Nekem konkretan nincs tapasztalatom, de ez nem tunik hiperaktivitasnak, mindenesetre jo lenne beszelni: 1. a tanitoval, hogy az iskolaban hogyan viselkedik. 2. a tanito javaslata alapjan nevelesi tanacsado segitseget is lehet kerni.
Azért a hiperaktív gyerekekre nem az állandó ellenkezés a jellemző tudtommal, nekem egy 4 és fél éves unokám van, akire ha rájön a rapli mindennel ellenkezik (és nemcsak a szüleivel hanem az ovodában is ebből van a nagy galiba) , de biztosan nem hiperaktív.
Valami már témakörben keressed a fiad baját szerintem...
Nálatok mi vált be!? Én most esetleg szigorúbb napirendre gondoltam?!Szerintetek! Adjatok tanácsot, mert nem bírok a fiammal! 8 éves és állandóan ellenkezik velem, neki semmi se jó!Reggel nem akar felkelni, fogat mosni, indulni!Délután nem akar hazaindulni, vagy bárhova elindulni, ha odaérünk meg nem akar hazaindulni...és még sorolhatnám!Rengeteget hisztizik és tényleg mindig ellenáll! Főleg ha a gépezés abbahagyásáról van szó!
Szeretném felhívni figyelmüket, hogy október elején 4-8 évesek részére sokoldalúan fejlesztő Gyermektorna indul heti 2x1 órában. Foglalkozások helye: Fasori Evangélikus Gimnázium, címe: 1071, Városligeti Fasor 17-21.
Jelentkezés: Fodor Péter tesnevlőtanárnál: 06/30/302-48-07
Igen, ahogy írtam is, egyáltalán nem vitatom, hogy tényleg van ilyen kórkép. Örülök, hogy Nálatok végülis egész jól alakult és megoldódni látszik a dolog.
Igazából csak azért írtam, mert a környezetemben csupa "másik kategóriás" gyerekkel kapcsolatban lengetik a hiperaktív szót, és ettől irtó ideges vagyok folyton, főleg baromira sajnálom ezeket a gyerekeket. Ahogy a - bocs, OFF - legtöbb diszlexiásnak minősített gyereket is, akiket rossz módszerrel tanítanak meg disz-esnek lenni.
Nem voltál túl hosszú, és nagyon egyetértek veled. Ugyanakkor azt kell mondjam, mint érintet szülő, hogy de, vannak hiperaktív gyerekek. A fiam is egy erősen mozgékony, sokszor idegesítően mozgékony gyermek volt, akit nehéz volt kordában tartani, igyekezett mindent felfedezni, ahogy írtad. De egész más egy hiperaktív gyermek. Nem tudja kifejezni úgy az érzéseit, érzelmeit, ahogy a többi korabeli gyerek már megtanulta. Az, hogy dacos, az életkori sajátosság, elfogadható, kinövik. De a hiperaktív vagy nem növi ki, vagy sokkal-sokkal később, mint a társai. Továbbá durva, és kezelhetetlen.
Én a legnagyobb problémának azt tartom, hogy nincs rá olyan kezelés, ami elfogadható lenne. Ráadásul csak 1 helyen foglalkoznak velük hivatalosan, nincs több választható alternatíva. Szerintem hozzá nem értők, vagy valamennyire ugyan értők, de nem ténylegesen, foglalkoznak ezekkel a gyerekekkel egy megadott séma alapján. Megideologizálják, megmagyarázzák, aztán ráhúzzák a gyerekre, és fogadd el. Semmi másról nem szólt soha az ottlétünk, mint hogy rajzoltattak egy fát a gyerekkel, velem meg közben kitöltettek 7-8-9 oldal papírt. Állítom, hogy át sem nézték, csak elrakták valami dossziéba, azt annyi.
