Bíró Szabolcsot mondanám, de persze vannak többen is, igaz nem nagyon olvasok tőlük, csak megemlítettem, hogy Bán nem az egyetlen, aki ezzel foglalkozik. Az igazság az, hogy az utóbbi időben inkább külföldit olvastam, pl. Harry Sidebottomtól a Róma Harcosa sorozatot.
Kortars magyarok kozul nekem volt tobb probalkozasom is: Kondor Vilmost imadom pl, Horvath Viktortol olvastam a Torok tukor cimut, a masodik fele zsenialis volt, de az elso fele dogunalom; Benko Laszlotol a honfoglalasos trilogiat, ami eleg felemas, a Zrinyieket meg felbehagytam erdeklodes hianyaban; a Barbarus pl felejtheto volt nekem, ezektol (Kondor kivetelevel) mind jobb Ban szvsz.
Lehet, egyszer adok még egy esélyt neki, talán egy-két év múlva, összevárok hozzá még néhány részt :) Valóban sokszor előjön az az érv, hogy milyen jó, hogy Bán írja a Hunyadi regényeket, mert nagy hiány van magyar történelmi regényekből. Szerintem azonban vannak bőven kortárs írók, akik a magyar történelemből merítenek sztorikat, és még csak nem is rosszabbul, mint Bán. Szóval van választék.
Pedig egyébként a 7. kötet pont jobb. A hatodik nekem sem tetszett, de a hetedik elég jó. A harcászati, hadászati tévedésekhez nem tudok hozzászólni, de az biztos, hogy Bán nagyon sokszor téveszt orbitálisat. A hetedikben egyszer valaki valamit épp a déli harangszó előtt csinál, holott ugye hol van itt még Nándorfehérvár. Aztán a csatában szerzett sebet „fertőtlenítik”, ez is olyan izé, olyan rendszeridegen, még akkor is, ha a lényege valóban a fertőtlenítés volt. Hát, szóval ezeket nem kéne. Nem uralja az élményt (nekem), értem én, hogy nem lehet tökéletes, de akkor is. És azért kár ezekért, mert ha végignézek a hét köteten, akkor minden kritikám ellenére tök jó kép rajzolódik ki (kezdem felejteni az első két kötetet), az utolsó 4 kötetet egyben nézve kifejezetten magas színvonalú sorozat áll össze (még akkor is, ha nekem a hatodik nem annyira tetszett). Jó, hogy van nekünk ilyenünk.
A hetedik kötet egyébként az 1444-es hadjáratról szól, a várnai csatával végződik. Mostanra látható a Hunyadi sorozatban egy ív: tartanak-e valahova a kötetek, stílusban egységesednek-e, kerek egészet alkotnak-e, stb. Azt gondolom, hogy a hét kötet alapján az látszik, hogy Hunyadi életének mozgalmas részeit Bán igen kiválóan írja meg. A csataleírások nagyon mennek neki és hát, abból sok volt, ugye. Jól érez rá, hogy mikor kell helyszínt váltani, nem tördeli szét az elbeszélést túlságoson, de nem is hagyja magára a szálakat túl hosszú időre. Az látszik a hetedik kötetre, hogy az elejét kellett volna sokkal jobban átgondolni, megszűrni, az utolsó mondjuk négy kötetet elnézve különösen gyengének tűnik az első két kötet. Az elsőhöz képest a stílus is lényegesen visszafogottabb, szárazabb és ettől (szerintem) jobb. Pergő a cselekmény, sokszor nehéz letenni és teljesen magába szippant.
Megjelent tőle még az 1456 című regény is, ez egy rövid, de informatív regény (elsősorban) Kapisztrán Jánosról, nekem tetszett, annak ellenére is, hogy egy-két helyen azért némileg túl didaktikus. Amit felvillant a nándorfehérvári diadal leírásából (ahova ugye a Hunyadi sorozat még nem ért el), azzal nagy kedvet csinál ahhoz is – hiába, Bán nagyon jól ír csatajeleneteket, az általam olvasott történelmi regényírók közül talán a legjobban. Abszolút élvezetes könyv volt, érdemes elolvasni.
Olvastam itt néhány hozzászólást/elemzést a Hunyadi sorozatról. Én a hatodik kötetig bírtam, aztán elég lett belőle. Az első három rész szerintem érdekes és izgalmas volt, még a technikai hiteltelenségek ellenére is (pl. robbanó ágyúgolyók a 14.szd végén). Utána azonban már nyújtottnak és erőltetettnek éreztem a leírásokat és a mellékszereplők cselekedeteinek indokolatlanul hosszadalmas ecsetelését. A hatodik kötet pedig a sorozat legallja. Valóban a könyv első százötven oldala egyetlen ütközetről és az arra való felkészülésről szól. A hadi események leírásában érzékelhető egy erőteljes sienkiewiczi hatás. Ez nem lenne hátrány, de annyira nyilvánvaló a Tűzzel-vassal koppintása, hogy az már fájdalmas. A vértes lovasságot az író pedig még mindig, ennyi Hunyadi történet után is páncélosoknak nevezi, bár a páncélos és a "páncélos ék" kifejezések érzésem szerint jobban illenének egy második világháborús harckocsizós történetbe.
Szóval nem tetszett, így én a Bán Mór regényektől jó időre búcsút vettem.
