Kíváncsi vagyok, milyen formában emlékeznek meg az újságok, illetve felelevenítik-e egyáltalán. Ha jól tévedek, a MR-ban elhangzott riport szerint a finn külügyminsztériumban 30 évre titkosították az aktákat, ez idén lejár.............
Mi történt huszonhét évvel ezelőtt a magyar utasszállító géppel Bejrútnál?
Dr. Németh László, az angol női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya. Mostanában éppen Európa-bajnokságra készül. Egy héttel ezelőtt is sportügyekben járt Magyarországon. Akkor találkoztunk. Hamarosan egy közel harminc évvel ezelőtti repülőgép-szerencsétlenségre terelődött a szó, az 51 éves férfi elmesélte, hogy a felesége junior stewardess volt azon a Bejrútba tartó utasszállító gépen, amely 1975-ben lezuhant. Németh László az elmúlt hét évben szabad idejének jelentős részét és sok pénzét arra fordította, hogy megpróbálja kideríteni, mi történt a Malév 240-es járatával. Több mint négyszáz oldalnyi dokumentációt gyűjtött össze, amelyet három hónappal ezelőtt letett a Baxter & Caulfield angol ügyvédi iroda jogászainak asztalára. Az ügyvédek nemrég elpostázták első levelüket a brit hadügyminisztériumnak, ahol Németh László sejtése szerint komoly bizonyítékok vannak arról, valójában mi történt 27 évvel ezelőtt a magyar utasszállító géppel.
Erős a gyanúm, hogy az egész felhajtás a Big Brother körül csak arra való, hogy eltereljék a figyelmet arról, ami egyre fájdalmasabban lesz nyilvánvaló: a tv2 nem került jó kezekbe. De amíg a derék emberek arról beszélgetnek, hogy jó-e a kukucskálás, erkölcsös-e vagy megalázó, és hogy vajon Iti lesz-e a nyerő vagy Popey, addig talán nem tűnik fel az a förtelem, amit Sváby András és tettestársai hoztak létre Az elveszett járat címmel.
Pedig figyelemreméltó az adás, mert több rétege és oldala van, de mindegyik egyformán fölháborító. Egyedül a szándék nem az: emléket állítani azoknak, akik (talán) ártatlan áldozatai valami különös politikai játszmának. Csakhogy innét már nincs továbblépés, mivel bizonyítékok sincsenek arra nézve, hogy valóban fegyvert szállított-e a lezuhant bejrúti gép, illetve hogy egyáltalán lelőtték-e a repülőt, vagy baleset történt. Márpedig ha nincs bebizonyítva semmi, akkor nem lehet megnevezni a felelősöket, ha nincs kit felelősségre vonni, akkor az egész műsor csak arra való, hogy fájdalmat okozzon a hozzátartozóknak, és hogy tovább erősítse a mind általánosabb és súlyosabb tévés félreértést, hogy a világon csakis azért történnek katasztrófák és balesetek, mert azokból egészen jó anyagokat lehet csinálni.
Persze ezen az alapon még lehet egészen hatásos adásokat összehozni, visszataszító, de izgalmas tudósításokat, gyomorforgató, de erőteljes riportokat, amikről aztán ki-ki lelkiismerete szerint számol el magával. Csakhogy most erről szó sincs, Az elveszett járat tehetségtelen anyag, amelyben minden ok nélkül fölhizlalták az oknyomozó riporter szerepét, Sváby nevetségesen fontoskodik, hogy néhány perc múlva megmutatom önöknek, hogy mit láttak azok, akik itt álltak, aztán egy romos szobán átcsörtet ki a balkonra, és rámutat az égre, hogy azt mondhassa: ott zuhant le a repülőgép. Szép hollywoodi hatásvadász zenéket raknak a repülőtéri képek alá, minden riportalanyt búskomorra világított lakásban faggatnak, a Fókuszhoz méltó tapintatlansággal időznek el a síró nők arcán, és közben a hangalámondást végző művésznő ügyetlenül rezegteti az orgánumát. Vannak különlegesen gyűlöletes pillanatok, mint a fölszállás a repülőre, ahol a finn diplomata felesége láthatóan meg van rendülve, bezzeg a riporter kedélyesen adomázik a személyzettel, vagy amikor a magyar utas felesége a halálhírről számol be, és illusztrációként megszólal a telefon. Szép jelenet, amikor megszólal a műsorban Kereszty András, aki ugyan semmi használhatót nem mond, viszont a barátom papája (mármint Sváby András barátjáé), tehát itt a helye. A legszebb mégis a nagyfenekű kémnő epizódja, akinek belső késztetése van, hogy elmondja az igazságot. Itt a tudósítás már Frei Tamás magaslatait célozza meg, a kémnő úgy fordul, hogy csak az ülepét lehessen látni, de egy jellegzetes műemlék előtt van a randevú, és előzőleg arra kéri Sváby Andrást, hogy ne csak kamera legyen a többieknél, de hogy össze ne tévessze valamelyik ellenséges tévéadó embereivel, a ballonkabátjához tegyen föl napszemüveget is, hiszen a kémfilmekben így szokás. Mégis olyan megbízhatónak ítélik az ő emlékeit, hogy ennek alapján rekonstruálják a repülőgép fölrobbanását számítógépen, ráadásul úgy, mintha mi, a nézők küldtük volna a rakétát az utasszállítóra, és együtt gyönyörködhetünk a robbanásban. Bocsánat, urak, biztos nem tűnt föl, de ez nem számítógépes játék, emberek ültek azon a repülőgépen.