Alapvetően nem értek egyet a gyógyszerezéssel sem (ez lejjebb olvasható is), bár tény, hogy az iskolában sokat segített. Ez vitathatatlan. Valamihez az embernek nyúlnia kell, hogy segítsen a gyermekén, és ha ez történetesen a gyógyszer, ami elvei ellen való, akkor megpróbál kompromisszumot kötni. Én pl. nem voltam hajlandó adni a gyereknek a felesleges időszakokban. Csak annyit kapott, hogy a délelőttje a suliban saját maga számára is elviselhetőbb, gördülékenyebb legyen. És bevált, ami nagy öröm volt. Nem szokott hozzá, nem lett függő, sőt sokat alakított a dolgokhoz való hozzáállásán. Szégyellte ugyanis, és inkább alakított önmagán, mint hogy kiderüljön, és csúfolják. Egyszerűen jót tett, és ezért hálás vagyok. Mondhatom, hogy "kinőttük", és bár vannak még problémák, de mérlegelni kell, mivel kamasz. És ugye melyik kamasz az, amelyik nem problémás? Szerintem olyan nem létezik.
A hiperaktivitásról évek során ez a benyomásom alakult ki:
1. Valóban van ilyen betegség/kórkép, a hiperaktívnak tartott gyerekek egy része valóban gyógyszerre és/vagy szakértői kezelésre szorul. Gondolom, ezeknek szól ez a topik, és jó, hogy erről is szó esik.
De hadd mondjam el ezt is:
2. A hiperaktívnak titulált gyerekek legnagyobb részénél szerintem egyáltalán nem erről van. A hiperaktivitással kapcsolatos jellegzetességek - örökmozgó, nagyon fárasztó, szeleburdi, akaratos, dacos, agresszív, nem tud koncentrálni stb., - rengeteg olyan gyerekre ráillenek, aki "normális", egészséges lenne; csak a szülők, alkatukból vagy családi körülményekből fakadóan, nem tudnak vagy akarnak megfelelően bánni velük, ezért valóban problémás gyerekekké alakulnak. Ez persze a szülőnek is kézenfekvő és kényelmes dolog.
Gondolok itt ilyesmikre:
- örökmozgó: vannak olyan gyerekek, akik 1-6 éves koruk között pl. napi 3-4-5 óra mozgást, rohangálást (lehetőleg szabad levegőn) igényelnek - ha ezt megkapják, utána teljesen normálisan viselkednek. De persze ez valóban fárasztó. Ha egy ilyen gyereket anyuci nem visz el mindennap kimozgatni, játszótérre stb., akkor könnyen rásütődik a "fimóta" jelző. Pedig teljesen egészséges lehetne, ha megkapná, amit a teste igényel.
- dacos, akaratos: sok gyereket egyszerűen nem tudnak normálisan megnevelni: vagy mert hiányoznak a családi minták, vagy mert problémák vannak a szülő életében vagy a családban (ilyenek miatt természetesen senkit nem lehet hibáztatni), vagy egyszerűen a szülő nem megfelelő alkat. Egy erősebb akaratú, értelmes gyerek ezt felismeri és kihasználja - dacos lesz, akaratos, őrjöngőrohamokat kap (amivel eléri az eredményt) stb. Ezeknek a szülőknek csodálatos könnyebbség azt mondani: "hát igen, ez nem a mi hibánk, és nem is Cuncikáé - egyszerűen ő "Más", egy különleges gyermek. Cuncika is jól jár, mert ezzel hosszú évekre megszerezte a különleges lényeknek kijáró státuszt (szülőktől, rokonoktól, iskolában stb.) Pedig talán csak egy-két meccset kellett volna a szüleivel szemben a megfelelő pillanatban elveszítenie.
- nem tud koncentrálni: manapság a legtöbb gyerekkel nem ülnek a szülei képet, mesét nézegetni, beszélgetni, pöszmötölni, inkább benyomják a tévé elé; a gyerek nem is tanul meg koncentráltan, elmélyülten játszani, a tévétől meg, mint a pszichológusok már rég mondják, a legnormálisabb gyerek is órákra izgatott és "nyüzsi" lesz.
