[47] Az állami vezetôi juttatások köre a (politikai és közigazgatási) államtitkárok, valamint a helyettes államtitkárok tekintetében a 131/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet szabályai szerint - az egyes eltéréseket (például gépkocsi-kategória, mérték, személyes biztosítás stb.) itt nem érintve - a miniszteri juttatásokkal alapvetôen megegyeznek.
majd valahogy (titokban??) politikai főtanácsadóvá avanzsált GyF kabinetjében.. s nyerre a közpénzeket OV lejáratására..:(
2003 jan
"Nem alkalmatlan-e a kormányzati feladatok ellátására az a kabinet, amely a kormányzat egyes kiemelt kérdéseinek stratégiai tervezésével és azok tartalmi meghatározásához külső szakértőket alkalmaz" - vetette fel Áder János.
Százmillió mellett harminchárom
A Fidesz frakcióvezetője Medgyessy Péter miniszterelnökhöz intézett kérdésében azt firtatta, milyen érv szól amellett, hogy a százmillió forintos költségvetésű Kormányzati Kommunikációs Központ mellett 33 millió forintért ugyanazzal a feladattal bíznak meg egy tanácsadó céget is. Mint arról az Index beszámolt, Braun Róbert, az SZDSZ egykori kabinetfőnökének és a miniszterelnöki kabinet tanácsadójának cége, a Gaming Communications Kft. nyert azon a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljáráson, amely a Miniszterelnöki Hivatal írt ki. Áder arra is választ kért miniszterelnöktől: összeegyeztethető-e a kormányzati megbízatással, hogy Braun Róbert a Millenáris Kht. felügyelő bizottsági tagságát is megkapta.
Robcsi..(2005 ápr-ig Gyurcsány politikai főtanácsadója..)
olyan lehetetlen, h ismét félmilliárdot akartatok Orbán lejáratásának tervével szerezni..
(1) A napokban az Index egyik fórumán jelent meg egy háromoldalas, Braunnak tulajdonított "gyanúkampány"-tervezet, amely egy Orbán Viktor elleni kommunikációs offenzívát vázol fel. Braun szerint egyértelmű a provokációs szándék, hiszen a 2005. február 22-re datált levelet a közel egy évvel korábban megszűnt helyettes államtitkári posztján használt fejléces papírra applikálták rá. http://index.hu/politika/belfold/braungyanu06/
(2) másfél éve: OV-t kigunyoló kamionokat terveztek indítani..félmiliiárdért..
megvalósult?, v csak a pénzt vették fel??
Orbánék ellenreklámja nyert a MeH-pályázaton 2003. november 14., péntek, http://www.origo.hu/politika/20031114orbanek.html
Braun tagadja h 2005 feb 22én a MeH ben dogzott..:))
pedig
Felmentését kérte Braun Róbert
NOL • Népszabadság Online • 2005. április 6.
Felmentését kérte Braun Róbert, a miniszterelnök politikai főtanácsadója. Ezt maga a főtanácsadó erősítette meg szerdán. Braun Róbert elmondta, hogy személyes okok miatt kérte a felmentését, részleteket azonban nem kívánt közölni.
<!--
var ord=Math.round(Math.random()*100000000);
document.write('');
//-->
A főtanácsadót azt követően kereste meg a távirati iroda, hogy az Index hírportál azt írta: Braun Róbert lemondása mögött az áll, hogy "az elmúlt hónapokban szervezeti és stratégiai kérdésekben képviselt véleménye jelentősen eltért Gyurcsány Ferenc álláspontjától". A főtanácsadó ezt az állítást nem kívánta értelmezni.
http://www.origo.hu/politika/20031114orbanek.html
Orbánék ellenreklámja nyert a MeH-pályázaton
2003. november 14., péntek,
http://www.origo.hu/politika/20031114orbanek.html
Az Orbán-kormány kommunikációjával való szembehelyezkedés lehet az egyik legfőbb eleme az új kormányzati kampánynak - derül ki a nyertes médiaügynökség pályázati anyagából. A pályázóknak egy mintafeladatot, az Európa-terv népszerűsítését is meg kellett oldaniuk. A nyertes cég ezt többek között filozofikus üzenetekkel és országjáró kamionnal képzeli el.