Egyébként pedig kém ide vagy oda, azt ő sem mondta meg, hogy ha lelőtték a gépet, ki tette és miért, tehát a film végén ugyanott tartunk ahonnét elindultunk. Sok értelme nem volt az egésznek, de ha Sváby Andrásra néz az ember, legalább tudja, hogy kivel áll szemben.
[Fay Miklós]
Hölgyeim és uraim csatolják be biztonsági öveiket, üléstámláikat helyezzék egyenes állásba. Jó lenne ezt tenni ezzel a beiruti járattal is.
A fegyvercsempész brigád fönöke a MALÉV-nál Zamek Vlagymir mindenható KGB rezidens akinek hatalma és szava nagyobb volt minden magyar vazullusnál 1975-ben. A reptéren csak Volgyaként emlegették a szivarozó nagyevő nagyhangu igen cinikus elvtársat. Az emlitett gép indulásakor minő véletlen kinnt volt a reptéren. Ũgyleteit a moszkvai Avian-Zagran cég intézte. Ma kis hazánkban magas állami nyugdijjal boldogan él és virul. Bũntetés és felelőségre vonás? Ugyan!
A MALÉV vezetők csak pénzt akartak kollégáik halálából csinálni. Fulöp ezt keményen kimondta a filmben. Az ügylet bonyolitoja Uzonyi elvtárs az ÁB vezérigazgatoja aki minő csoda hirtelen Beirutban is megjelent az esetet követően. Szoros szövetségben persze Vilmos Endre MALÉV gazdasági vezetővel.
Néhány név akiknek legalább a morális biroság padján kellene ülni fővádlottként:
Lenárt, Fazekas, Jávor, Gerőffyné, Csallóközi. A titkos kódolt táviratok Marjai elvtársnak lettek cimezve Beirutbol. Ő ma egy bank tanácsadoja. Oh micsoda csoda!!!
Kár Svábbogarat macerálni. Őneki egyszerüen tele lett a gatyája amikor meglátta mibe kezdett, és ezért nem merte kimondani megnevezni a dolgokat, középröl pedig nehéz visszafordulni amikor már egy valag pénz elment a produkciora, tehát le kellett tompitani. Aki viszont okos összerakhat mindent.
Az Olympus radar Cipruson van. Ma is. Az angolok onnan hallgatoztak, teszik ma is.
No 280 signal unit-nak nevezik az egységet. A csajnak tutti van vagy volt oda vonala ez nem lehetett sajtó trükk. Az angolok mentek oda elsőnek Bejrutba.
Az akkori ellenfeleink ma velünk vannak, de akkori disznóságaikat nem ismerik el.
