Sziasztok,
most találtam erre a fórumra, a másik császárosat olvastam csak eddig.
Maminti, gratula a gyönyörü babádhoz, újra kedvet kaptam :-), a sztorid is nagyon élvezetes olvasmány, felrémlett közben az én császárom, ami közben nem is féltem, csak így utólag visszagondolva ráz ki kissé a hideg:-)
Az "én" mütösfiúm jófej volt, felajánlotta a kezét szorongatásra, míg hátbadöftek... és megbeszéltük, legközelebb a férjemet kaszabolják gyerekügyben :-)
Újszülött: 6 hetes korig, utána csecsemö.
kriszta
Maminti,
Nagyon jó a sztori, csak tetézni tudnám az előttem szólókat. Egyvalami viszont elgondolkodtatott: a műtősfiú nem jár át stikába a Jánosba is műtősözni? Az én császáromon is detto ilyen volt a műtősfiú (meg a "pucéran áttesz az ágyra széttett lábakkal" c. jelent is).
A kislányod meg gyönyörű, édes drága. Nem szabad ilyen képeket néznem, mert még csak 7 hetes lesz Berni, dá máris vágyom egy párnaposra:-))
A katéterről meg annyit, aki még a császár előtt áll: én kértem, hogy majd a zsibbadás, vagyis az érzéstelenítés után tegyék be, és jó volt így.
De azért 6 órával utána ugrabugrálni, nem semmi!!
Szóval gratulálok!
Na igen,van amit kihagynek:o)De annyira pozitiv elmenykent irtad le az egeszet,es nekem nem mindig ilyen dolgok jutnak az eszembe,ha a kozeledo szuletesre gondolok.
Kedves Maminti.
Csodaszep lanyzotok lett,gratulalok:o)
Es koszi,hogy leirtad a torteneted,nagyon megnyugtato volt...valahogy igy szeretnem en is:o)
Nekunk meg van 3 hetunk.Megegyszer gratulalok!
Mam, drága szívem, én kevés ilyen édes-megható szüléstörténetet olvastam idáig!
Nagyon örülök nektek, Anikó természetesen gyönyörű, Andris szintén, és úgy vagytok kerek, boldog család, ahogy az a Nagy Könyvben meg van írva. GRATULÁLOK!!!
Szeva Maminti, rég nem röhögtem ennyit szüléstörténeten, küldd már el valamelyik papásmamásbabás sajtóorgánumba! Egyszerre izgalmas, stílusos és humoros, ráadásul jótékonyan hat azokra, akik frászolnak a császártól! anikó pedig meseszép, olyan, mintha máris tudna mosolyogni, talán a méhen belül tanulta? Minden jót nektek!
Kedves Mam!
Anikó gyönyörű :) (hogy is lehetne más). Örülök, hogy végülis pozitív élmény lett a második császárod, a történetet - újból átélve a második császáromat - először csak könnyben úszó szemekkel, majd csurgó könnyek közt olvastam végig.
Szeva csajszik!
Kemény munkával végigrágtam magam az elmúlt napok termésén, báránybőrön és miegyebeken, és végleg rájöttem, hogy felesleges fárasztanom a szájizmaimat (ujjizmaimat) azon, hogy megértessem, milyen lelki problémákat tud okozni a császár és ez mennyire független a gyerektől, úgyhogy nem teszem többet. Ehelyett leirom inkább Anikó születését.
