnyugdíjas, hogy jöjjön el hozzánk, legyen ő anyával egy kicsit. Kipróbáljuk, működne-e a dolog. A kiborulás óta naponta sírógörcs jön rá. Gyűlöl engem, az öcsémet, mindenkit (ezt mondja is) Ő jó anya volt és mi meg rosszat akarunk neki, el akarjuk cserélni, elvitetni őt... Nehezen viseljuk ezt az új állapotot. Tanácstalanok vagyunk. Beszéltem az orvosával, aki egy brutális gyógyszert írt fel neki. Nem merem beadni (nem akarom leszedálni), de néha már azon vagyok. Már nem tudom mit csináljak. Próbálom megbeszélni vele a dolgot újra és újra, nem érti vagy nem akarja megérteni. Semmi nem jó. A testvére sem jó már. Minden idegesíti, bármit csinál... Pedig ez lett volna az utolsó reményünk, hogy talán egy családtagot könnyebben elfogad. Soha nem volt agresszív, rosszindulatú. Most teljesen megváltozott. Tudom, hogy a betegséggel sok minden együttjár, de ekkora személyiségtorzulásra nem gondoltam soha. Valaki járt már hasonló cipőben? Ötlet, javaslat? Köszönettel várok minden hozzászólást!
Sziasztok! Feltétlenül figyelmetekbe ajánlok egy blogot - http://szigetnaplo.freeblog.hu Az Alzheimer-kórról szól, átfogó, hatalmas emberséggel megírt, vezetett anyag.
Szia, van egy egyesület, a neve talán a feledékeny emberek vagy valami hasonló most nem jut eszembe :) amelyik az ilyen típusu betegségekben szenvedők hozzátartozóinak ad segítséget.
Ha megállapították a betegséget, akkor sajnos nincs más hátra, mint a gyógyszerezés mellett arra felkészülni, hogy ezt bizony nem fogod tudni segítség nélkül megoldani. Mi 6 évig éltünk együtt anyámmal, de most már intézetben van, mert sajnos nem lehetett otthon tartani. A 24 órás felügyeletet szinte lehetetlen úgy megoldani, hogy ne menjen rá egy csomó pénzed mellett még az egészséged is. Mi is azért választottuk ezt, mert már lassan mindenki megbetegedett tipikus pszihoszomatikus bajokban......
Legyél türelmes, és ne legyél rájuk mérges, mert sajnos erről nem tehetnek, de ugyanakkor az ember mégsem egy angyal, tehát ha kiborulsz, utána ne legyen lelekiismeretfurdalásod. Nekem nincs testvérem, de ismerek olyat akinek van, de bizony nem segít semmit. Ha van tesód akkor osszátok meg az ápolást, és feltétlenül kapcsolódj ki időnként. Mi mindig elmentünk nyaralni, márcsak a gyerekek miatt is, és beadtuk 3 hétre anyámat a kórházba. Ha kijött akkor sokkal rosszabb állapotban volt, az tény, de különben megőrültem volna.
Ha nincs még társad, akkor bizony nagyon nehéz lesz találni egy ilyen teherrel, de szerintem nem szabad feláldozni a saját életedet emiatt. Nekem van társam gyerekeim, ez nagy segítség volt lelkileg, de ugyanakkor miattuk is meg kellett tennem, hogy beadom, mert azért az nem járja, hogy 4 ember menjen tönkre egy ilyen betegség miatt. Anyám már nem ismer meg senki, nem tudja hol van, tehát attól nem szenved, hogy nincs otthon. Persze sosem lehet tudni, hogy mi zajlik bent a fejében.
Hát ennyi tanácsot tudtam adni, ami így elolvasva egy nagy 0 a problémához képest.
Nagy kédrés, hogy milyen stádiumban vannak a szüleid, hogy egyedül vagy-e, vagy van segítséged? Testvérek, rokonok, férj, stb., akivel meg lehet osztani a terheket. A múlt héten volt egy músor az m1-en, ahol erről a betegségről volt szó, és mutattak egy intézetet, ahol nagyon humánusan foglalkoztak ezekkel a betegekkel, komolyan, szinte öröm volt nézni, ha már lehet így fogalmazni.
Mi nem jutottunk hozzá ehhez a címhez annak idején, mikor szükség lett volna rá, és nem is szívesen beszélek az intézetben tapasztaltakról, mert hiába próbáltak úgy foglalkozni a mamával, ahogy a többi beteggel nem, azért én mégis eléggé embertelennek tartottam. Gondolom, hogy a múlt héten látott helyen sem tudnak a betegség lefolyásának vége felé másképp foglalkozni, hiszen ez az állapot visszafordíthatatlan sajnos, legalábbis az orvostudomány mai álláspontja szerint.