Nos a gépet az izraeli légierő lötte le. Akkor miniszterelnök Begin, nemzetbiztonsági főtanácsadó a Yom Kippur háború zseniális tábornoka, nemzeti hős, aki majdnem elfoglalta Kairot. Neve: ARIEL SHARON
"Valakiknek nem hiányzott,hogy a csendes helyi lövöldözés,ami kalasnyikov kontra M16-sal eltartott elég sokáig,tönkretéve a közel-kelet pénzügyi,gazdasági központját egy életre.Ha nehézfegyverzettel vívták volna,lehet gyorsabban vége van,s lehet nem pusztul el minden.:)"
Pont azért volt nagy pusztítás, mert nehézfegyverzetet is használtak a felek (aknavető, sorozatvető, tüzérség stb.), jelentős fegyverutánpótlás nem lehetett a gépen. Esetleg nagy értékű, akkor ritkának számító fegyver, mint a Sztrela... Bár úgy tudom azt már 73-ban bevették az arabok Izrael ellen, tehát volt már belőle a térségben.
Egesz pontosan arra gondolok, hogy amikor arrol beszelt, hogy egy repulo kovethette a Malev jaratot, nem a 'follow' szot hasznalta, hanem azt, hogy 'shadowing', ami szerintem polgari szohasznalatban nem tul altalnos
izraeli no volt?
ha igen, akkor a katonai zsargont is ismerheti.
Hogy őszinte legyek, nem nagyon figyeltem a szóhasználatot - bár jól bírom a nyelvet - mert amikor azzal kezdte, hogy sidewinderrel csobbantották, a dolog érdektelenné vált. Hatásvadász baromság volt az egész. Ami azon a szomorú tényen nem változtat, hogy majd hatvan ártatlan ember lett a nagypolitika és a hidegháború ártatlan áldozata. Ettől a műsortól pedig az áldozatok hozzátartozóinak fájdalma nem enyhült.
ui: a shadowing kifejezést mint repülős szakkifejezést még nem hallottam, de talán átnéz valaki a pilóta fórumból. (A pilóták nyelve a katonain belül is egy külön zsargon, és már túl régen leszereltem, az én időmben még csodabogár voltam az angol nyelvtudásommal, zömében csak a fegyver(rendszer)ek és haditechnikai eszközök megnevezéseit ismerem.)
Szerintem ez a 'sirbavitel' duma Svaby privat f*szsaga volt, mint pl. az ujra megrendezett repulo ut es a tobbi.
Viszont probaltam figyelni a csaj mondandojat es stilusat es szerintem lehet vmi koze az adott temakorhoz, vagy igen jol felkeszitettek es ez is olyan, mint a Frei-fele bergyilkos. (Egesz pontosan arra gondolok, hogy amikor arrol beszelt, hogy egy repulo kovethette a Malev jaratot, nem a 'follow' szot hasznalta, hanem azt, hogy 'shadowing', ami szerintem polgari szohasznalatban nem tul altalnos. De lehet, hogy tevedek es az.)
Az egesz egyebkent pelda arra, hogy egy remek temat hogyan lehet siman tonkretenni. B-(
A hidegháborúban többször is előfordult, hogy lelőttek egy polgári repülőgépet (az izraeliek egy líbiait, bolgárok izraelit, az oroszok egy dél-koreait, ezek jutnak most eszembe), de ezek mind az érintett ország légterének sérelmével jártak (kivéve a líbiai gépet, amit a Sínai-félsziget fölött lőttek le). Ha a MALÉV-gépet a partoktól 20 km-re lőtték le, az nemzetközi területen történt. Nagyon alapos ok kellett ahhoz, hogy valaki ilyet kövessen el. A véletlent az is csökkenti, hogy eleve ki kellett szúrni azt a gépet, nem csak akkor "elfogni", amikor a légtérbe ér.
Date: 09/30/1975
Location: Beirut, Lebanon
Airline: Malev Hungarian Airlines
Aircraft: Tupolev TU-154B
Registration: HA-LCI
Fatalities/No. Aboard: 60:60
Details: The aircraft crashed into the Mediterranean Sea while on approach. The ILS localizer was down at the time but a visible approach was possible. Cause unknown.
koszi, a tegnapit nem lattam. a no akirol beszelek, a Nap-Kelteben egy nagyon megtort asszony benyomasat keltette: ugy 60 korul lehet, szemuveges, rovid barnas haju, oldalt fesulve, nagyon sovany, az arca rancos es teljesen beesedt, vt. feltunoen idegesek a mozdulatai.
