A napokban kaptam egy büntetést, a belvárosban parkolva. Két kerékkel a járdán parkoltam, úgy ahogy az összes többi autó az ötödik kerületben. A járdán megvolt az egy méter. A sor elején álltam, a kocsi orra a házsarokkal volt egyvonalban. Erre kiszabtak 8.000 pénz helyszínit, a következő indoklással:
"A KRESZ 40. § (8) bek. A pont (járdán részben, teljesen csak akkor állhat meg (kivétel mzgáskorlátozott) ha tábla vagy felfestés megengedi.)"
Természetesen sem tábla, sem felfestés nem engedélyezi külön a járdán való parkolást. Mint ahogy az egész kerületben szinte sehol sem. Másképp parkolni pedig azért nem lehet, mert ha lenn állok az úttesten, akkor nem fér el a forgalom a másik oldal parkolói között és énközöttem, még ha azok a járdán állnak, akkor se. Namost ehhez képest ugye kinn vannak a parkolóautomaták az egész kerületben, hogy beszedjék a járdán való parkolásért járó díjat.
Tehát ha igaz az, hogy a járdán való parkolásért kaptam a büntetést, akkor csináltak egy jó kis szituációt, amiben nem lehet úgy viselkedni, hogy ne büntethessenek meg. Frankó.
Persze vannak más rendelkezések, amelyek alapján szintén büntethetnek elvileg. A kereszteződéstől számított x métert ugyan ki tartja be? Én is nyilván belül voltam ezen, ha ezt írják rá, akkor is morgok, de akkor legalább valami olyasmiért büntettek volna, ami nem érvényes az ÖSSZES autóra, ami a kerületben parkol. De nem ezt írták rá.
Megyek vitatni az ügyet, majd beszámolok a fejleményekről.
Sőt. Biztos olvastátok a táblát a postahivatalokban, miszerint:
"Tisztelt ügyfeleink!
A Magyar Posta jelenleg egy új elektronikus rendszerre tér át, amitől minden eddigi művelet sokkal hosszabb és körülményesebb lesz, és Önöknek háromszor annyit kell sorbanállni. Türelmüket és megértésüket előre is köszönjük.
Ha az ember Volán autóbusszal utazik, nem a megetett útnak megfelelő összeget fizettetik ki az utassal. A buszjegyek és bérletek árai lépcsőzetesen - 5 km-enként - emelkednek. Ha valaki pl. (én is) 46 km-re lakik Budapesttől és rendszeresen Volán busszal utazik a munkába, 50 km-es bérletet kell megvásárolnia. Esetemben Budapest felől az első megálló 44 km-re van, a második pedig 46 km-re. Így havonta 4 km-rel "több utat" fizettetnek ki velem, mint amit utazom. Évente 48 km-rel többet. Tehát ha az igénybe vett szolgáltatással arányos árat fizettetnének ki velem, évente egy hónapot ingyen lehetne utaznom, hiszen azt kifizettem és nem vettem igénybe, nem is állt szándékomban igénybe venni. Mellesleg 23 éve utazom, két év ingyenút járna nekem...
Szerintem egy bizonyos méret- és súlyhatár fölött nem kell kivinnie. De az értesítések bedobásának elmulasztását én is tapasztalom. Meg egyáltalán azt, hogy "likas" a postások táskája. A "kedvencem" az a levél, amiben valamelyik szolgáltató bejelenti, hogy mivel eddig x figyelmeztetésre nem reagáltam, valami ősi kimaradt számlabefizetés miatt most kikapcsolja a szolgáltatást. Mondani sem kell, hogy az x számú figyelmeztetésből egy darabot sem láttam.
