"Pákozdi István, a Magyar Katolikus Pöspöki
Kar tv-referense szerint az egyház azért indítványozta az összefoglalót, mert
hosszúnak tartotta a szertartást, és jobbnak látta, ha arról másnap, egyórás
ismertetőt mutat be a közszolgálati televízió."
Mondjuk én, mint ateista leszek az utolsó, aki a közvetítést hiányolom a magam számára, de ha így van, akkor a híveknek el kell gondolkozniuk, hogy mit is gondol róluk az egyházuk, és mennyire tarják fontosnak egyházi vezetőik, hogy az eseményt lelki-vallási élményként, "live", "en direct" ők is átéljék.
Szvsz az egyházi vezetők rémesen "politikusak" voltak, PR-ban gondolkodtak, pancserkedtek, óvatoskodtak. Úgy kell nekik. Ráadásul ostobák, mert azt hiszik, hogy délelőtt annyian nézik az MTV1-et, hogy nem akarták az ő köreiket zavarni. Nevetséges.
(Mellesleg a Duna TV élő közvetítésének "hosszúsága" miatt nem aggódtak?)
nem egeszen latok vilagosan. tolem kozvetitheti is meg nem is.
akkor elegedett lennel ha minden tv kozvetitene? minden egyes tvn nem lett volna mas mint ez?
vagy akkor felszolalatal volna hogy miert kozvetiti?
es ha minden tv ismetlesben adna. 2 napig allandoan ezt lehetne latni?
engem nem erdekel mi tortenik plane mert nem is nagyon nezek tv-t.
de nem ertem a felhaborodast.
hanyan voltak ott? orszagos esemeny volt? 2 millio ember elment oda?
en a reszemrol eleg sokat hallottam rola. radiokban pl. vitamusorokban. elemeztek a beszedeket. feltetlenul nyomulni kell? mondom engem nem zavar? de ha mar nem kozvetiti akkor rinyalni kell?
nem lenne eleg orulni ha kozvetiti?
mert a rinyalas az raeroltetes? nem elkepzelheto hogy azert nem kozvetitette mert ugy mertek fel hogy nem erdekli a nepet? hogy a valo vilag es a darido nezettsege nagyobb? ez lehetetlen? azok akik itt rinyalnak es szidjak a valo vilagot kivulrol ismerik a tartalmat.
neveltek a kommunistak a nepet 40 evig. nem lehetne ezt szuneteltetni?
Nekem is ez ugrott be, a szoclibek összejátszanak a katolikus egyházzal. :-)) Ezek képesek mindenre.:-)
Holnap megveszem a Hócipőt, Megyesi a kedvencem, jókat derülök írásain.
Őszintén: ki a f*szt érdekel ez a téma? A XXI. században élünk könyörgöm. Manapság még a jediknek is több valódi híve van, mint az egyházaknak.
Ha meg titeket érdekel az avatás, akkor le lehet húzni Esztergomba vagy hova és megnézni élőben. Ha HírTv gründolásra futotta, akkor benzinre is fussa.
Egyébként egy ilyen avatáson mi a szokás? A régi papok strandpapuccsal rávernek a hátsójára? A 100 tagú prímása is meghívott vendég?
Általad üzenem a Szent Korona Társaságnak, hogy műsorújságot azért vásárolhatnámnak. Ebből láthatták volna, hogy nem élőben ugyan, de közvetítette a M1 az érsek-avatást. Másnap, vasárnap délben, amikor szerintem inkább otthon lehetnek az emberek, mintsem szombaton.
Nézd, az a helyzet, hogy a katolikus egyház egy szép und hatalmas szervezet, de egy a sok közül. Lehet mártírkodni, hogy nem közv. élőben, de Erdő beiktatása nekem pl. nem esemény (ahogy, a félreértések elkerülése végett, a rabbiavatás se vót az).
Kövessétek a hites kollégáitok példáját, tessék műsoridőt venni az ATV-n, oszt azzal el van intézve. Aki meg akarja, az nézze meg ott. Szerintem ott a helye az ilyen eseményeknek.
1. Ezek szerint, ha az m1 közvetítette volna, akkor túlszárnyalta volna a foci vb nézettségét.
2. Ez a katolikus egyház káderpolitikáját minősíti.
3. Szerintem meg az a probléma, hogy MP, HGY és OV is ott volt. Ők nem is katolikusok.
4. Döglött oroszlánba nem rúgunk.
Mikor lettél volna elégedett?
Mindhárom közszolga élőben közvetíti. Minden hírműsor első, és leghosszabb hírben számol be róla.
Te még mindig azt hiszed, hogy Magyarország Mária országa? Beiktatták az egyik magyarországi egyház legfőbb funkcionáriusát. Ezentúl más a neve egy főpapnak. Ennyi! Mennyiben jelent számomra, számunkra ez változást. Te komolyan gondolod, hogy az emberek többségét jobban érdekli a főpap beiktatási ceremóniája, mint a hóhelyzet?
Dehogy, csak felvágni akart az Angliát illető ismereteivel:))) Sajnos azt nem tudta szegény, hogy Észak-Írország nem tartozik Nagy-Britanniához. Így alighanem azt sem tudta, hogy a United Kingdom of Great Britain and Northern Ireland értelme vajon mi lehet...
Na, megvagy. Már panaszkodtam, hogy ezt a beírásodat meg mért tüntették el. Szóval:
Attól tartok, nagyon alábecsülöd a Duna TV foghatóságát. Ez az ország már elég rendesen be van kábelezve. Egészen kis falvakban is áldoznak rá, bár aligha azért, hogy utána misét nézhessenek a Dunán.
Hogy a vallásos emberek túlnyomó többsége világtól elzárt, a technológiai fejlődésből kihagyott törpetelepüléseken vegetál, mértéktelen túlzás. Ez a hiedelem egyrészt a "tudományos ateizmus" wishful thinkingje (volt), másrészt a "bűnös város" versus "romlatlan vidék" új-régi idiótizmusának egyik vetülete, harmadrészt pedig a történelmi egyházak állami támogatást követelő érvelésének gyengus támasztéka.