"Princz, az ismeretlen tettes
Magyar Nemzet „…a dolgot őt magát nézzük…”
2003. március 20. 7:00
Torkos Matild
Akár szakmai elismerés is megillethetné Lakat T. Károlyt azért, hogy kedden a közszolgálati Nap-kelte Kereszttűz című műsorában az ország legjobb bűnügyi újságíróját, a Népszabadság munkatársát, Fekete Gy. Attilát (Fegyát) állította Mélykuti Ilona mellé, amikor Princz Gábor bűncselekményekkel gyanúsított volt bankvezért kérdezte.
Minek is ide szakújságíró, ha ott van a mindent tudó Mélykuti Ilona, aki szerint „itt folyik egy háború gyakorlatilag mindazzal kapcsolatban, ami négy-öt-hat évvel ezelőtt zajlott, és ma már szakmailag (sic!) tart tőle, hogy ebben rendet rakni nem lehet.
Legfeljebb politikai rendrakás lehetséges benne, ami nem szerencsés.”
Na most ezzel mit kezdjen a honpolgár, aki azt hiszi, hogy jogállamban él, és az ő adóforintjaiból pótolták ki azt a másfél száz milliárdot, amit Princz, az összes párt derék katonája elbankárkodott.
Ennyi pénzből talán tízezer darab lélegeztetőgépet kaphatott volna a magyar egészségügy.
Fegya felkészült volt, mint mindig.
Most is kőkemény kérdésekkel igyekezett a kamerák kereszttüzében az élő műsor adta egyszeri és vissza nem térő alkalmat megragadva nyílt színen leleplezni egy Princz Gábor által aláírt, kétes, mi több, bűncselekménygyanús ügyletet.
Fegyát egyszer még tanítani fogják a MÚOSZ újságíróképezdéjében.
A kérdés előtt Fegya vett egy mély levegőt, „itt a kolléga úr mondta, hogy ön egy jó szakember hírében állt” kitétellel odaszúrt Bartus László ugyancsak neves és kiváló oknyomozó riporternek. Bartus szemmelláthatóan nem illett a társaságba.
„Azért volt önnek már nagyságrendjét tekintve ugyan kisebb, de az ügylethez képest elég nagy tévedése” – vezette fel a Princz-ügyet eldöntő kérdését Fegya.
A közszolgálati televízióra kiéhezett nézőt mintha odalakatolták volna a képernyőhöz.
Mire készül Fegya?
„Kevéssel menesztése előtt állítólag ön írta alá azt a szerződést, amiben nyolcvanmilliót adtak egy film elkészítésére, amiből ötvenmilliót előre ki is fizettek, majd érdekes módon az ön (…) utódjai, akiket nem lehet, ugye, azzal vádolni, hogy Fidesz-ellenesek lettek volna, azt mondták, hogy az ötvenmilliónál nem ér többet, és azt a harmincmilliót már ki sem fizették a Mahirnak.” Mire Princz: „Ez nagyon jó kérdés, örülök, hogy feltette. Ez egy oktatófilm volt, mi rendeltük meg.”
Sőt Princz Gábor még azzal is alátámasztotta az ügylet létrejöttét, hogy „régi üzleti kapcsolatban” álltak „ezzel a céggel”.
Princz Gábor annyira lázba jött Fegya kérdésétől, hogy szinte kedvet kapott hozzá, hogy a bank után csapot-papot hagyjon, és felcsapjon tényfeltárónak. „Annyira izgalmas a kérdés, amit fölvetett – fűzte hozzá –, hogy szerencsére folyik az iratismertetés, most már legalább tudom, hogy mi is be fogjuk kérni azokat a szerződéseket.”
Csakhogy másnap kiderült: a Mahirnak ilyen szerződése nincs.
Princz nagy bajban van.
Ha van ilyen szerződés – a Papp Csaba alezredes által lázas igyekezettel három és fél év alatt összerakott iratanyagban –, azért, ha nincs, azért kell válaszolni néhány keresztkérdésre egy másik helyszínen.
Ha van ilyen Princz által kötött kontraktus, az hamis – állítja Simicska.
Ha nincs, akkor viszont Princznek Fegya segítségével sikerült a Mahir Rt. jó hírnevét megsértenie és üzleti kárt okoznia.
Princz – Fegya segedelmével – most a 22-es csapdájában vergődik.
A hosszú bájtok éjszakájának fantomja, Simicska Lajos, a Mahir Rt. régi-új elnöke köz- és magánérdekből ismeretlen tettes ellen feljelentést tett magánokirat-hamisítás, csalás és egyéb bűncselekmények miatt.