- valaki lebecsülte a csöves légvédelmet, pedig elvileg azzal is leszedhették volna
- a sidewinder bizony sima hőkövető (http://www.chinfo.navy.mil/navpalib/factfile/missiles/wep-side.html), és egy ciprusi légtérellenőrző lokátorról nem láthatták a rakétát (ezeknek a kis hatótávolságú lágiharcrakétáknak gyakorlatilag nincs értékelhető radarképe)
- ha volt másik gép (és nem partról/hajóról indították a fegyvert), akkor az elméletileg használhatott gépágyút is, a hatás ugyanolyan biztos
- nem kell egetverő fegyvermennyiséget pakolni egy gépre ahhoz, hogy célponttá váljon, elég két sztrela és máris ígéretes célpont (a légvédelmi rakéta nagyon kurrens fegyver volt akkor és az ma is)
- "sztálin-orgona rakéták", bocs, de ez :-))))))))))))))))))))) amiről itt a topiktárs beszélt, azt rakéta-sorozatvetőnek hívják, a hozzá való rakéták egyáltalán nem bonyolult szerkezetek, kis túlzással a palesztinok házilag is előállíthatták őket, nem beszélve arról, hogy abból százszámra tudott szállítani mondjuk a szíriai hadsereg.
Az ominózus fotón ábrázolt ládák nagyon nagy valószínűséggel kézi légvédelmi rakétára utalnak (a ládák méretéből, formájából általában kövekeztetni lehet a tartalomra). Az angol titkosszolga csaj meg nevetséges volt. Aki kicsit is ért hozzá, tudja miért. (Gyengébbek kedvéért: "nem akarja a titkot magával vinni a sírba" - ezen baromi jót röhögtem.)
saafi,
annak az üzletkötőnek az özvegye Sváby András filmjében is megszólalt, teljes névvel. Azt mondta, hogy a férje nagyon ideges volt az indulás előtt és idézett egy megjegyzést, ami balsejtelmekre utal. A cég, amelynek ügyeiben a férj rendszeresen utazott a Finommechanikai Vállalat. A filmben szintén nem hangzott el, hogy ez a cég is termelt hadi célokra alkalmatos eszközöket.
r_b.
par honapja egy anya volt a fiaval a Nap-Kelteben. a kulkereskedelemben dolgozo apa is ezen a gepen ult. pontosan mar nem emlekszem a reszletekre, de nehany dolog megmaradt bennem:
1, a beszallas es a gep felszallasa a feleseg (aki kikiserte a ferjet a repterre) elmondasa szerint egyaltalan nem volt szokvanyosnak nevezheto (s itt elmondott par dolgot, de pontosan nem emlekszem azokra, hazudni meg nem akarok).
2, a tragedia utan kezdemenyezeseket tettek a holttest felkutatasara. a titkosszolgalat ezutan bejelentkezett a nonel, es figyelmeztettek, hogy ne ugraljon, mert az akkor 3-4 eves fiaval egyutt meguti a bokajat.
3, a Malev vegig kocsog volt veluk: karteritest nem fizettek, es csak szettartak a karjukat a terroristakra hivatkozva. a rendszervaltas utan ismet probaltak valmennyi karteritest kerni a Malevtol, de az megint elhajtotta oket.
Röviden:
amint mondott az többnyire hülyeség (reklámszöveg) volt
amit viszont NEM mondott, no ARRÓL kellett volna beszélnie.
Olyanokat mondott, hogy rejtély, meg pokoli járat, meg ma is titok: Mindenféle titokzatoskodásokkal vezetett elő alapvető dolgokat. Ugyanakkor nem kérdezett rá a kulcs dolgokra, de egészen apró konkrétumokra sem.
Az egyik legvalószínűbb verzióra még csak gondolni sem mert, nem hogy kimondani.
Szóval, mondanám, hogy nevetséges, ha nem szart volna el egy valag pénzt egy dokumentumfilnek álcázott vacakra. (Pedig még a 80-as években csináltak olyan dokumentumfilmet, mint mondjuk, A határozat...) Eleve, hogyan lehetséges, mikor egy interjúalany beszél, akkor a svábbogár bámul rám a képernyőről, üres tekintettel? Ne ő szerepeljen, vazza, majd megjelenik a neve stáblistán. Ha jó volt a film, megjegyzem.