Szóval, előző nap reggel 7-kor kellett jelentkezni, volt ctg, megvizsgált a dokim, és onnantól kezdve laza unalomban telt a nap. A szobatársaim csodálkoztak is, hogy miért nem izgulok, de nem igazán találtam okot az izgalomra; tudom a sztori végét, elmondták már 10 lappal korábban, miért frászoljak? Estére és másnap reggelre kaptam 2x2 szem gyomorsavlekötőt, és az osztályos szülésznő megkért, hogy másnap reggel fél 7-re menjek ki hozzá, hogy majd átkisérhessen a szülőszobára. Bár csak másnap reggel derült ki, hogy az aznapi programok közül én leszek az első - a dokim 8.20-at mondott kezdésre - végülis kisebb csúszások miatt az éjszakás nővér átadott a nappalisnak, simán átcuccoltam a leendő ágyamra, a másik oldalon lévő császáros kórterembe, és végülis ha jól emlékszem, 8-ra mentem a szülőszobába. Ott leültettek a folyosón egy székre és kicsit ott is felejtettek, mindeközben "élvezhettem" a szülőszobákból kiszűrődő hangokat: nem birom tovább, hát kishiján leestem a székről, annyira gyomorba markoló volt. Majd jött értem egy szülésznő, bemutatkozott, és elkisért az előkészitőbe. Borotva, beöntés, de vérprofi volt, és teljesen oldott, barátságos hangulatot csinált. Majd lecsüccsentem a vécére, előkaptam a mobilomat és forró drótba léptem az előtérben várakozó párommal. Nekem sem volt könnyű a várakozás, pedig velem történtek a dolgok, akkor mit szólhatott szegény? Zizzentek az sms-ek, igy tőle tudtam meg először, hogy a környezetében császárra rángatják össze a népeket, majd pár perccel később az én szülésznőm is berobogott, hogy az egyik szülésnek császár lett (lesz) a vége, igy én későbbre tolódok. Jött a dokim is, hogy ne aggódjak, nem felejtettek el, csak bejött egy akut császár, mondtam, nem sietek sehova. Egyébként is jól eltöltöttem az időt addig is: éppen bent takaritott, rendet csinált egy másik szülésznő, vele egyetértésben szidtuk a Szolnoki Andreát, meg ő még bónuszként az otthonszülést. De végül csak eljött az én időm is: átkisértek az őrzőbe, ahol a korábbi szülésznő megjelent egy harmadik kiséretében, elnézést kér, hogy nem tud velem maradni, de nagyon sok szülés beindult, és valszeg a műtét után sem fogok itt lenni, hanem azonnal áttolnak az osztályra, mert itt teltház lesz, és az ottani osztályos szülésznő vesz majd gondjaiba. Egyébként nem is igazán számitott, hogy ki marad velem, mert valamennyien nagyon szimpatikusak voltak. Aztán persze jöttek a cikis részek, amik miatt szép lassan elúrhodott rajtam a félsz és a pánik: először nem találtak a bal karomon vénát (kissé benőtte a hájci, alig kinos), igy az anesztes doktornő varázsolt valahogy egyet rajtam, majd betették a katétert, ami végleg vérciki volt, mert nagyon kinosnak éreztem az egész szituációt, noha tényleg nem volt fájdalmas, mint kiderült. Csak közben három végzős szülésznő hallgató nézte meg rajtam (hálistennek nem gyakorolta) a metódust, bár nagyon aranyosak voltak, kölcsönösen kéz és lábtörést kivántunk egymásnak (ők hamarosan vizsgáznak majd), viszont mindezek után, mivel mondták, hogy pisilési ingerem lesz, és nyugodtan pisiljek is, ha kell, kellett is, topkinos volt, hogy az az átok kifolyt a katéter mellett és ott feküdtem a tócsában. Szóltam az illetékesnek, valamit varázsoltak is velem, de ez már a műtéti előkészitőben volt, ahol egy vadidegen 30-as, 40-es műtősfiú vászoncsizmákat vagy miket húzott a lábamra, majd bent a műtőben pakolt át kvázipucéran a műtőasztalra és ő variált korábban a katéterrel is. Úgyhogy kész, teljesen kitört rajtam a pánik, majdnem elbőgtem már magam, hálistennek a fent emlitett műtősfiúnak sikerült valamennyire megnyugtatnia, bár leginkább a ne féljek-et, minden rendben van-okat használta, de emellett úgy sugározta magából a barátságosságot mint egy atomerőmű. Közben befutott a férjem is a ablakhoz, az ő jelenléte is kicsit megnyugtatott, legalább nem marad le a műtétről. Nem úgy a dokim, akire kicsit várni kellett, mert a csúszás miatt valamit variált a kisműtőben. De nem tett túl jót a