Szóval szerintem egyrészt sokszor hiányoznak azok a mindennapi tevékenységek, amik egy NORMÁLIS, egészséges gyerek csodálatos mozgás- és felfedezés-igényét kielégítenék (ez is csak civilizációs probléma egyébként),
másrészt hiányzik életünkből a rendszeresség tisztelete és általában is a fegyelem (ami ugyanannak a két oldala), tehát a gyerek pár év alatt valóban teljesen összekuszálódhat;
harmadrészt kissé túlzásba van vive a személyiség és az EGO tisztelete. A gyereknek semmi baja nem lesz, ha néha (!) szülői szigor, kudarcélmények érik, lemondásra kényszerül, korlátokkal és tiltásokkal szembesül, olykor beteljesületlen vágyai maradnak stb. (Akkor is, ha némely gyerek ezektől különösen megsértődik.)
Úgy rémlik egyébként, hogy a hiperaktivitás is a fejlett nyugati országokban jellemző kórkép, Japánban pl. (ahol az egyén egoja helyett a helyes szocializáció áll a piedesztálon) szinte alig van vagy egyáltalán nincs is.
Szóval még egyszer: nem vitatom, hogy vannak *valóban* idegrendszeri alapú, orvosi esetek. De a legtöbb esetben szerintem inkább a föntiekhez hasonló dolgokról van szó.
Bocs, hogy hosszú voltam, de ez már évek óta érett bennem, és most nagyon kikívánkozott a topik kapcsán...
Hű de rég írtam ide utoljára. Ez azért jelent ám valamit. :))
Ami miatt megkerestem újra ezt az oldalt az az, hogy épp ma láttam az egyik kereskedelmi adón a hiperaktivitásról szóló (illetve arról kelett volna szólnia) műsort, ami több szempontból is egyenesen ledöbbentett. Már maga a stílus is, amit az egyik meghívott vendég előadott. Még ha igaza is volt, olyan de olyan mérhetetlenül bunkó hangnemet ütött meg, hogy alig hittem a látottaknak. A másik meghívott a Vadaskert alapítván és kórház vezetőnője volt. Tkp a pasi a ritalinról kezdett el veszekedni, hogy milyen veszélyes. Tanácstalanul álltam az egész előtt, és azonnal vettem a telefonomat, hogy írjak a műsor sms falára, hogy nyugodtan hívhatnak, mint érintett szülőt. Ez két okból nem valósult meg. 1. nem írták ki a telefonszámot, 2. eleve végetért a reggeli műsor, tehát nem is lett volna idő arra, hogy megkérdezzenek. Pedig tudtam volna mit mondani.
Annak ellenére, hogy az idő múlásával egyre kevesebb problémánk van, újra, és újra felmerülnek bennem olyan kérdések, ami megkérdőjelezi ezt az egész betegséget, a gyógyítási módszereket, meg egyáltalán a hozzáállást. Azt a hozzáállást, amit a szülők szenvednek el a sorból kilógó gyermekeik miatt, amit a gyermek szenved el a közösségben, azt a hozzáállást, amit a kórház nyújt a "kezelés" fogalma alatt, és utoljára, de nem utolsó sorban azt a hozzáállást, amit a pedagógusoktól hozzá nem értése (sokesetben, de természetesen ez nem törvényszerű) "nyújt".
Emiatt a kavalkád miatt az is az eszembe jut, hogy hátha velem van a baj, hogy mi a fenének töröm magam ilyesmin, ahhelyett, hogy hagynám a fenébe az egészet, és élnénk az életünket úgy, ahogy jön. De aztán megyőzőm magam, hogy azért mégis igazam van a gyötrődéssel, mert bizony a gyerekem sokat szenved, és az azért van, mert más mint a többi, és igenis segítségre van/lenne szüksége. Azt hiszem bizton kijelenthetem, hogy amit lehet, azt megtettem érte. Nyilván nem mindent, mert van egy csomó olyan dolog, amiről az ember nem tud, vagy csak már akkor jut el a hír hozzá, mikor már lekésett róla.