Szvsz tul.képpen semmit se csinált, ami önmagában véve még nem lenne nagy baj, csakhogy Ő ezt a műsort úgy aposztrofálta, hogy ez minden idők legrészletesebb megoknyomozott magyar dokumentumfilmje, melyből bizonyítékhegyekkel alátámasztva ki fog derülni mi okozta 1975-ben a MALÉV240-es járatának hirtelen eltűnését és pusztulását Bejrút légterében.
Ez tök jó, izgatottan leültem megnézni, de a tegnap esti foilm minden volt csak dokumentumfil nem.
Hisz csak az alábbiak nem derültek ki.
- Mi okozta a szerencsétlenséget?
- Miért következett be?
- Ha van felelős az ügyben, ki az?
Egyébként sok érdekes, de sajnos csak spekulációnak minősíthető dolog előkerült, melyeket itt a fórumon többen- köztük én is - megfejeltünk saját spekulációinkkal.
Viszont amíg mi - és így én is - lehetek szubjektív és tájékozatlan egy netes fórumon, addig egy TV-riporter már ezt a luxust nem engedheti meg magának.
Azt hiszem többen ezt kérik most számon Sváby Úron, no meg azt, hogy miért bolondította őket a (2)-es csatornára, ilyen kidolgozatlan dokumentumok, tények nélküli dokumentumfilmre mikor az RTLKlub-on akár a "Rendőrakadémiát" is nézhették volna ezenközben.
quszi,
ez a cikk a HVG. 2000. szeptember 30-ai számában jelent meg. Három lehetőséget említ. A film ezek közül egyet kíván alatámasztani: vadászgép lőtte le a Malév járatát, Sidewinder rakétával. Az általuk valószínűsített, bár nem bizonyított ok nem a fegyverszállítás, hanem hogy valaki olyan (vélhetően palesztin) személyt vélelmeztek meg nem nevezett titkosszolgálatok utasként a gépen, aki végül mégsem szállt fel rá.
r_b.
"Malév-katasztrófa anno 1975 •
Leszállás közben
Negyedszázada találgatások tárgya egy magyar utasszállító repülőgép 1975. szeptemberi, bejrúti katasztrófája. A máig kiderítetlen körülmények között, egy kivételével megnevezetlen utasokkal és ismeretlen szállítmánnyal megsemmisült, azóta is a hullámsírban hagyott TU-154-es útjával kapcsolatban, bár a történelmi változások sok összefüggést láthatóvá és több mindent kimondhatóvá tettek, biztosat még ma sem tudni.
1975. szeptember 29-én, az indulási időpont többszöri - egyes feltételezések szerint konspirációs okokból történt - módosítását követően éjjel 11 óra után tíz perccel szállt fel a budapesti Ferihegyi repülőtérről a Malév Bejrút felé induló 240-es járata. Bő két és fél órával később a már leszálláshoz készülő repülőgép a libanoni főváros légikikötőjétől nagyjából tíz kilométerre északnyugatra eltűnt a repülésirányítók képernyőjéről, nem sokkal azután pedig már teljes volt a bizonyosság: a gép a tengerbe zuhant.
A baleset puszta tényét az akkor követett béketáborbeli tájékoztatási gyakorlathoz képest viszonylag hamar megismerhette az ország: a történtekről már a délelőtt tíz órai híradásban beszámolt a Kossuth rádió. A Szabad Európa Rádió persze - a kor tájékoztatási táncrendje szerint - már négy órával korábban ismertette a hírt. Így történhetett például, hogy amikor az odaveszett Kvasz Károly másodpilóta felesége gyanútlanul megjelent fodrászánál, ott - rajta kívül - már mindenki tudott a tragédiáról.