Egyszer egy cégnél én csináltam a körlevelek postázását az ügyfeleknek. Ugyebár könnyen belekerül egy valótlan cím egy ügyféllistába, s akkor azt törölni kell. Viszont feltűnt, hogy tuti biztos helyes címekről is visszajönnek levelek időközönként. Gyakorlatilag van egy statisztikai szórása a kézbesítésnek, miszerint mondjuk 80%, hogy megkapja, és a 20% fennmaradó között elosztva a következő variációk véletlenszerűen:
- címzett ismeretlen
- elköltözött
- nem vette át
Meg még ami lehetőség beikszelhető a visszairányító cédulán. Mondom ez olyan címeknél, ahol a címzett várja a küldeményt.
Valószínűleg arról lehet szó, hogy ha egy utcába csak egy levele van a postásnak, akkor oda lusta kimenni, hanem valamit kitalál. Szolgáltatási színvonal, Magyar Posta, 2002.
Én procit rendeletem a neten, majd lemondtam, miután a postáskisasszony kifejtette, hogy:
1. fizetés előtt nem bonthatom ki a csomagot.
2. ha ott helyben kibontom és a csomag nem megfelelő, akkor nem hajlandó jegyzőkönyvet felvenni erről.
mondjuk a 2. esetben lehet rendőrt hívni, meg hasonlók, de úgy dönöttem, hogy a procim másképp veszem át.... (szerencsére még akkro nem adták fel)
Amúgy a psta egy iszonyat: képtelenség normálisan az ajánlott levelekhez jutni..
azt meg mindenkinek ajánlom, hogy csomaggal ne próbálkozzon semmikép...
Mi a teendo akkor, ha a postas nem hozza ki a csomagot?
1. Kotelezo a postanak megkiserelni kikezbesiteni egy csomagot? Vagy elegendo csak egy utalvanyt hagyni, hogy jott valami?
2. En mindig is panelben laktam, ahol eredetileg a foldszinten vannak a postaladak. Namost az utobbi idoben kezdett el terjedni nalunk a gyanu, hogy a postas egyszeruen nem kezbesit leveleket, csomagokat (megj. ez ket kulonbozo postas, ha jol tudom).
Nekem pl. ketszer is visszakuldtek levelet es csomagot kulfoldre. Az elso esetben en felejtettem el megadni az emeltetet es az ajtot, de a masodik esetben a cimzes hibatlan volt! Es nem tudom bizonyitani, hogy a postasunk egyszeruen nem hagyott ertesitest a csomag erkezeserol. Igen kellemetlen volt, ugyanis Romabol kuldtek; a csomag visszament oda, mejd kb. harom honappal kesobb kellett ujra megkernem az ismerosomet, hogy probalja meg ismet feladni, hatha ezuttal megerkezik...
Mit lehet tenni a postas ellen? Hogyan tudom bizonyitani, hogy nem kaptam ertesitest - en most szerencsesebb helyzetben voltam, mert tudtam a csomag erkezeserol. De ha nem?
Csakhogy a BSA nemcsak honapokra elkobozza a gepet mindenfele karteritesi kotelezettseg nelkul, de mar hallottam olyan esetrol is, hogy nem ugyanazt a gepet kapta vissza az illeto, illetve nem minden hardverelem volt ugyanaz!
Pl. kisebb winchesterrel, rosszabb alaplappal, stb.
Ugyanis a jegyzokonyvet nagyon feluletesen irjak meg, igy konnyeden megtortenhetnek effele csalasok.
...Arra vagyok kíváncsi, hogy mikor fog szószerint megjelenni a következő:
..x év börtön, annak, aki nem megfelelő vásárlói magatartásával y millió Ft elmaradt hasznot okoz Z cégnek, mivel nem vette igényben a magasszintű szolgáltatásait...
- Amikor nyomoznak, a rendőrség bizonyíték gyűjtése jogcímen elveszi magánemberek komplett gépét hosszú hónapokra, és ezért semmiféle kártérítést nem fizet.
"Az más kérdés hogy sokan nem vesznek át ilyeneket (pl. sorozási, vagy behívóparancsot) így akarván kibújni."