Nem bízok már a Vadaskertben. 2000. óta 5-6 orvosunk volt. Úgy adogatják a gyereket kézről kézre, hogy nem is ismerik őt, csak papírból tájékozódnak, ami meglehetősen szubjektív. De nincs is mód egyéb ismerkedésre, mivel a doktornők egyik pillanatról a másikra egyszercsak elmennek babázni, és aztán volt, nincs. Ez jó, nem baj, babázzon, természetes, csak éppen mikor mennünk kell, akkor ismét ismerkedéssel kell kezdeni a kezelést, és ahhelyett, hogy folytatódna, szinte előről kezdődik minden. Kb 2 éve nagyon nagy szükségünk lett volna segítségre, mert nagyon megviselte a gyereket az iskolaváltás (persze örült, nem ezzel volt a gond, hanem a megszokottól való eltérés), egyenesen elutasítottak, mert az akkori doktornője épp nem volt (fél évig!) elérhető, mert máshol rendelt. Aztán idén, mikor ismét megkerestük őket, már megint kiderült, hogy másik orvost kellene választani. Mikor ezt szóvá tettem, kaptunk egy nyugdíj körüli nénit, aki meg egyenesen hülyének nézett engem, és olyan kérdésekkel bombázott meg, amitől zavarba jöttem, és csak hebegtem. Nagyon kellemetlen volt. Az ember nem viccből megy oda, hanem mert segítségre van szüksége. Szóval úgy döntöttünk a leányzóval közösen, hogy megszakítjuk a kapcsolatot, és nem megyünk többet.
Arról nem is beszélve, hogy nem elég lelkiismeretetsek. Ha az ember magától nem jelentkezik, akkor egy telefont nem sok, annyit nem eresztenek meg, hogy van-e probléma a gyerekkel, vagy sem, mert esetleg aggóndának, hogy rég látták. Ez mondjuk a mi esetünkben talán túlzás is lenne, de azért vannak olyan gyerekek, akik a skála szerencsétlenebbik végén foglalnak helyet.
Hát, lehet, hogy kicsit ködös, vagy összefüggéstelen amit írtam, de már így is azt érzem, hogy majdnem egy kisregényt alkottam.
Hát matekból éppoly remek, mint magyarból, így aztán az igazgatóHelyettes asszony is kedveli.
Érdekes ez, mert olyan elmélyülten olvasta a Gerlóczy Márton könyvet (Igazolatlan hiányzás), mint ahogy Adyból nem egészen egy óra készült fel. Sokat olvas, szereti a filmeket, nem csak a gagyit, a Napfény íze, az Élet szép, Cigányok ideje, Macskajaj nagy kedvenc. Nyolcadikos, most fog felvételizni, itt gimi is van, szeretne ott maradni, ez a központi felvételi kicsit bekavart... Mondjuk a fizikát, biológiát, földrajzot elő nem veszi, kémiából meg jó. Számítástechnika a köbön, motorjogsi másodikra sikerült, kreatí, iszonyú jó gördeszkázik, a tesióráról meg lógna és nyafog...Hát bonyolult kiskölyök illetve nem is kis, olyan fiú-fiú, magas, nyúlánk, arányos, szép kis pofija van, gyönyörű haja, ápolt, de rendetlen, és mostanában megint bújós, és ad puszit:)) Imádom
Miklós hanyadikos? Minden tantárgyból ilyen aktív (mindenevő), vagy humán beállítottságú? Nálunk is a szorgalommal van a legtöbb gond, de nem aggódunk, mert így is 4,3 volt az átlaga, pedig matekból csak 3-as volt az év végén (egy elég erős, matekos osztályban). Amit otthon abszolut nem jegyzünk, azok a készségtantárgyak, mert nem tud úgy dolgozni, hogy rosszabbat hozzon az ötösnél. :)
Ez igen elismerésre méltó! Kriszti részéről pedig hihetelen nagy munka és akarás van mögötte biztos -- csodálatos, hogy mennyire intelligens és megértette!
