Ez a cikk azért kerül ide, mert engem is közvetlenül érint 2 odajáró gyermekem miatt.
Elszegényedett, vagy elszegényítették?
(forrás: DNP, Vasárnapi újság melléklet)
A Fóti Ökumenikus Közművelődési Egyesületet négy egyházközösség - a katolikus, a református, az evangélikus és a baptista - alapította 1989-ben. A szervezet tagsága hozta létre a Fóti Ökumenikus Általános Iskolát és Gimnáziumot, amelyet a helyiek FÖKE-iskolának becéznek, s amely most igen nehéz helyzetbe került az 50 százalékos pedagógus-béremelés miatt. A keresetjavítás fedezetét január 1-je óta már ők sem kapják meg az Oktatási Minisztériumtól. Ezért az önkormányzathoz kell fordulniuk, pedig az is pénzügyi nehézségekkel küszködik. Vennes Aranka riportja.
Elszegényedett vagy elszegényítették?
Vennes Aranka: Ezt az iskolát tizenkét esztendővel ezelőtt alapították, és a diákoknak a száma közel kétszeresére növekedett. Mi történt, hogy egyik pillanatról a másikra zárolták az önök számláját, és nem tudnak fizetni? Tyukász Tamás igazgató:
Tyukász Tamás: Amikor a negyedéves beszámolónkat beadtuk az APEH-hoz február hónap elején, akkor abból egyértelműen kiderült, hogy a járulékokat nem tudtuk befizetni, és az APEH ezek után zárolta a számlánkat. Ebből következően semmilyen fizetési kötelezettségünknek nem tudtunk eleget tenni sem a közüzemi díjak vonatkozásában, sem a gyerekek étkeztetése ügyében. A fenntartónk számláján 34 ezer forint van, és az elkövetkezendő napokban esedékes a bérek kifizetése, ami 6-8 millió forint. Mi nem számítottunk az APEH részéről ilyen méltánytalan eljárásra, hiszen amit az egyik oldalon az állam nem ad meg, a másik oldalon, a másik kezével pedig elvesz még abból is, amit nem adott meg.
Próbáltak-e az oktatási kormányzat hárommilliárdos alapjához fordulni?
Kétféle pályázatra van lehetőség, mindkét pályázatnak a feltételei olyanok, hogy mi nem pályázhatunk. Egyrészről azért nem, mert amikor ez a pályázati beadási határidő volt, akkor köztartozásunk volt, a másik pedig az, hogy olyan intézmények nem pályázhatnak, akiknek közoktatási megállapodása van, nekünk pedig van közoktatási megállapodásunk az önkormányzattal, tehát gyakorlatilag mindkét pályázatból a feltételek kizártak minket.
Makovics Erika Anna tanárnő:
Makovics Erika: Azt látom, hogy egy jó törekvést, ami értéket teremt, ahol emberek összefognak - tehát itt a fóti szülőkről van szó és az egyházközségek tagjairól van szó -, itt gyülekezetek fogtak össze, hogy ezt az iskolát a semmiből teremtsék meg. Nem volt épülete, nem volt tantestülete, anyagi fedezete. Ők járták ki, ők szervezték meg, ők intézték - tízszer, százszor, ezerszer több feladatot felvállalva, mint egy átlagpolgár. A tantestületben is hívő-szolgáló pedagógusok vannak, és egy olyan közösség teremtődött, amiért nagyon kár lenne, hogyha szétesne.
Arany Sándor, a felsősök tagozatvezetője:
Arany Sándor: Harmincegy éves családfenntartóként tudok nyilatkozni most, és teljesen személyes lesz az, amit mondok. Két leánygyermekünk van, négy és másfél évesek, és a harmadikat várjuk április elejére. Nekünk az 50 százalékos béremelés anyagi biztonságot jelentett, tehát kölcsönöket tudtunk belőle visszafizetni, illetve fölvenni. Azzal a hírrel, hogy erre a béremelésre a 2003-as esztendőre nincs lehetőség, illetve megkérdőjeleződött, igen csak kérdésessé vált az, hogy az új lakásunkba költözve rezsit és egyéb költségeket, amelyek felmerülnek, hogy tudjuk-e fedezni.
