Nem felejtem el, miként gúnyolódtak páran, különösen egy fentpesti vén tehén (hogy szúrnák ezek a dögök szitányira a valagát), amikor szüleim házánál nem kis galiba keletkezett a lódarazsak inváziója miatt. Tekintve, hogy apám allergiás még a méhek szúrására is, nemhogy a darazsakéra.
Most biza, amikor a főváros és környéke is veszélyeztetett területté vált, tudja a sajtó megillető helyén kezelni a témát.
Aki izzad, annak annyi, elfutni kötelező, de majdnem reménytelen. Aki túl akarja élni a darázsinváziót, készüljön fel arra, hogy el kell dobálnia a holmiját, de az sem árt, ha van egy tó a közelben. Tovább »
Most olvastam a forumozás szabályait, ezért előre elnézést, hogy rörtön meg is
szegem.
Kedves Fórumosok!
Ma találtam egy verébfiókát, s annak reményében, hogy felnevelhetjük a kis-
lányommal, felhoztuk a lakásba. Mivel lakótelepi házban lakunk az erkélyre
tettük a kalitkát, amit kibéreltünk forgáccsal és a szalmából készített fészekkel .
Csipesszel próbáltunk adni neki főtt tojást és úgytűnt el is fogadott egy-egy
falatot. Nagyon jó hangulatban hagytuk itthon. Csipogott, talán, mert halotta a
többi madarat és meglehetősen élénk volt. Aztán míg odavoltunk jött egy zápor,
s mikor hazaértünk láttam hogy a kis csuri csurom víz. Akkor már csak gubbasztott.
Kicseréltem mindent szárazra őt pedig hajszárítóval óvatosan megszárítottam. Pár
órán belül elpusztult. Mikor a kezembe vettem még élt, de éreztem hogy a kis teste
teljesen ki van hűlve, próbáltam felmelegíteni, de sajnos nem sikerült. Nagyon bánt
a dolog, hogy talán én okoztam a halálát azzal,hogy kint hagytam és elázott, ha
nem akkor mit kellett volna másképp tennem, hogy felnőhessen!?
Kedves Párducz Erzsi, nem, nem tévedtél el, jó helyen jártál, valóban ez a klubfórum, illetve hát ez a topik a klubfórumunk egyik témaköre.
Igen, jól láttad, hiányzik a lódarazsas folytatás. Ez köszönhető annak az új szoftnak, mely nem egy alkalommal "tréfálta" már meg a gyanútlan hozzászólót. Itt is így jártam, mire a hozzászólás végére értem volna, a beavatkozás leírása fotókkal illusztrálva elszállt a fészkes fenébe. Akkor nem volt lelkierőm ismét nekiveselkedni, de rövidesen pótolni fogom.
Tegnap hajnalban megtörtént a lódarazsak, nem kevés veszéllyel járó irtása.
(Volt szerencsém asszisztálni a művelethez. Amire lehetőségem nyílott, megörökítettem.)
Nézzük az előzményeket: a Magasságos nem gyanítaná, egy ilyen váratlan helyzetben hányféle vélt illetékest kell megszólítani, mire végre összáll a használható kép.
Részletezés nélkül felsorolom azok listáját, kiktől válasz váródott:
- "Környezethigiénia" (Smalkó Gusztáv ügyvezető irányítása alatt)
- "Környezethigiénia" (Somlói Attila egészségügyi gázmester)
- Párduc Erzsébet darázskutató
- neves bajai méhészek
- Polgári Védelem, Baja
- Magyar Tudományos Akadémia (Növénykutató Intézet + Rovartani Intézet)
- Kiskunsági Nemzeti Park
- Megyei Növényvédő Állomás
Diplomatikusan csak annyit: szinte minden megszólítottnak volt nagyszerű elméleti ötlete. A tényleges fizikai segítséget kínálók, illetve nyújtók köre, viszont igencsak szűkre kerekedett.
Utóbbiakra mások okulására részletesen ki fogok térni, ahogy a beavatkozás közben készült felvételeket is közszemlére teszem.
