És akkor már nem is tudjuk meg ?? (
Én próbáltam értelmezni, meg elemezni, de egyszerűen "egyedül nem megy" ))
Nem tudom, nekem szólt-e, hogy olvasni kell, de ha igen, akkor megjegyzem, szoktam.
Sajnos nem elég (
"Mélyütés
NSZ ? 2002. november 28. ? Szerző: Kis Tibor
Semmi ok a kertelésre, a dolgok szépítgetésére: a Medgyessy?Dzurinda
találkozó maga a tömény kudarc. "
Sziasztok !
Gondolom, hogy most nagyon hülyének tűnök, elnézést.
Mondja meg valaki legyenszives, hogy kell értelmezni a topic cimét ?
Komolyan kérdezem.
Köszönöm.
Könyörgöm, ne most értékeld a Medgyessy kormányt!!!!
Majd a 4 év végén lehet összehasonlítani.
Mint már említettem, Orbánék sem építettek ezidőtájt semmit. Sőt, nem tudom a dátumokat, de lehet, hogy az M+-as dolog is csak 99-ben történt!!
Ne higgyél vakon azoknak, akik mindenben csak a rosszat látják, és az előző 4 évben csak a jót!!
Egyébként ez a hit dolog elég furcsa.
Írta már valahol valaki, hogy józanul gondolkodó emberként nem tudom felfogni, hogy felnőtt, értelmes emberek hogy tudják elhinni, hogy az ország lakosságának 1/5-e, vagy ha úgy tetszik Budapest és teljes Komárom-Esztergom megye lakossága elfér a Kossuth-téren. És nem elég, hogy elhiszik, még bizonygatják is.
Hát, inkább része a rendszernek a közbeszerzés mellőzése, nem mellőzése, mint, hogy lmi történ Berkecz Máriával.
Kovács meg biztos hazudott már. Mint ahogy hazudott már más politikus is. Mindkét oldalon.
A topicnyitó kérdése meg szerintem csak hangulatkeltésre jó, másra nem. Van értelme szerinted?
Mi lehet rá a válasz?
Ott a költségvetés tervezete, olvasd el! Oda lesznek.
Ha egy kicsit objektívebben szemlélnéd a dolgokat, rájönnél, hogy nem minden fekete-fehér. Bizony a jobboldali politikus is csak politikus.
A kritikákról meg az a véleményem, hogy nem csak úgy lehet kritizálni, ahogy azt Lovasék tették, vagy az igazságosság kedvéért a másik oldalról Te is írhatsz ide neveket.
Van normális kritika, anyázás nélkül, ami leírja, hoyg ez hiba és kész.
Egyébként az NSZ-ben ez alatt a pár hónap alatt több kormányt bíráló cikk jelent meg, mint az MN-ben az egész 4 év alatt.
De, ha újságot olvasol és komoléyan veszed minden eszement újságíró hülyeségeit és önigazolásra használod, akkor Te sosem fogsz megbékélni.
Ugyanis minden újságíró ellenérdekelt, mint már írtam. Felfokozott áéllapotban jobban fogynak az újságok. Nyugodt közélet mellett lényegesen kevesebben éreznék úgy, hogy minden nap meg kell venniük a NSZ-t, vagy az MN-t.
Orbánék az M1 visszaállamosításán, a tegnap átadott teljes M7-es felújításon (teljes alapcsere, új burkolat, sávbővítés, új szakasz építés), a Polgárig tartó jövő héten átadandó M3-mas szakasz, a H0rnék alatt drágán, de rosszul megépített M3-mas részleges burkolatcseréje, az épülő miskolci M30-as mellett már szerződést kötöttek az M7 további részeire, illetve szerzősédkötés előtt állt az M3-mas folytatása, az M0-ás építésére.
Medgyessy mostanra elkészültet átadja, majd leállítja a többi építést, illetve az előző kormány alatt előirányzottnál 71%-kal kevesebb pénzt ad autópályaépítésre.
Aha értem. Tíz évre hírdették meg, 5 évre csökkentették, és úgy gondolták, hogy ha nyernek, akkor a fennmaradó egy évben megépítik mind a 600 km-t mert a négy év alatt sajnos nem volt rá idejük, hogy egyáltalán elkezdjék. Ez egy nagyon elfogadható gondolatmenet volna. Hány fidesztablettát vettél be ma?
Ja és szerinted a gyorsforgalmi út ugyanaz mint az autópálya?
Az a baj a jobbosokkal, hogy egyáltalán nem a saját zsebük érdekli őket, hanem az oldaliságuk, meg hogy védhessék az illúzióikat bizonyos emberekről. Ezért hajlandóak saját magukat is hülyének nézni.
Konkrétan erre gondolok:
"Tehát 2002 tavaszán csak azok reklamáltak 600 km autópályát a fidesznél, akik a ballib média ámokfutása következtében félrevezetődtek."
