Az állam működésének hatékonyságával egyetértek, ez fontos elvárás, ám vannak korlátai. A hatékonyság tekintélyt is termelhet ki, ez azonban nem lehet feltétlen érték. Ez a Monarchiára is érvényes lehet.
Mert ez a Monarchia annyira volt liberális, egyben tekintélyelvű, mint amennyire romlott, és ezért fenntarthatatlan.
A Monarchia erkölcsi divergenciájáról pl. jól tanúskodik Egon Erwin Kisch riportkönyve a Redl-ügyről (a sztoriból Dobai Péter regényt, Szabó István pedig filmet generált).
A Monarchia rothadásának esztétikai szemlélete kétségtelen élvezetes. Ha a Svejket olvassuk, akkor pedig kifejezetten röhejes. :)
Vissza kéne térni a _jó_ monarchikus hagyományokhoz,/amikor még az állam hatékonyan és tekintéllyel működött, és a közjó még nem elvont fogalom volt talán/ aztán azon keresztül visszatalálhatunk a klasszikus nyugat forrásaihoz..talán.
Persze, azért Móriczot meg Adyt is vinnünk kell a szívünkben, őket kell leginkább megfigyelni mostanság, meg persze a többieket..Radnótitól Illyésig, Petriig és Faludyig..
Az a baj, hogy egyikről sem tudok lemondani, összes gyökerem ide köt, bár a távolt csodálom...
Föl-Föld obott kőzet
Az európaiság peremvidéke, a monarchia egyik összetevőjének maradéka, az egyik /ősibb/ felének magva.
A Balkán nyugati kapuja, anno a török megállítója, megszelídült kalandozó fenegyerekek játszóháza.
:)
Engedelmeddel, hö, én történelmi aspektusokról óhajtottam beszélni.
Mert "kisember" volt az a magyar srác is, aki Jan Palach után a Nemzeti Múzeum lépcsején gyújtotta fel magát.
Palach is "kisember" volt, hogy maradjunk a cseh példánál.
Kisemberek voltak azok is, akik a lengye balhé idején sorkatonák voltak (ismerőseim, barátaim beszéltek a helyzetről), és összerándult a gyomruk, amikor riadóztatták, teljes menetfelszereléssel, a századukat. Nem lesajnálták a lengyeleket, csak annyit éreztek: rövidesen besz4rnak, mert menni kell, teszem azt, Krakkó felé. Talán legfőképpen a saját életüket féltették, de lengyelt se akartak ölni. (Aztán persze nem kellett.)
Szerintem itten nem lesajnálásról van szó, inkább arról, hogy restek vagyunk tudomást venni a szomszédságunkban élő népek életéről, kultúrájáról.
Politikai példával élve: ha megfeszítenek, akkor sem jut eszembe, hogy például ki a szlovák védelmi miniszter.
Ám tudom, ki az Egyesült Államoké vagy az Egyesült Királyságé.
Lehet, hogy csak az én készülékemben van a hiba, de nem lenne természetes, hogy a környező országok életviszonyairól is legalább annyit tudjak, mint távolnagy országokéról?
Történelmi szempontból ez a megállapítás nem feltétlenül érvényes. '56 a szélesebb világközvéleményben is kicsapta a biztosítékot. (Még a messzi, elmaradt Írországban is, ahol a parlament, egyedüliként, szolidaritási határozatot fogadott el a magyarok mellett. Hosszasan sorolható, mennyire fontos momentum volt a forradalom és szabadságharc a XX. század európai történelmében.)
És hasonló a helyzet Csehszlovákia '68-val, és szvsz '82-83 lengyeleiről sem emlékeztek meg sokan lesajnálóan.
Persze a sztereotipiák éltek és hatottak: például a Műanyagfésűt Farzsebben Viselő Kelet-Német férfiemberekről. Ám ki sajnálta le volna a kelet-német csajszikat a hetvenes években? Vérmérsékletük több volt, mint figyelemreméltó. Legalábbis. Hö.
Én csak arra voltam célozandó, hogy B. A. ugyanannyira peremvidék volt, mint akkortájt Budapest, amikor eme nemes elmék Budapestről vagy magyar költőkről vagy cigányokról (v. ö. Főnix szekta) írtak.
