Szasztok! Sajnos mikor a tünetek számunkra is felismerhetőek ,a folyamat már rendesen dolgozik, és ezért van ,hogy egy kicsit mindig később kerül orvoshoz ami időben lett volna! Anyu felismerte azt,hogy valami nem stimmel Ő egyedül fordult a Neurológushoz, évek óta szedi a Palixidot, engem tavaly hivatott a kezelő Neurológus ,hogy családi segítséget kér mert Anyunak rövidesen 24 órás felügyeletre lesz szüksége! Akkor még úgy láttam, hogy telyesen rendben van, mostanra érett meg ,hogy igaza lett! Mindenkinél másképpen zajlik ,de a végeredmény sajnos ugyan az! Fejlődik a tudomány ,de sajnos az már a mi Anyukánkat már szerintem nem fogja érinteni!Lehet ,hogy lesznek még szerencséssek és ki tudják még várni még ez a betegség gyógyítható lesz, hát reménykedni lehet! :) Ildikó
Apu az orvosoktól soha életében nem volt elájulva, és nem bízott bennük. (szegény azóta meghalt, amit anyu nem is tud, mivel beteg és a tudata nem ép)
Evvel azt akarom írni, hogy elvitte Ö orvoshoz, de max a helyi idegorvoshoz, aki (amint írtam) inkább a pénzt szerette mint a betegeket ja meg a piját. (bocs)
Én unszolásomra hoztam fel anyut a Semmelweis Egyetem neurólógiai klinikájára Dr. Ertsei Csabához, aki kivizsgálta Őt a magán klinikáján, majd befektette Őt a fent írt egyetem aktuális osztályára kivizsgálásra.
Apu erre is azt mondta, hogy minek viszem, azt gondolom ott segítenek? (hamarabb kellett volna felhozni anyut, már utólag látom)
Sajnos mind három orvos egy véleményen volt, anyut illetően! Rajna prof.-hoz amikor elvittem, azt gondoltam na majd Ö megmondta a 'tutit' és egy új módszerrel fogjuk kezelni. ...persze... azóta felébredtem!
Akiknél voltunk azok "jó" orvosok, de ez nekem nem elég!
Az orvostudomány halad előre, géntechnológia, sejtkutatás, na ne tessék viccelni hogy pont itt nincs előre lépés.
Jók a magyar orvosok, külföldön is elismertek, úgyhogy biztos van valami új módszer.
Fogalmam sincs merre induljak el, de megoldom, nem vagyok elveszett ember.
Mondhatnám, hogy a pénzt nem számít, persze ez túlzás lenne a részemről, de tudok annyit rászánni amennyit anyu megérdemel. (aki felnevelt)
Minap volt egy tv műsor, hogy szélütés esetén ha gyorsan beviszik a beteget a korházba (Debrecen), akkor az elzárózodd erből kiszedig egy vékony "nem tudom mivel" az elzáródást. Brutál találmány, és magyar. A férfi pár óra múlva jól beszélt, szinte mehetet haza!
Vannak itt találmányok, csak figyelni kell és nyomozni.
Szóval hallott valami bármi új módszerről? Egy gyógyszer lenne, boldog boldogtalanaknak és kész?
Tudom az agysejt ha elhal vége, nem forr össze mint a csont stb...
Robi, az az orvos aki zavarban van és nem beszél erről a betegségről ,nem tud eleget, mert nem vicces sőt nagyon is komoly dolog, sajnos meglátod! A Neurológus már komolyan kezeli ezeket a tüneteket,és ha időben kezelik Anyukádat van esély ,hogy lassul, de figyelni kell ,hogy a gyógyszert bevegye és ne köpje ki ! ILdikó
Kedves Robi ! Jók a kérdéseid! Sajnos sok jót nemtudok mondani, ez a betegség nem gyógyítható ! Fiatal még az Anyukád, de szerintem a tünetek tipikusak és a mi Anyukánkon is körübelül ilyen tünetek vannak!Neurológust kell keresni mert erre a betegségre csak Ő írhat fel gyógyszert és diagnózist is! A Palixidon kívül nem tudok más gyógyszert,ez lassítani tudja a betegséget,és a tüneteket de ez sem csodaszer!50túl + on tudsz olvasni a betegségről, ott videón pár percben egy orvos is elmondja, mire lehet számítani! Szeretettel várunk, kérdéseiddel vagy ha csak mesélni szeretnél nekünk! Üdvözlettel Ildikó
CÍM: KÉRDÉSEM: TUD-E BÁRKI VALAMI ÚJ FEJLEMÉNYT, ÚJ MÓDSZERT, ÚJ ELJÁRÁST?
Sziasztok!
Az én anyukámnak az első jelek 55 évesen jelentkeztek.
Ez az volt, hogy téveszméi voltak, pl: hogy a férjét (aput) elviszik a rendőrök, egyik ismerősömnek azt mondta hogy meghaltam, meghalt a bátya stb. (bele gondolni is rossz)
Nem egy városban laktunk már akkor, és apu hívott hogy anyut elvitte a mentő, mert "nem volt magánál". Erre a mai napig derült fény, hogy mi volt vele, csak hogy rosszul lett. (de nem ájult el, hanem olyan kép zavar szerintem)
Bevitték a korházba, ahol infúziót kapott majd haza engedték. Onnan kezdett romlani az állapota.