Részletekbe menő tájékoztatás azonban sem akkor, sem azóta nem történt, a körülmények kivizsgálását ígérő másnapi sajtóközlemények - mint utóbb kiderült - legfeljebb protokollcélokat szolgáltak. Erre utalt a csak október 23-án, a napilapok hátsó fertályán megjelentetett egyenközlemény is. Az MTI által ekkor közreadott néhány sor ugyanis azt hozta a nyilvánosság tudomására, hogy „a katasztrófa okának meghatározását elősegítő, a repülőgép fedélzetén lévő baleseti adatrögzítő berendezések felkutatásának, felszínre hozásának és kiértékelésének nincs valószínűsége”. Mindezen az sem változtatott, hogy az ügyben ilyenkor automatikusan életre hívott kormánybizottságén túl - már csak a biztosítási ügyek intézése okán - nemzetközi vizsgálat is folyt. Csakhogy ennek jegyzőkönyvéhez még ma sem lehet - teljes terjedelmében - hozzájutni. Az viszont bizonyos, hogy ez a nemzetközi vizsgálóbizottság végül szintén az „ismeretlen okból bekövetkezett robbanás” verzióját tette magáévá. Ez egyébként a magyar légitársaságnak is érdeke volt, hiszen ily módon nem volt akadálya az (akkori) 220 millió forintnak megfelelő biztosítási összeg felvételének. A Malév ugyanis nem tarthatott volna igényt kártérítésre, ha bebizonyosodik, hogy gépe a térségben zajló „háborús cselekményeknek” esett áldozatul.
Márpedig ennek lehetősége egyre kevésbé zárható ki. Az ezt gyanítók azóta is azt kérdik, mit keresett egy menetrendszerű polgári utasszállító repülőgép egy olyan térségben, ahová a légitársaságok többsége - az akkor már hónapok óta kiteljesedő, egyre kevésbé átlátható frontokon zajló polgárháború okán - nemigen indított gépeket. A „féktelen profitéhség” - egy olyan, klasszikus szocialista állami vállalat, mint a Malév esetében - aligha lehet kielégítő magyarázat. Ennél sokkal fontosabbnak tűnik a közel-keleti térségben folyó világpolitikai játszmában való, az úgynevezett béketáborba való kötelező betagozódásból következő részvétel. Ezt szolgálta az éppen az idő tájt Bejrútba települő Palesztinai Felszabadítási Szervezettel (PFSZ) való intenzív kapcsolattartás is. Ennek élénkségét bizonyította, hogy éppen a szerencsétlenül járt magyar repülőgép indulása előtt egy nappal nyitották meg a PFSZ budapesti irodáját. Egy inkább demonstrációs célokat szolgáló iroda puszta létezése persze aligha indokolta volna az állandó, hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön indított légi járat fenntartását. A forgalomból kiszállt légitársaságok utasainak átvétele sem túlságosan erős érv, mert ha az ekkoriban már kétségtelenül favorizált devizabevétel-szerzés szempont is lehetett, a forgalom nem volt túlságosan nagy: a Bejrútban odaveszett, 160 utas befogadására alkalmas repülőn mindössze harmincheten utaztak.
De ha kevés volt az utas, vajon miért repültek, mit vittek a gépek? E tekintetben perdöntő dokumentumok még ma sem állnak rendelkezésre, és a korabeli titkokat ismerők sem szívesen adják nevüket az ilyesfajta kérdésekre adható válaszokhoz. Az igazságot egyébként is csak kevesen tudhatták. Ilyen volt Harmati Sándor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke, esetleg Varga István, az MSZMP kb külügyi osztályának helyettes vezetője, netán Garai Róbert akkori külügyminiszter-helyettes. Legalábbis ők voltak azok a nyilvánosság számára is megnevezett „polgári” személyek, akik például az említett budapesti PFSZ-iroda megnyitása kapcsán Magyarországra látogató Khaled Fahoummal, a Palesztinai Nemzeti Tanács elnökével tárgyaltak.
Az mindenesetre ma már a korábbinál nagyobb valószínűséggel állítható, hogy az akkoriban Bejrútba induló Malév-gépek akár hadianyagnak minősíthető küldeményeket is szállíthattak. Az ilyesfajta „poggyászok” ismerőjének több mai visszaemlékező a Lénárt György akkori Malév-vezérigazgató mellett tevékenykedő Zamek Vladimírt tartja. Legalábbis neki tulajdonítják az olyan, akkoriban használatos légi szállítmányozási „szakkifejezéseket”, mint a „meggymagos láda” avagy a „kockacukor”, amelyek egyes Malév-legendák szerint lőszert jelentettek, és amelyeket éppen a bejrúti járattal kapcsolatban is használtak.
