Te nem tudtad. Az összes felettese, beleértve Pintért és Orbánt, igen. Az összes szolgálati beosztása (is) benne volt a dossziéjában és az önéletrajzában.
Ott Pozsgayék elég jól rámutattak a háttérre, hogy akkor milyen háttéralkuk köttettek!!!
Engedd meg, hogy hangosan kiröhögjelek. Pozsgay, mint a nagy leleplező...
Lakitelekkel kapcsolatban egyetlenegy háttéralku volt: az igazi ellenzékiek nem jelenhettek meg. Csak a Lezsákhoz hasonló puhapöcsű seggnyalók, meg Pozsgay-féle hatalomátmentő komcsik.
A múltkor volt egy késő esti vita a Lakitelekről. Ott Pozsgayék elég jól rámutattak a háttérre, hogy akkor milyen háttéralkuk köttettek!!! De erről szól Csurka híres-hirhedt dolgozatának eleje is!!!
"Az a körülmény ugyanakkor, hogy a szocialista névvel visszaélve szégyenletes bűnöket követtek el, senkit nem jogosít fel arra, hogy alaptalan vádakkal illesse a demokratikus baloldalt, a szocialistákat. "
De azért ismét álszent módon elhatárolódnak.
Azonban a hatalom és pénzátmentéstől nem, hiszen az átalakulás jogfolytonos volt!!
Talán új pártot kellett volna alakítani, talán hiteles emberekkel! Persze a pénz nagy úr!
Ennek köszönhetik a mostani kormányrakerülést is!!!
A szocialisták országos tanácskozásának 1992. december 5-i nyilatkozata
A Magyar Szocialista Párt álláspontja szerint az országnak a súlyosbodó gazdasági, szociális gondok megoldásara és társadalmi békére van szüksége. Ezért megütközést keltenek azok a törekvések, amelyek napi politikai célok szolgálatába akarják állítani a történelmet. Ezzel a nemzetnek okoznak károkat. A két világháború közötti Magyarország viszonyainak időnkénti felmagasztalása, háborús szerepvállalásának átértékelése, valamint az elmúlt negyven esztendő különböző időszakainak egyoldalú megítélése sérti minden józan ember igazságérzetét.
A történelemhamisítás szándéka különösen szembetűnő volt az elmúlt hónapokban, az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezve. Az alkalmat a kormánykoalíció pártjai és más, hozzájuk eszmeileg közel álló erők megpróbálták saját céljaikra kisajátítani. Ennek érdekében igyekeztek háttérbe szorítani az akkori események egyes szereplőit, mindenekelőtt Nagy Imre miniszterelnököt és társait. Mindehhez szorosan kapcsolódik, hogy az igazságtételt ürügyként használva gyűlöletet szítanak. Ezzel akarják elterelni a figyelmet a kormány munkájának súlyos fogyatékosságairól, a növekvő gazdasági és szociális gondokról.
A Magyar Szocialista Párt elítéli az önző hatalmi célokat szolgáló történelemhamisítást. Ezzel szemben a történelmi valóság pártatlan, tudományos igényű feltárását szorgalmazza. Újólag megerősíti, hogy nem mentegeti, hanem elutasítja az előző, alapjaiban hibás, történetileg végérvényesen meghaladott rendszert; elítéli annak bűneit, a törvénytelenségeket. Jóllehet azokért sem politikai, sem erkölcsi felelősség nem terheli — azok helyett, akiknek ez kötelességük lenne — megköveti az áldozatokat, hozzátartozóikat, mindazokat, akiket az elmúlt évtizedekben meghurcoltak. Az a körülmény ugyanakkor, hogy a szocialista névvel visszaélve szégyenletes bűnöket követtek el, senkit nem jogosít fel arra, hogy alaptalan vádakkal illesse a demokratikus baloldalt, a szocialistákat.
A szocialisták emlékeztetnek arra, hogy a pártjukat létrehozó erők kezdeményező szerepet játszottak a szellemi-politikai elődjüknek tekintett Nagy Imre és mártírtársainak, az elmúlt évtizedek áldozatainak erkölcsi, jogi és anyagi rehabilitálásában. A Magyar Szocialista Párt keresi annak módját, hogy mielőbbi és kellő anyagi támogatásban részesüljenek a törvénytelenségek túlélői, az áldozatok hozzátartozói Helyesel minden erre irányuló jó szándékú kezdeményezést.
A szocialisták arra törekszenek, hogy a történelmi múlt eltérő értékelése ne veszélyeztesse a jövőt. Mindenkit felhívnak a társadalmi megbékélésre, ami az ország felvirágzásának alapvető feltétele.
De azt nem mondták, hogy nem akarnak kegyeletet sérteni, azért maradnak ott?
Ezért okom van feltételezni, hogy bujkálnak és kerülik a kínos helyzetet. Nem pedig erkölcsi alapból kifolyólag!
Kedves EF!
Bocsáss meg a kérdésért: most akkor mi a problem?!
Most NEM MENNEK KI "HIVATALOSAN" koszorúzni!!!
Ergo: nem akarnak fütyülést, nem kívánnak senkinek a lelkivilágába beletaposni, fájdalmas szívű, felejteni nem tudó özvegyeket, árván maradt gyerekeket stb. stb. stb. nem kívánnak a jelenlétükkel a kegyelet eme szent óráiban-perceiben sérteni!!!
Az még soha senkinek nem jutott eszébe, hogy "esetleg, netalántán" még nekik is lehet ott a 301-es parcellában hozzátartozójuk???!!! Nem ismerhetünk mindenkit!!!
Ne itélkezzünk! Ha már annyit emlegetjük a keresztényi (keresztyéni) megbocsátást szeretetet stb. akkor gyakoroljuk már, ne csak beszéljünk róla hangzatosan!!!
Tényleg össze kell fogni. de azok nélkül, akik aktívan közreműködtek abban, hogy ide süllyedjünk, azaz medgyesi Kovácsí, Horn, és az összes többi MSZMP KB tag nélkül!
Nézd végig az életútját, ha eddig nem tetted meg.
Nézd meg milyen vezet? posztokat töltött be az MSZMP-ben, Kádár kormányában. Annak a Kádárnak a kormányában és abban az MSZMP-ben, aminek volt némi köze az 56-os forradalomhoz.
Persze, ha elhitted a KGB ellen vívott öldökl? küzdelmét, akkor ne nézz semmit. Akkor menthetettlen vagy.