A takarítás, a főzés, a beszéd lépen lassan elmaradt - eltompult! Telefonon minden nap értekeztünk, de egyre kevesebb dologra tudott válaszolni, és engem nagyon idegesített. A helyi idegorvoshoz vitte apu, aki adott neki nyugtató "félét"...heh...ne legyen vele gond...erről ennyit!
Voltam vele azóta nem egy helyen: Taroska professzor a honvéd korházban, Rajna Péter professzor!!! (sok könyvet írt a témában) és más orvosoknál.
Mi a baj doktor úr anyunak, tettem fel a kérdést: Hááááát, dementia és annak is a kevert válfaja! Értem, azaz nem!
Mit szedjen?: Ebixa ami 20 éve a piacon van gyógyszert és rivotrilt ami kedélyjavító. Ismét "heh...ne legyen vele gond".
Az állapota azért nem romlik rohamosan, mert a nővére (72 éves) ápolja a férjével és szeretetet kap, ami a fő domináló tényező az állapot megőrzésben! (eszik magától, de fürdetni - öltöztetni kell)
Most már az EBIXA-t is elhagyta anyu, nem adják neki (amúgy meg kiköpi amikor adják neki, szóval herótja van tőle). Azt mondta a prof., hogy meglátjuk mi lesz ha nem szedi. (kísérleti egér, értitek?!)
Mesélhetnék még, de 63 évesen nem hagyom hogy "az egy anyám" elsorvadjon, hanem keresek neki orvost, módszert stb, ami "új" a piacon. Nem hiszem el, hogy semmit nem találtak fel, semmi új sincs ami előrébb viszi a dolgot.
KÉRDÉSEM: TUD-E BÁRKI VALAMI ÚJ FEJLEMÉNYT, ÚJ MÓDSZERT, ÚJ ELJÁRÁST?
Sziasztok! Sajnos az a tapasztalatom, hogy egyszer ennél a betegségnél eljön az az idő amikor nekünk hozzátartozóknak kell döntenünk , a szerettünk ügyében ,úgy is azt szeretnénk ami neki a legjobb!Ők már sajnos döntés képtelenek és ezért vagyunk mi!Ez azért a gyakorlatban nem ilyen egyszerű!:( Ildikó
Sziasztok! Anyu is Palixidet szed de semmi baja nincs tőle. Tegnap elmentünk a gyerekemmel a barátainkhoz és onnan felhívtam anyut mert lekéstem a buszt és, hogy ne idegeskedjen. Képzeljétek nem tudta, hogy hol van :( nem ismerte meg a lakást :( sajna ez már a végkezdete sztem :(
Sziasztok! Szia Tamás!Csodálkozom,hogy az orvos ezt mondta,hogy nem biztos, hogy használ a palixid! Végül is nem csoda szer, ez a betegség csak lassítható, az én Anyukám rosszabb tüneteket produkál és ezt a gyógyszert kapja!A mellék hatások között írnak a máj és emésztési panaszokról is ami szerintem a ,,jó" leletek ellenére, panaszt okoz szerintem a palixidtól van!Sajnos még nem találtak fel olyan gyógyszert aminek nincs mellék hatása!:(
Kedves Babuci ! A március 20. nagyon messze van , mikor ez csak egy formaság lesz!:( Ildikó
Vissza kell menni az orvoshoz és adni fog egy másik gyógyszert ha nem bírja, ha elolvasod a mellékhatásokat ott írja hogy halucinációk is lehetnek. Sajnos ha egyedül van akkor ilyenek előfordúlhatnak, és elég veszéjes is magára hagyni mert megijed és görcsös állapotba kerülhet, ami szintén veszéjes mert meg fúladhat. Ezt tapasztalatból tudom hogy milyen a görcsös állapot.
Az én édesanyámnál 3 éve diagnosztizálták az Alzeimer kórt és még mindig jól el van egyedül bár az állapota lassan romlik. Ildikónak köszönhetően már én is tudok a Nefelejcs házról és elég sokat töprengek azon, hogy miként tudom majd anyunak biztositani azt ami neki a legjobb és amit ő szeretne. Nekünk még van egy kis időnk arra, hogy ezt megbeszéljük bár tudom, hogy ez nem lesz könnyű...
Anyu nem volt hajlandó gyógyszert szedni -mert minden gyógyszer mellékhatásától fél- egészen Január elejéig amikor nagynehezen rá tudtam venni. Palixidot szed, de a neurológus azt mondta, hogy már nem biztos, hogy használni fog. Egy hónapig 0.5mg-ot majd 10mg-ot kell bevennie. Azt mondja, hogy késődélutántól álmosnak érzi magát ami szerinte a gyógyszertől van. Olyat is mondott, hogy éjszaka felébredt és egy alakot látott az ajtóban. Minden nap hivom őt telefonon és aggódom, hogy nem lesz hajlandó szedni a gyógyszert. Nálatok voltak-e hasonló tünetei a gyógyszer szedésének? Mekkora adagot kell szednie a hozzátatrozóitoknak? Én külföldön élek ami sajnos megneheziti a dolgom.