Ez a vidék érdekes. A kultúrák és a régiók csodálatos keveredése. Csak van egy bibije létünknek: nagyon keveset tudunk a környező kultúrákról. Szerintem megtanulni szlovákul, románul, szerbül, horvátul, lengyelül, csehül - nos, mindennek nagyon izgalmas következményei lennének.
Fickándozó jókedvemben pénteken délelőtt Budapesten akartam venni egy-egy lengyel és cseh újságot a külföldi lapok árúsítására szakosodott belvárosi helyeken. Lanyhán megfogalmazott érdeklődésemet enyhe eladói lasajnálás és ajakbiggyesztés követte.
Köszi, ez tényleg érdekes volt.../a vak könyvtárosról nem tudsz közelebbit?/
Elvetemült egy figura lehetett, ha ilyeneket írt...
Hasonló, bár kisebb kaliberű 'fegyvertény' volt, amikor egy szimpla menü-megrendelésből amit a szakácsnő számára egy cetlin firkantottak le, bebizonyította valami illetékes figura /?ügyvéd, magánnyomozó?/, hogy a szakácsnővel bűnös viszonyt folytat a ház ura. Asszem Joyce volt az író. Még Conan Doyle jut eszembe, mint a következtetés preferálója.
Hogyan lehetne még egyet /a következőt/ csavarintani a történeten? Azaz hogyan lehetne a rókát újrabőrőzni:)? Meddig van lehetőség még a kereteket keretbe foglalni? Vagy lehetőség van főszál nélküli regényt írni? Csak az utolsó oldal utolsó szavának utolsó agglutinuma teszi meghatározottá az összes előzményt..
Nem kanyar az, hö. A nyolcvanas években szerintem minden pénzéhes író a dél-amerikaiakat nézegette. Akkor azt mondták, ez egy irodalmi boom (ma azt mondanánk, trendi), és a zászlóshajó kétségtelenül Borges volt, így lett meg a régóta Párizsban élő Cortázar recepciója, ezért is kapott Nobelt Marquez, ezért annyira édi (de tényleg az) Llosa. I tak dáse.
Eco szvsz követte a trendet. Ám Borgesnek Kelet-Közép-Európában is kialakult egy követő irányzata, pontosabban a régió déli, már majdnem a Balkánnak is nevezhető fertályában. (Ezt nevezték akkortájt ebben a térszegletben "borgesismó"-nak.) Már amennyiben balkáninak nevezhető a Párizsban is kavaró Danilo Kis, akinek a történetei, hogyismondjam, sokkal meggyőzőbbek, hitelesebbek, mint Eco filológiai krimijei. Nyilván azért, mert D. K-nak nagyon sok kötődése volt Magyarországhoz.
De ez sem igaz. Borges miért írt verset Janus Pannoniusról? Cortázarnak is van egy novellája, amely Budapesten játszódik. Argentínából ennyire egzotikus térség lenne Magyarország? Hö.
Tördeltél Nagyvilágot? :) Hú, haver. Az a lap hozta leghamarább a Borges-cuccokat. Ebben a periodikában olvastam pl. először az A megfáradt ember utópiájá-t. Hol is volt a szerkesztőség, netán a Széchenyi utcában?
P. s.: Spanyol, argentín fonetika szerint "borhesz". Portugál: "borhes". Ám ez a vén ember Buenos Airesben élt.
Borges életműve nem nyűgöz le minden tekintetben (a portugál fonetika onnan is származhat, hogy J. L. B. ősei angolok, zsidók és portugálok).
Verseket, novellákat, esszéket írt, regényt - legalábbis Borges néven - nem, ahogy kisregényt sem. (Bár néha hivalkodik azzal, hogy Bioy Casaressel összeütött álnéven néhány detektívregényt.)
SZVSZ a leghúzósabb cucc tőle az első elbeszélése, a Pierre Ménard, a Don Quijote szerzője. Nagyon pöpec.
