Igazad van, bár én sosem vásárolok a Tesco-ban :o) A véleményem elsősorban arról szólt, hogy jó-e előre megtudni, hogy pl. hajlamos vagy egy betegségre vagy sem. Szvsz ha van ellene valamilyen hatékony módszer, akkor jó tudni, ha nem, akkor inkább ne mondják meg. A hipohonder pedig akkor is azt hiszi, ha száz orvos bizonyítja az ellenkezőjét.
Ok. A saját véleményemet röviden már itt leírtam, a bővebbet meg itt nem vagyok hajlandó leírni. Elmondom hát másnak a véleményét, amit szintén osztok:
A Tescoba vásárolni megy az ember, vizsgáltatni meg az orvoshoz. Röviden ennyi. Hidd el bővebbet is tudnék.
Én nem gondolom, hogy a hipohondereknek kedvezne, mert aki olyan, az enélkül is képes betegségtudattal élni. Ha valami haszna lehet, akkor az, hogy azok, akik eddig gyanakodtak a hozzátartozójuk esetében erre, talán komolyabban veszik a dolgot. Igazán nem tudom, hogy jobb-e a betegséget korán felismerni, mert igazán nem tudnak ellene tenni semmit. Ha most rólam kiderülne, akkor biztos, hogy a családom összetörne, engem meg leírnának, mert tudják, hogy mi vár még rájuk. Ha csak azt veszik észre, hogy feledékeny, szétszórt vagyok, vagy lusta, ahogy anyámnál kezdődött a dolog, akkor még évtizedekig is elfogadnának, legfeljebb mérgesek lennének rám. Ez azért egy kicsit jobb pozíció.
Az igazi megoldás az lehetne, ha lenne valami gyógyszer, ami a korai stádiumban legalább hatna egy kicsit.
Ezt a teszkós baromságot, komolyan felháborít. Nem is vagyok hajlandó erről még beszélni sem. Majd ott jól megállapítanak az egyébként hipohandereknek esélyt a betegségre, ezzel jó kis szorongást okozva, hogy az illető ezentúl másra se tudjon gondolni, és egyfolytában magát figyelgesse, hogy esetlegesen az öngyilkosságba meneküljön. Holott nem is lett volna ilyen betegsége. Megáll az ész komolyan mondom. Felháborít.
Úgy érzem, hogy ez nem csak pénzkérdés. Én lelkileg nem tudnám végezni azt a munkát, amit egy szociális godnozónak, vagy nővérnek kellene, és elfogadom, hogy nem lehet úgy dolgozni, hogy mindenkinek a baját átérezzük, de kicsit furcsa, hogy ha bemegy az ember egy kórházba, vagy egy ilyen otthonba, akkor az alatt az idő alatt többet foglalkozik a másik beteggel mint a sajátjával, mert nem tudja nézni, hogy vergődik a szerencsétlen....Az etetés is egy külön téma. A kórházban mindig kis csomagot osztottak, amiről anyám azt sem tudta hogy micsoda. Talán akkor még egyedül is meg tudta volna enni, ha valaki a kezébe adja, hogy ezt kell megennie. Ehelyett szépen ott volt a tálcán becsomagolva, ahogy a gyógyszerét sem adták be, hanem ott várt a dobozban, pedig tudták, hogy nem képes egyedül bevenni.
szocotthonba dolgoztam. Volt egy mami, akit amugy több növér is nagyon szeretet mégis volt olyan aki összeöntötte neki a levest a másodikkal, mert ugy gyorsabban meg tudja etetni...volt aki betette a rácsos ágyba, mert akkor nem kell vele foglalkozni...:( Persze a fö gond az volt hogy egy müszakra 2 növér volt majd 80 betegre, akik közül majd 20 ágyba fekvö volt...
Szerencsére anyám elég jó ellátást kap. Úgy látom, hogy törődnek vele. Ettől azonban még ott van a saját démonokkal, vagy mivel teli világában, amiből nem igazán tud kitörni.....