Tyukász Tamás: Ez a baj ez nem onnan van, hogy az önkormányzat rosszul áll hozzánk, nem onnan van, hogy mi rosszul csináltuk, rosszul gazdálkodtunk, hanem onnan van, hogy volt központilag egy béremelés, aminek a fedezetét nem teremti elő senki.
Tyukász Tamás igazgató:
Tyukász Tamás: A több mint száz nem fóti diák után kiegészítő támogatást nem kapunk sehonnan. Minden önkormányzatot hivatalosan, levélben már kétszer megkerestünk. Az önkormányzatok egy része válaszra sem méltatott minket, aki pedig válaszolt, az pedig egyértelműen elutasított. Ez a hiány éves költségvetésünknek több mint 10 százaléka.
Ebben a helyzetben mit léphet az önkormányzat? Szentiványi Géza polgármester:
Szentiványi Géza: Annyit tudunk, hogy mivel most már van egy elfogadott költségvetésünk - a múlt héten történt ez -, eszerint a havi finanszírozásokat tudjuk teljesíteni. A mai napi utaltunk át 2 millió forintot, ha jól tudom.
2002-ben 34 milliót kaptak, az idén 25 milliót kapnak, miközben az 50 százalékos pedagógus béremelésnek is a fedezetét biztosítani kellene.
Ezzel az önkormányzat is küzd, hiszen ennek a bérnek a fedezetét mi sem kaptuk meg, mint ahogy senki. Az említett hiány miatt több intézménytől is meg kellett vonni. Egységesen 6 százalékot határozott meg a testület, a költségvetésükből 6 százalékot megvontunk minden intézménytől. Ezt a hiányt valahonnan pótolni kellett.
Tamásdi László, a polgármester első helyettese és az Összefogás Fótért frakció vezetője:
Tamásdi László: Amint lehetőségünk van újabb és újabb pénzeszközök megszerzésére, szeretnénk egy csomagot állítani, hiszen nemcsak a FÖKE-iskolával - csak egy példát említek -, a Rendőrséggel kapcsolatos úgymond hiányosságunknak is szeretnénk eleget tenni. Az a vágyunk, hogy ezzel a csomaggal azokat a hiányokat, amiket költségvetésünkben nem tudtunk megadni, a legfontosabbakat így a számunkra oly kedves FÖKE-iskolának is minden körülmények között megadjuk a működéshez való lehetőséget.
Takács Sándor az Ügyrendi és Jogi Bizottság elnöke, az MSZP-SZDSZ-frakció tagja:
Takács Sándor: Egyszerre nagyon sok feladat összesűrűsödött. Az elmúlt évben az én meglátásom és megállapításom szerint túlfinanszíroztuk az intézményeinket. Ők ezekkel a plusszokkal számoltak, plusz az 50 százalékos emeléssel, és így ezt egyszerűen most a falu költségvetése nem tudta realizálni.
Mennyiből gazdálkodik az önkormányzat? Szentiványi Géza polgármester:
Szentiványi Géza: Visszamegyek egy pár évre. Négy évvel ezelőtt 800 millió forintos volt a költségvetésünk. Ez most felment durván 3 milliárdra. Ez jelenti azt, hogy emelkedtek a bevételeink, nem arányosan a számokhoz, mivel drágultak is a dolgok, az emelkedés az az inflációnak is köszönhető, plusz feladatokat nem vállaltunk, terveztünk rá, a vagyonunk is növekedett.
Ha 52 millió hiányuk van, akkor ez azt jelenti, hogy a kiadások még jobban emelkedtek.
