Egy olyan helyre járok, ahol sokat improvizálunk, tanulunk különböző színházi feladatokat, levezetjük a napi, heti feszültségeinket.
Én mindig tökre feloldódom egy-egy foglalkozás után.
Azt is tervezzük, hogy létrehozzunk színpadi produkciókat is, ehhez várunk, ha egyedül vagy és egy jó hangulatú társaságra vágysz, ha érdekel minden, ami színház és szeretsz Játszani. Ja, és ha 20-35 éves vagy, gyere!
Kedves Színházrajongók! Szeretném a segítségeteket kérni a szakdolgozatomhoz, ennek a kérdőívnek a kitöltésével. Pár perces, névtelen és nagyon sokat számítana a Véleményetek! Köszönöm szépen előre is minden kitöltőnek:)
A Csillag Musical Stúdió a Valahol Európában című musicalt állítja színpadra, amire CASTINGOT hirdet prózai, énekes és táncos szerepekre. Korhatár: 6-50 év
Időpont: 2013. Március 24. délután 14 órától (kb: 17 óráig) Helyszín: Klauzál Gábor Művelődési Központ (1222 Bp. Nagytétényi u. 31.- 33.)
A meghallgatás feltételei: Énekes szerepre – 1 dal, 1 vers, vagy monológ, (tánc) Prózai szerepre – 1 vers és 1 monológ (tánc) Táncos szerepre - egy helyszínen betanított koreográfia
A meghallgatásra az énekesek a zenei alapot hozzák magukkal, illetve mindenkitől kérünk kényelmes edző ruhát és váltó cipőt.
Előzetes regisztráció: info@musicalstudio.hu
További információk Erdélyi Csilla művészeti vezetőnél a +3630/498-9410.
Egy kutatáshoz szeretnék anyagot gyűjteni, elsősorban a musical-ről, mint műfajról. Hogyan született, mik jellemzik, ilyesmi. Esetleg tudna nekem valaki ajánlani könyveket, cikkeket ahonnan elindulhatnék? válaszaitokat előre is köszönöm. :)
2013-ban is folytatjuk azon jó szokásunkat, hogy egyedülálló koncerteket, színházi előadásokat, illetve egyéb olyan különlegességeket hozunk el mindenki számára, melyek a mozizás egy másik oldalát mutatják meg. A hagyományos filmek mellett számos olyan kulturális esemény lesz látható a Corvinban, mellyel máshol nem találkozhatnak. 2013-ban egy újabb műfaj legjavát hozzuk el; a négy legsikeresebb, többszörösen díjazott Broadway musical-t mutatjuk be HD minőségben, eredeti hanggal, felirat nélkül a Corvin mozi hatalmas vásznán.
Az előadások kiváló képminőségének, illetve 5.1-es hangjának köszönhetően úgy érezhetjük, mintha a Broadway nézőterén ülnénk.
A 2010-es év legjobb musical-ének választottMEMPHISaz ’50-es évek Amerikájában játszódik. Szívmelengető történet egy fehér rádiós DJ és egy karizmatikus fekete bőrű énekesnő találkozásáról, akik örökre megváltoztatják a zenét. A zeneszerzőDavid Bryan, a Bon Jovi Grammy-díjas billentyűse Tony-díjat kapott alkotásáért.
A SMOKEY JOE’S CAFÉ-t az eredeti, Tony-díjra jelölt szereposztással láthatjuk. Jerry Leiber és Mike Stoller közel 40 dala hangzik el különböző énekesek előadásában.
JEKYLL & HYDE: THE MUSICAL újszemszögből mutatja be a jó és rossz harcát. A Knight Rider és Baywatch sztárja, David Hasselhoff e musical címszerepében debütált a Brodway-n.
PUTTING IT TOGETHERa Broadway leghosszabb ideje futó darabja, mely válogatás a zeneszerző/szövegíró Stephen Sondheim humoros és megrendítő darabjaiból.
