Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2008.03.02 0 0 26

Jé a fidesz idején még áfamentes vót a gyógyszer???

 

Ugyanakkor a KSH adatai világosan mutatják – összegzi a Portfólió –, hogy a teljes gyógyszer, gyógyáru árucsoportban szó sincs áresésről, legfeljebb csak stagnálásról. Ráadásul a jelentésből kimarad, hogy a támogatási szint tavaly januári csökkenése jelentősen megemelte a gyógyszerárszintet. Eszerint az áresést mutató termékkör csupán visszafogni tudja az általános inflációs környezetben a gyógyszerek átlagos drágulását, tehát más termékek jelentősen drágulnak. Sőt, ha a lakosság teljes egészségügyi kiadásának árszintjét nézzük (ebben természetesen vannak piaci alapú szolgáltatások és egyéb, hatóság által nem befolyásolt termékek is), akkor megállapíthatjuk: 2008 januárjában 13,5 százalékos volt az egy évre visszatekintő drágulás, ezzel pedig (az élelmiszer mellett) egyike a két leggyorsabban dráguló termékcsoportnak.

Előzmény: MAGYAROK (-)
szkd Creative Commons License 2004.03.02 0 0 25

Szerintem mégsem emléxem olyan rosszul ha visszaigazolod amit írtam.
Az OEP nem az árakat fagyasztotta be hanem a gyógyszerkasszát (é: gyógyszerár-támogatást). Először megemelte pármilliárddal majd azt mondta, hogy ennyi (239 milliárd) lesz és nem több, nem kevesebb. Az árbefagyasztás szerintem mást jelent.

Amúgy szerintem nincs eltérés a kettőnk által mondottak lényegében csak kinek mi az ár, a befagyasztás és ártámogatás.

Az árakat tartalmazó közlöny meg is jelent, ebben minden (majd' minden) támogatott gyógyszer ára 80%-a volt a korábban kihírdetettnek. Ez árcsökkentés. A kormányrendelet az ártörvényre hivatkozott, még akkor is amikor tudták, hogy jogalap nélkül. S ahogy Te írod, a patikák szívtak volna első körben mindaddig amíg a nagykereskedőktől meg nem kapják a különbözetet.

Szegény Bárándynak biztos égett az arcán a bőr, hogy kormánya és miniszterelnöke jogtalanul hivatkozik mindenféle törvényekre, de hát mit számít a törvény ha a pénz, a politika és a miniszteri szék ennyire fontosabb.

De ha minden igaz most is lesz ellenetek valami, legalábbis Kökény már húzza elő zsebéből a kártyát, miszerint az árrés módosításával a ti szátok egy időre be lett fogva...

Előzmény: Törölt nick (23)
Törölt nick Creative Commons License 2004.03.02 0 0 23
A mostani kormány tavaly nem befagyasztotta az árakat hanem 20%-kal csökkentette őket. És ezt tetézte azzal, hogy ezt elvileg nektek patikusoknak kellett volna megkapnotok a nagykereskedőktől.

Nagyon rosszul emléxel.:-)

Tavaly a kormány júl 1-ével, (végülis szept 1 lett) befagyasztotta a TB gyógyszerártámogatását az első félévi szinten. Ezt úgy kívánta elérni, hogy a patikák csak 80%-ban kapták volna meg a TB számára saját pénzükből megelőlegezett gyógyszer ár támogatást, és a nagykereskedők is 80%-os nagyker áron kellett volna, hogy szállítsanak a patikáknak. Egy bonyolult elszámolás után, végül is a gyártóknak kellett volna visszafizetni az első félévhez képest többlet forgalmat. Végül is bevállalták ezt direktben, és 10milliárdon felüli összeget tettek vissza a gyógyszerkasszába négy hónap alatt.

Most úgy látszik, hogy az OEP úgy akarja "megfogni" a gyógyszerkasszát, hogy a várható 15%-os piac azaz forgalom bővüléssel megegyező mértékű, árcsökkentést terhel a gyártókra, a közvetlen hatósági ár, és a "visszaértékelés" eszközével.

krz.
Tévecc, nagyot fog durrani!