Most olvastam az Európa Kiadó újdonságai között Olivier Merle Színe és fonákja című könyvéről, amely a Francia história eseményeit meséli el, ezúttal Miroul szemszögéből. Elég merész vállalkozás Robert Merle fiától. Olvastam róla francia véleményeket, jót és rosszat is írnak róla, mindenesetre én kíváncsi vagyok rá.
Na, ez meg megint nem tetszett, bár nem olyan okból, amilyenből az első kettő. Nyilván aki történelmi regényt olvas, valamennyire hozzászokik a borzalmakhoz, merthogy különösen a középkor nem volt az a kedves hely, ahol csak a pillangók röpködtek. Ez oké. Csakhogy az, hogy különösebb történés nélkül szól válogatott borzalmakról az első 300 oldal, az nekem mégiscsak túlzásnak bizonyult. A második felében több volt az akció, de az előző két kötettel ellentétben itt marha vontatott és unalmas volt.
Ha már korábban megírtam, mi és mennyire nem tetszett az első kettőben, akkor úgy korrekt, ha megírom a fejlődést is. Már a harmadiknak is voltak igen jó részei és összességében jó volt olvasni, de erre a negyedik bőven rá tudott tenni egy vagy több lapáttal, az ugyanis marha jó volt. Olyan igazi, sodró lendületű akcióbomba, ami felkap és el se ereszt az utolsó lapig. Ha azt mondtam korábban, hogy Bán nem tud szerelmi és/vagy szexjelenetet írni, akkor most azt is mondom, hogy viszont csatát, akciódús jeleneteket meg nagyon. Így aztán ha volt is anakronizmus benne, az most -végre!- nem uralkodott el az élményen. Tök jó volt, na.
Ennek örömére folytattam is az ötödikkel, ami ott folytatta, ahol a negyedik abbahagyta és ugyancsak remekre sikerült kb. a közepéig, ahol egy kissé leült, lelassult, miközben bebizonyította, hogy lehet azért a szexet is jól, legalábbis odaillően ábrázolni, na szoval elment ez a rész is azért. Végül újra feszes lett a sztori, és tényleg letehetetlen volt, abszolút tetszett ez is. A kötet vége nagyon megható volt,komolyan megkönnyeztem, örülök, hogy elolvastam, élmény volt.
Ez az új Kondor különben azért nagyon más, mint az eddigiek, szóval ennek a tetszése vagy nemtetszése a korábbiakra semmilyen előjelként nem értelmezhető. Amazok sokkal komorabbak, szvsz. Témában is.
Az ember azt hinné, Orm szenvedéseit már nem lehet tovább fokozni, de az újabb könyv még rátesz egy hólapáttal. Ezt a Medveölő csak úgy tudhatja ép ésszel elviselni, ha két megjelenés között hízókúrán van, tévézik, meg a lábát lógatja.
Remélem, még sok rész lesz, mert igen jó, amit eddig írt.
A fordítónak azért pár tockos kijárna; a legnagyobb a "medvegúnya"-ért.
Igen, ez a terv :) Mármint egyben olvasni a régebbieket. 300 oldal alatt nem kezdek könyvbe, csak kivételes esetben. Nem kilora veszem őket, csak mire beleélem magam, addigra vége és azt nagyon utálom. Ez egyébként a sokat emlegetett Kolion néni óta van így. Először viszont mindneképpen elolvasom az új regényét.
Most picit más vizeken evezgetek megint, nem történelmi. A XX. század elején/közepén Angliában/Skóciában/Írországban játszódó szépirodalmat olvasok. Meg kicsit Alma Katsu-t :))
Bánffy gróf trilógiáját én sem olvastam azóta sem és nincs is egyben. megvárom amíg ismét lesz hozzá hangulatom és akkor megveszem a hiányzóakat.
Robert Low Felesküdöttek ciklusának legújabb kötete a Sárkányhajó talán az eddigi legjobb. A fordító is nagyon ráérzett Low stílusára. Élvezet minden perce.
Tízezer éve olvastam a 22-est. És tán még korábban néztem meg a filmet. Az a ritka eset fordult elő itt, hogy nem tudok különbséget tenni, hogy melyik a jobb.
Heller, az író bombázótiszt volt maga is, mint hőse, Yossarian. Tudja, mit ír.
Kizárt dolognak tartom, hogy indokolt legyen ilyen kicsi különbség árban az e és a rendes könyv között. Kifejezetten szeretem az e-t olvasni, de azért ennyiért ne már. Mondjuk pont Kondor nem érint, mert az övéit (is) papíron gyűjtöm, de akkor is.
Ráadásul lektor vagy mi a szösz nagyon nem tett ki magáért, több hiba is van a szövegben, elírás is, meg logikai baki is (pl. kétszer száll ki az autóból ugyanabban a jelenetben).
Nekem nagyon tetszett A másik szárnysegéd, igaz, Wertheimer teljesen más karakter, mint Gordon (nem dohányzik :)), enyhén brucewillises, de azért a párbeszédekben megvan ugyanaz a fanyar gúny, ami megvolt az előzőekben is és amit én imádok. Amellett tök ötletes votl szerintem a történetszövés is, csak a végén ült le egy kicsit, addig baromi tempósan pörgött.