Kérdés persze, mit rejtettek valójában az akkor ott dolgozók emlékezete szerint disztingvált zöldre festett ládák. Ezek, többek emlékezete szerint, többnyire a Videoton híradástechnikai vállalattól, nemegyszer pedig a korántsem kizárólag konyhai tűzhelyeket és melegvíz-bojlereket gyártó Fegyver- és Gázkészülékgyárból (FÉG) érkeztek. A ládák utaztatásával kapcsolatos ügyes-bajos dolgokat pedig rendszerint a jobbára haditechnikai eszközök kereskedelmével foglalkozó Technika Külkereskedelmi Vállalat szakemberei intézték. Eszerint a Bejrútba küldött, állítólag sokszor az utastér egy részét is elfoglaló rakomány akár kézi lőfegyverekből, lőszerekből és hadászati célokra is használható híradástechnikai eszközökből, valamint - a Videoton ekkor már létező profiljának megfelelően - például tüzérségi és rakétairányzékokban is használható számítástechnikai berendezésekből, illetve alkatrészekből is állhatott.
A legfontosabb kérdés persze az, hogy vajon a Malév menetrendszerű járatának esetleg hadieszközöket is szállító gépe valóban véletlen baleset áldozata lett-e. És ha nem, akkor miért pont ez a gép és miért éppen ekkor kerülhetett célkeresztbe? E kérdés megválaszolásához ismét utalni kell a PFSZ képviseleti irodájának már említett budapesti megnyitására, de arra a máig meg nem cáfolt feltételezésre is, miszerint egyes magyarországi munkásőrbázisok időről időre palesztin gerillák kiképzőhelyeként szolgáltak. Erre ugyan nincs közvetlen bizonyíték, ám a bejrúti járat sűrűsége és az a tény, hogy e gép utaslistáját soha nem tették közzé, akár a valamilyen célból fedett rendszeres utasforgalomra is utalhat. Tegyük hozzá, a nemzetközi terrorista Carlos időnkénti magyarországi vendéglátása, illetve annak körülményei erősíthetik az imént említett feltételezéseket.
A Bejrútban lezajlott vizsgálat során készült - a HVG számára egyszeri betekintésre megmutatott - jegyzőkönyv tanúsága szerint a szerencsétlenség hat, a „víz felszínén fellelt” és boncolással megvizsgált áldozatát mindenesetre arab néven, libanoni állampolgárként említi a nemzetközi vizsgálóbizottság által készített dokumentum. A már említett budapesti PFSZ-iroda megnyitása okán pedig arra is gondolhatott, akinek ez volt a dolga, hogy ezúttal „nem akárkik” utaznak a Malév-gépen. A kérdés már „csupán” az, hogy volt-e bárki is, akinek ilyesmin kellett gondolkodnia, és igazolható-e bármivel is egy esetleges merénylet.
A „kinek állhatott érdekében?” kérdésre az üggyel azóta is foglalkozó egykori malévesek, illetve a - hatóságok látszólagos vagy valóságos tehetetlensége miatti „szűkszavúságba” belenyugodni nem tudó és magánnyomozgatásba is fogó - hozzátartozók legalább háromféle választ adnak. Sokáig tartották magukat azok a hírek, miszerint Izraelből - közvetlen diplomáciai kapcsolatok nem lévén - különféle indirekt csatornákon figyelmeztették volna a magyarokat, hogy tudomással bírnak a Bejrútba járó gépek rakományáról, és neheztelnek miatta. Egyesek úgy tudják, hasonló tartalmú jelzés előzte meg a budapesti PFSZ-iroda megnyitását is. Negyven nappal a magyar gép katasztrófája előtt mindenesetre kísértetiesen hasonló körülmények között „veszett el” (damaszkuszi leszállás közben) a csehszlovák légitársaság egy utasszállítója. Mivel azt a katasztrófát is éppen megelőzte a PFSZ prágai irodájának megnyitása, sokan arra tippeltek: izraeli büntetőakciókról van szó.