Igen, pontosan erre való reakcióként született ez a "megoldás". De ez nem változtat azon, hogy ezzel azt büntetik, aki önhibáján kívül kerül ebbe e helyzetbe. Olyan, mint az adórendszerünk: ha képtelenek vagyunk eldönteni, ki adócsal, hát feltételezzük, hogy mindenki, és ehhez képest állapítjuk meg az adó mértékét. Így lett Magyarországon kötelező az adócsalás.
"Az özvegyi nyugdíj kérdésében szerintem valahol határt kell húzni, hogy az özvegy meddig jogosult a juttatásra. Ez így kegyetlenül hangzik (mellesleg a mi tágabb értelemben vett családunkban több ilyen eset is van) de ha valaki meházasodott, majd megözvegyült, ez miért jogosítja fel egy életre szóló illetményekre?"
A vita nem arról szól, hogy miért jogosult az özvegy. Ezt az intézkedést meghozták, pont. A kérdés az, hogy miért az marad ki belőle, aki legjobban rászorul.
"A közterület felügyelők pedig már réges-régóta fényképezővel járják a várost. Mindez budapesti tapasztalat, más városban nem tudom mi a helyzet."
Budapest ötödik kerületben lakom és még nem láttam parkolóőrnél fényképezőgépet.
"Az Orvosi Kamara saját érdeke hogy kizárja soraiból a megkérdőjelezhető "tudású" kollégékat."
Várjál, én nem egy ideális világról beszélek :) Illetve :(
Az Orvosi Kamarának egyáltalán nem érdeke, hogy túl sok tagjáról derüljön ki, hogy hiányos tudású, mivel így megkérdőjelezhetővé válik az egész orvostársadalom vagy annak egy részének hozzáértése.
A független szakértők biztosan függetlenek?
Szeretném hinni, amit az orvosokról írsz.
Tudsz említeni az utóbbi évekből olyan eseteket, amikor egy műhibáért megbüntettek volna valakit?
Nem dorgálásra, elbocsájtásra gondolok, mert az nem ér semmit.
Szabadságvesztés, kamarai kizárás, ilyesmi?
"Egyre többször kerül a mikuláscsomag mellé egy narancssárga matrica az oldalüvegre, miszerint a gépjármű helyéről fénykép készült. A közterület felügyelők pedig már réges-régóta fényképezővel járják a várost. Mindez budapesti tapasztalat, más városban nem tudom mi a helyzet. "
ez tudomásom szerint csak akkor történik meg, ha rendőr is van a közteressel (sőt ilyenkor ált. nincs is közteres, viszont kerékbilics annál inkább). és az már más, ha a hatóság állítja, hogy a te autód akkor ott állt, mintha egy "sima" közterületi felügyelő lobogtat egy fényképet (ez ráadásul áltlában digitális, aminek a dátumát talán még én is meg tudnám hamisítani)
"Egyre többször kerül a mikuláscsomag mellé egy narancssárga matrica az oldalüvegre, miszerint a gépjármű helyéről fénykép készült. A közterület felügyelők pedig már réges-régóta fényképezővel járják a várost. Mindez budapesti tapasztalat, más városban nem tudom mi a helyzet. "
Igen, valóban a megadott helyen parkoltam, de sajnálatos módon az önök által rögzített időpont nem felel meg a vaslóágnak, akkor vasárnak délután volt, amikoris dífizetési kötelezettég nem áll fenn...
- A parkolási társaságnak semmiféle módon nem kell dokumentálni, hogy a parkolóőr által felírt rendszámú autó valóban a megjelölt helyen áll. Ha kifogás merülne fel, a válaszuk: "Miért írna valótlant?"
Én úgy gondolom, hogy a kollégájuk a legnagyobb gondosság ellenére is tévedhetett, mint bárki más. Sajnos a megadott időben a megadott helyen nem parkoltam, így sajnos a büntetést nincs módomban kifizetni.