Tartok tőle, hogy Simicskának ez a feljelentése is megakad a bűnüldöző hatóság torkán. A hálózat elvtársi kormánya és szavazógépezete már a törvényhozás szintjén igyekszik segíteni a lebukottakat.
Ki gondolta volna például, hogy az APEH-re bízott adatainkat azért lehetett tavaly büntetetlenül másolni, mert idén márciusban gyorsan úgy módosították a vonatkozó törvényt, hogy ne lehessen büntetni azt, amit a pénzügyminiszter utasítására tavaly elkövettek.
Még Princz is megúszhatja.
Csak tesze-tosza nyomozók kellenek, akiknek a gyanúsítástól számított két éven belül nem sikerül lezárni a vizsgálatot.
Két olyan mankóval, mint egy számvevőszéki és egy KEHI-jelentés, a nyomozó hatóság 158 milliárd forintos közpénz ügyében olyan határozottan járt el, hogy ma ott tartunk: Princz fütyüli a dallamot ahhoz a tánchoz, amely már nem a Princz által a Postabanknak okozott százmilliárdos kárról szól, hanem az ezt követő bankkonszolidációról.
Princznek ehhez semmi köze.
Vagy csupán annyi, hogy ha történtek az ő mandátuma után is visszaélések, akkor ő ezekhez rabruhában – az előzményeket ismertető – tanúként asszisztálhatna. Normális körülmények között.
Egyébként megnyugtatjuk Princz Gábort: nem olyan nagy szégyen az, ha nem emlékszik pontosan az ominózus kis nyolcvanmilliós történet szereplőire.
Ez csak resztli volt a kedvezményezett társaságokkal néhány nap leforgása alatt lejátszott cirka ötvenmilliárdos kárt okozó ügyletsor mellett. Lám, Fegya feje sem káptalan."
Hogy is volt avval a 800 millióval, Bánó Muster úr?
Amibe egy kicsit bele is izzadt, azaz a testbeszéde ugyanúgy elárulta, mint a muster kazetta ügyében?
Még jó, hogy a riport alany azonnal kapcsolt és helyesbített, hogy csak 800 000 dollár, ami ugye sok pénz, de nem annyi, mint amennyit igyekezett rácímkézni, csak az ötöde. :DD
"ma nincs kialakult programom holnapra"
1. ez azt jelenti, hogy most éppen nincs, de lehet, hogy a következő percben már lesz.
2. ez nem jelenti azt, hogy holnaputánra sincs programon.
Na neee...
- Van már programod szilveszterre, drágám?
- Még nincs.
- Ne ugorjunk le Kubába? Ott lesz a Gyurcsányi is Hármunknak kijön kétmillióból.
- Nem is rossz ötlet.
"ma nincs kialakult programom holnapra"
1. ez azt jelenti, hogy most éppen nincs, de lehet, hogy a következő percben már lesz.
2. ez nem jelenti azt, hogy holnaputánra sincs programon.
szvsz kb. ilyen egyszerű...
érdemes lenne pl. megnézni, hogy mennyi idő alatt lehet kubai vízumot szerezni. mindegy, abban egyetértünk, hogy medgyessy az interjú idején már 99%, hogy tudta: szilveszterkor kubában lesz... nem értem, hogy miért kellett ezt elhallgatnia (oké: hazudnia :P)
de az is lehet, hogy akkor még tényleg nem tudta. egyébként az avar-féle beszélgetés mikor készült?
nap-kelte: a felvétel mindenképpen karácsony előtt készült, még az is lehet, hogy az avar-féle előtt. akkor meg simán előfordulhat, hogy még medgyessy sem tudta, megy-e valahová, és ha igen, akkor hova...
1. Tudom én? Népszabó honlapon nézd meg.
Mondom, KL konkrétan nemmel válaszolt valamelyik reggeli műsorban.
2. Mondta Medgyessy - utólag. Tamás Ervin a Népszabónál meg másképp tudta. Biztos rosszak az informátorai.
3. Hol és hogyan kérdésre: nincs kialakult programom = elutazom négy nap múlva Kubába. elmagyaráznád ezt? :D
4. Akkor én sem. De amikor adásba ment, már tudhatták, hogy van valami bibi, tehát helyesen tették volna, ha utalnak arra, hogy ez felvételről megy. Így valóban úgy tűnhet, hogy szándékosan falaztak.
Ráadásul a széria végén hosszasan magyarázta Fridi, Lakat és Gyárfás a ruha dolgot, az előre felvételeket - a történtek fényében az már mosakodás volt.