lelkiállapotomnak, hogy az anesztes elkezdett filózni azon, hogy most szúrjon vagy ne szúrjon. Végülis szúrt, végszóra berobogott a dokim is, menetközben vetkőzött (kicsit bezsúfult a délelőttje), én meg közben végre mindkét lábamra kellemesen elzsibbadtam és a fázás helyett jött a melegség (korábban szó szerint tremorozott a karom). Kifeszitették elém a paravánt és ezek után a műtősfiú és az anesztes doktornő tartott szóval, meg persze a párommal távkommunikáltam. Az anesztes doktornő egyszer csak közölte, hogy na, elérkeztek a méhemig, mindjárt megszületik a baba. Ekkor a hasamon nagy nyomást fogok érezni, ne lepődjek meg. Kérdezem, mint például ilyet, mint most? A dokinő meglepődve átnézett a paravánon és közölte, hogy nem, az asszisztáló doktor támaszkodik a hasamra, majd rá is szólt, hogy esetleg fáradjon le onnan, de azt a választ kapja, hogy muszáj igy ellentartania a vastag hasfal miatt (magyarul a túlsúlyom miatt, nyaljál sót). Közben azt is remekül éreztem, ahogy a műtősnő pakolja az eszcájgot a mellkasomra, de egyébként ez sem volt kellemetlen, csak laza húzkodást, nyomkodást éreztem egy kellemes meleg, zsibbadt állapotban. Hmm, nem is rossz igy szülni végülis, gondoltam, összevetve a korábban hallott nem birom tovább!-bal. Majd szólt az anesztes, hogy most emelik ki a babát, és tényleg, jött a nagy nyomás a hasamra, majd éreztem, hogy egy tömeg kerül a mellkasomra (hehe, mégiscsak a hasamra került a baba...), hallottam némi nyekergést, a dokim felsóhajtott, hogy hát mégis lány lett, mire a műtősnő nevetve mondta, hogy ne vegyem a szivemre, a doktor úr csak irigykedik (korábban az egyik - már nem emlékszem melyik - szülésznőm mesélte vigyorogva, hogy a dokimnak mindenki az osztályon lányunokákért drukkol, két fia van egyébként), szóval mondtam, hogy dehogy veszem, és balra néztem, hogy hátha látom, mikor elviszik, de már csak a férjem hátát láttam, ahogy kisérte a menetet a szomszédos szobába, ahol lemérték, mosdatták, felöltöztették, akármicsináltak a lánnyal. Most jött számomra a főpara rész: csak nehogy a PIC-re vigyék, mint Andrist is! Mint a vércse úgy néztem az ajtót, nem is tudom, hányszor kérdeztem már, hol maradnak, pedig állitólag nem telt el pár perc és már hozták is vissza a kiscsajt (nekem egy végtelennek tűnt), senki nem beszélt semmiféle lázról, intenzivről, sőt, kioldották a balkaromat és odafektették a lányzót a vállamra! Úgyhogy az arcához tudtam szoritani az enyémet, finom puha bőre volt már akkor is, jól összepuszilhattam, és a legjobb az volt, hogy a kis nyekergő mindezekre békésen elhallgatott, neki is jólesett az érintésem. Tiszta magzatmáz volt, és picike, kisebb, mint a fiam. De ő is viselte a műtétes sapkát, úgy nézett ki benne, mint egy takaritónő. Majd pár perc után elvitték melegedni az inkubátorba (de nem a PIC-re ugye? Nem, nyugodjak meg, nem a PIC-re), a csecsemős nővér mondta, hogy majd délután 4-kor az esedékes szopikor kihozzák és elmentek. Engem összestoppoltak (jut eszembe az egyik szülésznő még az előkészités alatt nevetve mondta, hogy náluk is pont úgy megy a császár- vagy majdnem - mint a Péterfyben, csak ők igy reklámozzák magukat), szóval összevarrtak, és ekkor jegyezte meg a dokim, hogy hát ennek a babának is bizony ott volt a köldökzsinór a nyakán, és egyetértett a kollégájával, hogy jól tették, hogy korábban kivették. Majd áthajolt a paravánon és nekem is megismételte, hozzátéve, hogy nem nagyon tudtam volna megszülni. Kicsit felemás érzés volt, egyrészt magát a tényt emésztgetni, másrészt az orvosom pont azt a röhejes műtétes sapkát viselte, mint a lányom is, meg én is, meg mindenki, de ahogy hirtelen felbukkant a paraván mögül, mint egy zöld sapkás Vitéz László, azzal a virág alakú izével, ráadásul kicsit el is álltak miatta a fülei... hát pislogtam párat. Szóval összevarrtak, visszaraktak az ágyra, kitoltak a műtőből. A folyosón ott várt már a zembör, beszéltünk pár szót, majd elváltunk azzal, hogy felhiv délután, hogy érzem magam, bejöjjön-e vagy sem.