Miközben én ezt az alábbi ajánlást írtam, nem is gondoltam, hogy a jelzett tévécsatornán - National Geographic Channel - éppen a lódarazsakkal kapcsolatban pereg a nap folyamán három ízben is egy egyórás lenyűgöző film.
A címe: Gyilkos darazsak.
Egyébként szeptember 26-án, vasárnap két alkalommal fogja vetíteni ugyanez a csatorna 13 és 17 órai kezdettel!
Ugyan az események Izraelben játszódnak, de mindenképpen érdemes megnézni, hiszen mint a példa mutatja, idehaza is komoly kalamajka keletkezhet egy ilyen invázióból.
Az epizód az állatvilág egyes tagjainak kivételes intelligenciájára, szokatlan viselkedésformáira és félelmet keltő vadászati szokásaira nyújt látványos példákat. Láthatunk eszközhasználó majmokat, drukkolhatunk egy tigrisnek, amint megkísérli visszaszerezni elcsent zsákmányát egy szemfüles krokodiltól, és a rovarok vadászati szokásaival ismerkedve szemtanúi lehetünk, amint 30 lódarázs lemészárol 30 ezer méhet.
(A kiemelt rész ijesztő jellegére, talán fel sem kéne hívnom a figyelmet.)
Baja egyik takaros kis portáján, a minapi esőzések miatti tetőszivárgás miatt, szükségessé vált felmenni a családi ház padlására, utánigazítani a tetőszerkezet cserepeit.
A ház gazdája kis híján nem ugrott alá, amikor megrökönyödésére szembetalálkozott egy vödörnyi méretű lódarázs fészekkel! Egy gyönyörű, mérnöki precízitással megmunkált építménnyel.
Nagy lélekjelenlétről kellett tanúbizonyságot tennie, hogy ne essen pánikba, és kapkodás nélkül hátráljon vissza ahonnan indult.
Mivel éltes kora ellenére, még életében nem látott ehhez fogható jelenséget, beindult az elhárításhoz szükséges gépezet.
Mondom "gépezet" ..., a francnyavaját ...., nagyon úgy tűnik, ilyen esetekben egyszerűen nincs az embereknek lehetőségük honnan segítséget kérni. Általában első reakciója ilyenkor a jámbor polgárnak a tűzoltóság. Csakhogy a pillanatnyi helyzet szerint ők csak akkor érzik magukat illetékesnek ilyen esetekhez kivonulni, amennyiben közvetlen emberi életveszély áll fenn. Khmm ..., ugyanakkor meg, ha valaki egy lódarázstól közvetlen életveszélybe kerül, egyszerűen nem marad ideje segítséget kérni, nagyon még a mentőszolgálattól se, nemhogy másoktól. Valójában nincsenek is szakszerűen felkészülve ilyen esetekre ...
Nos, első nekifutásra akként hat, hogy Magyarország egyik életveszélyes állata ellen nincs hatósági védelem, nincs illetékes, ki szakszerűen eltávolítja azt a gócot, ahol lódarázs, egyéb darázs, vadméh, méhraj - ki tudja még mitől kell rettegnünk - található ezrével. Olyan szakembert találni, ki kifejezetten ilyen, vagy hasonló munkát lát el, egyáltalán nem könnyű találni, hiszen ez ilyenek általában nem lakossági szolgáltatást végeznek, hanem nagyvállalatok számára állnak rendelkezésre. Ők a féregírtók, a higiénikusok. Nem, még mielőtt a méhészek kerülnének legkézenfekvőbben fókuszba, el kell tántorítanom az ezt hívőt, lévén ezektől a rendkívül veszélyes rovaroktól még ők is rettegnek, nem is rendelkeznek olyan speciális ruhával, melyek védelmet nyújthatnának.
Hatalmas szerencsénk Baja viszonylatában, hogy egyáltalán rendelkezünk allergológus szakorvossal. Én őt már több ízben is említettem, a bajai kórház tüdőosztályának osztályvezető főorvosa, dr. Szarka Ildikó egyik másodszakvizsgája szól erre. A főorvos asszony ígéretet tett arra, hogy behatóbban is foglalkozhatunk ezekkel a kérdésekkel, lévén ő is úgy látja, olyan megoldatlan problémával állunk szemben, melynek adott esetben beláthatatlan következményei lehetnek.