Előzmény: szkd (21)
Arnyeklovas Creative Commons License 2004.03.02 0 0 22
Persze, arra utaltam, hogy ez csak adminisztratív kérdés. Ha jó szándékúak vagyunk.
Iagz, jószándékot és szakmaiságot nem várhatunk a politikusainktól.
Előzmény: Törölt nick (19)
szkd Creative Commons License 2004.03.02 0 0 21

Én azért nem teljesen így emléxem.
2000 környékén volt az amikor a kormány nem akart árat emelni, úgy, hogy az árfolyam a csillagos egekbe szökött. Ekkor határozták el kartellszerűen a gyártók, hogy 8%-kal emelik az áraikat. Ezt megtámadta a versenyhivatal és majdnem nagy bukta lett belőle de az ügy szerintem politikai úton elsikkadt.

A mostani kormány tavaly nem befagyasztotta az árakat hanem 20%-kal csökkentette őket. És ezt tetézte azzal, hogy ezt elvileg nektek patikusoknak kellett volna megkapnotok a nagykereskedőktől.

Előzmény: Törölt nick (18)
krz Creative Commons License 2004.03.02 0 0 20
ez mondjuk sokkal durvabb lenne annal, amit az elozo kormany csinalt.
de a hiszti most sokkal kisebb lesz.
Előzmény: Törölt nick (12)
Törölt nick Creative Commons License 2004.03.02 0 0 19
A jelenlegi helyzet pont fordított.

A térítési díj ÁFA-ja központi költségvetésbe vándorol, és esze ágában sincs visszamenni az eü-be!

Sőt, a térítési díjnak, a támogatásra eső ÁFA-ja, amit az OEP fizet a beteg helyett, direkt forráskivonás az E-alapból, pontosabban a gyógyszerkasszából, a központi adóbevételekbe, ami mint írtam, nem megy vissza az eü-be, tehát forráskivonás az eü-ből.

Előzmény: Arnyeklovas (17)
Törölt nick Creative Commons License 2004.03.02 0 0 18
Ilyen alapon a megelőző Fidesz kormány is, sőt a Horn kormány is sáros. Mindkettő elkövette a befagyasztást, de most először lesz "visszaértékelés is". Ez mondjuk a mi készleteinket is érinti, ebből pedig egyenesen következik, hogy mától kiadtam magamnak, az erős készletcsökkentés parancsot, hogy minimalizáljam a veszteségeimet. A beteg meg jönni fog vissza kéccer-háromszor, minthogy "hülye azért nem vagyok".

Nagy büdös lóFaustus az AB seggébe, mely nem hajlandó ítéletet hozni ezekben az ügyekben, (nekem magamnak is van beadványom 2001-ből, és le se x@rták), ezáltal közvetve lehetővé teszi, hogy újra és újra "felelős" kormányok elkövethessék, ugyanazt azt a feltehető alkotmánysértést.

Magam halottam egy szaktárcát képviselő közszolgától, hogy egy jogszabály akkor lesz alkotmánysértő, ha az AB annak ítélte. Amíg nem, addig újra lehet próbálkozni, ugyanazzal trükkel.

Előzmény: szkd (16)
Arnyeklovas Creative Commons License 2004.03.02 0 0 17
Hogy lehet ekkora polémiát csapni ezen?!
Az ÁFA a költsévetés bevételét képezi, tehát nem elveszett pénz. :-))) Arról kell gondoskodni, hogy ez az összeg rászorultsági elven (mégha ez a mai hazúg Magyarországon nehéz is) visszakerüljön a betegekhez.
szkd Creative Commons License 2004.03.02 0 0 16

Igen, ez terjeng most a levegőben. Az egyetlen probléma most is az, hogy a hatósági ár bevezetését a törvény csak kivételes alkalmak esetén engedi meg. Ilyen kivételes alkalom most nincs (most sincs, tavaly sem volt, igaz mégis megtették)

Majd az Alkotmánybíróság egyszer, sok év után talán megállapítja, hogy a kormánynak erre nem volt joga és akkor majd a szocik utódja fizetheti vissza a gyártóknak azt a többmilliárd forintot amit most ők jogtalanul követeltek.

Előzmény: Törölt nick (12)
kruder Creative Commons License 2004.03.02 0 0 15
igaz!

és folytathatod:
... és kormányzásuk alatt nem tudták (vagy nem is akarták)elérni a gazdaság padlóra küldését.