Ménard Cervantes korának és a kor nyelvezetének kiváló ismerője. A XX. század harmincas éveiben elhatározza, hogy újraírja a Don Quijote néhány fejezetét anélkül, hogy elővenné a könyvet(a regényt gyermekkorában olvasta utoljára). Csak a kor és a stílus ismeretében lát neki a munkának. Így is történik: újraalkot néhány fejezetet. Az eredmény döbbenetes: az újraalkotott fejezetek szó szerint azonosak az eredetiekkel.
Persze Borges, ez a kaján csirkefogó, nem éri be ennyivel. Előveszi a két szöveget (ami egy és ugyanaz), és elkezdi az elemzést. Bebizonyítja, hogy Cervantes és Ménard szövegének jelentése, értelme, stílusa szöges ellentétben áll egymással, holott, mint már említettem, a szöveg ugyanaz.
Efféle történeteket, azt hiszem, nem semmi elvetemült elmék találhatnak csak ki.
Képzeletben tegyél ki egy virtuális ~ jelet a g fölé, ez asszem valamiféle lágyítójel..
/Lehet hogy a spanyol és a portugál nyelv tartózkodik az éles, recsegő, vagy épp torokhangú intonációktól, és inkább lágyabb zöngésű. Ellenpélda a holland. A portugál az én fülemnek kicsit 'zsizseg', bár nem bántóan./
A vak könyvtárosról írhatnál még, vagy Borgesről magáról, műveiről, esetleg zanzásítva is, vagy szubjektív nézőpontodból, esetleg ismerettenyésztési hangnemben. Vagy ami talán téged leginkább megfogott benne. Minden írónak van valamiféle metafizikus légköre, vagy helyesebben a művei világképének..
Ps::Felháborodom, tehát vagyok../Bálint György/
Az ember netalántán végeredményben erkölcsileg vezérelt lény, vagy csak ilyetén színezetű is esetleg?
Ez azért különös, mert eccer egy egy ismerősöm taláxott egy dél-amerikai vonaton egy valakivel, aki nem volt brazil, sőt, brrr, nem volt semmi köze Montevideóhoz, meg annak casinóihoz, nos ez az ember azt mondta: J. L. B. családi nevének helyes kiejtése (fonetikusan): borhes.
P. s.:
Hogy feltámadt ez a topic! Néha mán hárman is beleírunk! Ihaj-szmájli, Dúvad-Kettőspont-Nagydé.!
Olyan is van, aki lencseként _minden_ fényt összegyűjt, és eleven, igaz képét vetíti a világról arra a tetszőleges pontra, ahonnan egy recehártya felfoghatja...
A hologram minden képpontja tartalmazza a kép egészét, onnan lencsével/szemlencsével/ fókuszálva a teljes kép 'bejön'/kivetül..
Bármely tárgylencsehibát észrevehetünk, ha van 'látó'szemünk...
Csiszolás Alatt
Kövérkés..igen, a piknikus típusok általában kedélyesek, jókedvűek, jólelkűek és nagyvonalúak..Gregor József, Galsai Pongrác, Riesz Frigyes..
A gyomorbaj általában együttjár a kedélybetegséggel...
Az aszténiás típusok közül most csak Fred Astaire jut eszembe, mint nagy művész..meg Sebeők, mint karatetréner...
Földfelkelte a legújabb könyve, ez már a NagyTezsvér utózöngeménye, olvasásom alatt tartózkodik/pillanás..
Én lennék a legutolsó, aki bármely szabadságintézmény is elvonna Tőled, arandrága topiklakóTársam, csupáncsak az olvasói munkásságom fals visszhangjaiból próbálom megalkotni a magam kis e'rugaszkodott kényszerképzeteit...
Attul jó a világ, hogy mindönkinek más teccik szubjektíve, nékem példul az teccik, hogy ezt már szabadon megvallhatja. Ami nem teccik, hogy sokan visszaélnek ezzel, és harsányan transzparálják kizárólagosnak tartott primátusukat, dominanciájukat.
Én a szabadságban azt szeretem, hogy a másik embernek szabadon megengedi a különbözőséget másoktól, egyáltalán bárkitől is, és ugyanakkor bármely közös problémánkban konszenzusképesek lehetünk, ha akarunk...
