de ne foglalkozz velük.
Vannak huszadrangú pártkatonák, akiknek kötelességük minden témában szakmányban mocskolódni.
Na figyelj ide Hegyi!Kőszeg nem spirázta itt a cikkét, pedig az egy korszakos cikk.És hiába is ótvarozod a neteseket: te nem vagy felfedezve.Nincs miért.Róka.
A vicc az, hogy rasszista utalás tényleg van ebben az amúgy igen bárgyú írásban. Kb. azt sugallja, hogy a 3. világbeli népek mondjanak le az emberi élet lehetőségéről, hogy néhány antiglobalista európai balfék - akik amúgy otthon bepánikolnak ha lemerül a mobiltelefonjuk - gyönyörködhessen bennük, mint a cirkuszi majmokban. Vajon - stílszerűen - az említett majomidomárnak rosszabb lenne, ha val'szeg a napi betevőre sem elég néhány dirham helyett rendszeres fizetése lenne akár egy autóparkolóban, vagy egy gyorsétteremben, akár ha tisztességes bértért ugyanezt csinálná valóban turistalátványosságként? Vagy ha a lakosoknak komfortos lakásuk és TV-jük lenne, és nem a téren kellene kolbászolniuk, ha nem akarnak egy füstös nyomortanyán ülni?
Itt az Indexen régi hagyomány, hogy a saját névvel írókat - különösen ha ismert közéleti személyiségek - egyfajta tisztelet övezi. Ha valaki vállaja önmagát - és nem magamutogató szándékkal teszi -, az elismerésre méltó cselekedet, bár nem jelenti azt, hogy a nicknevet használókra rossz fényt vetne egy-egy kitárulkozás.
Az Ön mostani írása azonban visszaélés a nyilvános névhasználattal, hiszen arról van szó, hogy nem tudta leküzdeni hiúságát, és "vitatémára" bocsátott egy gondolatkísérletet.
Sajnos, az írás nem sikerült valami jól. De ez csak a magánvéleményem, lehet,hogy másoknak tetszik. Sokkal nagyobb baj, hogy saját névvel és megjelöléssel indította útjára, alighanem csillapíthatatlan belső késztetésből.
De mondja, Ön szerint járható út, ha valaki a saját írásait reklámozza az Indexen? Hiszen még az is ott áll - farizeus módon - hogy a "mai Magyar Hírlapban" olvashatjuk emberbarát szösszenetét! Mi ez, ha nem kisszerű öndédelgetés?
Vegyen példát másokról, olyan jobboldali és balodali politikusokról és újságírókról, akik gyakran feltűnnek közöttünk, az Indexen, de nem azért, hogy a saját munkásságukat népszerűsítsék!
Arról nem is beszélve, hogy ez a magatartás méltatlan egy politikushoz. Szánalmas önigazolás, tipikus értelmiségi baklövés, nem más. Nem kellett volna, de ezt alighanem Ön is tudja már, olvassa csak el az eddigi hozzászólásokat.
OFF
Ha már ennyire szívesen írogat, illetve másolja önnön publicisztikáit a fórumba, akkor hadd legyek szíves megjegyezni, hogy ideje lenne az MSZP-n belül elfogadni a jogállamiság alapvető intézményeit. Valamint jó lenne, ha annyi 1998-2002 közötti nyafogás után a Köztársaság legfőbb nyilvánossága hetente ülésezne. Nem vinnyogni kell, hanem megoldani a problémát, hiszen ez az Önök nemes feladata.
Mert ha nem sikerül ezeket (és még néhány) problémát megoldaniuk, akkor nehogy abban a tévképzetben ringassák magukat, hogy nem zavarjuk el Önöket is. Csak ennyit szerettem volna, és bocsánat, hogy nem éppen annak címeztem, aki a leginkább megérdemelte volna. De Ön írogat, azok meg nem.
