Biztos az én hibám: fogalmam sincs, ki a fene ez a Regös és mért érdekes. még mindig nem tudom létezik-e egyáltalán...
Talán valamelyik magyarországi, netán parlamenti párt vezetője?
1. (elnézést a kései válaszért) A szerző, mint a szövegből is kiderül, dr. Regös Péter. Akivel egész topicban vitatkozhatsz, illetve érthetsz egyet, itt a fórumon.
2. Egy barom százat csinál, hiszen Regős véleménye :
„…Én ennek a népnek a kultúráját, karakterét, minden alapot nélkülözö nevetséges magabiztosságát utálom.
Azt, hogy annak ellenére, hogy a térképen alig található meg ez a gyüszü méretü ország még nagyitóval is, minden nagyhatalmi vezetöt és nemzetet kioktat, lásd azt a barom Antallt és a még nagyobb állat Orbánt. Nem is fogadták öt Washingtonban, mármint Orbánt, s elárulom közvetve ehhez nekem is van egy kissé közöm. Ezért nagyon is büszke vagyok…” – a magyar-zsidóság részéről megválaszolatlanul maradt. És ha nem határolódik el tőle, akkor azonosul. (már a liberális recept szerint) Nesze neked gyűlölet beszéd.
3. dr. Regös a magyar közélet része. Olvashattad, közvetett része lehetett abban, hogy Orbán Viktort Bush elnök nem fogadta. Közszereplő, ahogyan pld. Csurka István vagy Hegedűs lelkész is az. Készséggel elhiszem tőled, hogy téged nem érdekelnek a magánvélemények, ha ezt rájuk is vonatkoztatod.
Nem mérheted a magyarok megnyilvánulásait ötven centis, a velünk dr. Regös formán „megbékélni” akaró honfitársainkat pedig másfél méteres méterrúddal, mert magad is eltorzulsz, mint az eredményed.
Bevallom, fogalmam sincs, ki a szerző, azt sem tudom, valóságos személy-e...
S ha igen? Egy barom vagy akármennyi megalapozna általánosító vélekedéseket?
Egyébként sem nagyon éedekel magánemberek vélekedése. Engem a közéletünk érdekel.
Gondolom te nagyon alulképzett vagy, mert ha nem az vagy, akkor baj van az elmeállapotoddal,
mivel amire Te hivatkozol, az köszönőviszonnyal sincs a történelmi tényekkel.
Figyelj hát kedves figyelő. Ha kimondott vagy pláne, leírt szavakat büntetni óhajtod, milyen penitenciát szabnál ki az alábbi szövegért (idézet a Regös írta a ….című topic indítójából)
„…Én bátran kimondom - mert én nem egy lehorgasztott fejü, gyáva, szar zsidó vagyok, nekem van vér a pucámban - hogy én úgy utálom a magyar népet, hogy azt csak egy költö tudná megfelelöen szavakba foglalni.
Aztán ezért csak nyugodtan húzzátok le rólam a vizes lepedöt. Nem érdekel.
Tehát nem Magyarországot utálom, hiszen a fák, az erdök, a mezök, a virágok, a folyók, a hegyek, s a völgyek nekem cseppet sem ártottak.
Én ennek a népnek a kultúráját, karakterét, minden alapot nélkülözö nevetséges magabiztosságát utálom.
Azt, hogy annak ellenére, hogy a térképen alig található meg ez a gyüszü méretü ország még nagyitóval is, minden nagyhatalmi vezetöt és nemzetet kioktat, lásd azt a barom Antallt és a még nagyobb állat Orbánt.
Nem is fogadták öt Washingtonban, mármint Orbánt, s elárulom közvetve ehhez nekem is van egy kissé közöm. Ezért nagyon is büszke vagyok. Majd egyszer elmesélem személyesen, hogy miért is van közöm hozzá.
Ezt az istenverte népet azonban nemcsak a holokauszt miatt utálom, hanem azért az erkölcsi fertöért is, ami ebben a kis szar országban uralkodik, mindegy hogy a komcsi vagy a náci oldalon vizsgálódunk.
\"Engem ez az ország már apámban meglopott\" - irta a költö.
Hát engem is. Egyenlöre ennyit erröl.
Tisztelettel, Dr. Regös Péter…”
Szóval, miért kellene nekem ezt az embert tisztelnem? És főleg, miért nem szabad Landeszmann úrról vagy erről az alakról kimondanom, amit gondolok?
És mit gondolsz te, e nyílt színvallás után lehet őt még magyarnak tartani?
Igazad van! És??? Fölakasztjuk a bünös szavakat??? Kivégezzük??? Mektiltyuk már az ovodában a használatát??? És ha nem figyel a kölök??? Mindjárt antiszemita lesz 6 évesen???
Semmi olysmit nem írtam, nem is gondolok, hogy tilos legyen kimondani bármit is. De azt igen, hogy legyen következménye. Hiszen vannak dolgok, amelyeknek gyalázatossága nem szorul immár bizonyításra.
