Mindig az a lényeg, hogy olyan dolog a divat, ami sok emberhez eljut, sok ember tud azonosulni vele... Tehát alapvetően kommersz, könnyen emészthető kell legyen, és közérthető.
Legjobb táptalaja a média.
Én szvsz nem vagyok befolyásolva a TV, az irott sajtó által. A többi embert meg kvára nem nézem az utcán. Van egy kialakult ízlésvilágom, ami annak ellenére, h változik, nem a divatot görcsösen majmolva teszi azt. Legalábbis tudatosan semmiképp, és egyénileg megítélve aztán végképp nem. Nem próbálom ugyanakkor a divatot görcsösen elkerülni sem, ugyanis vannak dolgok, amik tetszenek (Doc Martens, együtteses pólók, gyakorló), de nem azért hordom őket, mert más is hordja. Vagy Evan Seinfield is hordja.
Ja és azt hagy tegyem hozzá, hogy sok buta zene van a metalon belül... csak egy átlagembernek aki nem ismeri az egészet, annak a Napal Death, a Morbid Angel, a Brutal Truth, a Mayhem ugyanazt jelenti, mint mondjuk a Tiamat, az Anathema vagy a Red Hot Chilli Peppers.
Nem tud különbséget tenni közöttük.
Én pedig továbbra is kitartok amellett a véleményem mellett, hogy igenis lehet nem divatból szeretni a metált.
Szvsz lázadsz, de nem gondolom, hogy divatból hallgatod ezeket a zenéket.
Én viszont anno a zenéhez kapcsolódó stílust igenis így használtam, pvc, minél szegecsesebb, szakadt gatya, és üvöltsd a az ossiant minél hangosabban a kezedben egy üveg sörrel.
Kircsin néztem ki. :o)))
DE! Nekem akkor ez volt a trendi.
"hallgat metált, mert el akarja magát határolni a mainstream-től, az átlagemberektől, hanem pont forditva: AZÁLTAL, HOGY METÁLT HALLGAT, HATÁROLÓDIK EL."
Csak egy hozzászólás erejéig szállnék be. SF ezzel nem feltétlenül értek egyet. Igenis bizonyos körökben divat a metál, divat lázadni, divat minél durvább dalszövegeket üvölteni az utcán, sok tizenéves érzi úgy, hogy ezáltal lázadhat, kitűnhet az átlagból. Nem véletlenül lesz sok szemüveges minensgyerekből később rocker. Sztem ez is lehet divat, simán.
Ebben igazad van. A punkzenével sincs semmi bajom, valóban őszinte, csak az a baj, hogy sokan a rajongói közül (az én meglátásom szerint) divatból vannak az egész mozgalomban benne.
Amugy a jazz-t mint olyat maximálisan elismerem, iszonyatosan képzett zenészek vannak benne... csak számomra semmi mondanivalója, és ugy gondolom sokan a "jazzrajongók" közül sznobizmusból vannak benne az egészben.
Az pedig, amit irtál, hogy a metál elmaradott és beszűkült zene: nos: Hallgass meg egy Paradise Lost-ot, egy Anathemát, egy Amorphist, egy Dark Tranquility-t... esetleg egy Biohazard-ot. Utána mondj kérlek erről véleményt! Ha megtetted, rájössz, hogy kevés érzelmesebb zene van az Anathemánál, az Amorphis maga a világzene sulyos gitárokkal, a Dark Tranquility hallatán megtudhatod, hogy létezik olyan, h dallamos hörgés, illetve hogy az ikerszólók tudnak "nem porosak", nem PVC szagú hevimetálosak is lenni... és a Biohazard hallatán megtudhatod, mennyire érzékeny tud lenni szociálisan egy banda... mennyire tudja átérezni a világ és az egyén problémáit egyszerre...
Nem feltétlenül... de szvsz hitelesebbé tesz.
Pont a metal zene (és most nem a LB és LP dolgokra gondolok, bár azokat is szeretem) egy olyan terület szerintem, ahová divatból nem csapódnak arcok. Mivel a metal amellett hogy ŐSZINTE, nem egy olyan műfaj, amit tömegek lennének képesek megemészteni. Tehát szvsz sikeresen lehet elhatárolódni e műfaj által.
A metalosok túlnyomó része nem azért hallgat metált, mert el akarja magát határolni a mainstream-től, az átlagemberektől, hanem pont forditva: AZÁLTAL, HOGY METÁLT HALLGAT, HATÁROLÓDIK EL. Tehát fontos az ok-okozati összefüggés. (én magam sem azért hallgatok metált, mert ezzel akarok kitünni a tömegből, hanem mert a legintelligensebb műfajok egyikének tartom, és egyben a legművészibbnek is, továbbá szvsz azon kevés műfajok egyike, ahol a mondanivaló még nem veszett el vagy nem vált elcsépeltté...)
