Rögzött fővárosi, akinek azért van valami fogalma a vidéki szokásokról; arra kényszerülök egy ideje hogy tanyasi iskolajárattal utazgassak hébe-hóba... És a szél meg tud ütni tőle hogyha olyankor amikor épp teli a tököm az emberiséggel; mert azért megyek oda, ahová, hogy legalább pár órára nyugtom legyen; a körülöttem ülők lelkesen beszélgetést kezdeményeznek velem. Ez van:/ A buszon én aludni, tanulni, aktuális dógaimon morfondírozni óhajtok; és nem vadidegenekkel bájcsevegni.
Szorosan értelmezve az _utcán_ pedig, így mélyebben belegondolva; olyankor szoktam megnézni a szemközt jövőket; pláne: szemkontaktot teremteni velük, amikor nem valahonnan valahová igyekszek, hanem csak úgy sétálgatok.
Egyszer, harmatosan ifjú koromban; szórólapot osztogatva kitűztem napi projektnek hogy mindenkiből aki elfogadja a papirost, kicsiholjak legalább egy halvány mosolyt:) És sikerült:) Szóval van remény:)))
Nincs ebben semmi misztikus, páran már egész jól összefoglalták. Tömeg van, rossz kedvem van, ne zavarjon senki a hülyeségeivel, pláne ne bámuljanak 18 éves kiscsávók. :) Kiállítási tárgy se vagyok, hogy magadban gyártsd rólam az elméleteket, meg elemezgess. Elég naív vagy. :)
Na, ma direkt felmérést végeztem. Mindenkinek, akinek csak tudtam, belemosolyogtam a szemébe (mert jókedvem volt). És szinte mindenkinek huncutul visszavillant a tekintete. Bizony:-) (Jó, a nők csodálkoztak inkább)
Erre csak megjegyzem, hogy ma álltam a buszmegállóban, és Garry Moore - Pretty Woman című számát dúdoltam.
Jó kedvem volt? Ja, az.
Azért dúdoltam? Nem, hanem mert szeretem a zenét.
Fogok hangosan énekelni az utcán? Naná, szoktam :))
Zavar, ha valakit idegesít?
Panaszbenyújtás minden hétfőn 12:00-13:00-ig. :)))
Egy ennyire kis jókedv miatt ne legyen már az ember irígy! De a kifejezésmód sem tetszett, sajnos leírni nem tudom, de unszimpatikus volt. Olyan természetellenes. Mintha nem szívből jött volna. Talán inkább ez "idegesített fel".
Mintha a dúdolással egy mondatnak akart volna hangot adni:"Héj te ott, de jó kedvem van, mert sikerélményem volt" vagy ilyesmi. Egy kis örömnek miért kell ekkora feneket keríteni. Aztán mi lessz, ha még jobb kedve lesz? Elkezd ordítani?
Igen. A kihívás és az agresszivitás jelének értelmezhetik, még ha nem is annak volt szánva. (És ez az eset sokkal rosszabb, mint az, ha azért keresed az emberek tekintetét, mert verekedéshez kéne partner) :-)
Tegyük hozzá azt is, hogy egy nagyvárosban (és minél nagyobb, annál inkább igaz ez) TÚL SOK az ember, sokkal több, mint amennyit még kezelni, befogadni, megismerni vágynánk. Mondhatni tömeg van, ami nemegyszer idegesíti, frusztrálja az embereket, és ha nem lennének nagyjából civilizáltak, akkor agresszívvá is tenné őket.
(Tegyük a szívünket a kezünkre: Hányszor lett volna kedvünk véres ámokfutást rendezni a metrón vagy a hetes buszon reggelente? Ugye hogy soxor).
Ez ellen pedig az egyetlen védekezés az az, hogy úgy tesz az ember, mintha a többi ott se volna. Éppenhogycsak ne lépjenek egymásra, annyira veszi tudomásul a többit. Szemkontaktus elkerül, hiszen a többiek ELVILEG nincsenek ott, ők nem is érdekes emberek, hanem nyűgös idegesítő tömeg. Egyes helyeken pedig potenciális támadó.
Sziasztok.
Szóval épp most tanultam, és rájöttem, hogy igaz is, hogy az utcán a szembe való belenézés tényleg a kihívás jele.
Mondjuk aki a nyócker közepén nőtt fel, az már automatikusan nem nézegeti a másik ember arcát.
Az ember ösztönlény, a belenézek a szemedbe kihívás.
Persze az ember nagyjából látja, hogy kinek a szemébe nem jó belenézni - azt hiszem mindenki ismeri a típusokat :)
Én személy szerint akkor teremtek csak szemkontaktust, ha a másik is azon van - nézelődik körbe, nem csak "svenkel".
A nevetrés - hát ha jó a könyv, akkor szoktam.