Kampánykamion járná be az országot 1/3. oldal >>
Egy lehetséges kampánykép
A nyertes pályázat PDF formátumban
Félmilliárdért kommunikál jövő nyárig a kormány
Az Európa tervet népszerűsítő elképzeléseivel nyerte meg a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) tavaly novemberi kommunikációs célú közbeszerzési pályázatát a Leo Burnett Kft. A négyszázmillió forintos megbízásból a reklámcég 112 milliót kapott a miniszterelnök által tavaly meghirdetett, majd hosszas hallgatás után nemrég "felélesztett" Európa terv kampányára. A pénzből néhány hete óriásplakátok, újság- és tévéreklámok visszhangozzák a kormányfő legújabb kulcsszavát, a "Modern köztársaságot", és nemzeti színű útjelző bólyák, zöldségesrekeszek, tankönyvek hirdetik a kabinet által fontosnak tartott fejlődési irányok: az útépítés, a mezőgazdaság és az oktatás jelentőségét. A kampány miatt az utóbbi napokban több kritika érte a kabinetet, amiért a százmillióból "önmagát hirdeti". Braun Róbert, a kancellária miniszterelnöki kommunikációt koordináló helyettes államtitkára jogtalannak tartja a bírálatokat.
Hogy is van ez???
van egy KKKözpont az sokat szidott Országimázs Központ helyett
de dolgozni külsősökkel dolgoozatnak, extra adófizertői Ftért???
500 MFT..ért...
nem kellene inkébb az éhező gyerekekre költeni.. ahohgy igérték???
Orbánék ellenreklámja nyert a MeH-pályázaton
2003. november 14., péntek,
http://www.origo.hu/politika/20031114orbanek.html
Az Orbán-kormány kommunikációjával való szembehelyezkedés lehet az egyik legfőbb eleme az új kormányzati kampánynak - derül ki a nyertes médiaügynökség pályázati anyagából. A pályázóknak egy mintafeladatot, az Európa-terv népszerűsítését is meg kellett oldaniuk. A nyertes cég ezt többek között filozofikus üzenetekkel és országjáró kamionnal képzeli el.
Kampánykamion járná be az országot 1/3. oldal >>
Egy lehetséges kampánykép
Ajánlat
A nyertes pályázat PDF formátumban
Félmilliárdért kommunikál jövő nyárig a kormány
A PR-cégeknek elegük van a simlis imázsból
A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) múlt héten hirdette ki a kormányzati kommunikációs kampányokra kiírt pályázat eredményét. A nyertes a Magyarországon eddig állami megbízásokat nem vállaló Leo Burnett Budapest Kft. lett. A MeH a jogorvoslati határidő lejárta után a pályázatokat nyilvánosságra hozta.
Mint azt a Leo Burnett munkatársától megtudtuk, még nem kötöttek velük szerződést, így egyelőre ők sem tudják, hogy pontosan milyen feladatokat kell végezniük a bruttó félmilliárd forintos keretösszegű, jövő május végéig tartó megbízás során. A nyilvánosságra hozott pályázatból ugyanakkor az ajánlott árak és más számadatok mellett képet kaphatunk arról, hogy a nyertes cég milyen vizuális elemekkel és milyen koncepció szerint képzeli el a kormányzati kommunikációt.
A jelentkezőknek ugyanis egy mintafeladatot is el kellett végezniük a pályázat során: a kormányfő által az év elején meghirdetett Európa-terv egyes elemeinek kommunikálására kellett terveket kidolgozniuk. Ennek végeredménye megismerhető a nyertes ma már nyilvános pályázati ajánlatából.
A dokumentumból kitűnik, hogy a kiválasztott ügynökség szerint gyökeresen szakítani kell az előző kormány idején alkalmazott kommunikációs gyakorlattal. A pályázati anyagban többször is tesznek negatív megjegyzéseket az Orbán-kormányra. Az Európa-tervről (ET) például azt állítják: "szemben a korábbi hatalommal, nem elidegenít, hanem befogad".
Az ET megismertetésére a Leo Burnett munkatársai többek között azt találták ki, hogy egy nyilvános eseményen felavatnák az ET-falat, és a kormány tagjai egyúttal nyilatkoznának a terven belüli feladataikról.
Emellett az országban elindulna egy ET-kamion, amelynek a feladata az lenne, hogy az ország összes településén megjelenve összegyűjtse az állampolgárok vállalásait. Vállalásokon például ilyen közösségi elhatározásokat értenek: "tavaszra kipucoljuk a falu melletti kiserdőt, kifestjük a kerületi könyvtárat, beindítjuk a kistérségi roma foglalkoztatási projektet".