Sosem gondoltam, nem is írtam olyasmit, hogy a magyarok antiszemiták. Ellenben azt igen, hogy az antiszemiták természetes módon minden rájuk vonatkozó minősítést "a" magyarok antiszemitázásának neveznek. Ez ugyan nemzetgyalázás, de egye fene: a"nemzetieknek" ezt is szabad...
Végül pedig azt gondolom, azért van ennyi zsidózó topic itt, mert néhány súlyosan beteg embernek sok szabad ideje van, melyet ideocsmánykodásra fordít - kényszeresen.
Úgy tűnik, képtelen vagyok magam rendesen kifejezni... akármiről, akármit írok, kedves "jobbos" olvtársaim mindig ugyanazokat a hülyeségeket olvassák ki belőle...
No most: belőlem vagy magukból olvasnak? - az itt a kérdés...
„>Jog-és vagyonörököse manapság őskapitalista politikát folytat<
Így van. Ez pedig a leginkább kommunista oldalról támadható.” ÍROD a 126 alatt.
Az őskapitalizmussal nekem tulajdonképpen semmi bajom, talán annyi, hogy az eredeti tőkefelhelmozást Magyarországnak a 19-20. században legalább négyszer-ötször végre kellett hajtania, és mindannyiszor kiraboltak bennünket. Míg annak az Egyesült Államoknak, amelyiknek egymás utáni nagykövetei fintorogva fordulnak el a magyar polgári pártoktól(nem is beszélek a nemzeti radikálisokról), és ahová nekünk a szövetségeseiknek olyan könnyűvé tették a beutazást, mindössze egyszer kellett.
A problémám inkább a hazai művelőivel van. Mert az az érzésem kedves libsi, ha mondjuk holnap reggel arra ébrednénk, hogy a helyhatósági választásokat a magyarországi siiták nyerték, és ötszázegynéhány év után öt órakor megint müezzin hívna imára a budavári Nagyboldogasszony templom tornyából, valszeg az első turbános magyar aki a Szentháromság téren a földet csókolgatná, Allahhoz könyörögve, annak vagy a Központi Bizottság vagy a KISZ volt az Alma-matere.
„A ma élők körében akár egy volt miniszterelnök is kitartásozhat anélkül, hogy leköpnék érte!
Hát van mit számon kérni! A magyar köztudatban nincs benne, hogy vannak dolgok, amelyeket tisztességes ember, vagy akár csak karrierre vágyó _nem mondhat_ (az előbbiek nem is gondolnak).
A "gazdag" magyar szenvedések _közös_ szenvedései voltak az itt élő, bármilyen származású magyaroknak. Senki sem bagatellizálja ezeket. ÍROD a 125 alatt.
1. Ha a kormánypárt gyűlésein énekelhetőnek véled az Internacionálét, amelynek hangjaira 100 millió áldozata volt az inter-nácizmusnak, ha szólíthatják újra egymást a nézettársaid, hogy elvtárs, akkor milyen jogon gondolod kimondhatatlannak a kitartás szót. Vagy miért nem tartod leköpnivalónak azt, aki a szabadság szót kiejti. (Szabadság elvtársak) Arról már nem is beszélek, hogy a nyilasok feszt énekelték a Himnuszt és végigkönnyezték a Szózatot. Most akkor válasszunk másikat?
Túlliheged a dolgot, és nevetségessé válsz vele.
2. A magyar köztudatba ne is legyen benne, hogy vannak kimondhatatlan dolgok. Mert akár magán akár közéletben a legtöbb bajt a kibeszéletlen érinthetetlen fétisek okozzák. Strucc-tézised szerint tehát nem lehet tisztességes ember, aki mindenről mer beszélni. Mert tulajdonképpen ezt mondod. Mit gondolsz, miért van ennyi topic itt a fórumon, amelyik mind a zsidóság viselt dolgaival foglalkozik?
Valszeg te a magyarok antiszemitizmusával magyarázod. De egy frászt, ebben az országban 1945-óta nem volt lehetőség beszélni róla. Legfeljebb a hálószobákban, vagy a nagyon szoros és régi barátok közt.
Antall, Horn, Orbán, Medgyessy
Sorosnak '90-ben, '94-ben, '98-ban és '02-ben is volt elég pénze, hogyhogy csak egyszer sikerült Orbánt hatalomra juttatnia?
>de áruld már el nekem, hogy Medgyessy a PM-ben vagy Kovács a külügyben mégis milyen cikkeket írt a témában vagy mi módon befolyásolta a belföldi propagandát?>>
Hát cikkeket már tényleg nem kellett írniuk; ment le az irányelv & dolgozott a NYELV. Szerintem.
(+ mások szerint is)
Árgyélus, nem azon vitatkozunk, hogy milyen propaganda ment, de áruld már el nekem, hogy Medgyessy a PM-ben vagy Kovács a külügyben mégis milyen cikkeket írt a témában vagy mi módon befolyásolta a belföldi propagandát?
?
Hajdú Győző? Ki az?
(erre se én emlékszem; de a fater gyerekkori barátja nagyon vallásos zsidó; nem is szavazna a komcsikra)
Ö mesélte 1-2 akkori húzásukat; vallás üldözés stb.