Visszatérve a lódazsarakra: városunkban él egy olyan hölgy, akinek a legvadabb rovarokkal, különösen darazsakkal függ össze a hobbija. Olyannyira, hogy még a Magyar Tudományos Akadémiánál is jegyzik Párduc Erzsébet nevét, akivel kooperálva nem egy ízben kaptak már komoly segítséget tudományos kutatásokhoz.
Nos, Erzsébet ahogy hírt kapott a rendkívüli leletről, azonnal meglátogatta a portát, bízva abban, hátha éppen azzal a darázsfajjal fog találkozni, mely begyűjtésére éppen megbízása van. Hát kérem, még ennek a sokat látott asszonynak is földbe gyökeredzett a lába a meglepetéstől, állítása szerint ilyen nagy darázsotthont még ő sem látott. A visszavonuló nem alaptalan, lévén elmondása szerint hazánk legveszélyesebb rovarával állunk szemben, melynek érzékenység esetén, akár egyetlen szúrása is halálos lehet szakszerű és azonnal ellátás híján!
Most a téma ott tart, hogy speciális, többrétegű védőöltözék igénybevétele mellett folyik a mentesítés előkészítése, amit a legésszerűbb a hajnali órákban végezni, amikor még a hidegtől dermedtek a sárga potrohú potenciális gyilkosok.
Természetesen a vadászösztönű kutató mindenképpen apellál arra, hogy úgy az építmény, mint pár rovar is ép, használható zsákmányt fog jelenteni számára.
Alább bemutatom a fészekről készült felvételemet, és természetesen hírt adok a dolgok haladtával a folytatásról is.
(Ugyan nem illeszkedik a téma szorosan az ornitológiához, de jobb hiányában itt publikálom.)
Tavasszal visszatérő módon megjelentek megszokott fecskéink, halogatás nélkül kipofozták fészküket, sajátságosan 'malteros' építészeti módszerüket alkalmazva. Mit ád a sors, ahogy munkálataikat befejezték, megjelent egy új madárduett, méretükben nem nagyobbak a fecskéknél, de roppant erőszakosnak bizonyulltak, vijjogások-csattogások kísérték jelenlétüket. Addig ostromolták a már belakott területet, míg orcátlanul el nem foglalták azt, szegény békés fecskéknek odébb kellett állniuk ...
Hanem az új lakóknak nem igazán tetszett a klasszikus fecskefészek, saját módszerüket bevetve, afféle emeletet építettek a jellegzetes lakhelyre. Nem telt el sok idő, már el is ült a számomra még ma is ismeretlen fajtájú madármama, majd zavartalanul kiköltötte fiókáit, melyek felcseperedésükkor minden teketóriázás nélkül tovaszálltak. Innentől üres maradt a bölcső ...
Már le is mondtunk arról, hogy fecskéinknek fiókái lesznek az idén, amikor is a közelmúltban ismét meg nem jelent az eredeti család, és rövidesen megismétlődött a költési folyamat. Tátottszájú fiókáink szép fejlődésnek indultak, mígnem a minap döbbenetünkre az öt apróságból hármat a fal tövében találtunk, egyik még élt. Nem kis akrobatikával a túlélőt sikerült lakhelyére juttatni, de lám, másnapra ismét kuckón kívül találtuk, ezt már szegényke ő sem élte túl.
Mi is történhetett? Az ösztönök működése, az erős túléli a gyengét. Ugyanis fecskemama nem saját eredeti fészkében hozta világra gyermekeit, hanem a magasított, más anyagokból, más módszerrel építettben, mely ahogy nőttek a kicsinyei, úgy bizonyult egyre szűkösebbnek. Vélhetően megelőzendő a bajt, nehogy ficánkolás közben kipotyogjanak, az öt fióka közül a leggyengébb hármat feláldozva kilökte őket fészkéből, csak azért, hogy a megmaradt kettőnek kényelmes és nyugodt környezetet biztosítson felnőtté válásukig.
