Gulyás Gergely egy a Political Capital által rendezett konferencián a múlt héten szükségtelennek nevezte, bár tudott érvelni mellette, hogy a választójogi törvényt kidolgozó Áder János tavaly nyíltan utalt rá: nemcsak a külhoni magyarok, illetve a kisebbségek kapcsán, hanem a magyarországi választóknál is bevezethetik az előzetes regisztráció intézményét.
Ez intellektuális cenzus lenne - fogalmazott lapunknak egy fideszes elnökségi tag, hangsúlyozva: a választási eljárási törvényt még nem vitatta meg a párt vezérkara, így arról egyelőre nem tudható konkrétum. Viszont a regisztráció minimálisan elvárható gesztus egy aktív, tudatos választótól - tette hozzá. Egy másik kormánypárti politikus visszautasította azt a meglátást, hogy az előzetes regisztráció az általános választójog szűkítése lenne. Ellenkezőleg - tette hozzá -, demokratikus megoldás.
Jo, de akkor mondtam, csak az szavazhatna, aki pluszban van az allam szempontjabol.
Mennyi adot fizetett be, menyi tamogatast (szoc, EU, lakas stb) vett fel. Aki tobbe kerult mint befizetett nem szavazhat.
Oke legyen. Hanay is maradnak ilyenek az orszagban ha 3 millio adofizeto van (lasd alabb). Marad akkor van 2 millio (bar ez szavazasonkent valtozna).
Ok mire fognak ilyen rendszerben szavazni? Biztos arra, hogy tovabbra is csak fizessenek, de ne kapjanak semmit (kulonben elvesztik szavazatukat)? Egybol z lenne az egeszbol, hogy szunjon meg az allam es ne legyen ado. Az legalabb tiszta sor.
Én a lumpeneket és a tartósan államilag eltartottakat akarom kiszűrni.
csak kibujt a szog a zsakbol :-)
Aztan a nyugdijas aki ledolgozta egesz eletet becsulettel miert is ne szavazhasson? Es ki a "lumpen"? Mert szerintem azok a vallakozok is akik minimalberen "tengodnek" aztan ott a nyugati kocsi, szep haz minden. Mennyi is van beloluk.
Egyszer mindenki fizetni fog Index/MTI 2007. 03. 29., 12:32
Az adózói kör Magyarországon szűk, személyijövedelemadó-bevallást 4,3 millióan készítenek, de adót csak 3 millióan fizetnek közülük mutatott rá a pénzügyminiszter. 315 ezer társas vállalkozásból 118 ezer veszteséges (37%), 16 ezer pedig nulla forint adót fizet. A 321 ezer egyéni vállalkozó közül 210 ezer nem fizet adót (65%!!!), minden második veszteséget mutat ki.
Mindig a pénz számít, ha valaki nem tudja, hogy miből vesz kenyeret másnap!:( Szerintem is korlátozni kellene a szavazati jogot:) Túl sok "befolyásolható" ember van:(
Mondtam alabb, hogy secperc alatt eljutunk oda, hogy ki az aki penzbe kerul az allamnak es az ne szavazhasson, csak az aki pluszban van.
A politikai igyis elment a hulye mediapolitizalas iranyaba, meg csak az kellene, hogy popsztaros, focicsapatos szavazas legyen a gyerekek szavazati jogaval.
Átengedi másnak a döntés kicsinyke részét. Önként "le mond" JOGáról. Nem döntő a részvételi arány. Aki nem megy el annyit mond legfeljebb: Résztvétem, hülye döntésetekhez." Fejéhez kap és még este 7 előtt elrohan szavazni. ;-)
és tapasztalat ügyileg hogy állnak? (csak azért kérdem mert a legtöbb jibbikos tudatlan az most éppenséggel a 20-asok közül kerül ki - akikkel semmi baj, most éppen koruknál fogva lázadnak, csakhogy még fogalmuk sincs, hogy az amit éppen mondanak mit is jelent ;) )
Miért kéne? Jelentkezett, de megy el. Szabad ország. Elbizonytalanodott és hiába az előre jegyzett szándék, vagy éppen a saját életének váratlan eseménye, ami miatt nem tud, akkor nem megy el. Nem lesz nagyobb sokkal az összköltség, melyet vissza kéne téríteni. De jó ötletet adtál. Nem elég, hogy elmegy, ott helyben a listára előzetesen felkerülvén, vizitdíjszerűen perkáljon le 300 Ft-ot a szavazófülke helyéért. Ez jelképes összeg. Igaz kicsit megnöveli a szavazóbizottság munkáját (sok bajlódás és idő elmegy a pain ezzel), de fedezi pont az Ő költségeiket. Egy biztos. A szavazási listára felkerültek részvételi aránya, és szándékainak komolysága mindenképpen emelkednének. Ételmi cenzusként. Majdcsak összejön így balról-jobbra egy jobb választási jogszabály. ;-)
"Aztan mi van ha epp valasztasi evben lesz valaki munkanelkuli de addig 40 evig adozott rendesen? Szoval finomitanod kell meg az otletedet."
Aztán mi van ha épp 20-30 évig fizettél lakásbiztosítást, és utána betörnek hozzád?
Semmi a biztosító nem fizet, mert az adott idpontban nem álltak fenn a szerződés feltétetelei.
Aztán mi van, ha x ideig fizettél TB-t és X+1 napon el kell menned dokihoz?
A sürgősségi ellátáson kívül szvsz fizetned kell(ene) most is mindenért.
Mo-n ma nagyon jól (urassan) meg lehet élni tényleges munkavégzés nélkül, és ennek visszaszorítását az állam egyáltalán nem forszírozza.