Olyannyira, hogy nem is magába az alzheimerbe halnak bele, hanem mondjuk tüdQgyulladásba, mert csak fekszenek egész nap. Szegény anyósomat 1 héttel a halála elQtt meglátogattuk, teljesen kiborultunk. Nem csak a szerencsétlen látványától, hanem a körülményektQl, amik tisztán látszottak, kérdés nélkül is. A foglalkozás hiánya, a nemtörQdömség és a leszarás... Én meg a magatehetetlenségem miatt ordítani tudtam volna. De attól sajnos nem gyógyult volna meg. :((((((((((
Szerintem egyébként pénzkidobás a gyógyszer.... Lehet, hogy lassítja a folyamatot, de ki tudja mi lenne anélkül, hiszen mindenki más-és más. Ugyanakkor Mo-n már csak a rossz állapot lassítását tudják elérni, tehát a szenvedés meghosszabbítását, mert mire diagnosztizálják, addigra már sajnos képtelenek a normális életre :((
Az Alzheimer-kór korai felismerése nagyon fontos a betegnek és hozzátartozóinak is, hiszen ebben az esetben van esély arra, hogy - bár valódi gyógymód nincs - hatékonyan feltartóztassák a betegség előrehaladását.
Egy amerikai vizsgálat szerint azoknál a betegeknél, akiknél enyhe vagy közepes értelmi leépülési jelenségek mutatkoznak, ha bizonyos dolgok szagát - összesen tizet - képtelenek azonosítani, akkor ez nagy valószínűséggel a kezdődő Alzheimer-kór jele. Ezek a citrom, a bőr, az orgona, az eper, a füst, a szappan, a mentol, az ananász, a földgáz és a fokhagyma.. Ez a tünet sokkal biztosabban jelzi előre a betegséget, mint akár az MRI vizsgálattal kimutatható agytérfogat-csökkenés, akár a memóriatesztekben nyújtott teljesítmény. A kutatók azt remélik, hogy további vizsgálatokkal szűkíteni tudják az illetok listáját, amelyek a diagózishoz kellenek, és ezekkel akár egy szűrővizsgálat is elvégezhető lesz.
forrás: Magyar Rádió Online 2005. 01. 05. 10:31:37"
szia!
az ágyék táján is van egy ilyen benövés, de az sokkal kisebb és valószínűleg az okozza a zsibbadást - erről megfeledkeztem.
az orvossal egyébként már volt problémánk - Apukámnál is valami butaságot diagnosztizált, ám szerencsére kiderült, hogy nincs olyan jellegű baja. Anyukámnak pedig szinte vizsgálat nélkül azt mondta 1-2 hónapja, hogy érszűkület miatt zsibbad a lába - mindezt csak azért, mert dohányzik sajnos.
szóval Anya valami olyasmit mondott a telefonban, hogy a doktornő megnézte az eddigi leleteket, röntgenfölvételeket és ott látott valami elváltozást.
viszont a neten barangolva mindenhol azt olvasom, hogy a "pszichikai" tünetekről állapítják meg a betegséget - Anyánál szerencsére szó sincs memóriazavarról, feledékenységről és egyebekről.
örülök, hogy megtaláltalak benneteket. tanácstalan vagyok és főleg szomorú, ijedt.
Anyukámról van szó - még csak 54 éves és a munkahelyi problémái miatt (elsősorban stressz) úgy gondolta, hogy elmegy betegállományba 1-2 hónapra. persze a körzeti orvos elküldte vérvizsgálatra, röntgenre és ide-oda, még mri-re is, azt hiszem.
megállapították, hogy az egyik nyakcsigolyáján keletkezett egy kinövés, ami igazából "benövés", mert a gerincvelőt nyomja egy kicsit. infúziókúrán volt a múlt héten, kórházban.
ma ismét elment a körzetihez és a fölvételek alapján azt mondta, hogy "ez valószínűleg az alzheimer kapuja". még ezen a héten elmegy írisz-diagnosztikára és februárra kapott időpontot egy szakorvoshoz.
nagyon félek...
ami egyelőre megnyugtat, pontosabban amivel nyugtatni próbálom magam: a körzeti először érszűkületre gyanakodott (Anya panasza csupán annyi volt, hogy néha kicsit zsibbadnak a lábai) és később derült ki az, hogy valójában a gerincvelőt nyomja a csont, illetve az, hogy a korábbi házipatika cikk szerinti tünetekből egyetlen árva darab sem igaz, illetve azok a tünetek sincsenek, amit itt leírtatok néhányan.
Hát sokminden lehet, a rossz memóriának több kiváltó oka van, de persze lehet ez is az ok. Csak a kivizsgálás alapján tudják megmondani, de néha az sem olyan tuti. Mindenképpen forduljatok orvoshoz, mert ha nemcsak a szavakat felejti el, hanem a személyisége is változik, az már nagyon rossz jel. Semmiképpen nem szabad hagyni, mert minél korábban fedezik fel a problémát annál hatékonyabban lehet gyógyszerezni. Ez vonatkozik a másfajta dementiára is.