+ van akiknek mindez sikerült :-)

Előzmény: perelek (13)
Törölt nick Creative Commons License 2004.03.02 0 0 14
Ugye tudod, hogy mit irtál? :) Szerintem az ellenkezőjét annak amit akartál. Hiába, a szocik nem beszélnek magyarul :)))
Előzmény: perelek (13)
perelek Creative Commons License 2004.03.02 0 0 13
Selmeczi szenátor asszony ma elismerte, hogy nem tudták, (vagy nem is akarták)elérni a csatlakozási tárgyalásokon a gyógyszerek áfájának bevezetését. Akkor nem volt annyira fontos a beteg, mint most manapság, ellenzékben.
Előzmény: szkd (11)
Törölt nick Creative Commons License 2004.03.02 0 0 12
Hatósági ár bevezetésére készülnek a gyógyszerpiacon?

Hatósági árképzés keretében 10-15 százalékkal csökkentené a támogatott gyógyszerkörbe tartozó 4600 készítmény termelői árát az egészségügyi szaktárca, ezáltal védve a járulékalap érintett kasszáját, értesültünk nem hivatalos kormányzati forrásból.

E hátterében az áll, hogy az első két hónap gyógyszerforgalmát alapul véve az év végén akár 40 milliárd forint is hiányozhat az Egészségbiztosítási Alap gyógyszerbüdzséjéből.

A tavaly nyárinál sokkal intenzívebb, az indulatokat még inkább felkorbácsoló "gyógyszerháborúra" van kilátás, amennyiben az egészségügyi szaktárca megálljt parancsol a gyógyszerköltségvetésben kimutatható "túlköltésnek". A kormány, a szakminisztérium és az egészségbiztosító egyértelműen hitet tett amellett, hogy a lakossági terhek nem növekedhetnek, tehát a 100 százalékos támogatottságú, vagyis ingyenes gyógyszerek nem szűnhetnek meg. Csakhogy a 4600 állami támogatást élvező készítmény központi forrását biztosító egészségbiztosítási kasszában már most hiány mutatkozik. Ha ez a folyamat nem szakad meg, akkor az év végén 40 milliárd forintos deficit jelentkezhet az összesen 239 milliárd forintot garantáló gyógyszerkasszában.
Értesülésünk szerint emiatt az egészségügyi és a pénzügyi szaktárca már dolgozik egy esetleges hatósági ár bevezetésének részletein. Ez azt jelenti, hogy a kormányzat befagyasztja a gyógyszerek termelői árát, ami - úgy tudjuk - 15 százalékos "visszaértékelés" mellett átlagosan akár 6-12 százalékos patikai térítési díj csökkenést jelenthet.
A gyógyszergyártók számára ez azért nem lenne elfogadható, mert az uniós csatlakozást követően külföldi piacaikon is eladási árcsökkentést követelnének tőlük, ráadásul sok forgalmazó és biztosító Magyarországon vásárolná fel az olcsóbb készítményeket. Magát megnevezni nem kívánó gyógyszergyártói források szerint a cégek ez esetben kilátásba helyezik azt, hogy kivonulnak a magyarországi gyógyszerpiacról. A hatósági árral kapcsolatos értesülésünket az egészségügyi szaktárca sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.

Nagy P. Zoltán

Forrás: Népszava

Előzmény: szkd (11)
szkd Creative Commons License 2004.03.02 0 0 11

A tegnapi Medgyessy-Orbán találkozón ismét szóba került a gyógyszerek áfája.
Megyó valószínűleg tájékozatlansága miatt tarhálta a felelősséget elődjére a 0% Áfa eltörlése miatt, hiszen az EU-hoz csak május 1-n csatlakozunk, így négy hónapot meg lehetett volna spóroltatni a betegekkel. Ez az egyik. A másik, hogy ahogy Orbán is mondta, az EU-ban sem egységes a gyógyszerek áfáztatása, de mit számít ez egy szegénységpártinak.
szkd Creative Commons License 2003.03.10 0 0 10
Bár mind Kovács László és Kuncze Gábor azzal érvelt egy 2002-es konferencián, hogy nem feltétlenül kell eltörölni a 0 százalékos ÁFÁ-t a gyógyszereken az EU-s csatlakozás után, Csaba László -valószínűleg azért mert ő nem vett részt ezen- azt nyilatkozta, hogy 2004 május előtt mégis ki lesz törölve.
Droopy Creative Commons License 2002.09.20 0 0 9
mindig sejtettem, hogy mi buta nemzet vagyunk, de hogy ennyire beszopjuk a demagogiat.
Aprilisig arccal az eu fele, most meg van balkan az eun kivul is...
Mi magyarok butak vagyunk, es meg is erdemeljuk hogy akar nyugati tokes, akar alcsuti focicsapat kezeben legyen a magyar mezogazdasag, tokmindegy, mi ugyis jobbagyok leszunk...

