Hátha tévedek.
Viszont csak az ésszerű dolgokat, és a tapasztalati összefüggéseket fogadom el!
Eddig még hiába jöttem!
Feltűnt, hogy ez olyan ki, miben tud nagyobbat mondani környék!
"Ő csak a nagy esze, jobban tudja okosokat..."
Sok érdekes és gyakran zavaros nézetet találok. Ez doppingol, kicsit.
Jó a vita, mert csiszolódik, alakul az ember saját nézetvilága. Nos, én azért járok errefelé, mert úgy gondolom, hogy jó ha azok a nézetek is jelen vannak, amik mentén én élek. Nem 'térítek' direkt módon, de nem bánom ha valakinek szöget üt a fejébe az, hogy a világ csak olyan, amilyen, s nem olyan, amilyenre valamikor valaki kitalálta :-)))
Először egy adott téma miatt jöttem ide (evolúció), mert az foglalkoztatott laikus szinten, utána megtetszett itt a szellemiség, a komoly elgondolkodás, amelyet nagyon elhanyagoltam előtte. És jó volt érezni ezt az ízt, jóleső érzés más témákról is beszélgetni, mint a megszokottak. Elsősorban továbbra is érzelmi-filozófiai témák foglalkoztatnak, ez kiderül a hozzászólásaimból és az általam látogatot, nyitott topikokból. Csak amit eddig a gyakorlati szinten, megélve engedtem magamhoz ebből, most ezekről beszélgetve vagyok kíváncsi mások hozzáállására, s közben nem mellékesen magamban is felfedezek más területeket. Úgy is mondhatnám, hogy az erősen ösztönös lényem egy kis elmélkedésre is vágyott. Régebben sokat foglalkoztam ezzel, de egy idő után túl sok lett az elmélyedésből, s ezek nálam mindig periódikusan követelik a maguk helyét és idejét. De azt hiszem, a szélsőségektől eltekintve ezzel nagyon sok ember így van.
Hogy miért nyitottam ezt a topikot? Csak.
Leírom, én miért írok(tam): Megerősítésért saját igazamról, vagy hogy egy nálam bölcsebb felfedje saját szemléletem hibáit, vagy hogy egy pár új tudást szerezzek, vagy megismerve mások szempontjait, ezen szempontok alapján jobban tudjam vizsgálni a sajátomat. És ez nem volt eredménytelen.
De az a baj, hogy kicsit sok lekezelést, ex-katedra kijelentést vagy nyilvánvaló provokációt, fikázást láttam. Ezek számát 0-ra kellene csökkenteni.
Üdv:
Ouzo