ilyenkor kell a diktafon... utólag már nem lehet leírni. legalábbis sokszor volt már ugyanez a szitu... teljesen logikusan eljutottunk mondjuk a pontból a b-be és másnap, mikor megint meg akartuk beszélni, hogy is volt ez a nagyszerű gondolatsor persze sehogy sem állt össze a kép.
A Poppernek van erröl egy jo sztorija, azt hiszem a Hazugsag nelkül cimü könyveben. Valami hasonlorol szamol be, hogy amikor be volt tepve, iszonyu vilagmegvaltonak es zsenialisnak erzett godolatai voltak es mindig le akarta öket irni. De mire kijozanodott, eltünt minden vagy erdektelenne valt.
Szvsz nem rossz amit leirtal, de inkabb a jo poen kategoriaba tartozik.
Azon gondolkodtam tegnap este, hogy fel kellene írnom azokat a dolgokat, amik a fejemben forognak beszívott állapotban.
Tegnap is volt egy qrva jó, gondoltam is, hogy ma beírom ide, erre elfelejtettem... :-(
Tanulsag, akarmennyire szeretned, hogy energiaval elmozgasd a cigisdobozt, nem fog sikerulni.
Lehet hogy a cigisdoboznak is kellett volna adni egy kis kostolot, jobban beleelte volna magat... ;)
Szép nyugisan betekertem a cuccot este tízkor, és elszívtam. Persze tök egyedül voltam, szal lájtosat tekertem. Gondoltam én...
Na jó, elszívtam, és leültem tévézni. Éppen nem volt semmi extra, de egyszercsak azt vettem észre, hogy hátradőlve ülök a pamlagon, a kezeim magam mellett leejtve, és moccanni sem tudok. Oda voltam szögezve gyakorlatilag. Ültem a kanapén teljesen hátracsúszva, lábam a földön.
Már nem tudom, hogyan vettem észre, hogy nem tudom összezárni a lábaimat.
Mintha valami szétfelé taszítaná. Minél közelebb kerültek egymáshoz, annál nagyobb volt a taszító erő. Érted, mintha egy lufi vagy mittoménmi lenne ott, amiben úgy nő a feszültség, ahogy összenyomom.
Szal a lényeg, hogy qrvára leizzadtam, mire sikerült egymáshoz érintenem a térdeimet.
És akkor döbbentem rá.
Hogy a testemből három energiacsóván leresztül én magam táplálom ezt a rugalmas mezőt. A két szememből és a homlokom közepéből áradt az energia a mezőbe.
És folyamatosan erősödött a mező, mivel pár perccel később már újabb két irányból kapta az energiát, ugyanis a mindkét kezem (még mindig mozdulatlanul mellettem voltak) izomból lövi az energiát a térdeim közé.
Akkor megint megpróbáltam összezárni, de nagyon nem ment. Óráknak tűnően hosszú percekig küzdöttem, meg minden, frankón leizzadtam.
Aztán jött az ötlet. Arra gondoltam, tutira fel tudnám dönteni az asztalon (élén) álló cigisdobozt.
Koncentráltam, és egy energiadózist löktem rá. Persze semmi sem történt. Próbáltam egyre nagyobb csomagokat lökni, de a doboz meg se moccant.
Ekkor a testemet, mint egy antennát kezdtem használni. A fejem felett egy kavargó vörös-sárga energiagolyót formáltam, feltöltöttem minden energiámmal, ami csak volt, felülről is áramlott bele a delej. Annyira koncentráltam, hogy fennakadt a szemem, lehunytam a szemhéjamat, és úgy csináltam a szememmel, mintha r.e.m fázisban lennék. El tudod képzelni? Elég durva lehetett.
Na szóval amikor már úgy éreztem, hogy ennél fullosabb energiabombát nem lehetséges készíteni, a fejem fölülről végiggörgettem a kavargó golyót a testem lefelé, végig a hasamon, a lábamon, és végül a két térdem célzóként használva ráküldtem az egészet a cigisdobozra...
Semmi sem történt.
Én meg pár perc múlva visszatértem a módosult tudatállapotból.
Csak most azt nem tudom, hogy ez az egész csak képzelgés volt, csak egy elég jó betépés, vagy pedig most érzékeltem meg azt a magasabb energiát, amit olyan sokan keresnek, parafenomének, meg áltudósok, meg a Nasa, meg mindenki.
Lehet, hogy ez volt az igazság megtapasztalása?!
Keménység.