"A Gemenc jó fészkelőhely a fekete gólyáknak is PN Online [2004-04-15]
Dávod-Püspökpuszta
Ma kezdődik Dávod-Püspökpusztán a IV. Nemzetközi Fekete Gólya Konferencia. A négynapos tudományos tanácskozást a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Bajai Ifjúsági Természetvédelmi Egyesület rendezi. A magyarokon kívül francia, belga, német, osztrák, cseh, lengyel, bolgár, szlovák, szerb, lett, sőt indiai kutatók is jelen lesznek. A Gemenci erdő és környéke Európában az egyik legjelentősebb madárélőhely. Ezt jelzi például az itt évről évre sikeresen fészkelő, mintegy negyven pár fekete gólya is. Sikeres fészkelésüket segítheti, ha azokat az öreg erdőrészeket, ahol költ, nagyívben elkerülik a fakitermelők. A világviszonylatban is veszélyeztetett madárfaj jobb megismeréséért, hathatósabb védelméért sokat tett Kalocsa Béla és tanítványai: a „bajai madarászok”. Ennek a munkának és a gemenci terület fontosságának elismerése, hogy a térségben rendezik meg a konferenciát.
"Vizes élőhely létesül Gemencben Petőfi Népe Online [2004-02-28]
Nemzeti Park
Megszaporodott a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársainak feladata februárban. Hullajtják agancsukat Gemenc büszkeségei, a gímbikák, s ez bizony sokakat csábít a tilosba ilyenkor. Az agancsok ugyanis jó pénzért eladhatók a feketepiacon. Pedig azok az erdőgazdát illetik, hiszen a hivatásos vadászok számára fontos és pontos adatokat szolgáltatnak a hullajtott agancsok.
téren azonos a természetvédők és az erdőgazdaság érdekei, igyekeznek is begyűjteni az agancsokat. – Az elvetemültebbek képesek zavarni, üldözni a vadat, hogy mielőbb elveszítse koronáját – mondja Kammermann Péter, a nemzeti park természetőre. – Éppen ezért fontos, hogy nap mint nap járjuk a területet, elriasztva ezzel az agancstolvajokat, illetve mindazokat, akik jogtalanul tartózkodnak a fokozottan védett területen. Néha persze speciális munkák is akadnak. Ilyen volt a pénteki nap, amikor madárlest kellett komfortosítani. Természetfotósok jelezték érkezésüket a fővárosból. Hogy eredménnyel járhassanak, napfelkeltére a területen kell lenniük, s csak a sötétedéssel egy időben hagyják el a lest, tudom meg a természetőrtől. Éppen ezért nem mindegy, milyen helyen töltik a napot a februári fagyban. Persze nem csak a tájba illő kuckónak van fontos feladata, a terepet is át kell kicsit rendezni, hogy biztos legyen mit fényképezni. Az előre etetett helyre kerül két tuskó, legyen hová leszállni az egerészölyveknek. Ők képviselik a ragadozómadarakat, mellettük varjak, énekesmadarak – főleg cinkék – és egy-egy holló érdeklődik a kiszórt finomságok iránt. Gemencben 10 réti sas pár is fészkel, egy a lestől nem túl távol. A vaddisznók is gyorsan megtalálják a szemes takarmányt. Sőt, az éppen koslató rókák is óvatlanabbak ilyenkor, nappal is gyakrabban járnak, mindenütt látható a friss hóban a lábnyomuk.
A lesépítés és etetés után még be kell járni a hatalmas területet, mely Dunafürdő üdülőövezettől egészen a pörbölyi töltésig tart. Malomtelelőnél és Lassinál is keresztezzük a kisvasút nyomvonalát, Gyékényesnél pedig hoszszabban elidőzünk. Ez a 14 hektáros terület 9 millió forintos beruházás révén a Gemenc legszebb vizes élőhelyévé változhat. Pályázaton nyerték a pénzt, a nádas területeket elárasztják, s további kis erdei tavakat létesítenek. Ez a nemzeti park és a Gemenc Rt. céljainak egyaránt megfelel, nem beszélve az állatok és a növényvilág igényeiről.
