Idióták vagytok mindahányan.
Legyetek bár értelmes emberek vagy sem, megillet benneteket ez a jelző.
Nem azért ahogy gondolkodtok, nem az alapján, hogy kire szavaztatok, hanem amit itt -és valószínűleg a való világban is- tesztek.
Az ember életének egyharmadát öntudatlan álomban tölti, a természet elleni bűn ilyen dühödt ködbe burkolózva elpazarolni azt a kis megmaradt időt.
Triviális dolgokon vitatkozok végtelen hosszan, de még a fontosabb témák hónapokig tartó vitája is annyira hiábavaló, hogy az már fáj. Változni semmi nem változik ettől, sőt az itteni legvadabb téma sem érdemel majd két mondatnál többet a történelemkönyvekben.
Napi politika. Ugyan!
Tényleg csak a politikán keresztül tudjátok szemlélni a világot? Normális az, hogy minden eseményt, minden mondatot, minden embert ennek tükrében vizsgáltok és ítéltek meg? És nem elgondolkodva egy-egy új történésen, hanem a saját,
már kialakult véleményeteknek megerősítését látjátok benne, pro és kontra, majd azonnyomban rohantok ide vitatkozni, hiszen pontosan tudjátok mi lesz a veletek mellett és szembenállók véleménye.
Rettentő régen fórumozok, még bőven leánykori nevén nevezték az Indexet mikor először idetévedtem és bizony a csevegés nem több ezer topicból és megszámlálhatatlanul sok hozzászólásból állt.
Megalakulása óta egyetlen alkalommal nem tettem be a lábam a poliforumba, egészen a mostani választásokat megelőző két hétig, mikor az országos indulatok olyan magaslatokra hágtak, amit már a magamfajta totálisan apolitikus, a Fővárosi Nagycirkuszra és minden hozzá kapcsolódó dologra teljesen apatikus ember is észrevett.
Kicsit félretéve a téma iránti totális közönyömet benéztem ide és elképedtem. Ilyen is van?! Kik ezek az emberek? És mit csinálnak itt? És miért? És mitől habzik a szájuk?
Az elmúlt néhány hónapban többször is benéztem azóta, (jézus, még az aktuális politikai eseményeket is követni kezdtem valamilyen -elég alacsony- szinten) topicok tucatjait nyálaztam át, hozzászólások tízezreit olvastam el.
Szép lassan rájöttem, hogy nem fogom megérteni az egyesekben dúló indulatokat, a heves tűz lobogását a téma iránt.
Megkérdezni sem igen akartam, mert láttam, hogy miként képesek sokan sakálként ráugrani bárkire a legártalmatlanabb kérdés miatt is.
Mai látogatásom során viszont, most hagyjuk melyik topicok olvasásába mélyedtem épp bele, feltámadt újra a vágy, hogy megtudjam a választ.
Íme tehát, hat év után az első (és e topikon kívül valószínűleg utolsó) politikával kapcsolatos hozzászólásom.
A kérdésem pedig: minek ezt csinálni?! Nem a politikával szembeni teljes közönyre buzdítok, hanem az annak mindennel szembeni előtérbe helyezésének az oka az amire a választ keresem.
Valahogy úgy látom, egy lavina ez. Az ember válaszol egy dologra, majd mégegyre, és mire észbekap a munkaideje felében a polifórumot olvassa és írja, kilátástalan vitába bonyolódva a "másik féllel".
Mi értelme ennek??!
Végül pedig egy Reviczky vers, ami akár a múlt héten is keletkezhetett volna, nem több mint száz éve:
------------------
Politikus nemzet
Mi kedveltebb minálunk mint a kátya,
Káromkodás, cigány, zsidók szídása?
Minek van mindenütt biztos keletje,
Kocsmába', klubba', künn, tanácsterembe'?
Mi képes a magyart ugy feltüzelni,
Hogy falnak kész rohanni valamennyi?
Mi mérgez meg családot, társadalmat?
Mi vet szünetlen gáncsot a magyarnak,
Hogy azt mondják honára: Ázsia?...
Kimondjam-e, hogy a - politika!
Óh, Goethe, bár csodálom lángeszed',
Igazságod biz' még se volt neked,
Midőn bölcs elméd úgy okoskodott:
Versben politizálni rút dolog.
Költők királya, te nem ismeréd
Árpád politizáló nemzetét;
Különben, meg vagyok győződve róla,
Hires mondásod változtatva szólna:
Politizálás rút versben, papíron;
De legrutabb, ha gyakorlom, nem írom.
Nálunk versnél ugy sincs ártatlanabb
Portéka: olvasatlanul marad.
Lehetsz oly bölcs, mint Salamon király:
Lenéz a kortes, ki politizál,
És többre tart egy rossz programbeszédet,
Mint minden tudományt és bölcsességet.
De bezzeg másnak tűnsz fel néki egyben,
Ha dikciózol orditó tömegben.
Ha népgyűléseken tudsz szolnokolni
S nagy garral értesz hangoztatni holmi
Kopott, erőtlen szópuffancsokat.
(Idézhetnék, ha kedvem vón', sokat.)
Ha tollat forgatsz, pár lapos vezércikk,
Biztosra foghatod, számodra tért nyit,
S ha nagykorú vagy és ki van fizetve
Adód, biztos bejutsz a parlamentbe.
Országház! óh igéret földje te!
Rajta függ milliók sovár szeme.
Mert nem igaz magyar, kinek szemében
Más pálya is van, isten úgy segéljen!
Cicero mondta, hogy ki mihez ért,
Annak szentelje minden idejét.
Nálunk? Az is, ki három iskolát
Végzett s nem lát az orránál tovább,
Még csupasz állu s már koreskedik.
Kész kis Kossuth (álmában!) mindegyik.
De ott, ahol dolgozni, tenni kéne,
Rögtön megcsappan hirhedett erélye,
S kisül, hogy csak Pató Pál úr fia.
Vagy "ama bizonyos csizmadia".
És bárhová menj, édes honfitársam,
Egybe botlasz meg: a politikában.
Magyar vért többé nem hoz semmi lázba,
(A bort kivéve) csak a kortes-kokárda.
S a honleány se buzdul már ma máson,
Csak képviselői beszámoláson.
Egy pálya van csak, egy cél, egy dicsőség:
Választókerület, képviselőség.
Beszélhettek, ti józan emberek,
Hogy ide orvos kell, a nép beteg,
Kereskedés ipar lassan halad
S ami van is, német kézben marad;
Hogy irodalom és művészetek
Csak kegyelemkenyéren tengenek:
A magyarok minderre rá nem érnek,
Amíg az ország házában beszélnek.
Igy látva téged, édes magyarom,
Erősen bízom benned, mondhatom;
Mert meggyőződöm, hogy nem árt neked már
Se Schulverein, se horvátügy, sem Eszlár.
Történjék bármi e cudar világon,
Te csüngj tovább kedvelt politikádon,
Ha eddig nem volt képes tönkre tenni:
Örökké élsz, nem öl meg soha semmi!
