Tudod mit ne probalkozz megegyszer. Semmi ertelme. Neked tenyleg professzionalis segitsegre van szukseged. Ha ugyanis nem erted, hogy a 44-esben en is azt irom csak mas szavakkal, hogy "Ugyanakkor a horogkeresztes zászló és a Fidesz között összefüggést még akkor is nehéz találni, ha szerinted egyes intézkedéseikkel a jogállamiság kereteit feszegették." akkor nincs mit tenni.
"Peldaul, mikozben a Fideszt egy antidemokratikus partnak tartom, amitol nem all tavol a populizmus es megitelesem szerint mar sokszor atleptek azt a hatart, ami a jogallamisag es demokracia kererteit kijeloli, megsem gondolnam, hogy az o szamlajukra irhato mondjuk az, hogy az MTK-Fradi meccsen valaki horogkeresztes zaszloval jelenik meg."
Ezután livefast a (45)-ben:
"...a ballib negatív kampányát visszhangzó Pondró ugyanazzal a lendülettel Medgyessyt viszont dicsérte.
Tehát ha a zászlólengető csőcselék közben Orbánt éltetné, nyilván más lenne a képlet. Erről azonban nincs szó. "
Illetve én a (46)-ban:
"...a TV-ben elhangzott megnyilvánulások egy az egyben azok voltak, amit a szadesz-maszop holdudvar (Kende, Szajházy, stb.) emlegetett a választási kampány során. Ugyanakkor a horogkeresztes zászló és a Fidesz között összefüggést még akkor is nehéz találni, ha szerinted egyes intézkedéseikkel a jogállamiság kereteit feszegették. "
Ezekre válaszoltál a (48)-ban:
"...az Orban holdudvarahoz tartozo Makovecz is csak veletlenul jart arra (Ezt uzenem Zmac sporttarsnak is). "
Tehát így alakult ki a horogkeresztes zászló -> Makovecz -> Orbán (holdudvar) asszociációsor. Ezt próbálod azóta elmaszatolni, illetve elterelni a figyelmet a maszop-szadesz mocsokkampánya, és a szimpatizánsaik mocskos megnyilvánulásai közötti összefüggésről.
"Peldaul, mikozben a Fideszt egy antidemokratikus partnak tartom, amitol nem all tavol a populizmus es megitelesem szerint mar sokszor atleptek azt a hatart, ami a jogallamisag es demokracia kererteit kijeloli, megsem gondolnam, hogy az o szamlajukra irhato mondjuk az, hogy az MTK-Fradi meccsen valaki horogkeresztes zaszloval jelenik meg."
Ezt irtam a 44-ben.
"Te próbálod Orbánt valahogyan Makoveczen keresztül összefüggésbe hozni a horogkeresztes zászlóval,"
Ezt irtad Te.
Javaslom kerj professzionalis segitseget, hatha ugy megerted a dolgokat.
2. Sajnalatra melto vagy. Ha nem tudnad az orszag esze es elso szamu jogasza, aki oszinte sajnalatomra az elmult 12 evben nem tudta szakmajat gyakorolni, egyertelmuen jogellenesnek tartotta. De mint tudjuk o kiesett a gyakorlatbol es talan tevedett. Szoval, talan ha elarulnad az edes titkot, hogy melyik jogasz velemenye szerint nem volt az ervenyes jogszabalyok ellen valo egy elore be nem jelentett, a koz serelmet eloidezo tuntetes?
1. A (44)-es beírásodra a (46)-ban válaszoltam. Te próbálod Orbánt valahogyan Makoveczen keresztül összefüggésbe hozni a horogkeresztes zászlóval, de ez nehezen fog menni, mert az utóbbi kettőnek sincs semmi köze egymáshoz.
2. Jogászok véleménye is megoszlik erről, nem vállalkozom a kérdés eldöntésére.
(Egyébként a kifejezés maga tetszett meg. Érdekes lesz, majd amikor Btk-ba foglalják majd a "jogellenes hőzöngés" tényálladékát. :) )
1. Olvasd el a 44-est, ertsd meg aztan majd beszelgethetunk a horogkeresztes zaszlorol.
2. Kerdesem hozzad. Szerinted torvenyes vagy torvenytelen volt az Erzsebet-hidi demonstracio? (Emlekeztetnelek, hogy ez egy eldontendo kerdes, egyertelmu igennel vagy nemmel illik ra valaszolni.)
Ugy van! Igy aztan azon sem kellene csodalkozni, ha valaszreakciokent nem valasztanak meg a szavazok.
Van egy ujsag, amit Orban reklamoz es biztat ra, hogy fizessenek elo ra a "polgarok. Az ujsagot Demokratanak hivajak. Ebben az ujsagban a foszerkeszto (Bencsik) "szellemi belfergeknek", "moralis ganajturoknak" nevezi a szerinte a politika masik oldalan allokat. Ez a stilus nem uj, hiszen mar a valasztasok elott hosszu honapokkal, meg az ominozus Kende-kony megjelenese elott lehetett hasonlokban "gyonyorkodni" az ATV Sajtoklubjaban. Ez a retorika valamivel gyengitettebben a VAU-ban is rendszeresen megjelent - ez a bukott miniszterelnok kedvenc radiomusora.