Igen. Ugyan hiányokra terveztünk, de azt az év végére mindig sikerült vagy nulláznunk, vagy átmentünk pozitívba. Fejleszteni sem tudjuk ezt a vagyont, illetve a vagyon által beindítható fejlesztéseket ugye nem tudjuk eszközölni, tudniillik nincs miből. Ez a 150 millió forintos béremelésiprobléma-különbözet minden településen gondot okoz - nekünk is. Ezt a kérdést úgy tudjuk kezelni, hogy nem zárunk be intézményt. Mivel az előző évek gazdálkodása lehetővé tette azt, hogy olyan tartalékokkal rendelkezzünk, hogy ezt fedezzük, de ezért ennyivel kevesebb fejlesztést tudunk realizálni. Azt hiszem, ez a dolog lényege. Utcára menni, meg egyebek, nem tudunk, ugye valahogy a kérdés ide irányul, mert minek? Ahhoz, hogy a kormány ezt megváltoztassa, az önkormányzatok mindegyikének föl kéne lázadni, nem csak nekünk. Én láttam olyan televíziós riportot, ahol az egyik nagyváros polgármestere teljesen meg volt elégedve. A másik oldalon szintén egy nagyváros polgármestere volt, és ezt állandóan feszegette, hogy hát ez nem így van. Mi nem vagyunk ezzel megelégedve azért, mert ezt a pénzt nem kaptuk meg. Ezt az önkormányzatoknak kell kigazdálkodni. A lakosságnak biztos nem jó, a vállalkozónak biztos nem jó, a társadalomnak biztos nem jó, a gazdaság fejlődésének biztos nem jó - akkor kinek jó? Az a baj, hogy ez egy nagyon veszélyes dolog, mondhatnám azt, hogy fel vagyok háborodva, így egy szóval, de azzal nem megyünk előre. A kérdést igyekszünk kezelni. Csak jó lenne az, hogy fent is észrevennék azt, hogy itt önkormányzatokat tesznek tönkre vagy lehetetlenné. Nem engednek fejleszteni az önkormányzatoknak. Van az önkormányzatokban tartalék, mert ott is gondolkodó emberek vannak, gyerekek, pedagógusok, mindenki a sajátjáért felelős, minden előnyt igyekszik neki megszerezni. A testület is azt mondta, honnan fogjuk ezeket a hiányokat beszerezni, a fejlesztéseket? Na, majd pályázunk. Mindenhol ezt halljuk: pályázat, pályázat. Na de egy pályázatot el kell készíteni, időben be kell adni. Például ugye most megjelentek a PHARE-pályázatok. A feltételeknek meg kell felelni. Ahhoz tervek kellenek, tanulmányok satöbbi, satöbbi. Egy év sem elég arra, hogy nulláról egy ilyen pályázatra fölkészüljek, hiszen hogyha most találom ki mondjuk egy iskola rekonstrukcióját, azt meg kell terveztetni satöbbi, az idő. Kevés az időnk arra, hogy be tudjunk adni ilyen pályázatot. Tehát csak jövőre fogjuk tudni ezt a pályázatot beadni, idén már nem. De kérdés, hogy lesz-e jövőre pályázat? Tehát azért csak pályázatokban nem lehet bízni, ahhoz korábban kellett volna felkészülnünk.
Hogy is mondta Vennes Aranka egyik beszélgetőtársa? Amit az állam az egyik kezével nem ad meg, a másikkal még azt is elveszi. Hogy lehetne akkor egyik zsebből a másikba tenni, ha mindkét zseb lyukas? Kolleganőm természetesen szerette volna megszólaltatni az Oktatási Minisztérium politikai államtitkárát, Hiller Istvánt, hogy választ kapjon: meggyőződtek-e arról, hogy a támogatás megvonása után képes-e minden önkormányzat fönntartani iskoláit? A fótiak esete ugyanis csöppet sem egyedi. Az államtitkárnak faxon küldött interjúkérő levelünkre, sajnos, válasz nem érkezett.
--------------------------------------------------
Ennyi a cikk.
Az én pár megjegyzésem hozzá:
Természetesen az MSZP-s képviselő az előző kormányra fogja a dolgot (túl voltak finanszírozva.
A másik: egyetértek a Polgármester Úr kérdéseivel:
Ezt az önkormányzatoknak kell kigazdálkodni. A lakosságnak biztos nem jó, a vállalkozónak biztos nem jó, a társadalomnak biztos nem jó, a gazdaság fejlődésének biztos nem jó - akkor kinek jó?
Wic