ON
Épp a MH az egyik legszélsőségesebb propagálója a kozmopolita szellemiségnek, ez a lap próbálja a nemzeti büszkeséget, a nemzeti hagyományok ápolását valami rettenetes elmaradottságként, szellemi sötétségként beállítani. Ha az volt a célod, hogy a MH „mintaadó” liberális értelmiségei szemét felnyisd és kritikával illesd őket, akkor a szándék nemes, de meglehetősen erőtlenre sikeredett a cikk. Ilyen lagymatag kritikával még csak figyelmet sem fogsz kiváltani, legfeljebb a saját megnyugtatásodra jó, hogy te megmondtad, dehát senki sem figyelt oda.
Én nem vagyok "mi". Vagyis a többesszám első személyt sok megállapítás esetén egyáltalán nem tudtam magamra venni, különösen azt nem, hogy naponta több órán keresztül bámulnám a tévét és a reklámokon meg a központosított híreken keresztül szereznék benyomást a világról.
Meggyőződésem, hogy a célcsoportban ezzel nem vagyok egyedül.
Akikről szól, azokhoz vagy nem jut el, vagy nem értik meg.
Épp a piacgazdaságnak köszönhetően járok a bevásárlóközpontba, mert kényelmesen, olcsóbban akarok vásárolni, nem pedig tülekedve - bár jó ismerősként - megvenni a lejárt szavatosságú árut, a bevásárlóközponténál magasabb áron. Közben talán joggal érzem úgy, hogy a kiskoszos közért sorbanállásaihoz képest fényévnyit léptünk előre, és nagyon nem érdekel, hogy hány boltos megy közben tönkre. Külön szerencse, hogy a hipermarketben mindig van munkaerőfelvétel, így csődbe ment boltos akár holnap kezdhet pénztárosként, vagy árufeltöltőként.
A reakciókhoz:
Számomra ez az írás azt mondja: ember, gondolkozz, és ne engedd, hogy mások alakítsák ki a te véleményedet, a te szokásaidat. Ne légy kényelmes, ne fogadd el, amit készen eléd tesznek, mert oda a szabadságod.
A reakciók pedig pont ettől a szabadságtól való félelemről szólnak.
Kösz inessa (armand hol marad), de ne foglalkozz velük.
Vannak huszadrangú pártkatonák, akiknek kötelességük minden témában szakmányban mocskolódni. Akármiről megy a vita, el se olvassák a nyitó anyagot, csak őrjöngenek.
Igen kedves Hegyi Gyula, ez valoban egy szereny kis publikacio volt. Mondhatnam nagyon szereny.
Ha a "mintaado" liberalis ertelmisegnek ebbol a cikkbol kell levonni a megfelelo tanulsagot a globalizacioval kapcsolatosan.... hat mit ne mondjak....akkor bizony jol nezunk ki.
Igazad van! Egyetértek! De a Magyar Hírlap éppen a "mintaadó" liberális értelmiségnek szól. Nem árt, ha legalább ilyen formában szembesülnek azzal, hogy mi a jó és mi a rossz a globalizációban! A hangulat, a közbeszéd formálásában az indirekt, nem politikai minták sokakl többet érnek, mint a politikai statement-ek!
S ez csak egy szerény kis publi volt-
A tüneteket jól összeszedted. De adós maradtál a következtetések levonásával, a kivezető út felvázolásával. Az, hogy mi döntünk, egy jól hangzó liberális értelmiségi frázis. Az emberek nagy többsége nem gondolja ezt át tudatosan. Ők aszerint élnek, amilyen mintákat látnak. Ha csak azt látják, hogy az a menő, aki bigbradört néz, aki nem törődik másokkal, csak a saját „jogai” érvényesítésével, akinek folyamatosan azt sulykolják, hogy ciki a nemzeti büszkeség, elmaradott csökevény az, bezzeg a kozmopolitizmus az cool, az mindezt el is hiszi. Ez ellen kevés a mindenki maga dönt individualista megközelítése.
Paul Bowles, aki vagy ötven évet élt, Marokkóban, kicsit másképp látta, mint Te.
S mivel magyarázod, hogy a "közönség" soraiban ötven helyira ha jut egy turista?
Nekem csak az a bajom a cikkével, hogy komplett hülyeség. Az öreg Travellernek igazán elhihetitek, hogy Marrakes főtere csak a túristákért van. Hegyi úr pedig arra a japán túristára is hasonlít, többek közt, aki a Mátyás-templom előtt citerázó kódus miatt azt hiszi, minden magyar népzenél. Nagyon egszerű lélek! Olvasóközönség. Determinál.