Droopy

Előzmény: MAGYAROK (8)
MAGYAROK Creative Commons License 2002.09.20 0 0 8
Mit jelent az, hogy a mezőgazdaságba idegen tőkét engedünk? Azt, hogy a magyar termőföldet - a jelenlegi nyomott árakon, az EU átlag töredékéért - eladjuk. Ha valóban ezt jelenti, akkor valóban ne engedjünk idegen tőkét a mezőgazdaságba.

Előbb alakuljanak ki a mezőgazdaságban a - döntően családi - belföldi gazdaságok, majd csak ezek megerősödése után, a termőföld valós piaci értékének kialakulása után jöhet az idegen tőke a mezőgazdaságba. Kb. erről szóltak a gazdahitelek intézménye, amelyet Medgyessy (D-209) Péter és bandája azonnal leállított.

Előzmény: KyshTurul (6)
KyshTurul Creative Commons License 2002.09.20 0 0 7
A Népszabadság 2002 szeptember 20. 5. oldal Csehák Judit egézségügyi miniszter csütörtökön az ATV reggeli hírműsorában elmondta: jövőre még nem, de az azt követő évbeb biztosan áfás lesz a gyógyszerek ára. Mint mondta az uniós csatlakozás küszöbén egyértelmű, hogy áfát kell beépiteni gyógyszerárakba. Hozzátette, hogy a társadalombiztosító által támogatott több mint négyezer medicina esetében a támogatási mértékek növelésével enyhitik a betegekre háruló terheket.

Előzmény: renegade (3)
KyshTurul Creative Commons License 2002.09.20 0 0 6
Aztán utasitsuk vissza a fejlesztési segélyeket. Mezőgazdaságba ne engedjünk tökét, szántsunk faekével..
Előzmény: MAGYAROK (4)
matchbox Creative Commons License 2002.09.20 0 0 5
Ugy látom kezdik kapisgálni az EU csatlakozás részleteit egyesek.-:))))
Előzmény: MAGYAROK (4)
MAGYAROK Creative Commons License 2002.09.20 0 0 4
Ezek szerint nekünk mindent be kell vezetnünk ami ott van, de ők semmit sem vezetnek be nálunk, ami ott van....

Hogy érthetőbbé tegyem a dolgot, mi:
- vezessük be a gyógyszer ÁFA-t
- töröljük el a vámokat
- szabadítsuk fel a piacunkat
- töredék áron adjuk el a termőföldet
- stb.

Cserébe ők:
- nem teszik lehetővé a magyar munkaerő szabad áramlását az EU-ban, vagy csak nagy türelmi idő után
- nem hajlandóak a magyar dolgozóknak EU szintű fizetéseket nyújtani
- nem hajlandóak a 100 %-os mezőgazdasági támogatások nyújtására

Egyszóval mi - az 50 évnyi szovjet rabszolgaság után, gazdaságilag lerohadva - fussunk versenyt az EU cégekkelk, amelyek az elmúlt 50 évet virágzó piaci körülmények között élték le!

Előzmény: A krónikás (2)
renegade Creative Commons License 2002.09.20 0 0 3
Tegnap meg a Balvany is hitet tett az EU mellett. Oda viszont nem lephetunk be 0 kulcsos afaval. Ennyi.
Előzmény: MAGYAROK (1)
A krónikás Creative Commons License 2002.09.20 0 0 2
Szóljál az Európai Unió tagállamainak is. Ott ugyanis van ÁFA a gyógyszeren, ezért kell bevezetni nálunk is.

Erre a válaszod biztos az, hogy "NEM KELL NEKÜNK AZ EU!"

Előzmény: MAGYAROK (1)
MAGYAROK Creative Commons License 2002.09.20 0 0 1
Miért, szerinted nem eléggé mocsok még a gondolat is, hogy még ÁFA-val is sújtsák a beteg embereket? Lehet erről eleget beszélni?
Előzmény: renegade (0)
renegade Creative Commons License 2002.09.20 0 0 0
Errol mar van topik. Olvasd el, okulj belole... Mert azok utan ez mar csak 0 ertelmu topik...
Előzmény: MAGYAROK (-)
MAGYAROK Creative Commons License 2002.09.20 0 0 topiknyitó
http://www.weborvos.hu/cikk.php?id=96&cid=23364

Ez a gyógyszer ÁFA is része a 100 napos programnak?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!