Szia Babuci! Vigyázz nagyon ,most jön a hideg! Nagyon sajnálom, tudod ez tünete a betegségnek, bár ez nem vigasztal senkit! -20 ez félelmetes! Nem csodálom, hogy ki vagy bukva! Anyunak bél tükrözést csinálnak, most bél tisztítás következik elöszőr, remélem nincs komolyabb baja!Szép estét mindenkinek! Ildikó
Szerintem a merevség, feszültségtől és az idegességtől van, legalább is nekem ezt is mondta a belgyógyász amikor az anyukámat elkapta a roham. A Te férjed is annyira nem buta, és tudja hogy milyen állapotba van, és sajnos ahogy Te is írtad az utólsó stádiumba van, ezt érzi is és tehetetlen szegény és ezért nagyon feszült és begörcsöl.
Aranyos vagy,hogy válaszoltál és próbálsz erősíteni. Nem tudom mitől van időnként ez a merevség,már arra is gondoltam,hogy a gyógyszer nem mindig szívódhat fel a szervezetében és a hatóanyag felhalmozódik olyankor. Vagy az időváltozás miatt,nem tudom. Ma már egész nap csendes,kel és fekszik. Megkérdezhetem a férjed végig otthon volt? - ágyban fekvő volt? Nagyon csúnya betegség, és a családnak hatalmas lelki erő olyan döntést hozni,hogy hogyan tovább.
Köszönöm a bíztatást,és további szép délutánt kívánok.
Kedves Borka! Nincs ilyen tapasztalatom, nagyon sajnálom, borzasztó érzés lehet, a tehetetlenség érzése, írd ki magadból most csak ez jutott eszembe!:( Ildikó
borka, ez iszonyatos amit Te át élsz, nekem az anyukám egy hónappal ezelőtt elvittem a neurólógiára, és azt mondta hogy rosszul érzi magát, de abban a pillanatba már csúszott is le a székről, gyorsan szóltunk az orvosnak, a neurólógus szólt a belgyógyásznak, és az vette kezelésbe. Lent feküdt a földön és meg meredtek a kezei újjai és alábai, sőt borzalmas hörgő hangokat adott ki, bele nyúltak a szájába is. ilyenkor oldalra kell fordítani, hogy meg ne fúladjon. Jó sokáig a földön feküdt, és utána vitték ÉKG-ra, és utánna be utalták a Bell kl-ra. Iszonyatos látvány volt, ami ott történt. Azt mondta az orvos hogy ez azért van, mert kizökkentettük a kis légköréből, és az SZTK-rendelő meg egy nagy tágas folyosó, és elvesztette az uralmát a nagy légkörbe. Na de, a klinikán meg elvették tőle azt a gyógyszert amit a neurólógus adott neki, és valami erős nyugtatót adtak a helyébe, attól meg olyan buta volt hogy azt sem tudta hogy hol van, össze pakolta a kis motyóját, és haza akart menni a folyósón szedték össze, ezt naponta meg csinálta. Itthon elég jól el van, csak néha beszél össze vissza, de én is úgy csinálom hogy amikor rossz a kedve, akkor leülök beszélgetni vele, uzánna egy kicsit meg nyugszik, meg naponta adom neki, a Rossmannba vettem gyógynövényes nyugtatót, és ezzel nagyon el van, de nagyon büdös szegény bogyó, de megeszi ez a lényeg. Borka nagyon nehéz lehet neked, főleg amit írtál a párodról hogy utólsó stádiumban van, erre nem lehet mit mondani, sajnos én már ezt végig küzdöttem a férjemmel, iszonyatos végig nézni, sajnos Ö már nem él.
Nagyon nagy kitartást kívánok, ez már erő feletti amit csinálsz, csak nagyon vigyázz, hogy nehogy valami komoly betegséget be vonzál magadnak. Sajnos én bevonzottam, és ezért szeretnélek meg kimélni.
Szeretném megkérdezni akinek van tapasztalata,hogy mitől van időnként teljesen lemeredve a férjem, és olyankor nem tud az ágyról le sem szállni,nem bírja sem a kezeit és a lábait sem. Aztán már úgy délutánra oldódik ez a merevség,és ez időnként fordul elő. Ő már valószinű az utolsó stádiumban van,egyedül ápolom otthon 24 órában,ha tudtok tanácsot,javaslatot adni nagyon szívesen veszem és megköszönöm.
Sziasztok! Nálunk úgy volt,hogy a neurológus javasolta,de a gyógyszertárba mondták,hogy urológus írhatja fel, nekünk akkor sürgős volt ,van tartalékban ,de nem kell most!Egész jólvan Anyu szerencsére, elmotoszkál,egy nagyon kedves néni a szobatársa! :)