Geo
A vitakészséget továbbá az is akadályozza, hogy míg te minden bizonyítás nélkül kijelented, hogy a feledik mondatnál a baloldaliakat lehazaárulózzák, lerákosista terrorlegényezik, addig teteted a tudatlant és azonnal bizonyítást követelsz, amikor arról esik szó, hogy a baloldal miként fasisztázza le a jobboldalt. Úgy egy kissé nehézkes vitatkozni, ha a magad részéről nem érzed szükségét a bizonyításnak, de a másik fél minden szavára bizonyítékot követelsz.
Pedig még egy forrást is megadtam neked. És ha gondolod van több is.
A szokásos, a felkészületlenség és pletykákban való vakhit miatt a csúsztatásba hajló újságírói magatartásról van szó... A Girozentrale 1989 áprilisában vette meg a Tungsram majd' felét; a GE novemberben.
A Girozentrale a súlyos devizahiány miatti gyors kiárusítás miatt jött képbe, a GE a Tungsram vezetőinek találmány volt - ők vitték a vevőt a kormány és természetesen a Girocentrale elé...
A jobboldal részéről pedig az akadályozza a vitakészséget, hogy nem a feledik mondatnál, de még azelőtt, hogy megszólalt volna, már fasiszta, antiszemita jelzőket kap. És nemcsak a politikusok, hanem mindenki, aki jobboldalra szavazott. Tudod, nálunk lelki igény a fasizmus (c. Eörsi)
És hát azt se felejtsük el, hogy míg a baloldal jópár vezető politikusának elévülhetetlen érdemei vannak az elmúlt kommunista rendszer fenntartásában és működtetésében, addig az a jobboldal egyetlen politikusáról sem állítható, hogy bármi köze lett volna a fasizmushoz.
Nem mondtam, hogy jó üzlet volt. A TU. fénykorában a 10-szeresét érte volna. Csak az éppen nem 90-re esett. Azzal én nem foglakozom, hogy a bank mennyivel adta drágábban. Az a bank és a vevő dolga. A banknak az volt a dolga, hogy sürgősen működő tőkét találjon. Ugyanis a bankoknak általában nincs (lámpa)gyáruk. A GE-nek meg kapóra jött, mivel valahogy be akart törni az európai piacra.
Egyébként azt is hozzá kell tenni, hogyha ez az adásvétel nem jön össze, akkor az országban 15 ezer melóst kellett volna elbocsájtani. És kis hazánk elveszített volna egy darabot magából. Hagy ne írjam le ide, hogy a Tungsram márkanév mennyire volt(van) ismert világszerte.
Hát, nem tudom. Mikor volt az autópálya-tender, vagy a Nemzeti igazgatójának kinevezése, pl. a TV2 és az RTL klub is nyomatta, hogy az előzetes kritikák ellenére a szocik sem közbeszereznek, pályáztatnak.
Meg is változtatták a döntéseket....
Hát persze, így van, meg aztán a másik oldalon mindjárt a második szó a komcsi.
Szerintem egyrészt ezek egy része (mindkét oldalon) kicsit hülye, másik részük (remélem a nagyobb) csak balhéból csinálja.
Szóval az az igazság, hogy itt az indexen egyáltalán nagyon kevés a saját vélemény. És ez oldaltól független. Nem nagyon van kritika, elismerem. De nem nagyon van önkritika a másik oldalon sem, mint ahogy ez volt a helyzet a kormányváltás előtt is.
Azért van pár normális ember, próbálkoznak ezt-azt megbeszélni, de aztán megjelennek a topicocban az előbb említettek és vége az érdemi beszélgetésnek.
Kétlem, hogy ezen kérdéskörök megvitatásához olyan kommunikációs erőtérben, amiben a jelenlegi ellenzék minden korábbi döntése, a történelmi felfogása, a világnézete a gúny, a megvetés tárgyát képezi egyáltán lehetséges.
1990-ben a Tungsram totál csődben volt (fizetésképtelenség, adóssághalmaz). Az eladás feltétele volt, hogy európai konkurens cégnek nem lehet eladni. Félve attól, hogy a Philips, vagy az Osram egyszerűen bezárja. Innetől kezdve eléggé behatárolt, hogy mennyiért lehet eladni.
Azt azért ne akarja nekem senki se beadni, hogy az osztrák bank fizetett az akkori kormány tagjainak, hogy a GE-é lehessen az Izzó.
Elég kevés netes információ van 1999-ből, de például a Közgazdasági Szemlében is említik az M1-es autópálya állami kivásárlását.
Ha van egy kis időd keress rá, biztos, hogy megtalálod.
"Ugyancsak az MFB alapította azt a céget, amely 1999-ben átvette az M1-es autópálya üzemeltetését. Az állami fennhatóság kiterjesztése itt a kölcsönöket törleszteni képtelen magántársaság koncessziós jogának visszavonását, a megépített út állami rendelkezés alá vonását és új „helyettesítõ társaság” létrehozását jelentette (K. Sz. A. [1998])."