Az elmélkedő elme saját díszőrsége által aláztatik meg leginkább, mivel ezen őrség minden tagjának az a dolga, hogy fölszedett szellemi díszitményeivel visszaverje a fényt. Így elkerülhető a vakulás, és látszólag megadatik
a fölülről leszólás lehetősége.
Sarkítva:van az éhségnek és van a jóllakottságnak is filozófiája. A szűkebb értelemben vett filozofáláshoz mondanom sem kell, hogy melyik az alkalmasabb állapot.
Lét és tudat köznapi értelemben:ha megiszod a lét, elmegy a tudatod.
Fizikai filozófia az időről, a térről és a tömegről:Ha jó az idő, akkor a téren nagy a tömeg.
Szellemi éhségét ki hogyan, milyen forrásból elégíti ki, abban uláccik eltérőek az ízlések..De gustibus non est disputandum, mondja a francia, aki tudvalévően nagy ínyenc.
A testi egészség még senkit nem tett nagy filozófussá, valamely efféle hiátus azonban sokszor a szellemet erősítette fel. Vica versa is láthatunk példákat manapság eleget.
Elég égő, ha egy gyomorbajos könyvkukacon csak előítéletesen, érdembeli, szóbajöhető alaposan megfontolt szakmai cáfolat nélkül kell magunkat föléhelyeznünk...
Mert ugyebár a bornak is van filozófiája, épp úgy mint a dinnyének, vagy a káposztának:-)
Van, aki a dinnyét szereti, a káposztát meg apróra darabolva a tyukok elé veti, mert azok nem fognak filozófiát csinálni belőle, feltehetöen.
Ez persze nem jelenti azt, hogy negatív befogadók lennének, elképzelhető, hogy meg van a "privát katarzisuk" annak ellenére, hogy a kukoricadarával sikeresebben meg tudják tömni a zuzájukat.
A világ, és annak értelmezése bizonyos mértékig magánügy, tévedések és felismerések keveréke, s ha valaki, mint példul Hamvas is, a földi lét és a transzcendencia közötti kapcsokat keresi, az az
ő dolga. Nem kell feltétlenül egyetérteni vele, ha már megérteni nehéz.
" Az egymással rivalizáló vagy egymás mellett közömbösen létező irányzatok közepette a világ rendjének manifeszt hiánya kontúrozódik az emberek zavart tekintete előtt"
Látszik, hogy a bor- és szeszkultúra terén a cuvée bor, a borházasítás és a pálinka-házasítás még a köztudatban nem eléggé elterjedt fogalmak. A szakma:) azonban ösméri űköt. Ne tévesszük össze azonban a borhamisítással, pancsolással, amely eljárások Hamvas szerint is a főbűnök közé valók.
Minden égetett/párolt szesz tartalmazza az alapanyag/gyümölcs, gabonacsíra, neaggyisten krumpli/ ízeszenciáit, ami termőhely és éghajlatfüggő is. A különféle szellemi irányzatok nemkülönben hasonlóan.
A borban, szeszben aromailag bene található a talaj, az éghajlat, a növénygenom és az emberi eljárás/fajtakiválasztástól a borérlelésig/ mindösszesen. Bárhol el lehet cseszni valahogy.
Szellemi utazásra bárki bármikor bárhonnan elindulhat, befelé/felfelé mindig van ösvény. Lásd példul a recski rabok önképzőkörét.
Neharaguggyá és bocsáccsá mámeg lécci!
Egy bizonyos pillanatban azt gondolta a férfi:
Mit nem adnék a boldogságért,
ha Izlandon most melletted lehetnék
a nagy mozdulatlan nap alatt
és megoszthatnám veled ezt a percet
ahogy osztozunk a zenén
vagy egy gyümölcs ízén.
Ugyanebben a bizonyos pillanatban
a férfi ott állt mellette Izlandon."
Ám a tényállás engem valaki másra is emlékeztet. Borgesre. Ő jó alaposan megvakult, és tényleg csak az emlékezetére hagyatkozhatott. És vakon is milyen kurafi pernahajder maradt! Hö.