Mindemellett maga a metal-rajongó lét nem feltétlenül véd meg a támadásoktól (sokan mondják hogy direkt lázadnak a metalosok), de megmondom őszintén: én ezeket a véleményeket magasról lesz@rom (már bocs), aki nem tud egy bizonyos perspektíván túl tekinteni (ergo beszűkült, szűklátókörű stb.) az akkor is skatulyát fog keresgélni, ha már angyalszárnyaid nőttek és naponta jársz templomba, de továbbra is metal zenét szeretsz, mert EGYSZERŰEN NEM FÉR BELE AZ ELFOGADOTT VILÁGKÉPÜKBE AZ, hogy valaki NEM BIRKA.
Nem tagadom, hogy a könnyebben emészthető gitárzenék divatot teremtettek (lásd: Bizkit, LPark, Korn, Manson, Junkies, Tcsapda), de ettől függetlenül szerintem lehet nem-divatembernek is lenni.
Nem tudod elkerülni, hogy divatos légy, ha rosszmájú, kukacoskodó emberek vesznek körül...
ugyanis ha követed a mainstream-divatot, akkor egyértelműen divatember vagy. Ha nem követed, akkor pedig antidivat-divatember lesz belőled, mert rád sütik, hogy divatból nem vagy divatos.
Ez egy olyan csavar, amiből nem tudsz kimászni.
(Ha megfigyelitek, a zenében is megfigyelhető ez a hozzáállás: van a mainstream, ez a 80as évek végén a Heavy Metal-t jelentette, az volt a divat. Sokan voltak benne, rengeteg olyan arc, akinek semmi keresnivalója nem lett volna. Be is bukott a dolog, sokan rámentek az un. underground zenékre, ami akkor a techno volt. Jött a csere: techno overground lett, sőt mainstream. Ennek a divatnak figyelhetők most meg a végnapjai, ugyanis sokan a mostani mainsteamtől próbálnak elhatárolódni ismételten a sulyosabb gitárzenék felé. És itt jön be a csavar: MINDKETTŐRE AZT MONDJÁK, DIVATEMBER. Arra is, aki diszkóba jár (jogosan), és arra is, aki Limp Bizkitet vagy Linkin Parkot hallgat otthon (itt is sok esetben jogosan). És innentől ennek a vitának sincsen megoldása.)
A kérdés lényege számomra mégis az, hogy lehet-e ugy megőrizni a személyiséget, hogy konzekvensen követjük, vagy konzekvensen elutasítjuk az aktuális trendeket?
Nos, véleményem szerint egyik véglet sem jobb a másiknál: az első esetben a folyamatos idomulás, az állandó rohanás a korszerűség, trendiség felé automatikusan megteremti a képlékeny, kaméleon személyiséget (mivel minden változás előbb-utóbb komplexxé válik és egy régebbi személyiség már nehezen illik bele egy uj mainstream-be, gyakran előfordul az is, hogy az illető saját régebbi véleményét cáfolja meg meggyőződéssel.) a második eset pedig a tulzott elzárkózást, az "utállok mindent és mindenkit" érzést vonhatja maga után, esetleg virtuális öncsonkitásokkal kisérve (pl. tetszik neki valami, de ezt nem ismeri el senki előtt, még önmagának sem vallja be, mert ő ugye nem divatember...)
Az én megoldási javaslatom az (és én igy élek) hogy lesz.rom mi trendi és mi nem az. Én nyitott szemmel és füllel járok-kelek a világban, és magamra csipegetem ami tetszik, legyen az Bundeswehr nadrág, Converse cipő, vagy Fear Factory album, estleg az új Fresh-sláger, mainstream vagy underground...
Aki akar, előbb utóbb ugyis be fog skatulyázni, akkor meg minek remegjek?
Jobbik ez a szűkülő fél? Miért? Vagy ez a fél csak szűköl?
Pár éve láttam vmit a tévében, elég hitelesnek hatott, hogy a divatipar világában több stex mozog, mint a hadiiparban. Ha ez igaz, nem tudom, így van-e, akkor a forgalom növekedését a folytonos változatosság szolgálja. A minél gyorsabb változatosság. Így amit most az utcán vagy bizonyos jó helyeken látni, az merő eklekticizmus.
Ám mit kommunikál ez a folytonos, egyre intenzívebbnek tetsző változatosság? Mit dönt el a két vagy három gombos öltönykabát problémája? Vagy a szoknyahosszé?