Miért nem várod meg, hogy valaki felfedezze (az amúgy semmitmondó,frázisokkal tűzdelt) cikkedet?A fórum önjáró, nincs szükségünk arra hogy még ide is nyomjátok be a témákat.Hányinger.
Azt hiszed nagyot mondtál meg okosat, hö, közben frászt. Olyan vagy, mint az egyszeri amerikai, aki meghallja a veresegyházi asszonykórust, és azt mondja, mennyire ragaszkodnak a magyarok a kultúrájukhoz, olé, bárcsak az amerikaiak is. Beleestél egy túristacsapdába, öreg! :-)))
Marrakech főteréhez nem illenek erőltetett jelzők.
Önmagában csoda, egyike a világ legtökéletesebb
látványosságainak. Nem az épületek teszik ezt, a térnek és
környezetének semmi köze a szépséghez. Poros és piszkos,
ahogy egy vásártérhez illik. De ahogy a nap leszáll, felmegy a
képzeletbeli függöny, s a téren megkezdődik az éjszakába
nyúló előadás. Kígyóbűvölők, majomidomárok, zenészek,
hastáncosok és egyéb mutatványosok veszik birtokba a teret, s hamarosan
körbeállja őket a közönség. Legmaradandóbb élményt a mesemondók
nyújtanak, akik néhány négyzetméteres körben állva dramatizált kis
történeteket mondanak el. Mások színes orvosi ábrából magyarázzák a belső
szervek működését a sivatagi falvakból belátogató vásározóknak.
Az európai látogató egy idő után nem a mutatványosokat, hanem a
mutatványokat figyelő arcokat nézi. A lét önfeledt öröme, egyszerű hit és a
közös szórakozás testmelege sugárzik ezekről a tiszta arcokról. Minden este
több ezer marokkói arab és berber lepi el a teret, s ácsorog óraszám a
különböző produkciók körül. Nem "fogyasztanak” (alkoholt végképpen nem),
nem hangoskodnak, és nem sietnek sehová. Állnak, valami időtlen
türelemmel, és szorosan egymás mellett. Odébb lacikonyhák füstje száll,
mert persze a néző is megéhezik egyszer. Valahol mindig szól a dob,
monoton dallama betölti a teret. Kis tüzek és ódon lámpások égnek a
mutatványoskörök közepén. Szinte lépni sem lehet a tömegben, s mégsem
érzünk semmi sietséget, agresszivitást, vadságot. Kevés a szó e csoda
elmesélésére.
De az szavakkal is elmondható, hogy a krónikások szerint hajdan a legtöbb
marokkói város főterén így teltek az esték. Aztán megjelent a mozi, a
televízió, a diszkó, s ma már csak Marrakechben maradt meg a
népszórakozásnak ez az ősi, archaikus formája. Feltehetően itt sem sokáig.
A "haladó” városatyák nemrég elhatározták, hogy bezárják a "modern”
korunktól oly idegen látványosságot, s helyette autóparkolót nyitnak a téren.
Tervüket egyelőre elsöpörte a kollektív tiltakozás. De könnyen lehet, hogy
az autók előbb-utóbb csak elfoglalják a teret. Később nyílik néhány amerikai
gyorsétterem, megjelennek a színes reklámok, s a turistáknak szánt
műfolklór váltja fel a helyieknek szóló látványosságot. Lesz "bevétele” a
térnek, sokkal több, mint a mutatványosoknak odadobott néhány dirhamos
jutalom. Sokan jó üzletet csinálhatnak abból, hogy a világ megint
szegényebb lesz egy csodával. Láttunk már ilyet másutt is, bár ne ez
történne Marrakechben.
A globalizációról szóló viták többnyire a gazdasági és környezeti veszélyekre
koncentrálnak. Részben jogosan, hiszen az átlagember ezekből érti meg
legpontosabban, hogy a jelenlegi világrend rossz az embernek és rossz a
természetnek. Ha nő a gazdagok és a szegények közti szakadék, ha "jóléti
világunkban” tízmilliók halnak évente éhen, ha a folyók és a tavak után az
óceánok is szennyvízzé válnak, akkor érthetően kevesebb szó esik a
globalizáció másik oldaláról, a helyi és közösségi kultúrák szétmállásáról.
