Találtam egy cikket, ez is a szégyenről beszél.
Indexen a fröcsköndözők meg a kommunisták spicliei talán ugyanazok.
Kinek is kellene szégyenkezni a besúgók miatt?
2002. szeptember 2. 12:07, MNO
Dombrovszky Ádám
Miközben április óta kormányszinten a Kádár-rendszer rehabilitációjának, sőt már-már restaurációjának lehetünk tanúi, a kommunista világ legaljasabb gépezetének, a besúgó rendszer működtetésének felelősségét nemhogy nem vállalják fel az örökösök, de a hozzá tapadt szennyet nyilvánosan másokra szándékoznak szétfröcskölni.
Az embernek az az érzése, mintha krimit nézne, amelyben a fondorlatos bűnöző úgy hamisítja meg a bűnjeleket, hogy egyszeriben az ártatlan kerül gyanúba. A filmekben persze végül többnyire a bűnös nyeri el méltó „jutalmát”, de vajon mi történik a rendszerváltozás utáni Magyarországon, a XXI. században?
Kinek is a szégyene az a lelepleződéssorozat, amelyik most érte el a magyar politikai elitet, s az elkövetkező hónapok további időzített bombák működésbe hozatalát ígérik? Egy pártnak, a szimpatizánsoknak nyilván nem könnyű megélni, ha kiderül: tagjai, sőt prominensei közül korábban többen is a III-as főcsoportfőnökségnek dolgoztak. Már a puszta érintettség is demoralizáló lehet, még akkor is, ha bebizonyosodik: megzsarolták az áldozatokat.
A helyzetet komplikálja, hogy az „érintettségnek” számos formája létezik – a kabátlopási ügybe előszeretettel kevernek bele olyanokat is, akiknek éppenhogy elvitték a kabátját.
A múlt feltárását most hirtelen, oly sebbel-lobbal végzők számára a lényeg láthatóan az, hogy összekeverjenek, egybemossanak bűnöst és áldozatot, s az eszköztárban még az iratok meghamisítása is elképzelhető. Nem esik szó arról az alapvető különbségről, hogy ki volt a hatalom oldaláról a beszervező, ki volt, aki önként és dalolva vállalta az ügynökösködést, s ki volt az, aki a zsarolások és fenyegetések hatására bizonyult gyengének.
De hát kinek is a szégyene, hogy a magyar politikai elitbe könnyen „beférkőzhettek” az egykori III/akárhányasok?
Fölöttébb nyugtalanító az a leleplező-kiszivárogtató „aknakereső show”, amit a Magyar Szocialista Párt rendezésében szemlélhetünk azóta, hogy a párt által még mindig támogatott miniszterelnökről akarata ellenére kiderült rejtegetett múltja.
Az MSZP elérkezettnek látta az időt arra, hogy az elődje által a rendszerváltozás hajnalán a vészhelyzetre elrejtett időzített bombáit működésbe hozza. Az aknakereső „demokratikus” parlamenti quiz során egy – mellesleg alkotmányellenesen működő – bizottság még olyan fel nem robbant lövedékek keresésébe kezdett, amelyet a „játék” egyik résztvevőjének és szervezőjének elődje maga rejtett el. Azaz olyan nyilvános „kártyaparti” kezdődött el, amelynek egyik résztvevője cinkelt lapokkal játszik.
Az MSZP mai vezetői között többen vannak (Horn Gyula, Medgyessy Péter, Csehák Judit, Gál Zoltán), akiket a Parlament a törvény értelmében felszólított a képviselőségről való lemondásra, mivel bebizonyosodott, hogy ismerték a besúgók jelentéseit, hiszen annak a megrendelő körnek voltak prominensei, akiknek reggelente az asztalára tették a spiclik által összelapátolt információkat.
Az MSZP tehát nemcsak a vagyon örököse, hiszen részben ugyanaz az elit kerül most vissza az ország irányításába, amelyik a pártállam idején is diktált.
Vajon eretnek gondolat-e azt feltételezni, hogy ez a kör birtokába jutott mindazon ismereteknek, amit az MSZMP vezetői annak idején felhalmoztak. Vajon miért állította oly magabiztosan Medgyessy Péter saját lelepleződése után, hogy „lesznek még itt meglepetések”. Keresztül verték volna-e a jelenleg kormányon lévők a Mécs-bizottság felállítását, ha nem lettek volna biztosak politikai hozadékában?