Örülök Vele, Veled együtt
Az én fiam is higgad -- a magyartanár osztályfőnöke egyenesen beleszeretett, Miklós dolgozik, nagyon akar és jó ez az iskola azért is, mert látják ezt, elismerik, néhány dolgát ezért elnézik, megerősítik folyamatosan abban, hogy tehetséges, okos -- arról győzködik finoman, hogy ha szorgalmasabb lenne, akkor még hatost is kapna, ha "beszól" vagy ingerült, lobbanékony, akkor igyekeznek nem venni a lapot, hanem higgadtan leállítják. Itthon is rendben vannak a dolgok, mondjuk nem mondom, hogy nem ordít vagy nem csapkod olykor, de mérsékeltebben mennek az ilyen kitörések, mintha egyre belátóbb lenne és egyre nyitotabb.
Na erre a hétre csupa jó hír:))))
Örömmel jelentem, hogy a doktornénink javaslata alapján többé nem kell gyógyszerkezelni a lányomat. Bár 1/2 év múlva ismét találkozunk, és megint ki leszünk kérdezve, de szerinte a Kriszti annyira ügyenes alakítja saját magát, tudva a problémájáról, amit szeretne "levetkőzni" magáról, hogy egyenlőre feleslegesnek tartja a gyógyszerezést. Aztán meglátjuk, hogy mit hoz ez a fél év, és ennek alapján lehet dönteni a továbbiakról.
Persze azt nem kell hinni, hogy minden egyes hiperaktivitással járó különc viselkedését elhagyta, mert ez nem igaz. Továbbra is eléggé lobbanékony, és ha felhúzza magát, igen nehezen lehet neki megmagyarázni, hogy hagyja abba a dühöngést, legalább hallgasson végig, mert nem azt akarom mondani, amiról ő úgy hisz, hogy mondanék - vagy ilyesmi. Tehát tud fárasztó lenni továbbra is, de borzasztó erősen kontrollálja magát.
Kedvesek!
A XI. kerületben a Baranyai u-ban van az iskola és egy tündér tanítónéni. Ugyan itt nem hiperaktív gyerekeket tanítanak, de jobban tolerálják a másságot.
Mondjuk a lányomra sincs panasz amióta kapja a cseppeket, sem otthon sem az iskolába.
Köszi a segítségeteket mégegyszer.
Tündérpótló
Jaj, nagyon örülök, ez nagyon jó:))) Biztos sokat számít a tanítónéni, és szerintem hihetetlen lökést fog adni ez pozitív kezdés. A gyerekek csodálatosak, velük mindig lehet "újrakezdeni" és nagyon hálásak és boldogok tudnak lenni, ha dicséretet kapnak, ha szeretik őket és ha látják, érzik, érdemes szeretniük, dolgozniuk. Elárulod, hogy melyik isi ez?
Egy hét iskolába járás után a lányom két matricát kapott az iskolában. Ez egy ötösnek felel meg. Az egyiket számtanból, a másikat MAGATARTÁSBÓL. Ez egyszerűen hihetetlen:-)))
Ezért érdemes volt iskolát váltani.
Szerintem ne izgulj előre, várd meg, míg 4-5 éves lesz. 19 hónaposan csak érdeklődik a világ iránt ugyanúgy, ahogy a többi is. Ennyi idősen a fiam is eléggé eleven és aktív volt, fára, bokorra felmászott, és mikor mondtam, hogy jöjjön le, olyan szinten feleselt, hogy a másik anyuka, aki mellesleg bölcsödében gondozónő volt, nem hitt a fülének. Szóval azt hittük, hogy ha így folytatódik, akkor mire nagyobb lesz, megőrülünk. Tévedtünk, és jelentem 14 éves elmúlt, és ilyen rendes, nyugodt, jótanuló, segítőkész fia talán nincs is senki másnak. Cserébe a lányom hiperaktív lett, de mára már ez sem akkora gond - nekünk.
Tehát javaslom, hogy ne legyél előre berezelve, mert közel sem biztos, hogy hiperaktív lesz.
Tündérpótló:
Kívánom, hogy sikeretek legyen az új osztályban!