E feltételezéssel azonban más, legalább ennyire ésszerű elképzelések versenyeznek. A szóban forgó korszak ugyanis a számos, magát felszabadításinak mondó szervezetből összeálló PFSZ történetének egyik legzaklatottabb időszaka. Ekkoriban már megtörtént a diplomáciai megoldásokkal is kacérkodó Arafat vezette El Fatah és a hírhedt Abu Nidal-csoport szakítása, ami nyomán mindkét oldalon több palesztin vezető esett az egymás ellen elkövetett merényletek áldozatául. A Malév-gép lelövésének idején ez a belháború igencsak intenzíven zajlott Arafat hívei és az általa (távollétében) még halálra is ítéltetett Abu Nidal között, s a ma már nem tudni, melyik csoport útjában álló Malév-utasok akár e testvérharc áldozatai is lehettek. A megvalósítás a bármely szárnyat erősítő palesztin harcosok számára sem lehetett kivihetetlen: ekkor már birtokában voltak azoknak a könnyű, a part mentén cirkáló halászhajókról vagy akár egy kisteherautóról indítható rakétáknak, amelyek „leszedhették” a katasztrófa pillanatában alig 500 méter magasban, viszonylag lassan ereszkedő, az éjszakai leszálláshoz kivilágított repülőgépet.
De lehettek mások is, akiknek érdeke fűződhetett a magukat Husszein jordániai király „kiutasítását” követően Libanonba bevett palesztinok gyengítéséhez. Libanon Pierre Dzsemajel mozgatta maronita keresztény vezetése nem kis riadalommal tekintett az országot szerinte az Izrael ellen indítandó háború felvonulási területévé változtatni kívánó palesztinokra. Dzsemajelék számára így a palesztin vezetés gyengítése, fegyverutánpótlásának nehezítése ugyancsak fontos stratégiai cél lehetett. Tegyük hozzá: a bejrúti légiirányítás minden, a Malév-gépek fel- és leszállásával, útvonalával, rakományával és utasaival kapcsolatos információnak a birtokában volt. Éppen a bejrúti repülőtér irányítótornya volt az, ahonnan a nemzetközi vizsgálóbizottság soha nem kapta meg a Pintér János 42 éves repülőgép-parancsnok és az irányítótorony utolsó beszélgetését tartalmazó - már akkor is kötelezően megőrzendő - magnófelvételt. A beszélgetést ugyanis - a hivatalos tájékoztatás szerint - a magnetofon hibája miatt nem sikerült rögzíteni. Így a bizottság, a gép „fekete dobozának” a harci események miatt „zavaros” tengervízből való kiemelhetetlensége miatt, csak az ügyeletes memóriájára hagyatkozhatott. Ő viszont azt állította, semmi olyan nem hangzott el, ami eltért a normálistól, s a kapcsolat egyik pillanatról a másikra szakadt meg.
Ennyi lehetséges variáció felsorolása után megkerülhetetlen a kérdés: valóban merénylet, esetleg mégis műszaki hiba, netán egy, a repülőgép szállítmányában bekövetkezett robbanás okozta-e a katasztrófát? A Malév akkori belső információihoz valamennyire közel állók a HVG e kérdésére a merénylet lehetőségét ma már igen valószínűnek mondják. Szerintük ezt a feltételezést erősíti, hogy a géppel való kapcsolattartás oly hirtelen szakadt meg. Bármilyen más esetben - érvelnek - lett volna annyi idejük a pilótáknak, hogy utaljanak a problémára. Hogy esetleg mégis történt-e ilyen, illetve hogy a gép valóban szállított-e fegyvert, arról biztosat csak akkor lehetne megtudni, ha valaki mégiscsak kiemelné az azóta is hullámsírban fekvő repülőt. A fegyverszállításokról egyébként - válaszolják egy kínosan nehéz kérdésre - ha teljes pontossággal nem is tudhatott, de sejtése bizonyosan volt az ebben a „viszonylatban” repülő gépek személyzetének. Csakhogy a polgári repülésben szolgálni akkoriban kivételezett státust jelentett: a viszonylag magas fizetések, a vámmentes vásárlások és egyéb „importlehetőségek” - no meg a szigorú válogatási elvek - miatt a személyzet úgy érezhette, „nincs abban a helyzetben, hogy visszautasítsa a szolgálatot”. Ez egyes visszaemlékezések szerint csak egyetlen alkalommal történhetett meg: a soron következő bejrúti gépinduláskor.
Szerintem egy háborús övezetben közlekedő repülő esetén,
amikor nyílt titok, hogy a gép fegyvert szokott szállítani,
nem titok, hogy a magyarok a palesztin-iszlám hivatalos támogatói,
és majdnem biztos, hogy palesztinok is utaznak a gépen,
occam borotvája inkább azt mondja - szerintem - hogy kisebb az esély a nemlelövésre, mint a lelövésre.
