Keresés

Részletes keresés

tehtube Creative Commons License 2020.04.11 0 1 20916

Remélem érdekes tapasztalatot osztok meg a 222RV lezlimmel kapcsolatban.

Gyakorlatilag a egy normál Leslie 122, aminek mérete durván 1×3/4×1/2 m és van benne egy fa dobrotor, meg a bakelit tölcsér, csak itt elfektették az egészet. Így nem olyan magas, de annál szélesebb. 3 légtér helyett 2 van neki, amiből az alsóba helyeztek el az égvilágon mindent. (kivéve a mélysugárzót, ami a polcon van) Egy hete volt virágvasárnap, így egy szép aranyesős (aranyvesszős) reklám képpel illusztrálom 1970-ből. (azóta biztos elszáradt az a virág) Az 1970-es katalógusban míg egy 145-ös 300Ł, addig ez a 222RV 400Ł volt. Sőt, van felturbózott változata, ahol még külön csöves erősítésű zengetőegység is bekerülhet! Ilyen az enyém is: 222RV Egy komplett A100 zengetőrésze lett beépítve a Hammond potival, erősítővel, hangszóróval és zengetőtaggal. 

Csakhogy ez az elrendezés kétsebességes lezlik számára alkalmas, ahol örökké forgás van. Lemásoltam, beépítettem a Harangozó Misi féle lezlivezérlést, hogy 1, kommunikáljon az orgonámmal, 2 meg is tudjon állni. A megállás során azonban kiderült hogy gond van. Ha véletlenül a tölcsér a végfokcsövek fölött áll meg, akkor azok közeli sugárzó hője megolvasztja a bakelit tölcsér előtti kupakot! Elkezdtem gondolkodni, hogy lehetne ezt kivédeni? Ideiglenesen kijjebb csavaroztam az erősítőt, hogy távolabb kerüljenek az uborkák a tölcsértől, de egy félig kilógó erősítő nem lehet végleges megoldás. Aztán átraktam keresztbe az erősítőt, hátha? (A crossovert meg legfeljebb felrakom a polcra) Ugyanolyan közel került a végfokcső a tölcsérhez. Végül észrevettem hogy ezek a GE csövek magasabbak a Tung-Sol-nál. Azzal is nyerek távolságot. 

Hogy ne változtassak az eredeti elrendezésen, visszatettem az erősítőt a helyére, így nem kellett a crossovernek sem új hely, de kapott két minőségi kondit az öreg elmászott értékű, laposelem formájú helyett. És találtam egy mási centis nyereséget. Az erősítő sasszéja magas lábakon áll. Lecsavaroztam a gumitappancsos lábait és egy vastagabb filccsíkot raktam a vaslemez szoknyája alá rezgéscsillapításként. Így már egész távolra került a végfokcső teteje a kupaktól. Az új kondiktól még jobb lett az egész hangkép. A hatalmas üregtől még több a basszusa és nagyon tisztán elkülönül, kijön így is, egymás mellett a két rotor hangzása. Az extra zengetője meg jó játék. Az alap, az orgona hangjába befűzött víz, ami a fő rendszeren (forogva) szól, de azt levéve és ezen ráadva, hogy külön zengjen forgás nélkül, szintén érdekes effektus. Nem jobb, vagy rosszabb, más. 

Végülis tegnap elkészültem a 222RV-vel, nagyon jól szól, csak igazából mit kezdjek vele? Elég nekem 1 Leslie is. Talán marad a TV alatt, vagy eladom? Kifejezetten esztétikus szobadarab és ritkaság. 

szimizso1 Creative Commons License 2020.04.11 0 1 20915

A fiamnak volt egy osztálytársa a zeneművészetiben. Karvezetés szakos volt a srác. Ő például tudta ezt a kunsztot. Ahogy mesélte, ő az első két ütem hangjaiból már tudta mi lesz utána, és a szólamok is mit játszanak majd. Egy meg nem értett zseni volt a srác. Kedvenc zeneszerzője Xenakisz volt. Majd utána érdeklődök, hogy van-e még kapcsolatuk, és, hogy adna-e pár tippet.

Előzmény: djuice (20912)
tehtube Creative Commons License 2020.04.11 0 0 20914

Lehetne, de egy gyárat és ekkora élőmunkát belefektetni, az erősen megjelenne az árában. A NyúB3 is horror összeg, de így, full elektromechanikusan budai villa árába fájna szerintem. Mint annó. Csak akkor nem volt más. Most meg egy jó használthoz hozzá lehet jutni egy év hazai átlagkereset árából. Meg vannak a klónok is. Szóval nem lehetne ma fenntartani egy ilyen nagy üzemet. Szerencsére elég sokat készítettek belőle, van lehetőség hozzájutni. 

