Amit javasolsz, már mind megtettem (kivéve a svájci sapkát, mert az nem illene hajviseletemhez, ahhh!). Minden volt, volt.
Egyébként nagyon sokat vagyok az utcán, emberek között. A szabadságszigetelőben írtam is, hogy sokat tömegközlekedek.
Ez egy pompás dolog. Csodálatosak az emberek. Néha galádnak és bunkóknak tűnnek, de az ezernyi rezdülés, amit érzékelni vagyok szerencsés, mindenért kárpótol.
vettközz, ozzy, elsödlegest a gátlásokat vállfára, azután a másodlagosakat, a feloldott gátlásokat kis kémcsövekben bunsen-égö alatt amúgy körkörös mozdulatokkal a lángban tartva, majd legutoljára a freudiak, szakaszosan oszlopárként feltöröen. ha kész vagy, fejedre húzzál svájcisapkát és menj az utcára az emberek közé. egyél hotdogot mustárral-majóval. igyál wishkyt üvegböl. hagyd magad rábeszélni egy hivatásos hölgyre, ne menj taxival hazáig. azután fáradt szemekkel kérdezd:
Szóval itt van a pofám. De lényegi. Idetrógerolom a pofám. Pajszerrel szájszegletbe akasztva idecibálom. Vagy a pofám beleharap a kezembe, és húzza maga után, csűri ide, lipityi-lipityom.
Megállapításokkal meg mit kezdjek. Vajon mit? Fertőtlenített tényálladékok.
Persze nem kritika.
Hú, de rossz kedvem van.
De nem van. Itt a pofám. Vigyorgok, nem mosolygok, lehetőleg úgy nem mosolygok, hogy látszódjék az agyaram. Szabadságszigetelő, hajh.
Az tényleg jó volt. Ám most se félek, nem mosolygok, hogy lássék az agyaram.
És akkor mi van, ha kötözködök. Néha én is kötözködhetek. Az ember egy kis kötözködésre vágyik. Az ember nekitámasztja a hátát a kötözködésnek, és azt hiszi, most aztán jól érzi magát.
Én nem húztam ki sokáig odaát. Meg kéne nézni, mióta nem voltam, ahhoz hogy pontosan fogalmazzak, de nem nézem meg. Az ember néha vágyik egy kis pontatlanságra. Az ember beleteszi a lábát a pontatlanságba, mozgatja lábujját, a lavór alja nyikorog a poros kövön, és vigyorog felhúzott alsóajakkal, zsírosan fénylő arccal.
Nincs igazán ínyemre bizonyos embercsoportok efféle differenciálatlan megítélése, illetve bizonyos embercsoportok önkényesnek ítélhető retorikai megteremtése.
Kissé visszatetszőnek tartom itt firnyákolni azt a helyet különbejáratúlag. Persze néha én is belepillogok, mi van ott, na de kérem, ezért külön topicot nyitni. Ojh.
Mondottam volt (itt), nem biztonságos az a hely, kurvára nem.
Olyan jól esik árnyaltan fogalmazni. De legyen akkor markánsabb. :)
Tehát akkor a mai tétel: "Azért mert valaki töketlen, még nem biztos hogy nő. Viszont olyan neműek is pöcsölhetnek, akiknek egyébként ehhez a természet nem adott szerszámot.
A csalánt meg mindenki azzal veri, amit el tud kapni."
Ez már mélyfilozófia, nem? Olyan mély, hogy öv alatt matat. ;)
Engem csak ingerel,
az új modera, de honnan
veszitek hogy femina???
És valjon Mile úr
mocsárlázban szenved,
hogy kedveli maga alatt
ezt az egyveleget?
(Hol is van már a régi léc?
a bokám kék-zöld, mert belerúgtam,
de nem véletlen, inkább mérgemben,
meg a derekam is fáj, nem viseli
a sok hajolgatást...)
Na, akkor biztos meg van győződve arról, hogy jó nyomon járt, csak közben én itt bennfentes lettem vagy mi, és töröltettem, nehogy lebukjak.
Akit meg izélgetett, azóta is csodálkozik. :)
Ha politikában volt, akkor az a Misibá, egyedül vele futottam össze a régi mélynyomásúak közül ott.
Egyébként itt az Indexen már csak ez az egy nickem van. Egyrészt a másik jelszavára évek óta nem emlékszem, másrészt meg öregszem vagy mi. Már a tudathasadás sem dob fel.
Nem kell ott leselkedni. Olyan az egész, mint egy régi jó kerti budi. De még ajtaja sincs. Tán ezért van az, hogy aki arrajár, ott tolja le, ahol eszébe jut.
Igaz, az arrajáróknak más nem is igen jut az eszébe már régen. :)
Mint hallom, van új vécésnéni, de papír nincs régen. Tehát ha bemész, számíts arra, hogy bizony sz... khmm... tisztátalan popóval fogsz kijönni. Hiába, arrafelé ez az trendi.
Szabad tisztelettel megkérdeznem, milyen új moderáról, új nettóról van szó? Hol van a kézlányok internetes sápítozó sarka? Szeretnék
leselkedni a kulcslyukon.
Na, benéztem pár percre oda. Elhiheted nekem, hogy arrafelé nincs senkinek olyan szerszáma. :))
Öreg Tyúkok Egylete /ÖTYE/ néven fut a hely és az is mélyre feminizálódott, aki nem is annak született. Gondolom akinek még volt is egy csöpp, azt is le kellett adnia a ruhatárban, hogy ne nézzék ki a többiek maguk közül.
Biztos ettől olyan töketlen az egész milenetto. ;)
Nem igaz! Él még az a lábszagú mocsár? És még vartyognak is benne a brekkencsek? :))
Nem mehet jól milééknek, ha ennyi felesleges hely van a szerverükön.
Ne égessétek már magatokat azzal, hogy ilyen helyekre jártok. Az Index sem egy Parnasszus, de az meg már induláskor is csak egy gödör volt, azóta gondolom tele is lett. Szippantókocsi nékül meg sem merném közelíteni. :)
Valami új harcimüvészet lett a fenntemlített intézményben bevezetve, élén egy titokzatos kukluxklán csuklyás egyeddel, hm... de ismerös, csak tudnám honnan... Sok ember nem jöhet szóba...