Én azon szerencsések közé tartozom, akiknek a környezetében nincs Alzheimeres beteg. Viszont egy hozzátartozóm picit furcsán viselkedik egy ideje. Egészen enyhe tünetek, nem is vagyok benne biztos, hogy Alzheimerre utalnak, különben is fiatal, még csak 66 éves. Tudni kell még azt, hogy a verbális memóriája és a tájékozódási képessége mindig is pocsék volt, és világéletében szórakozott ember volt. Viszont mostanában mintha sokkal rosszabb lenne a memóriája, pl. volt olyan, hogy a feleségének a születési dátumát nem tudta megmondani, hiába erőlködött (viszont a napot meg a hónapot mostmár tudja, régebben azt nem volt képes megjegyezni). Észlelhető rajta egyfajta bezárkózás is, de ez is egészen enyhe formában. Pl. beszélgetés közben van olyan egy csomószor, hogy mintha egészen máshol járna, rutinszerű válaszokat ad, utána meg a semmibe réved. Kellemetlenül tud viselkedni nyilvánosság előtt is, bár ehhez is hozzátartozik, hogy mindig is egy "pattogós" ember volt. Pl. rendszeresen veszekszik a boltban a pénztárossal, hogy miért akarja megszámolni a rekeszben az árut, miért nem hiszi el, hogy az annyi, amennyit ő mond. Nemrég egy fontos megbeszélésen kellett részt vennie, ami számára is fontos, anyagi természetű dolgokról szólt. Végig nem figyelt, utána meg minden átmenet nélkül elkezdett arról beszélni, hogy fiatalkorában hogy került külföldre. A megbeszélés után pedig nem tudta visszaidézni, hogy miről volt szó, csak rendkívül nagy vonalakban.
Tudom, hogy azok számára, akik leépült Alzheimeres beteggel kénytelenek együtt élni és törődni nap mint nap, nevetségesnek tűnhet az aggódásom. Azonban mégis meg kell azt kérdeznem, hogy ezek a tünetek nem utalhatnak-e a betegségre...? Természetesen háziorvossal is fogunk beszélni, és az illetővel egyébként semmi baj nincsen, dolgozik, él, minden OK. De ha valakinek finom szenzorai vannak, vagy ismeri régóta, érzékeli, hogy megváltozott az utóbbi időben. Minden információnak nagyon örülnék, természetesen annak a legjobban, hogy csak képzelődöm, és nincs semmi probléma.
Nagyon hasznos, hogy leirjátok a tüneteket, a nehézségeket amikkel küzdötök, a megoldás kereséseket, a gyötrelmeket, és az Ő jelzéseiket, önkifejezésüket.
én köszönöm, miközben valahol mélyen ettől rettegek, hogy majd esetleg ide juthatok /és van gondozottam aki az augusztusi nőklapjában rálelt egy cikkre , és már tüneteket régen produkál, de még az elején van, bár már 86 éves, teljesen tisztán gondolkodik majd vált és pl a lakásának teljes butorzatát áthelyezi-az agyában! de szerinte valóságban-létezik másik két lakás, másik emberek vannak ott, és kérdi: most akkor hol vagyok?
elmagyarázom-nagyon sokadszor-és felfogja, hogy ez csak az agyának szüleménye, nincs másik uilyen lakás csak a fejében, személyek se, azok a felidézett ott hallott hangok, mondatok a belső félelmeinek megnyilvánulása.
de pár nap mulva ujra , és fél, és a matatás! a semmit nem találás, mindent jó helyre eltevés és ujra keresés és ijedség, hogy mi lesz vele?
felfogja, az a beteg is aki csak napi hosszabb beszélgetés után egy-két mondat erejéig de teljesen logikusan reagál, tőmondatban visszakérdez-főként saját sorsának félelmét beéleszőve, majd visszazuhan a belsővilágába, egy dióházba.
én igy látom, kevés a tapasztalatom.
fájdalmas
és félelmetes.
Mi is beadtuk....(6 év) Ha nem lett volna ez a combnyaktörés, akkor talán húzzuk még, de az elmúlt időszak alatt, amíg a kórházban volt, annak ellenére, hogy állandóan bejártam, meg intézkedtem, annyira jó volt, hogy egész egyszerűen nem bírom vállalni, hogy hazahozzam. Egyébként a pelenkázás, illetve az azzal kapcsolatos egyéb általád is leírt problémák miatt gyakorlatilag nem alkalmas arra, hogy egy családban illetve egy nem erre a célra kialakított lakásban éljen. A te férjed egy szent, ha még pelenkázta is. Persze van olyan pillanat, amikor arra gondolok, talán haza kellene hozni...Hálistennek fogalma sincs arról, hogy hol van, illetve, hogy én ki vagyok. Nem emléxik sem az unokáira sem egyéb kötődése nincs. Így könnyebb egy kicsit, de nagyon szomorú. Viszont nyilvánvaló így visszagondolva, hogy sokkal előbb kellett volna ezt meglépni, pl. a gyerekeim miatt. Azt biztonsan nem vállaltam volna, hogy még egy vadidegen erdélyi (vagy bármilyen) nővel súlyosbítsam a helyzetet.
