Egy kérdés motoszkál itt valahol:
Miért a külügyminiszter nyilatkozik/fenyegetőzik a kormány nevében? Nincs neki elég dolga a külügyekkel, hogy folyton a belügyekbe ártja magát? Ha meg annyira odavan ezért, miért nem neki osztották le a belügyminiszteri kártyát? Hmmmm?
Fröcsöginek az ellenzék létével van baja, nem a mondanivalójával. Világéletében egy diktatúrát szolgált, és nem bírja megszokni, hogy ellenvéleményt fogalmaznak meg a határozataikkal szemben. Ezenkívül miniszterelnök akar lenni, és most szagot fogott. A másik pedig, hogy meg akarnak szabadulni az SZDSZ nevű élősködőtől, amit viszont teljesen meg is értek. Ott a hiba a számításban, hogy jelenleg ugyan vezet a Maszop, de a választások megrendezéséhez minimum 3 hónap kell, és addigra már javában tartani fog a közhangulat megváltozása. Jövőre már nem lesz palástolható az a kád szar, amivé a gazdaságot tették fél év alatt. Szóval ha választást akar, ám legyen! Ceterum censeo. Kovács László már csak pár évig futkorászik szabadlábon.
1955-ben születtem. Ma élek, és eléggé figyelek arra, mi hangzik el jobboldalon. Ismerem sokak érzéseit, megnyilvánulásait. Egy szóval se mondtam, hogy a jobboldaliak nyilasok. De a nyilasok azok bizony nyilasok, és nem jó, ha OVI csak olyanokat mond, amire egyetértőleg bólogathatnak.
Nem szeretnék én többet, mint hogy vegyen példát a középjobb olyan képviselőitől, mint Dávid Ibolya, Boross Péter, Katona Tamás, Pongrácz Tibor, a pénteki klub szereplői. Miért olyan sok ez?
Az ugyanolyan, csak még szörnyűbb
Undorító mondat. Ha több időm lesz, majd elmondom miért. De gondolkozz addig is el rajta.
Újra egy szinvonalas topik színvonalas hozzászólásokkal. Persze, kit is érdekelne, hogy Kovács az EU-csatlakozásról szóló alkotmánymódosítással kapcsolatban használta az említett szóösszetétel ragozott alakját.
Emberek, magyar fordításban nyilas propagandafilmé avanzsált az Alien 3!!!!!!!!!!
(gyk: Végsõ megoldás: Halál 3)
Válaszoltam, de akkor kifejtem bővebben, hátha így már felfogod. Irreveláns volt a kérdésed a pártokkal kapcsolatban, ugyanis személyekről beszéltünk. Szóba került Kovács László, ő személy, valamint szóba kerültek nyilasok, akik szintén személyek. SZEMÉLYEK és nem pártok, így a témával kapcsolatban felvetett pártokhoz kapcsolódó kérdésed nem értelmezhető.
Továbbá a válaszom végén, ha már mindenképpen ragaszkodsz a párt-témához, szerepelt erre vonatkozó válasz is. Nem csak olvasni, de értelmezni is meg kell tanulni az olvasottakat.
"Egészen vicces" - Nem, ez sokkal inkább szomorú, sőt tragikus. Persze nem a reformnyilasokra és a valahogy kifelejtett reformkommunistákra nézve - hisz ők élnek a liberális demokráciákban állítólag biztosított jogaikkal - hanem hazai liberálisainkra, demokratáinkra, akik ezzel a gúnyolódással kvázi ezt a jogukat elvitatják tőlük, sőt mindenféle, e nyugati joggyakorlatokal szembenálló jogkorlátozásoknak folyamatos proponálói. Jelenleg úgy állunk - köszönhetően a sanda ijesztgető, önhergelő kommunista (és liberális) propagandának - hogy bizonyos ügyekben a szélsőséges antiliberálisok liberálisabbak a magukat annak hirdetőknél.
Második kérdés:
"Hol látsz nyilasokat?" Ez a kérdés személyekre vagy pártokra vonatkozik?
Személyekről, emberekről volt szó, és ebben a kontextusban bizony meglehetősen érdekes, hogy amíg lehet valaki sztálinista vagy kommunista bármikor, addig nem lehet nyilas mostanában, hiszen a nyilasok '44-45-ben voltak uralmon. Ha már mindenképpen pártokon akarunk lovagolni, az MDP sem létezik, sőt az MKP sem, tehát sztálinista meg kommunista sem lehet ma senki.
Hát ez így elég érdekes, miközben folyamatosan kommunistáztok, meg Kováccsal kapcsolatban sztálini gondolatokat emlegetsz. Nem érzed, hogy nem kicsit sántít így a gondolatmenet? Nyilas csak '44-45-ben volt, viszont sztálinista bármikor lehet valaki?
"Kovácshoz konkrétan az árnyéka sem fér, hogy bármiféle náci gondolata lenne." Elég neki a sztálini is. Az ugyanolyan, csak még szörnyűbb.
"amitől egy vérbeli nyilas felháborodik" Hol látsz vérbeli nyilasokat?
Esetleg még mindig 44-45-ben élsz?
Az, hogy minek nézel ki, attól függ, milyen helyzetben mit mondasz, mit cselekszel vagy mit mulasztasz el megtenni, vagy mondani. Én ennek alapján alkotok valakiről képet.
Kovácshoz konkrétan az árnyéka sem fér, hogy bármiféle náci gondolata lenne. Ezért ő nyugodtan használhat bármilyen szót. Másoknál pedig ez utalásnak hat. Aki az ismert előzmények után a Vasárnapi Újságban úgy köszön el, hogy kitartást kíván, magára vessen.
Ha akarja, semlegesítheti. Mondjon néha olyanokat is, amitől egy vérbeli nyilas felháborodik. Csak néha. És akkor kevesebb az esély a félreértésre. (Amiről persze én nem gondolom, hogy félreértés. Szerintem Orbánt a bal- és jobboldalon is pontosan értik.)
Egészen vicces, amikor reformnyilas pártszolgálatosok toleranciát követelnek maguknak. Nem is kicsit hasonlít arra, mint amikor halálra ítélt sorozatgyilkosok az emberi élet szentsége iránti tiszteletet kérik számon a bírón.
idefigyelj, Te a külsejük alapján ítéled meg az embereket?
Nem a rasszizmus ellen küldesz, hisz a csúnya rasszista bácsik a fekete bőrszínre ugornak!
Te pedig a kopasz fejre és a Martensre?
Akor mitől vagy "jobb" ember, mint az Általad úgy utált rasszisták?
A Te nézeted pont olyan, mint amit Bayer leírt: toleranciátok csak a szemközti falig terjed. Ti mondjátok meg a konkrétat, és aki ezen kívül esik, ellenség.
No, ezért semmi, de semmi közötök a liberalizmushoz.
Nem könnyíted meg a szövegértésemet :)), konvencionális értelmezésben a 9-es hozzászólás livefast-é.
Mellékeld a dekódolási utasítást is, hogy melyik hozzászólásodat fedi a 9-es kód. :)
Mér' olyan biztos benne a Kovács, hogy megint nyernének és főleg annyival, hogy többségük legyen. Ha viszont így lenne, a szadesz is szívhat, nem lenne rá szükség a kormányzáshoz vagy éppen 5% alatt maradnának :) lehet hogy ettől lenne Kovács a legboldogabb. Ők is utálják egymást az biztos, csak a konc tartja össze őket.