Ráadásul a szegénységgel és a környezetszennyezéssel szemben a
kulturális globalizációt úgymond szabadon választjuk. Senki sem kényszerít
minket arra, hogy naponta sok órán át televíziót nézzünk, s ne a
szomszédokkal beszélgessünk a kis padon. A kézzel és sorvezetővel írt
hosszú levelek helyett mi magunk kedveltük meg az e-mailt és az SMS-t. Mi
tartjuk kellemetlennek a nénit, aki beszélgetni kezd az idegenekhez a
vonaton (ha ugyan utazunk még vonaton egyáltalán). Mi választjuk a világ
minden részén ugyanazt az árucikket, ugyanazt a valóságshow-t és
vetélkedőt, mi fogadjuk el készpénznek a bárgyú reklámot és a rá épülő
primitív világmagyarázatot.
A globalizáció kulturális vetülete azt mutatja, hogy a folyamatnak jó és rossz
oldala is van, s végső soron módunkban állna csak a jót választani. Jó, hogy
mind többen utaznak idegen országokba. Jó, hogy annyi fiatal tanul, dolgozik
és él párkapcsolatban évekig külföldön. Jó, hogy az internet elvileg
mindenkié, bár tudnunk kell, hogy az emberiség feléhez az elektromos áram
sem jut el. Jó, hogy mind többen beszélnek legalább egy idegen nyelvet,
még ha általában ugyanazt az egyet, az angolt is. Jó, ha kialakul egy
egységes világkultúra, amelyben elvileg mindent elérhetünk, ami érdekel
minket. Jó kínait enni dél-afrikai chardonney-vel, ír népzenét hallgatni hozzá,
és közben elnézni a Balatont. Ostoba, aki visszasírja a szellemi vasfüggönyt.
De nagyon rossz, ha mindezért cserébe lemondunk önmagunkról és
kultúránkról. Ha nemcsak jól megtanuljuk azt a bizonyos idegen nyelvet, de
a magunkét is teletűzdeljük annak szavaival és formáival. Ha londoni és
tokiói ismerőseinken túl a tőlünk kőhajításnyira élő egykori barátainkkal is
csak elektronikus úton érintkezünk. Általában tragikus rászokni arra, hogy
bármilyen tévéműsor és készen kapott szórakozás fontosabb lehet a
beszélgetésnél. A "felvilágosodott” értelmiség kitartóan szidta a kocsmázást
mint jellegzetes magyar betegséget. Én megkockáztatom, hogy a közös
kocsmai poharazgatás még mindig nemesebb a magányos otthoni
alkoholizálásnál. Bár piacgazdaságban élünk, mind hosszabb sorokba állunk
be önként a bevásárlóközpontokban, miközben csődbe mennek azok a kis
boltok, ahol nem elidegenedett fogyasztó, hanem ismerős szomszéd
lehetnénk. S mivel hírt, reklámot és tömegszórakoztatást ugyanabból a
forrásból fogyasztunk, lassan elfogadjuk, hogy minden és mindenki pontosan
olyan, amilyennek onnan mutatják. Miközben névleg globalizációról
beszélünk, valójában a sokszínű világot egyetlen kulcslyukon keresztül
bámuljuk. Már természetesnek tartjuk, hogy a szerbeket, az irakiakat, a
kubaiakat és más nációk tagjait ne önmagukon, hanem a központosított
világmédia által terjesztett sémákon keresztül ismerjük meg.
Ha nem is az ezeregyéjszaka marrakechi változatában, de hajdan minden
magyar településen volt egy kisebb-nagyobb tér, ahová az emberek azért
mentek, hogy beszélgessenek. Mi szoktunk le erről, nem a KGB vagy a CIA
önkénye tiltott ki róluk. Ha a valóságshow bámulásán túl mást is akarunk
kezdeni a szabadidőnkkel, akkor nekünk kell változtatni a szokásainkon.