Az ügynökség fontosnak tartja, hogy minden megvalósuló projekt helyén megjelenjen az ET logója. Ez ugyanakkor kísértetiesen emlékeztet az Orbán-kormány idején megismert gyakorlatra, amikor a Széchenyi-terv logóját kellett elhelyezni az annak keretében végrehajtott beruházások helyszínein. A cég ötletei között szerepel az is, hogy a Magyar Televízión induljon egy "365 nap, 365 ígéret 1 percben" című műsor, amelyben minden nap elmondaná valaki, hogy mi az, amit ő vagy az általa képviselt közösség vállalt az ET keretében.
csak nem Aczél Endre számolta ki a megtakarítást...
1. 770 (napidij, biztosítás, repjegy)= 450 MFT
"a hét országos listát állító párt delegáltjainak utazási költségeit is. Vagyis 770 ember járná be a világot állampénzen."
"Ha csak három kisorsolt szavazatszámláló és az Országos Választási Bizottságtól kirendelt hivatalnok felügyelné a választást, az 200 millió forintnyi megtakarítást jelentene az országnak."
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=002652
szóval az 500 millió, a ki tudja hanyadik kampányra rendben van...mert Leo Burnett szakszerű..
de a 200 millió plusz, a választásokra az kidobott pénz...:)))
"A 770-es variáns költsége – beleértve a repülőjegyeket és az egyéb kiadásokat (napidíj, biztosítás) – elérheti a 450 millió forintot. Ha csak három kisorsolt szavazatszámláló és az Országos Választási Bizottságtól kirendelt hivatalnok felügyelné a választást, az 200 millió forintnyi megtakarítást jelentene az országnak."
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=002652
Ficzere és Rytko kezébe minden hatalmat..
ahol nem mi vagyunk, ott az ellenség van...
akkor világjárásnak minősül a választás
"A tervezet értelmében költségvetési pénzekből fizetnék nem csupán a három kisorsolt bizottsági tag és az egy köztisztviselő, hanem adott esetben akár a hét országos listát állító párt delegáltjainak utazási költségeit is. Vagyis 770 ember járná be a világot állampénzen."
Leo Burnett elkölthet újabb kampányra 50 Mft-ot...
Ezért érdekes módon nem aggódik a NSZ..
csak a választáspkra elköltendő százmilliókat sajnálja...
Hallod-e NSz kilóg a lóláb..:))
a V I L Á G J Á R Á S ra :))))
Választási világjárás állampénzen?
Kedden eldől, hogy szavazhat-e újra az Országgyűlés az uniós parlamenti voksolás szabályairól
NSZ • 2003. november 10.
http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=142305&DocID=124237#124237
Munkatársainktól:))) névtelenül :)))
Az adófizetőknek több százmillió forintjába kerülhet az a politikai alkudozás, ami az európai parlamenti választásokról szóló kétharmados törvény tervezete kapcsán zajlik a színfalak mögött. Információink szerint a Fidesz nyomása és az idő szorítása miatt a kormány politikailag a legegyszerűbb, pénzügyileg viszont a legdrágább, szervezési szempontból pedig a legbonyolultabb megoldást javasolja majd a keddi négypárti egyeztetésen.
hányszor többet költ a mostani kormánya kampányra???
és hányszor több csatornán...
Braun
EUKK
Leo Burnett 2003. nov 5. http://www.magyarorszag.hu/hirek/kozelet/braun20031105.html
ismét egy külső cég.. a KKK mellett:((
Külső cég segíti a kormányzati kommunikációt:
Braun mit csinál ??? (Miért kapják a fizetésüket?? Gebinbe kiadják a munkát??? Korábban már 33 MFt-ot ??
Mit csinál a KKK??? (száz milliókért???)
Mit csinál az EUKK???
(Palánkai Tibor, a kuratórium elnöke, Somody Imre, a kuratórium elnökh -lemondott már, Ágh Attila, Bojár Gábor, Chikán Attila, Gerő András, a kuratórium tagjai, Csáki György, a FB elnöke, Detrekői Ákos, Habsburg György, tagjai)
Most külső cégre kell szórni a pénz??? (500 MFt)
Mi van itt??? Nektek tetszik???Nem ezt igérték, az éhező gyerekekre fogják költeni az Országimázs pénzét...igérték..