Jegyek korlátozott számban a Corvin mozi pénztárában, illetve az alábbi előadásokra kattintva webes felületünkönwww.corvin.hu már kaphatók 2500 Ft/db!
PARKOLÁS FEDETT MÉLYGARÁZSBAN a mozi mögött található Corvin Plaza-ban.
Minden mozijegyet váltó vendégünk részére 3 óra ingyenes parkolást biztosítunk a Corvin Pláza fedett mélygarázsában! A 3 óra ingyenes parkolás csak érvényesített parkolójeggyel vehető igénybe, ezért kérjük ne feledje parkolójegyét érvényesíteni a mozi pénztáraiban!
van két jegyem a Mary Poppins 2013. január 3. 19:00 órai előadásra. földszint jobb 1. sor 6. 7. szék elcserélném, vagy vásárolnék az alábbi előadások valamelyikére 2 db jegyet a földszint 4. sorig: 2012. december 15. 19:00 2012. december 16. 19:00 2012. december 23. 19:00 2012. december 28. 15:00 2012. december 29. 19:00 2013. január 5. 19:00 2013. január 6. 15:00
két jegyemet - a Mary Poppins 2013. január 3. 19:00 órai előadásra. földszint jobb 1. sor 6. 7. szék - elcserélném, vagy vásárolnék az alábbi előadások valamelyikére 2 db jegyet a földszint 4. sorig: 2012. december 15. 19:00 2012. december 16. 19:00 2012. december 23. 19:00 2012. december 28. 15:00 2012. december 29. 19:00 2013. január 5. 19:00 2013. január 6. 15:00
Teljes Januári és Februári Operett Színház műsor a honlapon. www.ildi.jegy.gportal.hu/ Válogassatok kedvetekre és ha valamire szeretnétek, akkor írjatok bátran. Sőt mivel közeleg a Karácsony szépen mutatna a fa alatt egy – egy színházjegy. Jó böngészést kívánok! :-) Érdeklődni az ildi.jegy@gmail.com címen, vagy a www.facebook.com/ILDI.JEGY oldalon lehet.
Én már alig várom, hogy a februári Cirque du Soleil tánccsapatot élőben is láthassam a Sportarénában végre. Addig marad a videozás, íme egy ütős anyag a Michael Jackson-féle The Immortal Show-ról. Fantasztikusak a táncosok és szuper zenék. MJ a legjobb!
AIDA musical – 2012. november 30. 19:00, RaM Colosseum
Lebilincselő történet két tragikus sorsú szerelmesről. A humorral fűszerezett musical örök érvényű témát mutat be. A november 30-i előadás új címszereplő, Pető Zsófia debütálásával éled újra a RaM Colosseum falai között. A főszerepekben Xantus Barbarát és Szerényi Lászlót láthatja a közönség.
MUSICAL VILÁG - Tóth Attila és vendégei: Gallusz Nikolett és Varga Lajos A Madách Színház művészeinek műsorában a világ és a magyar musicalirodalom legnagyobb dalai hangzanak el: többek között részleteket hallhatunk a Jézus Krisztus Szupersztárból, a Mozart!-ból, a Rómeó és Júliából, a Jekyll & Hyde-ból, az István a királyból, a Honfoglalásból, a Padlásból.
A művészek pályája több ponton is találkozik: Tóth Attila Jézus, Varga Lajos Júdás, Gallusz Nikolett Mária Magdolna szerepében látható a Jézus Krisztus Szupersztárban. Tóth Attila a Macskákban is együtt játszik Gallusz Nikolettel, Varga Lajossal pedig a jubileumi István a királyban szerepeltek együtt.
2012. november 15. 19 óra
Tető Galéria, Budapest, XI. Ecsed u. 13.
Helyjegyes! Jegyárak: 2.000 Ft, nyugdíjasoknak, diákoknak 1.500 Ft