1. TE-nek van mail címe? mert sehol máshol nincs szó arról, hogy kovács ne tudta volna, medgyessy hová utazott. néhányan írtak itt "dührohamról" - erre se tudott senki forrást mutatni.
2. ahogy írtam: az ő elmondásuk szerint csak egyszer mondta, hogy nem tudja, merre van medgyessy. tudta, csak nem volt felhatalmazása. a kancelláriaminiszter pedig kifejezetten tisztában volt vele, mondta medgyessy...
3. i see: nincs kialakult programom == itthon töltöm a szilvesztert. elmagyaráznád ezt? :D
4. persze, nem kellett volna eljátszania, de én nem éreztem szándékosságot...
1. Valamelyik reggeli tévéműsorban kérdeztek rá.
Erre utal a Népszabóban is Tamás Ervin:
"Tény, hogy Medgyessy annyira igyekezett inkognitóban utazni, hogy az információhiány idehaza plusz kellemetlenséget – magyarán kínos helyzeteket – is okozott, hiszen kiderült, hogy sem a szóvivő, sem a kancellária-, sem a külügyminiszter nem tudta, hogy melyik tengerben vagy óceánban fürdik éppen a miniszterelnök."
2. Ld, mint fent.
3. Avar János hol és hogyan tölti kérdésére azt mondta (dec.22, Vasárnapi Hírek), hogy szilveszterre még nincs kialakult programja. majd 26-án elrepült Kubába.
4. A Napkeltében csak Friderikusz erőltetett szilveszteri utalásai voltak fájók. Szerintem nem ott van az eb elásva, de felesleges volt eljátszania, mintha aznapi felvétel lenne.
Senkit nem akarok eltávolítani, csak hangot adok a kettős mérce alkalmazásának.
személyeskedni pedig max csak viszonzásképpen szoktam.
úgyhogy amit állítasz, szemenszedett hazugság.
érveim nem fogytak el, a Gyárfás műsor elfogultságáról és hazugságairól másoknak is meg van a véleménye.
(Mai gyöngyszem:
Boross: -a közvélemény leterhelten súlyosan elfogult
Mélykúti (sötétség) cinikus közbeszólása: -nekünk ez a dolgunk, hogy ezt megváltoztassuk
hol személyeskedtem veled?
persze ignorációdnak - bocsáss meg - nem tudok hinni. miért? mert ígérted ezt már nekem korábban is, aztán most mégis... :)
nem untatlak olyan kérdésekkel, hogy:
1. meg tudnád jelölni, hogy kovács l. hol és mikor tett olyan nyilatkozatot, miszerint "nem tudja meghatározni" medgyessy hollétét?
2. gál j. nem kínban érezte magát. tudta, hogy medgyessy kubában van. felhívta egy újságíró, és megkérdezte, hol van medgyessy. mivel tájékoztatásuk szerint gál j.-nek nem volt felhatalmazása az információ nyilvánosságra hozatalához, ezért engedélyt kért medgyessytől. kiss elemér pedig az első pillanattól tudta, hogy medgyessy kubában van.
3. hol és mikor kommunikálódott az az infó, hogy medgyessy a szilvesztert itthon tölti?
4. nap-kelte: kötelező imát intézni a néphez szilveszterkor? nem. medgyessy mondhatta volna azt, hogy most nem akar szerepelni. mi értelme manipulálgatni egy 30 perces műsorrészt? friderikusz sokszor elmondta, hogy felvételről megy (való igaz: nem minden beszélgetésben említette). egyébként megkérdezem: láttad az ominózus nap-keltét? esetleg többet is a héten?
a heti hetessel nem szívesen példálózom, de ott sokszor ment a "ma, szombaton - ami csütörtök" beszólás. javaslatom: keressétek meg az ortt-t, és kérjétek, hogy a sárga karika mellett kötelező legyen feltüntetni: "élő" vagy "felvételről"...
Visszolvastam újra, amit neked címeztem. (Csak azért tettem, mert véletlenül se akartam, nem is szoktam senkivel személyeskedni.
Ha ennek ellenére valaki rámutatott volna ilyen mondatomra elnézést kértem volna tőle. Magam sem kedvelem a személyeskedő hangnemű vitát.)
Amit magadra vehettél, az maximum az öszeesküvés gyártás. (Minden más állításom másról, és nem rólad szólt.) Nos ezt is csak részben kötheted személyedhez. Magam nem hiszek abban az összeesküvés (fedő)történetben, ami úgy kezdődik, hogy Friderikuszt és NAP Tv beavatták, és erről írtam. Ha ezt személyeskedésnek vetted, azt sajnálom, de én most is vétlennek érzem magam ebben.