2003. nov 5. http://www.magyarorszag.hu/hirek/kozelet/braun20031105.html
A Leo Burnett Budapest Kft. bonyolíthatja 2004. május 31-ig a kormányzati kampányokat. A céget közbeszerzési eljáráson választotta ki a Miniszterelnöki Hivatal által felkért bizottság. A nyomdai tevékenységekre kiírt pályázaton november 12-én hirdetnek eredményt.
Korábban-
2003. jan 10.
Áder: Hol a kormányzati hála határa?
A frakcióvezető SZDSZ-közeli cégekről kérdezte Medgyessyt
Spirk József
Nem érzi-e kínosnak Medgyessy Péter, hogy a közpénzek szabályos felhasználásának fontosságát hangsúlyozó kormány mellett sokadszorra is zárt körben döntenek milliókról - tette fel a kérdést Áder János. A Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján a miniszterelnökhöz fordult több cég ügyében, amelyek állami megrendelései szerint összeférhetetlenségre, vagy "umbuldára" utalnak. Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint a megbízások rendben vannak és jóval olcsóbbak voltak, mint az előző kormány hasonló "intézkedései".
"Nem alkalmatlan-e a kormányzati feladatok ellátására az a kabinet, amely a kormányzat egyes kiemelt kérdéseinek stratégiai tervezésével és azok tartalmi meghatározásához külső szakértőket alkalmaz" - vetette fel Áder János.
Százmillió mellett harminchárom
A Fidesz frakcióvezetője Medgyessy Péter miniszterelnökhöz intézett kérdésében azt firtatta, milyen érv szól amellett, hogy a százmillió forintos költségvetésű Kormányzati Kommunikációs Központ mellett 33 millió forintért ugyanazzal a feladattal bíznak meg egy tanácsadó céget is. Mint arról az Index beszámolt, Braun Róbert, az SZDSZ egykori kabinetfőnökének és a miniszterelnöki kabinet tanácsadójának cége, a Gaming Communications Kft. nyert azon a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljáráson, amely a Miniszterelnöki Hivatal írt ki. Áder arra is választ kért miniszterelnöktől: összeegyeztethető-e a kormányzati megbízatással, hogy Braun Róbert a Millenáris Kht. felügyelő bizottsági tagságát is megkapta.
Végig olvastam 3 oldalt, a szemem elzsibbadt, és valamit nem értek: érdemes egyáltalán foglalkozni Braunnal? Állandóan emlegetitek a nevét, SZDSZ,MSZP nehogy a végén OVI is megszeresse (ismét), ( állítólag alapító tag volt a FIDESZnél...)
Jellemző ez a politikai farkasvakság is: univerzális ember ez a Robi!
A kormányzati kommunikációs központ jövőjével, szervezetével és az ezzel összefüggő személyi kérdésekkel kapcsolatos döntések nem születtek, ilyenek jelenleg nincsenek napirenden - közölte a kormányszóvivő csütörtökön az MTI-vel.
„Annyi történt, hogy Simkó János helyettes államtitkár, a kormányzati kommunikációs központ vezetője visszatér a magánszférába” – jelentette ki Gál J. Zoltán. (Simkó János, a Magyar Rádió korábbi alelnöke március közepétől töltötte be a kormányzati kommunikációs központ vezetői tisztségét.)
A szóvivő a Népszabadságban megjelent azon hírre reagált, miszerint Csepeli Györgynek, az informatikai tárca politikai államtitkárának neve került szóba mint kormányzaton belüli kommunikációs koordinátor.
Tájékoztatása szerint a központ hatáskörét egyelőre Braun Róbert helyettes államtitkár és ő közte osztották meg. Gál J. Zoltán leszögezte: a kormányzati kommunikáció tervezése, irányítása, koordinációja továbbra is a miniszterelnöki kabinet és a Miniszterelnöki Hivatal szoros együttműködésében történik.
A kormányszóvivő az MSZP kommunikációs szervezetével, az esetleges változásokkal, így az állítólagos „spin doctor” kinevezésével kapcsolatos kérdéseket elhárította.
(MTI)
---------
No igen...
Nem Országimázs Központ, hanem "kormányzati kommunikációs központ".
És nem Wermer hanem "Braun Róbert helyettes államtitkár".
