Remélem valamikor majd idetéved valaki. Szóval nekem ez a film az egyik kedvencem. Két kedvencem van...a másik nem ide tartozik. A lényeg, hogy ennél jobb film nincs a szememben. Semmi se tudja túlszárnyalni. A színészek, a helyszínek, a történet maga, a zene mind a legpazarabb, igen, a legpazarabb. Három éve, 15 évesen láttam és tökéletesen rabul ejtett. Dominique Swain-nél nincs szebb ember a világon!!! És jól is játszik. Lenyűgöző...
Én is nagyon szeretem ezt a filmet, az egyik kedvencem. A nevemből mondjuk azért ezt ki lehet következtetni. Egyébként nem vagyok egy gerontofil alkat, de amikor először láttam a filmet, kb 13 évesen, én se nagyon utasítottam volna vissza Jeremy-t! Bár azóta azért eltelt pár év, de az álláspontom nem sokat változott...
Illetve, nem feltétlenül, csak más mondanivalót szűrtél le a műből mint az író, film készítők gondolták, meg mint a legtöbben. :)
Mellesleg nem véletlen, hogy lolitát hallva egyfajta szeduktív viselkedésű, fiatal lányra gondolsz.
Ugyanis Nabokov Lolita című könyve, Lolita alakja teremtette meg a lolita kifejezést, amely számos nyelvbe átszökött azóta. (Pont mint a Frankenstein.)
Ezért is vicces picit Kubrick Lolita karaktere.
Dehát, más idők, más erkölcsök, a filmművészetben is...
She was Lo, plain Lo, in the morning, standing four feet ten in one sock. She was Lola in slacks. She was Dolly at school. She was Dolores on the dotted line. But in my arms she was always Lolita.
Ram is nagy hatassal volt a film, de a legfurcsabb, hogy valami iszonyuan erdekes az egesz film es a tema is. Mellesleg Dominique szerintem nagyon jol alakit.
Jó, az mondjuk másik eset, hogy Dominique hogy néz ki és egy tizen-huszonéves srác mennyire találja vonzónak. Nekem is állandóan rajta járt az eszem a film megnézése után. :)
De egy Humbert korú és típusú embernél ez picit mást jelent már...
Az eredeti feldolgozással az a gond, hogy az akkori erkölcsi normák keretein belül maradva filmesítették meg, ami mai szemmel már kicsit vicces. A 97-est már sokkal szabadabb szellemben forgatták.
Sue Lyon annyira néz ki és viselkedik lolitaként, mint én. Dominique Swain viszont szuperül játszott.
What I heard then was the melody of children at play. Nothing but that. And I knew that the hopelessly poignant thing was not Lolita's absence from my side, but the absence of her voice from that chorus.
:)
Szerintem is remek feldolgozás, bár Irons Humbertje nem olyan megvetendő figura mint a könyvben. Irons túl szimpatikusan játsza a karaktert, önkéntelenül is együttérez vele az ember, míg a könyvben Humbert ostoba, kisszerű alak, akit bár egyértelműen a szerelem mozgat, torzult lélek, akik csak megvetni lehet.
Aki teheti olvassa el eredetiben is a könyvet, Nabokov fantasztikusan használja az angol nyelvet, főleg ha azt vesszük, hogy nem az az anyanyelve.
"Lolita, light of my life, fire of my loins. My sin, my soul. Lo-lee-ta: the tip of the tongue taking a trip of three steps down the palate to tap, at three, on the teeth. Lo. Lee. Ta."
Tegnap ment a Dunán Vladimir Nabokov nagy botrányt kavart regényének a második filmfeldolgozása (az elsőt Stanley Kubrick rendezte még 1962-ben).
Elég felkavaró hatással lehet az emberre Adrian Lyne Lolitája, kíváncsi lennék mások véleményére a filmmel kapcsolatban.
I looked and looked at her, and I knew, as clearly as I know that I will die, that I loved her more than anything I had ever seen or imagined on earth. She was only the dead-leaf echo of the nymphet from long ago -- but I loved her, this Lolita, pale and polluted and big with another man's child. She could fade and wither -- I didn't care. I would still go mad with tenderness at the mere sight of her face.