Ps.: Nem vagyok marxista. De olvastam az Amerikai Psychót.
Legalább annyira fontos, hogy megnéznek-e az utcán, mint az, hogy megnéznek-e a dzsungelben.
Szvsz a figyelemfelhívás ösztökéje alapvető genetikai parancs, összefüggésbe hozható azzal, amit a fajfenntartás ösztönével hoznak kapcsolatba.
A divat lényege alighanem összefüggésbe hozható a genetikai változatosság megteremtésével, az egyedfejlődéssel vagy az evolúcióval. Tehát: divatra, a külsődlegesség trendjeire szükség van. Biológiai alapon.
Csak a probléma bibije ott kitapintható, hogy ennek a változatosságnak a változása pár ezer év alatt jó alaposan felgyorsult, és nem azt szolgálja, mint ami alaphivatása lenne.
A sznobizmus versengő rámozdulásával dagad, tágul
a paradoxon.
A kérdés korántsem olyan egyszerű, mint gondolnánk, a topicnyitó példákkal igyekszik a
lényeget bemutatni, de a példák csak vékonyka részletekkel járulnak hozzá a lényeg megértéséhez.
Az autó és ruhamárkák felszínes jelzései a divatmajmolásnak ,külsődleges burkai annak az észtvesztő, baljós sodródásnak, ami ellen tehetetlenül vergődik az emberiség egyre szűkülő jobbik fele. ( Ők sem tudják pontosan, hogy mit is akarnak, csupán az ellenérzés realizálódik bennük, meg a keserű szájíz.)
"felületi változékonyságunk mennyire lehet intenzív anélkül, hogy ne veszélyzetessük személyiségünk lényegi épségét, eredetiségét..."?
Ez egy igen bonyolult, összetett kérdés, hirtelenjében nem is tudok válaszolni rá. Ha megengeded gondolkodom kicsit. Hogy hány cigerettát fogok elszívni a korántsem teljes válaszig, nem tudom.
Ha egy paradoxon beindul... Multiplikálódik, mint állat. Nem, nem az elütő véleményekre gondolok. Korántsem. Inkább arra gondolok, hogy talán szerencsésebb lenne a lényeg felé törnünk, vagy affelé, amit lényegesnek tartunk.
A topiccím számomra azt az üzenetet sugallja, hogy megalkotója kultúraszkeptikus, és akiket megszólít a címmel, azok nádszálként hajladoznak adott esetben, ha nem vigyáznak magukra. Mindezt a nullásban megturbózza egy kis paradoxonnal, de hidd el nekem, szerintem az csak porhintés.
A kérdés részben az: felületi változékonyságunk mennyire lehet intenzív anélkül, hogy ne veszélyeztessük személyiségünk lényegi épségét, eredetiségét, következetességét, erkölcsi tartását? (Ha van egyáltalán olyanja nekije, mármint a személyiségünknek.)
Szmájli helyett: igazán megörvendeztetne, ha megírnád a véleményedet.
Nem inkább csak látszólagos lehetetlenségek, amelyek belső ellentmondásaikból adódóan akár lehetségesek is?
Próbálom ideértelmezni a paradoxonról szóló elmélkedésedet, talán a váratlan, szokásostól elütő véleményekre, beírásokra utalsz?
Próbáljuk "tökön ragadni" a lényeget, de addig is, igenis kérek egy cigerettát (merthogy dohányzom:)
A paradoxonok voltaképpen túlburjánzó kérdéscsoportok, a lényeg megragadásának henye elutasításai két napra szóló kényelmi megfontolásokból.
Leírni óhajtja a probléma környezetét, ezáltal kényszerítve önmagát mindenféle közhelyek - egyébként roppant érvényes - új tartalmakkal való feltöltésére, avagy a kérdést kívánja, hogy úgy mondjam, tökön ragadni?
Ha úgy tetszik, használni akarja egyáltalán az Occam-beretvát? (A véletlen úgy hozta, van két Kenneth Davidson-féle Occamom, három fejes, raktáron. Kér egyet?)
Hát akkor nincs válasz arra, hogy kétgombos vagy háromgombos? Girhes paradoxonok állják utunkat az Igazsághoz vezető ösvényen, miközben még el sem múltunk 35?
A svédcsavar magától csavar és nyiszog bűzös olajban. Semmit se tehetsz ellene. Divaton túl, és divaton innen meztelen kóricál az értelem, már szavakban kifejezni sem tudja magát, mert a
nyelv rendje-trendje a káoszt zagyválja. Bármit
mondok úgy sem értenéd, bármit mondasz úgy sem érteném, mert fülsüketítő a lelkek öngerjesztő
csörömpölése.