A Gaming Communication Kft. nyerte meg a Miniszterelnöki Hivatal által "A kormány egyes
kiemelt programjaival kapcsolatos stratégiai tervezés, tartalmi kidolgozás és az azokkal
kapcsolatos kommunikációs feladatok" tárgyában kiírt zárt, meghívásos pályázatot. A nyertes
cég a jövőben 33 millió forintért fog a fenti témakörben stratégiai tanácsokat adni a
Miniszterelnöki Hivatalnak.
A Gaming Communication Kft. tulajdonosa Braun Róbert, aki egykor az SZDSZ
kabinetfőnökeként és az Index internetes portál igazgatójaként működött, a 2002-es
országgyűlési választási kampányban pedig már az MSZP kampánytanácsadójaként vett
részt.
Braun Róbert a kormányváltás óta kommunikációs tanácsadóként dolgozik a miniszterelnöki
kabinetben, s emellett a Millenáris Kht. felügyelőbizottsági tagja.
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) az eredményhirdetés után vizsgálatot indított, mivel
a MEH a nyílt közbeszerzést sürgősségre hivatkozva mellőzte. A KDB határozata a
sürgősségi eljárást végül nem találta jogszabálysértőnek, ugyanakkor jelezte, hogy a MEH
és Braun Róbert közötti politikai kapcsolatrendszer vizsgálata nem tartozik az
illetékességébe.
Braun Róbertet kinevezték a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkárává. Braun korábban az SZDSZ kabinetfőnöke, majd az Index.hu Rt. vezérigazgató-helyettese volt. Braun az utóbbi hónapokban a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadójaként tevékenykedett. A helyettes államtitkár kinevezésével egyidőben felbontotta cége 33 millió forintos állami megbízatását.
Február 1-jével kinevezték Braun Róbertet a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkárává. Braun 1996-ban az SZDSZ kabinetfőnöke, később a Sziget Kft. kommunikációs igazgatója, majd az Index.hu Rt. vezérigazgató-helyettese volt. Tavaly decembertől - a Gaming Kft.-vel kötött szerződés keretei között - a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadójaként dolgozott. A kinevezéssel egy időben Braun felbontotta a hivatallal tanácsadói szerződését.
Emellett cége, a Gaming Kft. szerződését is megszüntette a helyettes államtitkár. Korábban egy meghívásos közbeszerzési pályázaton nyert a Gaming 33 millió forintos megbízást. A szerződés szerint a kormányzat startégiai kommunikációjának kidolgozását végezte volna a kft. Mivel a másféléves szerződést két hónap után felbontotta Braun, a 33 millióból csak az elvégzett kéthónapos munka után vesz fel pénzt, az [origo] számításai szerint ez időarányosan mintegy 3,6 millió forint.
Az eddigi tanácsadó kinevezése összefügg a Miniszterelnöki Hivatal belső átalakításával. E szerint megnő Draskovics Tibor kabinetfőnök szerepe, Braun is a kabinetirodán belül fog tevékenykedni. Fő feladata a miniszterelnök programjainak szervezése, beszédeinek előkészítése, megírása, a kormányfőhöz köthető események megtervezése. Emellett szerepet vállal a kormányzati kommunikáció stratégiai tervezésében is.
Értem én. Valójában nem is vagy rá kíváncsi, hogy Braun 33 milliója vajon illegális kampányfinanszírozás-e vagy netán néhány ember többhavi munkájának a reális ellenértéke. Az a lényeg, hogy hőzöngeni lehessen.
Te tényleg túl hülye vagy a tényfeltáráshoz. Itt mondom, hogy mivel lehet elkapni ezt a Braun gyereket, te meg az Indexen hőzöngsz. Vakvágány. Az Index nem lát egy vasat sem Braun 33 millájából. Képtelen vagy kiemelni a fejed a monitorból, csak a polfórum pitiáner viszonyaiban gondolkodsz. Azt hiszed, az az egyenlő elbánás mércéje, ha egy újság ugyanannyit foglalkozik Braun 33 milliós megbízásával, mint a Happy End és az Ezüsthajó tízmilliárdjával? Semmit nem számít.
Hajtogasd csak a makacsul a médiaparáidat, és nem is fogjátok megszorongatni Braunt. De úgy kell neked. Amint azt nagyon helyesen látod, nincs szükséged segítségre ahhoz, hogy szegényen és hülyén halj meg.