Így a felmerülő problémáról úgy gondolom, hogy az az önök, s nem az én problémám..
Ha ez egy bírósági végzés, és az illető saját hibáján kívül nem tudta átvenni
Az ilyen "komoly" leveleket ajánlva, tértivevényesen adják fel. Ebben az esetben szerintem nem nyilvánul kézbesítettnek, ha nem tudta átvenni a címzett. Az más kérdés hogy sokan nem vesznek át ilyeneket (pl. sorozási, vagy behívóparancsot) így akarván kibújni.
azért nem kapja meg az özvegyi jogon járó bizonyos illetményeket, mert 15 évnél régebben
Az özvegyi nyugdíj kérdésében szerintem valahol határt kell húzni, hogy az özvegy meddig jogosult a juttatásra. Ez így kegyetlenül hangzik (mellesleg a mi tágabb értelemben vett családunkban több ilyen eset is van) de ha valaki meházasodott, majd megözvegyült, ez miért jogosítja fel egy életre szóló illetményekre?
A parkolási társaságnak semmiféle módon nem kell dokumentálni, hogy a parkolóőr által felírt rendszámú autó valóban a megjelölt helyen áll
Egyre többször kerül a mikuláscsomag mellé egy narancssárga matrica az oldalüvegre, miszerint a gépjármű helyéről fénykép készült. A közterület felügyelők pedig már réges-régóta fényképezővel járják a várost. Mindez budapesti tapasztalat, más városban nem tudom mi a helyzet.
kap-e bármiféle kártalanítást az elszenvedett sérelmekért?
A "tévesen" fogvatartottak kapnak kártérítést, az biztos. De nem hinném hogy arányban áll az elszenvedett sérelmekkel. Viszont volt már itthon is precedens értékű polgári per ilyen ügyben, és több millió forintot itéltek meg jogerősen a károsultnak.
orvosi műhibákat ugyanaz a szakmai közösség bírálja el, amelynek az elkövető is tagja
Az Orvosi Kamara saját érdeke hogy kizárja soraiból a megkérdőjelezhető "tudású" kollégékat. Másrészt, a műhibaperekben független igazságügyi szakértőket is felkérnek, épp az általad említett esetleges pártosság miatt.
Melyek azok a hatályos rendelkezések, amelyek enyhén szólva is kifogásolhatók? Kedvcsinálónak legyen itt néhány példa.
- Amikor a postás egy hivatali küldeményt x alkalommal próbál kézbesíteni eredménytelenül, azt "kézbesítettnek kell nyilvánítani". Ha ez egy bírósági végzés, és az illető saját hibáján kívül nem tudta átvenni, akkor úgy emelkedik jogerőre, hogy nem tudott élni kifogással.
- Édesanyám azért nem kapja meg az özvegyi jogon járó bizonyos illetményeket, mert 15 évnél régebben halt meg édesapám. "Elavult", ezt ebben az esetben ugye úgy kell érteni, hogy túl régóta rossz neki ahhoz, hogy ezt kompenzálják.
- A parkolási társaságnak semmiféle módon nem kell dokumentálni, hogy a parkolóőr által felírt rendszámú autó valóban a megjelölt helyen áll. Ha kifogás merülne fel, a válaszuk: "Miért írna valótlant?"
- Ha valakit egy bírósági eljárás során akár hosszú évekig fogva tartanak, meghurcolják, majd ártatlannak nyílvánítják, kap-e bármiféle kártalanítást az elszenvedett sérelmekért?
- Az orvosi műhibákat ugyanaz a szakmai közösség bírálja el, amelynek az elkövető is tagja, így az ilyen, sok esetben halálos kimenetelű hibák esetében elvárható pártatlanság erősen megkérdőjelezhető.
Szeretném, ha véleményt mondanátok ezekről. Kifejezetten örülnék, ha bármelyikről bebizonyítanátok, hogy nem úgy van. És persze tessék folytatni a sort. Tartok tőle, hogy lesz még.