Északon a Sió, keleten a Duna, nyugaton a gát, délen a bátai erdőségek határolják a 36 ezer hektáros vadrezervátumot. A védgátak és a Duna közé fogott, erdővel borított hullámtér tele van elhalt vagy mesterséges levágás után keletkezett holt medrekkel, fattyúágakkal, gyűrűkkel, fokokkal, kobolyákkal és tavakkal. A hullámteret nagyrészt erdő borítja, igen változatosak a növénytársulások. A terület jelentős madárrezervátum. A morotvák, mocsármaradványok az ezüstsirálynak, a fekete récének, a fekete gólyának, a barna kányának, a békászó sasnak, a fekete sasnak és a kerecsensólyomnak nyújtanak kiváló terepet. Nevezetes ritkaság a rétisas és a kis héjas. A mocsárerdőkben gémtelepek találhatók, a bakcsó, a szürkegém és a kiskócsag is fészkel itt. Vonulási időben rendszeresen megfigyelhető a nagykócsag, a kanalasgém, a vadrécék és a vadludak számos faja."
"Gemenc Interjú Buzetzky Győzővel, a Duna Dráva Nemzeti Park gemenci tájegységének vezetőjével
– Hogyan lett önből természetvédő?
– Tulajdonképpen nagyon nehéz megfogalmazni. Bizonyára a gyermekkori élményeim sokat jelentenek ebben: Gemencen nőttem fel, már ötven éve ismerem ezt a területet.
– Évekig hajózott: a „csavargó” hajós lét és a helyhez kötött természetvédelem azért két különböző dolog.
– Ha az ember természettel foglalkozik, úgy, hogy az életét erre szánja, ahhoz kell hogy érdekelje a bennünket körülvevő világ. Nem azt mondom, hogy „a természet”, mert az ennél több. Az ember néha ide-oda csapódik, utazik, tengerésznek megy, ami mind-mind abból az igényből származik, hogy a világból minél többet megismerjen. Ez az alapja az egésznek. Aki szűklátókörű, nincsenek megfelelő ismeretei a „nagyvilágról”, az nem ismeri azokat a bajokat, amik ellen mi, természetvédők megpróbálunk fellépni. Szerintem a természetvédelem az emberiség egyik túlélési stratégiája. Sajnos a világot eluralta az üzleti szemlélet, mindenki csak használni akarja valamire a világot, a környezetet, a természetet. Ha csak hagyom a természetes szabályokat érvényesülni, és úgymond nem használok semmire egy védett területet, bizonyos értelemben az is használat.
– Mi Gemenc értéke, mit képvisel Magyarországon, illetve Európában?
– Nemcsak Európában, hanem a világ más tájain is sok folyót szabályoztak. Na már most a gátak közé szorításnak az lett az eredménye, hogy a folyók mellett általában csak egy néhány száz méteres sáv maradt meg a korábbi erdőkből. Ezeket az erdőket minden áradásnál elöntötte a víz, így sajátos élővilág alakult ki bennük. A hajdani árterek nagyobbik része ármentesített, vízrendezett mezőgazdasági területté vált, azaz megszűnt. Így van ez minden európai folyó mentén. Gemencnél valóságos csoda történt, itt kikerülték ezeket az ártéri erdőket. Maradt egy 7-8 kilométer széles hullámtér, ami akkora területet jelent, amelyen érvényesülni tudtak a természetes szabályzók. Tehát itt lehet átmenteni a jövő számára a ma már nem létező közép-európai folyómenti ártéri élővilágot.
– Kádár János is szeretett idejárni?
– A Kádár-ügy csak annyi, hogy a vadászat érdekében túlszaporították a szarvasállományt. Ez kárára volt az erdőnek, mert a szarvastömeg lelegelte az újulatot, szinte megette az erdőt. Ma már sokkal kevesebb a szarvas, mint akkoriban.