Kover tobb mint egy eve szellemi hontalannak nevezte azokat, akik nem vallaljak fel az altaluk "polgarinak" nevezett ertekrendet. Stb.
Ezek utan miert is meglepo, ha eldurvult a kozelet hangja? Ja, es vajon ki is kezdte?
Felreerted kedves minderbinder. Ecceruen arrol van szo, hogyha szivosan, kitartoan es permanensen kornyezetszenneyzest hajtasz vegre, akkor ne csoadlkozz amikor elobb vagy utobb elont a mocsok.
Egyébként szerinted mi történik akkor, ha - feltéve, de nem megengedve - igaz a történet, H. Kovács nem beszél róla, és ilyen jellegű röplapok utcára kerülnek?
kedves minderbinder, irod A "ballib negativ kampanyaban" tudtommal soha nem jott elo Orban szarmazasa ha ez igy lenne, akkor it nem ciganyoznanak a tarsadalmi "elite" tagjai. Egy politika szervezet kampanyahoz nemcsak az MTV-n meg a keresk TV-n tartozo fizetett hirdetesek tartoznak hozza, hanem a kampanyolok informalis velemenye, a "tudatformalo adottoldali ertelmiseg" velemyenye is. Nekem momentan megvan otthon AVI-ban az az adasba nem kerult politikai reklam a kisfiuval es az edesanyjaval meg az ujsagcikkel a genocidiumrol. Mivel a film elkeszult, a kezittetonek szandekaban alllt vetittetni. Aki ilyet keszit es bemutatasra szan, az az ember felelosebb a kialakult helyzetert min MR Pongo.
Kedves minderbinder a valsztopolgarokat "lecsocselekezni" nem szep dolog. Azert nem, mert pl nekik koszonheted a legitimaciotokat. Ha azt szeretned, hogy a common people ne ily modon alkosson politikai velemenyt, akkor PC koazbeszedet kell folytatni. Ilyen ecceru.
"Tehát ha a zászlólengető csőcselék közben Orbánt éltetné, nyilván más lenne a képlet."
Mit nem mondasz! Ezek szerint nem eltettek! Nyilvan az Orban holdudvarahoz tartozo Makovecz is csak veletlenul jart arra (Ezt uzenem Zmac sporttarsnak is).
A "ballib negativ kampanyaban" tudtommal soha nem jott elo Orban szarmazasa, sem a zsidokerdeshez valo esetleges viszonya. Szoval mirol beszelunk?
Talan nem vilagos, amit elobb irtam, de az, hogy valaki egy politikust fikaz egy masikat meg dicser semmit sem valtoztat a csapolasrol leirtakkal kapcsolatban. Attol, hogy teszem azt egy kurva Orban Viktort elteti meg Orban nem lesz strici. Attol, hogy egy magamutogato barom Orbant szidja es Medgyessyt elteti meg nem lesz az MSzP zaszlohordozoja stb.
Livefast már nagyjából leírta a lényeget, csak árnyalnám egy kicsit: a TV-ben elhangzott megnyilvánulások egy az egyben azok voltak, amit a szadesz-maszop holdudvar (Kende, Szajházy, stb.) emlegetett a választási kampány során. Ugyanakkor a horogkeresztes zászló és a Fidesz között összefüggést még akkor is nehéz találni, ha szerinted egyes intézkedéseikkel a jogállamiság kereteit feszegették. (Furcsa: az Alkotmánybíróság a Fidesz-kormány 4 éve során egyszer sem osztotta a te véleményedet. :-> )
Hát igen, van logika abban, amit mondasz, csakhogy a ballib negatív kampányát visszhangzó Pondró ugyanazzal a lendülettel Medgyessyt viszont dicsérte.
Tehát ha a zászlólengető csőcselék közben Orbánt éltetné, nyilván más lenne a képlet. Erről azonban nincs szó.
Nezd ezen el lehet meg molyolni meg egy kicsit (nem hiszem, hogy partner leszek hozza), de a helyzet az, hogy a csocselek bizonyos ertelemben politikasemleges. Nekik csak az kell, hogy valakinek jol beolvashassanak egyet. Ma itt csapolnak holnap ott. Nekik mindegy, hogy az Erzsebet hidat kell-e lezarni, vagy egy TV-showban kell egy politikust szidni.
Az meg, hogy mindez az MSzP-SzDSz szamlajara lenne irhato ugy baromsag, ahogy van. Ilyen alapon az osszes szelsoseges megnyilvanulast lehet valamelyik politikai parthoz kapcsolni. Peldaul, mikozben a Fideszt egy antidemokratikus partnak tartom, amitol nem all tavol a populizmus es megitelesem szerint mar sokszor atleptek azt a hatart, ami a jogallamisag es demokracia kererteit kijeloli, megsem gondolnam, hogy az o szamlajukra irhato mondjuk az, hogy az MTK-Fradi meccsen valaki horogkeresztes zaszloval jelenik meg.