Előzmény: djuice (20910)
tehtube Creative Commons License 2020.04.11 0 0 20913

Egy kis Nord Electro demó :-) 

https://youtu.be/g46tXWxtsfY

djuice Creative Commons License 2020.04.10 0 1 20912

Egyedi kérdés:

Kottát blattolni kellő rutinnal (pl. újságolvasási szinten) a megfelelő sebességgel és pontossággal, szetintetek hogyan, milyen módszerekkel, gyakorlatokkal lehet elérni?

Azért kérdezem, mert nemrég hallottam olyat, hogy karmestereknek pl. nem hogy violin-basszus kulcskettősben (zongora kotta) kel dzsanelni, hanem egész oldalas zenekari partitúrákat egyben látni valós időben blattolva... De ezt hogy??? Elképzelhetetlen számomra, mert könyvet is soronként olvas az ember, nem bekezdèsenként vagy oldalanként egyszerre.

Köszi!

trambi001 Creative Commons License 2020.04.09 0 0 20911
djuice Creative Commons License 2020.04.09 0 0 20910

Lehetne ezt ma is így!

Előzmény: tehtube (20909)
tehtube Creative Commons License 2020.04.08 0 1 20909
tehtube Creative Commons License 2020.04.08 0 0 20908

Mókusmisi sokáig ezt használta, neki bejött. Talán váltott mostanra a B3-X-re. Nem is az orgonamodellezéssel volt baja, de a B3-X-nek még jobb a lezliszimulációja. 

(Mellesleg abban a Legendével én is meg vagyok elégedve. Igazából nem hiányzik a mechanika.)

Előzmény: djuice (20907)
djuice Creative Commons License 2020.04.07 0 0 20907

Kérdés azon a vb3 ll-n reszeltek-e vmit, mert nekem sehol nincs ami megvan belőle pc-re verzió az Electro 3-hoz sem. Annyira vérszegény, hiába próbál hangzásban autentikusan próbálkozni, de csak suttog normál hangerőn is, ahelyett hogy tolná a velejét. Amolyan kis finomkodó hifi hangzású, mint egy szűz rock énekesnő nekem! :)))

Előzmény: tehtube (20906)
tehtube Creative Commons License 2020.04.07 0 0 20906

Nem vagyok híve a Hamond modulnak, de mg az emeletes állványon imbolygó két billentyűzetnek sem. Sok minden úgy nem lehetséges. Mégis, ez a Crumar Mojo Desktop modul valahogy szimpatikus igyekezetnek tűnik. Autentikus felületet igyexik, fullos elérhetőséget, a VB3-II amúgy is jól szól, szóval nem lehet vele bevásárolni. Meg végre kijött valami ebben a szűkösnek látszó 2020-ban. https://www.crumar.it/?a=showproduct&b=38

A Mojo is Classic néven sokkal kitelesebb felületet kapott. Azok a hetvenes évekbeli ledes kis nyomógombok azt hittem sosem halnak ki. 

Közben terítéken van az előd is, a normál Mojo. (míg ki nem fogynak a készletből) Meg a Viscount/Key-B-vel párhuzamosan megcsinálták a maguk vintage zongoráját is, de az nem ide tartozik.

Előzmény: djuice (20905)
djuice Creative Commons License 2020.04.06 0 0 20905

Apropó, az idei most aktuális frankfurti Musikmesseről hallot bárki vhol egy fél szót is???

Oké hogy mindenhol karantén van, de hogy elmarad vagy mondjuk őszre kitolják vagy vmi?

djuice Creative Commons License 2020.04.06 0 0 20904

Akinek jó szeme van, a nyitott kottából ki is nézheti. :)))

Előzmény: l.csaszar (20902)
tehtube Creative Commons License 2020.04.06 0 0 20903

Mára a Crumar maradt a pc alapú orgona. Szuper modult hozott ki és áttervezte a MOJO-t is. Előnyére.

https://youtu.be/0gdfQKSOnys

l.csaszar Creative Commons License 2020.04.06 0 0 20902

Jó kis sramli zenét élvezhetnek, a kép alapján...

Előzmény: djuice (20901)
djuice Creative Commons License 2020.04.06 0 0 20901
trambi001 Creative Commons License 2020.04.02 0 0 20900
Előzmény: tehtube (20899)
tehtube Creative Commons License 2020.04.02 0 0 20899

Loki Doli (Lachy Doley) lengyel big band? szimfónikus? zenekarral, karmesterrel nyomja a Shotgun számot. Húzós, de szinte egy hangnemű nóta.

https://www.youtube.com/watch?v=YwrZuaVpTmU&feature=share&fbclid=IwAR2yC4rRF1ds1iJ21LQA3V0LFR_YDi-yEsB-gpcmOkt4qRrH_vTAyMV6yQE

Zafipapa Creative Commons License 2020.04.01 0 0 20898

Szórakoztató Zenészek újság 1969. 3.száma

Remélem olvasható.

trambi Creative Commons License 2020.03.31 0 0 20897

Tavaly novemberben a nem rendszeres kereseti elemek - jutalom, prémium - kifizetéseknek köszönhetően a bruttó átlagkereset 403 500 forint volt, 13,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).:)))

710 ezer (gyenge forint miatt) Viscount Legend live , és nem kell eldobni .. Szép új világ ...???