35 éves egyedülálló vagyok, februárban derült ki, hogy mindkét szülőm Alzheimer-kórban szenved:(
Anyukám a mindenem, meghalnék érte, mégis nem tudom felfogni ezt a betegséget, hogy miért....
67 éves lesz októberben , tehetelennek érzem magam ezzel az egésszel szemben. Hozzá kell tennem , hogy nagyon sok türelem kell ehhez a betegséghez és sajnos nekem ez nem mindig jön össze.
A mai napon a munkahelyemen egy kis "kikapcsolódásként" keresgéltem a betegséggel kapcsolatos tudnivalókról és ide lyukadtam.
Szeretném Tőletek megkérdezni, hogy mi módon tudnék segíteni az anyukámon illetve ezen a helyzeten....ha tudtok valami segítséget ahova fordulhatnék megköszönöm.
Tudom, sok mindenkinek gond a beteg hozzátartozó felügyelete. A férjem anyukájánál 9 hónapig voltak gondozónők. Most már olyan az állapota, hogy kórházban van, nem lehet már otthon ápolni. :-(
A gondozónőjét jó szívvel ajánlom, ha valakinek szüksége van ilyen segítségre. Az elején én is netes ismerőstől kaptam segítséget.
Persze, ez egy csapda, mert tudni szeretnéd, de ha tudod, hogy igen, akkor valószínűleg nem tudod reálisan felfogni, hogy mikortól vannak tüneteid. Ugye ha úgy gondolod, hogy beteg vagy, akkor feltehetően még nem...........És mivel ezzel évtizedekieg el lehet élni, feltételezem, hogy reménykednék abban, hogy megtalálják a megfelelő gyógyszert.
Na mindegy. Ebből is látszik, hogy egy ilyen betegség mennyire megkereserítheti a környezet életét. Nekem még azért nem napi problémám ez, de ha belegondolok.... Most még itt vanna a gyerekek a férjem, szóval nincs gáz, de mi lesz egy-két évtized múlva?
Figyu, szerintem nézesd meg, bár én nem hiszem, hogy jó ötlet. Szerintem neked szükséged van egy megerősítésre ezügyben. Ezt akár tiszteletben is lehet tartani, de ezzel együtt nekem lehet olyan véleményem, hogy hülyeségnek tartom. Mint ahogy írtad is, lehet, hogy öngyilkos lennél. Na de mikor? Majd kiszámolod, hogy nagyjából mikor jöhet elő ez a betegség, és belövöd az utolsó napodat x év y hónap z keddjére? És akkor majd addig abban a tudatban élsz, hogy bármikor betegnek nézhetnek, mert véletlenül elfelejtettél valamit? Egyfolytában magadat vizsgálod majd? Olyanok is el szoktak felejteni bármit, akiknek soha nem lesz alzheimerjük. Te meg ezen fogsz egyfolytában tipródni. De Te tudod.
Lehet, hogy nem voltam egészen érthető. Szóval úgy godnolom, hogy jobb nem tudni, de olyan mint egy negatív karácsonyi ajándék. Tudod, hogy jobb ha nem nézed meg, de kiváncsi vagy mi vár rád. Talán nem járnék utána, de ha ott lenne előttem a lehetőség, akkor feltehetően a kiváncsiságom győzne a józan ész helyett. Ha azt mondanák, hogy biztosan megbetegszem, akkor bizony megölném magam az tuti. Ha lenne elég erőm...........Persze az is igaz, hogy nem a halálos betegek körében gyakori az öngyilkosság....
Azért biztosra senki sem mehet, legfeljebb a hajlamot lehet megállapítani pl. a szívproblémáknál. A hír az Altzheimerről viszont úgy szólt, hogy biztosan meg tudják mondani az EEG vagy valami ahhoz hasonló gép segítségével. (Nem MRI)
És akkor mit csinálnál? Mert ezek az új eljárások 1. még nem forrottak ki, tehát nem biztosak, 2. iszonyatosan drágák. Szóval érdekelne, hogy mit csinálnál? Kérdésedre az én válaszom, nem mennék el megnézetni. Két okból: 1. az én felmenőim között nem volt ilyen betegség, kevés rá az esélyem, 2. nekem a szívem fogja felmondani a szolgálatot, és ezt már most tudom. Nem jó tudni.
Ma reggel - fél szemmel és füllel - halottam a tv-ben, hogy amerikában működik egy olyan műszer, amivel előre tudják jelezni, hogy valaki majd Alzheimeres lesz. Gyógyítani persze továbbra sem lehet. Elmennétek egy ilyen vizsgálatra? Én lehet, hogy igen, pedig nem szeretném megtudni igazán, ha az leszek....de így is sokszor gondolok arra, hogy olyanná válok, mint anyám. Ha pozitív lenne az eredmény, lehet, hogy nem várnám meg míg kifejlődik a kór...