– Milyen állatok jellemzőek Gemencre?
– Itt él a legnagyobb sűrűségben a fekete gólya az egész Földön. Jelenleg az élő fészkek száma harminc és negyven között lehet. A rétisas vizekhez kötődő nagyragadozó, veszélyeztetett, fokozottan védett madár. Nem véletlen, hogy az angol neve sea-eagle, azaz tengeri sas, de mondják fehér farkú sasnak is. Mi rétinek nevezzük, mert a vizenyős rétekhez, a vizes területekhez kötődik. Emellett számtalan ragadozó-madár kapcsolódik az ártérhez a darázsölyvtől kezdve a kerecsensólymon át a barna kányáig. A legkülönbözőbb költöző madarak szoktak itt „megszállni” Afrika felé vezető útjukon. Újabban már a hód is állandó lakó lett.
– Hogyhogy?
– Egy visszatelepítő program keretében több mint harminc európai hódot engedtünk szabadon. A nyomokból ítélve megszokták a területet."
Bélát sokoldalúsága miatt több témakörben is lehetne szerepeltetni, de ismereteim szerint csak-csak az ornitológia az, ami legközelebb áll a nagy szívéhez.
"Vízügy és természetvédelem PetofiNepe 2003.10.02 10:00:00
A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt kitüntetésében részesítette az államfő Kalocsa Bélát. A bajai Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság informatikai csoportvezetője az államalapítás ünnepén kapott díjat...
Neves hazai és külhoni kutató és az amatőr természetbúvárok egyaránt tudják, kihez kell fordulni Baján a megbízható természetrajzi adatokért. Ha valaki arra kíváncsi hol láthatók és hány fészket raktak idén a fokozottan védett fekete gólyák, merre találhatók a Gemencben a hódvárak, milyen növényi társulás található a vaskúti kunhalmokon, milyen mélyen ágyazódott be a Duna-meder, akkor felkeresi Kalocsa Bélát. Nem könnyű vele időpontot egyeztetni, mert gyakran úton van Európában, Ázsiában, hazánk valamely nemzeti parkjában, távoli kongresszuson, vagy a közeli Veránka-, illetve Kádár-szigeten. Ez csak természetes, hiszen évtizedek óta lankadatlanul járja a terepet. Szombatonként a köréje csoportosuló fiatalokkal, egyébként pedig az ide látogató kutatócsoportokkal. Mondhatnánk, szerencsés ember, hiszen a hobbijának élve telik munka- és szabadideje. Így megy ez télen-nyáron, ünnepnapokon és hétvégeken szakadatlanul, néha hajnalokig a számítógép előtt ülve.
Pályája során Kalocsa Béla (31 éve a vízügy szolgálatában) volt munkavezető, mérnökként zsilipek, hidak, védgátak építését felügyelte. Néhány évig a felszín alatti vizek szakértőjeként tevékenykedett. Fordulóponthoz jutott 1976-ban, amikor Szentendrén és Baján számítógép-központ létesült a vízügy berkeiben. Abban az úttörő időszakban hidrológiai adatfeldolgozásra volt igény. Ennek a rendszernek ő volt az egyik programozója. A rendszerváltás után más, sokkal fejlettebb informatikai hálózat felé mozdult el a vízügy és a környezetvédelem: az irodai automatizálás, majd egyre inkább a kommunikációs rendszerek és az adatbázisok kialakítása került a szakma érdeklődésének homlokterébe. Mindez legalább olyan izgalmas és sokoldalú, egész embert követelő, ám kevésbé látványos feladatkör, mint a természet- és környezetvédelem – vallja Kalocsa Béla. Mert a terepen látottakat és tapasztaltakat, fényképeken rögzített anyagokat, a feljegyzéseket aprólékos azonosítás, feldolgozás és értékelés követi.