Igazából, minek is magyarázkodok?
Megteheted, hogy ignorálsz, fellebbezni nem akarok ellene, csak reagálásodat nem értem.
Ha megértem, hogy mivel sértettelek volna meg, akkor minden további nélkül elnézést kérnék.
Nem hiszem, hogy bármi okom lenne téged sértegetni.
Mindenesetre utólagos magyarázatod reményében én megelőlegezek egy mea culpát. Mert őszintén szólva az, hogy MP vagy MP-né kubai koktélra vágyott(általad megfelelő elnevezése a törénésnek behelyettesíthető) közel sem ér meg annyit, hogy bárkivel is összevesszek.
Oke, nincs fedotortenet. Teny az, Hogy Kovacs Laszlo tett olyan nyiltakozatokat az elmult heten, hogy nem tudja meghatarozni azt, hogy a Miniszterelnok jelenleg melyik orszagban tartozkodik. Teny az is, hogy volt olyan pillant, amikor Gal J. Zoltan kinban erezte magat MP nyaralasat illetoen. Kommunikalodott olyan info, hogy a Miniszterelnok a szilvesztert Magyarorszagon fogja tolteni. Oke elfogadom, hogy Fridi elore felvette az interjut egyeb MP alatal kert szemelyes okbol, szal ez utobbi vonalat kapcsoljuk ki. A fennmarado kettobol, ha mindenfele second though-ot eliminalunk a kovetkezo dolog sul ki: Vannak a jelen adminisztracio eleteben olyan pillanatok, amikor a kormany minisztereinek, a kancellarianak lila goze sincs arrol, hogy a Miniszterelnok eppen mit cselexik, mert cselexik, raadasul a Foldgolyon valo kelloen pontos lokaciojat sem kepesek az adott nap kielegito bizonytalansaggal meghatarozni ;o) Ez szerintem nagyobb gaz mint a mutyizas. Ez egy dezintegralodott adminisztracio szimptomaja (nem tudja a jobb kezed mit csinal a bal).
zorki, confS
Kinosan ugyeltem arra, hogy meg veletlenul se ussek meg szemelyeskedo, banto hangnemet. Igyekeztem egy problemakorrel objektive fogalamazni. Ugyhogy a tovabbiakban
/ignore zorki
/ignore confS
Legfrissebben pedig Avar János. A mai Juszt kesergőben a szokásosnál is dadogósabban előadta, hogy igen, ő csinált interjút Megyóval fenyőfaünnep előtt és rákérdezett az ünnepi napokra, mire Megyó azt mondta, hogy ünnepek alatt otthon lesz aztán kicsit elutazik...
Ezzel szemben az interjú így nézett ki:
Avar János: Miniszterelnök úr, hol és hogyan tölti a karácsonyt és a szilvesztert?
Medgyessy: A karácsonyt, ahogy az rendjén való, a családommal otthon töltöm. Szükség van nyugalomra, befelé fordulásra, amit a családi élet melege kínál. A karácsony számomra a meghitt, békés családi ünnepet jelenti. Szilveszterre még nincs kialakult programom, de az biztos, hogy a jövő évben is azon leszek, hogy a hétköznapokra is minél több jusson az ünnepel nyugalmából.
(Vasárnapi Hírek, 2002. december 22., 6-7. oldal)
Tehát semmilyen utazásról nem ejtett szót Medgyessy.
Habzik a mosópor :-)
felreertettel, en azt gondolom, hogy ha az USA *esetleg* megneheztelt (ami tavolrol sem biztos, csak valoszinu), akkor velhetoen benyujtja a megenyhules szamlajat. A politika, fokent a konzervativ parti USA elnokok eseteben penzrol es hadiiparrol szol. Kis orszagtol milliardokat nem remelhetnek, de nincs az a kis penz ami ne jonne jol.
Jo, segitek, a miep voksaira pontosan nulla darab parlamenti szavazaskor volt szukseg.
Kiválóan emlékszem ugyanakkor az ORTT "megcsonkítására",
rosszul emlekszel, esetleg a mediakuratoriumok ELNOKSEGENEK a megcsonkitasara emlekezhetsz. a huszonvalahany tagu kuratoriumbol igy hianyzott kb harom ballib tag. szerinted mekkora sulyuk lett volna...?
Se szavazógép, se képviselő nem vagyok, így ilyen marhaságokat tőlem ne kérdezz. Ez még nem jelenti azt, hogy pontosan annyi ilyen eset volt, mint amennyit itt felsoroltam.