Az én anyukám egyébként továbbra sem agresszív, bár a szobatársakat nem szereti, de nem tudja megfogalmazni a gondolatai, így pontosan nem tudom miért. Néha az az érzésem, hogy valahol belül tudja mi van, de nem tudja magát kifejezni. Pl. ilyeneket kérdez: miért nem jön vissza a családba? Ha megkérdezem ki, akkor nem tud válaszolni, azt mondja nem tudja kire godnol, de szerintem magára.
Sajnos nagyon tapasztaltnak érzem magam a témában.
Azt hiszem mi már mindent kipróbáltunk,amit csak lehet,ami csak létezik.
Nyaralás alatt volt anyám a Margitban a gerontologián. Szörnyű volt.Nyugtatót adtak neki,amitől úgy beszélt,mint egy részeg,nem tudott normálisan mozogni.Viszont a mehetnékje ugyanúgy megmaradt.Ebből az következett,hogy csupa kék-zöld folt volt,annyit esett.
A kerületi gondozási központból naponta jött egy ápolónő egy-másfél órára. Kevés volt.
Anyám is mindent elpakolt, a fiamat lopással gyanusította.Nem tudta már rendesen használni a WC-t.
Mi is a Mamória Klinikára jártunk,ott állították be a gyógyszerekre.
Idén áprilisra jutottunk el odáig,hogy kész,nem bírjuk tovább,vagy ő vagy mi.
Felügyelet kell,méghozzá 24 órás. Erdélyi ápolót kerestünk és találtunk is.
Havi 60 ezerért jött egy néni,aki egy szobában lakott anyámmal,egy hónapig maradt ,majd egy másik leváltotta.
El sem hiszitek,úgy éreztem magam,mint aki börtönből szabadul.Hihetetlen érzés volt.Mostanáig ment a dolog.A harmadik erdélyi nőnél tartottunk.Már 70 ezerért vállalták volna,de nem bírtuk azt a stresszt,hogy betartja-e az ígéretét,jön-e,milyen lesz,újra végigélni a bajait,meghallgatni a panaszait,együtt ebédelni,vacsorázni,végülis egy idegen,aki nem azért van ott,mert te jól érzed magad vele,lestük kényét-kedvét.Azt venni,amit szeret,beszélgetni vele,hogy minél jobban érezze magát,hogy ne menjen el.
Idáig . Most Pesterzsébeten van egy magán gondozóházban.Másfél hete.
Nem olcsó,de szép,igaz ez nekem számít,neki nem igazán.Vannak ott Alzheimer-es és nem demens idősek is. Nagyon féltem az elhelyezéstől,de higgyétek el eljut az ember erre a pontra is. Három éve csináljuk. A férjem is pelenkázta mosta le az ablakra felkent székletet stb,nem részletezem.
Most nagy a szám , de a férjem fél tőle,hogy mikor veszem ki az anyámat a gondozóházból . Én is félek tőle,ti.mi van ha rosszul bánnak vele,ha nem adnak neki eleget inni,ha nem öltöztetik fel eléggé,ha benne hagyják a kakis pelenkában,ha elesik,ha...
Ugyanakkor attól is félek,hogy kiteszik,mert túl rosszul viselkedik. Pl.már panaszkodtak,hogy az ebédlőben,a folyosón,bárhol lehúzza a nadrágját,a pelenkát és végzi a kis-és a nagydolgát.
A Gyón-Dabason lévő otthonba is bejelentkeztünk.Várunk...
Anyukám megkapta az egyhetes nootropilos infúziós kezelést. Nem vittük kórházba, hanem a körzeti nővér jött föl hozzánk minden nap, és ő adta be az infúziót. Ez a megoldás nagyon jó, így nem kellett kimozdítani a megszokott környezetéből.
A hatása pár nap múlva jelentkezett, sokkal élénkebb, vidámabb, "beszédesebb" lett.
Bár ez magát a betegséget nem gyógyítja, de a közérzetére jó hatással van. Az ára is kibírható: egy infúzió ára 1500 Ft.
Szóval most így egy kicsit könnyebb napokat élünk.