Most ez a párt – abszurd módon – az erkölcs bajnokaként abból akar magának tőkét kovácsolni, hogy nemcsak megtalálja, de működésbe is hozza az elődje által elrejtett aknákat. Olyan ez, mint amikor az ötvenes években a rendőrök maguk dugták el a bűnjelet az áldozat lakásában...
De hát kinek is a szégyene, hogy a magyar politikai elitbe befészkelték magukat a III-as főcsoportfonökség emberei?
A Magyar Szocialista Munkáspárt vezette pártállam a nyolcvanas évek végén zsarolással és fenyegetéssel emberek sokaságát kényszerítette az ellenzéki pártokba való beépülésre. Bizonyos az is, hogy a III-as főcsoporttal együttműködők között nem mindenki íly módon sodródott az alakuló pártokba. Nem kevesen voltak olyanok, akik a rendszerváltozás idején új életet akartak kezdeni, s végre szakítva múltjukkal a demokratikus pártokban keresték a helyüket. Jó szándékukat nem vitatva azonban leszögezhetjük: e nagy lelki tehertől akkor szabadulhattak volna meg igazán, ha – legalább akkor, amikor komoly szerephez jutottak – feltárták volna a múltjukat a nyilvánosság előtt. Annál is inkább, mert tisztában lehettek azzal: nevük „valahol” úgyis fel van jegyezve, s lelepleződésük választott pártjukat is kínosan érintheti.
Vajon valóban ezeknek a pártoknak volna elsősorban a szégyene, ha hierarchiájukban olyanok is magasra szökhettek, akik egykoron a III-as főcsoportfőnökség emberei voltak?
A beépítettek annak idején azt kapták feladatul, hogy lessék a pártállammal szemben állókat, s jelentéseket készítsenek róluk. Majd a rendszerváltozás hajnalán feladatuk a bomlasztás, a szétzilálás volt.
Az első likvidálandó pártok azok voltak, amelyek a kommunisták által egyszer már hidegre tett szociáldemokraták színeiben jelentek volna meg a porondon. Ha nem is ilyen gyorsan, de sikerrel járt további történelmi pártok (előbb a kisgazdák, majd a kereszténydemokraták) összeugrasztása, egymás elleni kijátszása is.
De ugyanígy elhelyezték az aknákat minden új pártban, hiszen azok is egyre komolyabb veszélyt jelentettek az egypártrendszerre. (1989-ben 8479 hálózati személy védte a pártállamot a többpártrendszerrel szemben.)
Ha kezünkbe vesszük a Magvető által 1996-ban kiadott Kis állambiztonsági olvasókönyvet, abban százával találhatjuk a bizonyítékokat. Ilyen megbízásokat kaptak az beépült ügynökök 1989-ben, Nagy Imre újratemetése előtt:
„Kalla fedőnevű tmb. (titkos megbízott) figyelemmel kíséri az SZDSZ demonstrációval kapcsolatos egyeztető megbeszéléseit. A tervezett tömegmegmozdulás helyszínének kiválasztása során a temetőben történő megrendezés mellett foglal állást. Amennyiben más helyszíneket javasolnak, akkor a kevésbé frekventáltak mellett voksol.”
„Jácint fedőnevű tmb.-n keresztül a sajtó felé kiszivárogtatja a Fidesz …megosztott álláspontját.”
A temetést megelőzően készült jelentés már előre jelzi, hogy Orbán Viktor meglepetés erejű beszéd elmondására készül…
„Palástfű fedőnevű tmb., mint az SZDSZ kerületi csoportjának egyik vezetője… befolyásolja a tagok és Kőszeg Ferenc álláspontját. Felkérés esetén elvállalja a rendezői teendőket.”
„Az MDF választmányában tevékenykedő Kukorica fedőnevű tmb. feladatául szabják, hogy hangoztassa azon véleményét, miszerint az amúgy is feszült politikai légkört nem kell fokozni…”
„A III/III. csoportfőnökség érintett operatív területei tisztázzák a temetés pontos helyét, idejét, forgatókönyvét. Állapítsák meg, kik tartják a búcsúztató beszédeket, lehetőleg azok tartalmát is. Vizsgálják meg, hogy a legszélsőségesebb elképzelésekkel fellépő szervezetek – FIDESZ, SZDSZ, Republikánus Kör – egyes vezetői miként járathatók le a többi szervezet előtt.”
Ez utóbbi mondat különösen fejbe kólintja az olvasót. Mintha e módszerek ma is ismerősek volnának…
