a negatív tömeg Eistein gumilepedőjét nem lefelé görbíti, hanem felfelé, gravitációs kút helyett csúcsot alkotva amiről a pozitív tömegűek elfelé gurulnak.
Első körben a gumilepedőn guruló próbatest tehetetlenségét gondoltam negatívnak. Felfelé gurul(na)?
Vizsgáljunk meg egy olyan esetet, ahol a tömegvonzás (vagy tömegtaszítás) elhanyagolható. Elektromosan töltött részecskék. Elektronok, pozitronok. A tehetetlenséget viszont nem hanyagoljuk el.
Egy antiszimmetria lehetőség, hogy az elektron és a pozitron töltése azonos, de a tehetetlenségük ellentétes előjelű.
Lehetséges ez?
- Két elektron taszítja egymást. Pozitív tehetetlenségük miatt az erő irányában gyorsulnak, tehát távolodnak.
- Egy elektron és egy pozitron szintén taszítja egymást. De az eltérő előjelű tehetetlenségük miatt az egyik távolodni akar, a másik pedig közeledni. (Galád gyereket konzervesdobozt kötnek a macska farkára.)
Ellentmondásra jutottunk, az elektron és a pozitron nem így viselkedik.
(Habár a macskás gondolatkísérletben "fiktív" erőkkel kivitelezhető.)
A tömeg egyébként három dolgot jelent: vonzó, vonzott, tehetetlen.
Most képzeld el, hogy a tehetetlen tömeg negatív. Kötélen vonszolni próbálsz egy testet, de az meg az ellenkező irányú gyorsulást mutat. Mi történik? Elkezd téged vonszolni. (Feltéve, hogy neked véges pozitív a tömeged.)
Belegondolni is szörnyű, hogy mi történne, ha két negatív tehetetlenségű testet kötnénk össze kötéllel. Ezt csak kísérletileg lehetne megtudni.
Natura non facit contradictiones.
Adjatok nekem egy szilárd pontot negatív tömeget, és a sarkaiból kimozdítom a világot. ;)
csak abból indultam ki, hogy a negatív tömeg Eistein gumilepedőjét nem lefelé görbíti, hanem felfelé, gravitációs kút helyett csúcsot alkotva amiről a pozitív tömegűek elfelé gurulnak.
mármost ha teljesen szimmetrikusnak képzelem, akkor az úgy van, hogy az azonos előjelű tömegek vonzák, az ellentétesek meg taszítják egymást. (szemlétetve pedig a negatív tömegű golyók a gumisík alján gurulnak.) ekként az ilyen képzeletbeli negatív tömegű anyag is összetudna tömörödni pl. csillagokká, bolygókká.
tehát a tér görbülete kétféle lehet és ez határozza meg, hogy a kétféle tömeg hogyan viselkedik ott.
pl. a sötét energiát felfoghatom úgy is mintha a gumisík nagy léptékben domborodna, így a galaxisok szétfelé csúsznak rajta, noha a lokális gödreikben vonzák egymást a komponeseik.
képleteket tőlem ne várj, mert ahhoz már hülye vagyok (és az idő megfordítást, fehérlyukakat, stb is kihagyom).
Mütyürke, Endi: szerintem először olvasni kéne, és csak aztán írni.
Egyébként ismételtem felhívom a moderátorok és ti kedves figyelmeteket a "Sci-fi", és a maga nemében nagyszerű és egyedülálló "Vallás, Filozófia" fórumokra. Oda is lehet ám új topicot csinálni, nem muszáj ide!
"Tehát mi végsősoron csak egy sokdimenziós valószínűségi eloszlás-függvény vagyunk?"
Nyitottam egy topicot annak kideritesere, hogy miert "CSAK"? Most lebuktal, mert te is lenezed ezt a ISZONYATOS informaciomennyiseget. Nem szamit, hogy az alapszabalyok egyszeruek, mert az informacio iszonyu nagy bennuk. Szoval abban a topicban meg kell magyaraznod, miert "CSAK"?!
:)
Tegyük fel, hogy a húrelméletnek sikerül teljesen megmagyarázni és összekapcsolni a négy alapvető kölcsönhatást a kvantummechanika alapjain. Pontosabban a négy alapvető kölcsönhatás bármelyikével a részecskék egymásrahatásának valószínűségi eloszlását meghatározni. Na ez most lehet, hogy hülyeség, ha igen, akkor holnap kimagyarázom :)
Innentől a világegyetem működését emulálni lehet majd egy nemdeterminisztikus (vagy inkább valószínűségi eloszlásokat számoló), végtelen méretű, elég sok (ha jól tudom, most 26-nál tartanak) dimenziós játékterű, azonban csak véges (várhatóan, bár nem szükségszerűen kevés és egyszerű) számú szabállyal rendelkező életjáték-automata segítségével.
Azaz felfedezik azt az életjáték-automatát, amely (legalább valószínűségi-eloszlás szinten) az egész világegyetem működését modellezni tudja.
No most ez azt fogja jelenteni, hogy az élet, a mi világegyetemünk ezzel a véges méretű, matematikailag talán igen, talán nem, azonban algoritmussal (legalább valószínűségi-eloszlás szinten) feltétlenül leírható, leírható egyik életautomata játékterén "időben" (azaz: az életjáték-automata lépéseinek számában)
Talán, ha mindez megvalósul, akkor az is ki fog derülni, hogy valójában csak a matematika szabályai "léteznek", és a mi egész világegyetemünk csak egyike az összes létező életjáték-automata egyik kimenetének, vagy lefolyásának? Tehát mi végsősoron csak egy sokdimenziós valószínűségi eloszlás-függvény vagyunk? Amúgy ha van is ilyen függvény, akkor az egész véletlenül nem fraktálszerű egy kicsit? Mintha egy kicsit nagyon fraktálszerűen nézne ki az univerzum. (Ha jól értem, kvantummechanikai szempontból is az van, hogy például a kisebb tömegű elektronok ugyanúgy nagyobb sebességgel, de kisebb tömeggel "ugrabugrálnak" a sokkal kevésbé "elkent" atommag körül, csak úgy, mint a Naprendszerben a bolygók és a Nap, vagy a galaxisok esetén a központi fekete lyuk és a karokban lévő csillagok).
Lehet, hogy ebben a fraktálban sokkal magasabb, és sokkal mélyebb "iterációk" is vannak, amiket vagy még nem ismerünk, vagy matematikailag igazolható módon nem lehetséges megismernünk: alul a determinisztikus kvantummechanika nemlétezése, felül a tizenvalahánymilliárd fényéves univerzum határain kívül lévő, nem bizonyítottan nem létező dolgok megismerése a korlát. Mi van például, ha a mi univerzumunk valójában csak egy 26-dimenziós fekete lyuk-szerű objektum felszínén "zajlik", és a behulló anyagokból lesz a kozmikus háttérsugárzás? De ezek csak egy példák lehet ennek a - talán létező - fraktálszerű függvénynek az eddig ismerteknél még egy szinttel magasabb, vagy még egy szinttel alacsonyabb, lehetséges iterációjára? Ahol is "anyag" van ott, ahol ebben az életjáték-kimenet tértulajdonság-függvényben a tér adott pontjára eső paraméterek (töltéssűrűségek, tömegsűrűség, és egyebek) magasabbak?