Pl egy ismerős aki több100e-t csenget be havonta ilyen-olyan indokkal meg tudták büntetni (alkalmazott) az apehosok, de ugyanerre az érvrendszerre ("maga sokkal jobban élt, mint ahogy a körülményei azt lehetővé tennék") teljesen képtelenek bizonyos csoportokkal szemben (itt nem csak a cigókra meg a segélyesekre gondolok, hanem az ügyvédekre is pl).
Szóval abszurdisztánban így soha nem lesz változás, és azt mondom kell valami módon szűrni az 10m birkát mert a jelenlegi rendszer teljesen rossz irányba viszi a dolgokat.
Az pl nem zavar, hogy a gyermekeimnek nincs szavazati joga? pedig egy értelmes 14-18 sokkal tisztábban is láthatja a dolgokat, mint a szavazók x %-a.
Már a kopogtatós szisztéma is nagy hiba ;) Ugyanis én nem vagyok liberális, de a nyílt ajánlásos rendszer tényleg sérti a titkos választáshoz való alkotmányos jogot (csak 1példa jelen Zlinszky-Sólyom féle tákolmány hibáira)
Ertem mire utaszl, es valoszinuleg igazad is van, bar ha valaki arra nem hajlando, hogy regisztralja magat mint az angolszasz allamokban szokas, akkor szavazatat eladni keresesre se fog.
A regisztralas, meg csak a szavazaskor derulne ki, hiszen az esetben nem kell kopogtatot kikuldeni, hanem csak a nevjegyzeket legyartani a valasztas elott a bizottsagok szamara. (jo tudom a szocik csalnak, az allam lenyulni az adatokat es fizetne erte biztos :-)
Ja, csak ha elkezdjuk szurni az altalanos valasztojogot, akkor mi akadalyoz meg barkit abban, hogy tovabb is szurje!
Hiszen nem volt az olyan reg amikor a nok is "elo voltak szurve" szavazas teren. Mit mertek ezek gondolni, hogy ferfivel egyszinten vannak? -0
Es meg logikus is, ha behozod a fizetest mint szurest. Mert miert is hozod be? Azert hogy hozzajaruljanak az allam mukodesehez, igy joguk van beleszolni. Na, de az allam mukodesehez az jarul igazan hozza, aki tobbet rak bele mint kivesz. Tehat nezzuk csak meg mennyi tamogatast vett fel az elmult 4 evben! Mennyi egeszsegugyi kezelest! Ez tobb mint amit befizetett? Akkor eloskodo! Kesz nem szavazhat!
Mondom, csak egy lepes, es meg nem is nyakatekert, hanem a te otleted logikus alkalmazasa!
Baromság. A demokráciát tanulni kell. Azaz fel kell ismerniük az embereknek a döntés felelősségét, méltóságát, valamint a lehetőségét.
Ha már valami cenzust alkalmaznék, az leginkább az adózás szempontjából lenne. Azaz vagy fizet adót vagy nem. Ezt is csak azért, mert lényegében a választás egyetlen tétje (mióta nem kommunista és nyilas diktatúra van) az állam által szabályozott beszedett pénzek újraelosztásának a mikéntje.
De erre is csak akkor lenne szükség, ha az adót nem fizető munkaképes emberek aránya megközelíti (30-40%-ot elér), az adót fizetők arányát. Mert akkor a nem fizetők álláspontja, érdekei veszélyes túlsúlyt képeznének, és a demagógia populizmus (nem a mostani hanem sokkal durvább) kerülne előtérbe. Megjegyzem efele tendálunk éppen.
Kik az érdemtelenek? /pl ismerek több kötetes versírót aki hajléktalan de most is jelentek meg könyvei de annak teljes bevételét a máltaiaknak adta - ő érdemtelen? vagy ismerek olyan latinul és még vagy 8 nyleven olvasó gombászt aki anno egyetemen tanított most pedig a parkban lakik és néha meglátogat de nem fogad el soha semmit - ő is érdemtelen? stb..stb../ sza kik is az érdemtelenek? (mindazok akik nem veled bégetnek?)
Dehogy jó ötlet - pontosan a "lumpen" azaz a kurvaország irányába hat :)) Csak érteni kéne megint a demokrácia lényegét: ahol ugyanis kevesen szavaznak ott értéke van egy-egy szavazatnak és árusítják is rendesen. (pont mint anno Rómába is) Minderre csak egy megoldás van: ha minél többen szavaznak, mert ekkor egy-egy szavazat érhet már olyan keveset, hogy nem eladja hanem esetleg még valami hasznosra is teszi ;) Sza az elvtárs ha jól értem pontosan Gyurcsány "kurvaországát" hiányolja :))
Hehe - én tejről igénylek vissza és szóvá is tette az apeh :)) /merthogy nálunk benn a cégnél cola, tea és kávé ingyé van és bele is fér az árbev%-ába, nade mi az, hogy a kávéhoz tejet is meg cukrot is kérünk?? :) Hehe hülye apehes te is azt iszod éppen :)) /
Próbáltál már meg kenyérről, tejről ÁFÁt visszaigényelni? Ne próbáld meg kérlek!! Ez amolyan adótanácsadás most a részemről. Na persze, aki nem eszik kenyeret, nem iszik tejet, csak azért, hogy nehogy már ilyen alapon szavazhasson. Ugye azt beláthatod, hogy igazolható, nem igazolható adónem bár, de aki itt él Magyarországon ez eléggé nehezen elkerülhatő fogyasztási szokás. ;-)