Kiválóan emlékszem ugyanakkor az ORTT "megcsonkítására", amiben Csurka érdemei elvitahatatlanok voltak. Meg is kapta érte a zsozsót a Pannon Rádióhoz.
lehet kerni, sot ha az lenne a kritikatok legfontosabb eleme, hogy a kormany tajekoztassa a kozvelemenyt, netan azt kovetelne, hogy egyeztessen az ellenzekkel, akkor egyet is ertenek veletek (bar azt mindig megjegyeznem, hogy amig a fidesz volt kormanyon akkor kellett volna peldat mutatni).
de amit vmelyik helyi fideszes vezeto kovetelt, hogy a nep (az istenadta) bemehessen a laktanyaba hogy lathassa mit is csinalnak.. nah azon rohogtem egy jot :DD
mondjuk ez itt jo off, de ez most kikivankozott belolem..
figyelmetlen vagy, a megjelolt illeto az index aktiv hozzaszoloja :-)
de egyenlore te gondolod, hogy amikor tobbesszamot hasznalok, akkor a benned megbuvo szemelyisegekre gondolok, pedig nem, csak a hozzad hasonlokrol beszelek.
de ha a hozzam hasonlokrol beszelsz, akkor miert nekem cimzed a kerdest es nem azoknak a hozzam hasonloknak, akik "kiindultak abbol, hogy szemet megyo nem szolt a fidesznek, hogy pihenni ment"?
Azt viszont te is tudod, hogy Csurka külső (ellenzéki) támogatásáért cserébe
tudsz mondani peldat, amikor a miep szavazataira is szukseg volt valamilyen kormanyeloterjesztes megszavazasahoz...?
Orbán a megfelelő lózungok hangoztatásával a MIÉP-től is nyúlt le szavazókat
ez nem nehez, tekintve, hogy normalis orszagban a szelsojobboldalnak 1-2%-nal nincs nagyobb tamogatotsaga. ha a hagyomanyos jobboldal mozgasteret szukitik a politikai kozbeszed korlatozasaval, akkor a hagyomanos jobboldal altal feladott teruletet villamgyorsan elfoglalja a szelsojobb, es az atpartolo radikalis jobboldali szavazatokkal egyutt osszejohet a parlamenti kuszob. ha a baloldali kampany nyomasara hagyomanyos jobboldal folytatja a visszavonulast a politikai terfelen, akkor sikerulhet el akar 20%-ot is odadobni a populista szelsojobbnak, lasd Le Pen vagy Haider.
ugyanmar elemes....
ha mar itt probalod ajanlani a volt orvosodat, egyeztess vele elobb. akkor lennek skizofrenias, ha en lennek tobb szemelyisegu. de egyenlore te gondolod, hogy amikor tobbesszamot hasznalok, akkor a benned megbuvo szemelyisegekre gondolok, pedig nem, csak a hozzad hasonlokrol beszelek.
de ha te ugy erzed, hogy tobben vagytok..hat ez van.. a betegseged nem szegyen, csak kellemetlen.
elemes
off
Ebben egyetértünk. Okait elemezve talán sok hasonlót is megállapíthatnánk. Azt azért hozzá tenném, hogy a gátoltság okainak-okozóinak keresésekor sem szabadna kizárólagosan egysíkra terelni a hajszát.
A legnagyobb gondom, hogy sajnos nem látom azokat a fiatal sajtóembereket, akik elvileg mentesek lehetnének ettől a frusztráltságtól.
Egyáltalán nem látok -politikai síkon- fiatal sajtóembereket. Mindkét oldalra ráférne a frissítés.
azert ez a kepmutatas remekul all nektek fideszeseknek...
0rban es bandaja ilyenkor meghuzta a vallat es azt mondta, mi kaptuk a tobbseget es a felhatalmazast, hogy vezessuk az orszagot. teccettek volna maskepp szavazni... es kesz...
Bővebben nem fogok.
Azt viszont te is tudod, hogy Csurka külső (ellenzéki) támogatásáért cserébe Orbán sohasem határolódott el Csurka egyetlen kijelentésétől sem (holott miniszterelnökként ezt gyakran meg kellett volna tennie), és a Csurka-média is jelentős állami támogatásokat kapott.
Ezenkívül Orbán belpolitikai (szociellenes) célokra használta/nógatta Csurka tüntetőlegényeit.
Orbán a megfelelő lózungok hangoztatásával a MIÉP-től is nyúlt le szavazókat, ezt pedig nem érhette volna el, ha báránykákat simogat a virágos réten.
Megjegyzem: a Haider-vizithez nyugati megítéléséhez képest Medgyessy kubai telelése csak csepp a tengerben.