Előzmény: djuice (20896)
djuice Creative Commons License 2020.03.31 0 0 20896

Hát igen! Ma meg olcsón van "minden" a dobd el - vegyél újat jegyében...

:( (Valahogy a digi klón Hammondokra azért ez ma sem érvényes még!)

Előzmény: trambi (20895)
trambi Creative Commons License 2020.03.31 0 0 20895

Tervgazdálkodás boldog állapota volt ezen időszakban A Triál valutakerete nem engedte.hogy össze vissza rendeljenek holmi Hammondokat , az ilyen drága hangszereket csak megrendelésre hozták be /Studio11 nek állitólag/ és valamiért nem vették át,igy került kereskedelmi forgalomba Majd egy évig zarándok helyként látogattam a Rákoczi utat. Ezen időszakban Rhodes 73 mk1  volt a zongora terembe a nyugatinál 100 ezer forintért  Az akkori kerestem 1800 forint volt , és az ORI gázsi 300 forint alkalmanként És összehasonlitás képpen a  Merkurba 80 ezer forint volt egy Zsiguli 1200 as három év várakozási idővel ...

djuice Creative Commons License 2020.03.31 0 0 20894

Ez ám a kordokumentum!

Azt hittem a Hammond is rajta lesz! :)))

Vajon a havi átlagfizetés akkoriban mennyi lehetett? 800-1000 Ft?

Előzmény: trambi (20893)
trambi Creative Commons License 2020.03.31 0 1 20893

Egy árlista 1971 ből amikor Hammond a100as volt 180 ezer forint a Rákoczi uti Triálba

trambi Creative Commons License 2020.03.31 0 0 20892
tehtube Creative Commons License 2020.03.31 0 0 20891

Ez a B3-as jól agyon van szignálva! Lászik, igazi hollandus backline cucc. Meg a szomszédból a belga háromrészes lezli.

Jó ötlet ez a házi videó.

Előzmény: trambi (20890)
trambi Creative Commons License 2020.03.30 0 0 20890

Most ugy látszik minden előadó aki unatkozik az interneten ad elő . Ha köztünk is lennének lelkes amatörök akik megosztanák zenei produktumaikat , én részemről meghallgatnám, hátha más is ..

 

https://www.youtube.com/watch?v=B38PFqNI_WY&fbclid=IwAR1hrATqwr077ZzWDo8BQ9EpnWmqKjSahA0KD0-DZ02lqIRqKEoPJRTCwRI

 

Maradj Egészséges testben,lélekben !

djuice Creative Commons License 2020.03.30 0 0 20889

A tud Hammondul arra értendő, hogy drawbarok vannak benne, normálisabb orgona hangszínek. A színpadra szánt szintijeiben meg kb 30 évvel ezelőtti szinten tart a műorgona hangzás. :(

Előzmény: tehtube (20888)
tehtube Creative Commons License 2020.03.30 0 0 20888

Ez a Yamaha nem tud hammondul. Klaus Wunderlich és hasonló esztrádban jártas kollégái Wersi, Böhm, max. analóg villany Hammond orgonák hangzási jellegzetességeivel bír. De azt fényesen, dinamikusan! Szóval a maga nemében jó cucc.

Inkább egy nyugdíjas korosztályt célozta meg főként, amint a demonstráló is bizonyítja.

Előzmény: djuice (20886)
tehtube Creative Commons License 2020.03.30 0 0 20887

32:40-től a The Good Life-ot egyenesen gyönyörűen adja elő. Nagyon hasonlít az 1999-es The Incredible lemezén hallhatóra. A mai napig az az etalon lemez Joeytől. Érdemes tanulmányozni a játéktechnikai trükkjeit is. Ennél kifejezőbben ma szerintem senki nem képes játszani a sok -egyébként ügyes- orgonista közül. 

Előtte az One Hundred Ways/Got Woman is húzós. 

Ami különösen érdekes, hogy ez egy Viscount Legend Classic orgona (a nem szétszedhető) 57kg+15kg lábak. Amin szól, az meg a Viscount Hurricane rotor nélküli lezliimitációs hangbillegtetője. 

Kicsit érezni ennél is, hogy a középtartomány kevésbé gazdag mint az eredetinél, de egy végre elfogadható minőségű hangszer, ahol már némi élvezetet is ad a rajta való játék. 

Előzmény: trambi (20885)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!