Énekelni dettó, főleg hajnalban mikor megyek haza gyalog, és hosszú az út.
De azért a körúton nem állnék neki hangosan énekelni. Életösztön is van a világon :))))
Én már továbbléptem a megszólítás szintjére, amit itt már taglaltunk. :)
A pillantással semmi gond, sőt...
A megszólítás is kifejezetten jó, ha az ember sok időt utazik. Én pl. vonaton vagy buszon nagyon szeretek beszélgetni. Ez nem feltétlenül ismerkedés. Ezt sem mindig én teszem, megvárom, hogy kezdeményezzenek. Sok embert így ismertem meg.
nézd, én még nem közlekedek 15 éve, lévén hogy akkor én még csak 3 éves voltam :). Ráadásul nincs meg az a monotonitás, szeretek más utakon menni a dolgomra, más időpontokban. még nem rögzült az életritmusom, bár nem ritmus, hamem áramlás a jó szó szvsz.
Pedig nem véletlenül tartja a mondás, hogy "megakadt a szeme rajta". Simán abból alakult ki, hogy az első pillantás után -- amikor átsiklik a tekintet a másikon -- visszatér rá a tekintetünk.
Feltételezem, te is inkább a neked esztétikailag tetsző személyeken pihenteted szívesebben a tekintetedet. Míg az érdektelenebb, szürkébb embereken egyszerűen "átnézel".
Nem tűnik fel? Ejnye-bejnye!!! Akkor te nem látsz, csak nézel?:-)) Látod, látod, a megfigyelő ember...
Szerintem tök érdekes, hogy ha néhány ember egy idő után tök ugyanakkor vár mindig a buszra, mint ént. Milyen megrögzött életritmus állhat mögötte? (Az enyém mögött is ezek szerint). Nem ismerem őket, de nagyon érdekes "játék" látni, ahogyan változnak ezek az emberek: az arcuk, a frizurájuk, a hangulatuk, a ruhájuk, a testtartásuk, minden.
És lehet, hogy ha ő lenne pl. az eladó a könyvesboltban, fel sem ismerném, annyira a busztáblához kötődik, annyira a jellegzetes pózhoz kötődik a kép, ahogyan ott áll és vár...
azért ez nem akkora megnyílás...ha úgy vesszük, ez csak egy egyszerű pillantás, tart 4 másodpercig aztán semmi, nincs következmény, csak esetleg kissé feldobott hangulat. mellesleg én nem érzem, hogy fenyegetést jelentek másra, főleg egy pillantás alapján.
nem hihetetlen, csak nekem kicsit furcsa. talán mert még fiatal vagyok, vagy mittudomén. én nem tudok ilyen gyorsan dönteni általában, legalábbis ebben a témában.
Az mondjuk igaz. Szerintem modnjuk az az egyik előnye annak, hogy Budapesten lakom, hogy hiába megyek mindennap a villamossal meg metróval, az arcok nem ugyanazok (legalábbis nem tűnik fel).
Valóban nem jó, ha az ember minden ismeretlennek megnyílik, hiszen akkor eleve nagy a támadófelület. És nem mindig lehetünk abban a koncentrált állapotban, hogy eldöntsük erről és arról, milyen emberek, megbízhatunk-e bennük. Bár a közlekedésből vett bizalmi elvnek itt is működnie kellene, de ez már egyénfüggő.
a harmadik sor nagyon ott van, jól megfogalmaztad. pl akkor szokott ilyen lenni, amikor egy 5-6 fős kissé rosszindulatú társaság megbámul akármi miatt, meg beszólnak, persze nem direktben. de idő kérdése, és nem fogok ilyenkor előreszegezett tekintettel továbbmenni :-)
tényleg, azt se nagyon értem, hogy minek kell megszólni valakit a haja, ruhája, etc miatt, főleg ha többen vannak (sőt, kizárólag csak ekkor). oké, én is szoktam szórakozni az embereken, de azért nem kezdek el kötözködni...)
:) Igazad van, bár én a Norma Jean által (15) említett tömegközlekedéses szitura gondoltam. Persze az általad elmondott esetben itt is lehetnek eltérések.
Oké, és miért olyan hihetetlen, hogy ő pl. egy másodperc alatt felmért, és döntött, hogy kösz, ennyi. Mi nők, főleg tudunk 2-3 másodperc alatt dönteni, hogy akarunk-e valakivel közelebbi* kapcsolatba kerülni.
* jelen esetben közelebbi kapcsolat alatt értek pl. egy egyszerű szemezést
megismerjük környezetünket...igen, sok dologera rá lehet csodálkozni, ha nyitott szemmel járunk. mondjuk szerintem szükség van a befeléfordulásra is, néha a problémákat belül kell megoldani, és akkor nincs helye külső behatásnak. de ha csak ez van, akkor az szeritnem baj.