Szerencsés körülmény az, hogy a ’80-as évek végétől a holland–magyar vízügyi együttműködésen belül, szűkebb pátriánkban kiemelt helyet kapott a természetvédelem. Ennek kiindulópontja a vizes élőhelyek újjáélesztése (revitalizációja) volt a Rajna hullámterén. A dunai ártér élőhelyeit mintaterületnek választották a szakemberek. Ez folyamatos megfigyeléssel, a madár-, állat-, növényvilág összefüggéseinek kutatásával jár, jelző (monitoring) rendszer segítségé-vel.
Nálunk is mozgalommá fejlődött a természetvédelem, melynek utánpótlásáról Baja térségében többek között Kalocsa Béla gondoskodott. Az egykori Úttörő- később Ifjúsági Házban csaknem 25 éve működő természetbarát szakkörből (ma BITE Egyesület) neves biológusok, kutatók kerültek ki és szó szerint „belakták” a földkerekséget. Semmilyen belső, országos átszervezés, vagy a közelünkben dúló délszláv válság nem vert éket a környezetünk egységéről és értékeiről hasonlóan gondolkodó innen kirajzott, vagy ide szokott szakemberek közé. Így tart ez mind a mai napig. Igazolják mindezt a rangos állami kitüntetés megindoklásában olvasható szavak is: a vízügy szolgálatában, a természet, a vízi környezet és élővilág védelme érdekében több mint három évtizede végzett kiemelkedő munkáért, példamutató közösségi tevékenységért.
Madárhang-azonosító szolgáltatás kezdte meg működését Németországban az interneten.
A nyitányt nem véletlenül időzítették tavaszra, hiszen ilyenkor hangosak csak igazán a madarak. Emiatt aztán sok ember tudni szeretné, hogy éppen melyik madár csicsergését, trillázását, füttyét, dürrögését, károgását, miegyebét hallja. Immár nem kell éjszakákon át töprengenie, elég, ha lehívja a madárhang-azonosító honlapot, amely segít eligazodni a kérdésben. Mindazonáltal eltarthat egy darabig, míg sikerül az azonosítás, ugyanis a honlapon 1500 különböző madárfecsegés közül lehet válogatni.
Ami az emberi nyelvet illeti, a szolgáltatás németül, angolul és latinul működik."
Először azt hittem, koraeste fecskék villámgyors röpködését látom keresztül-kasul, de aztán jobban kimeresztve szemgolyóimat rájöttem, hogy azok bizony denevérek, vadászatot folytatnak a levegőben szálló bogarakra.
Mintha tavaly is ilyen időtájban láttam volna őket rajokban, hogy hol lehet a bázisuk, fogalmam sincs, de legjobb tudomásom szerint erre felénk nem igazán gyakori a jelenlétük. Emlékszem jó pár évvel ezelőtt csodájára jártak Nemesnádudvarra a Harsányi Bandi bácsi pincéjéhez, ott fürtökben lógtak a présház mennyezetéről.
Párszáz évvel ezelőtt a Tibor Etele vitt be ebbe a csodálatos világba, kiterjedt kapcsolatai voltak hazai madártani berkekben. Sajnos a kezdeti lelkesedés alább hagyott, bár pár éven át szorgosan fizettem az országos egyesület által küldött tagbélyegeket, de hát ez így felszínes dolog volt. Sok-sok barangolással egybekötött, rengeteg idővel járó személyes aktivitásra lett volna szükség ahhoz, hogy testközelbe kerülve ismerhessem meg madaraink életét, viselkedését, szokásait, hozzám elsősorban fotózási apropóból állhatott volna közel ez a téma. Sajnos kimaradt az életemből, mint oly sok minden más is, de a mai napig ámulattal figyelek, ha bármiképpen is előtérbe kerül.
Baján tudomásom szerint a Kalocsa Béla ennek a műfajnak a leglelkesebb nagymestere. Módot fogok találni rá, hogy bemutathassam tevékenységét, tevékenységüket.
Ízelítőnek egy lenyűgöző honlapot ajánlok figyelembe, a világ madarairól találunk benne szerteágazóan egy jó adag információt itt, meg itt.
Kárókatona fiókák
Bölömbika
Fehér gólya
Kis vízicsibe