Áttoltak hát a császáros szobába, ahol 6 órán át kellett feküdnöm, istenien kivakaróztam magam (spinál mellékhatása), benyomtam két teljes kancsó teát, berámoltam a műtéti ebédet, ami még szinétől is megszűrt csontleves és krumplipüré volt, viszont ez utóbbi már másnap sikeresen megoldotta a kakilási problémát, mert barátian meghajtott, és az osztályos szülésznő tanácsára már az ágyban is forogtam jobbra-balra, persze lent tartott fejjel. Egyébként nyomatták belém az infúziót is, legalább hat palackkal elment, ha nem többel. A 6 óra előtt nem sokkal kaptam kapszulában is fájdalomcsillapitót, igy tényleg nem esett nehezemre a felkelés, főleg mert nem fájt a derekam, és második főleg, mert legalább centi vastagnak éreztem magamon az izzadtság szagomat, és ez elég motiváló erő tud lenni ahhoz, hogy az ember el akarjon menni zuhanyozni. Valamint a 6. óra 10. percében megszabaditattam magam a katétertől is. 2-es és 3-as számú szülésznőm kicsit összeszaladt a láttomra, számomra is meglepő de tényleg úgy kezelte a szervezetem az egész műtétet, mintha soha nem történt volna meg az egész. Azóta is pompásan érzem magam, bár az átok derékfájásom már persze visszatért, de ez ettől független. De szintén erős motiváló erő, hogy nagyon babázni akartam, és minél előbb át akartam kerülni rooming-inbe, ez szerencsére már másnap délután sikerült. Aznap egyébként 7-en szültünk ebből 3 lett császár, amiből egy volt akut. Egyébként ő is a saját lábán jött át az őrzőből, már a harmadik gyerkőcét szülte, mindhárom lány lett. Az első császár volt, a második fogóval született és ez a harmadik is császár lett (ő mondta egyébként azt a bizonyos nem birom tovább-ot). Kiderült, hogy azért, mert beilleszkedési rendelleneség volt vagy mi, hiába indult könnyűnek az összes szülése, a babák egyszerűen nem fértek át a medencéjén, noha pedig át kellett volna. Szegény, őt később is húzta az ág, át kellett mosni a méhét, mert a heg mögött nem tisztult normálisan. Az én hazamenetelemkor a második lázmentes napjában reménykedett éppen, hogy két nappal rám ő is haza tudjon menni; ennyit arról az ostobaságról, hogy milyen jó és kényelmes is császárral szülni; ebben inkább az én esetem a kivétel!
Ami a babit illeti, 4 óra helyett csak este 8-kor kaptam meg, mert még kicsit szürke volt a bőre, tovább kellett maradni az inkubátorban (nem anyuka, nem a PIC-en, itt van a fal másik oldalán). Akkor könnyebültem meg igazán, mikor üresnek láttam az inkubátort pár órával később, de még 8 előtt. Majd 6 körül megjött a párom, igy bementem a csecsemősökhöz és megkérdeztem, hogy megmutathatom-e a babát az üvegfalon keresztül. Persze, nyugodtan. Igy odamentem az egyik kiságyhoz, ahol megláttam a kislányunkat békésen aludni. Leirhatatlan érzés volt. A karomba vettem (te jó ég, ez tényleg nyaklik-botlik) és megmutattam Apának. Még mindig magzatmázas volt, főleg a kis buksija, és milyen picike, de leginkább a teljesen szabályos golyófeje kapott (rázott?) meg. Egyrészt úgy volt gyönyörű ahogy volt, másrészt úgy volt rémfuri ahogy volt. :) Szerencsére azóta a feje kezd normális formát ölteni, a magzatmáz helyett is inkább G.I. Jane-es frizurát öltött (félreértés ne essék, egyikkel sincs semmi bajom), egyszóval az újszülöttből csecsemő lett... :)
A többi tényleg menetrendszerint ment, mindkettőnknek kutya baja, itthon vagyunk már három napja (inkább négy) és leginkább a családon átvonuló megfázás hullámot próbáljuk elkerülni; csak mi vagyunk egészségesek az egész brancsból.
Nna, hát ennyi úgy dióhéjban. Kókuszdióhéjban... :D
Bemásolom, Maminti beírását, engedelmeddekl egy másik topicból jó??? :-)))
"Köszönöm szépen mindenkinek a gratulákat! :) Igen, mától itthon vagyunk, és valami közvetlen csoda folytán még a gép elé is le tudtam ülni, gondolom ez nem lesz gyakran... :) Egyelőre még kezelhető a helyzet, a gyerkőcök beosztják az időt, szépen sorban egymás után sirnak, nem egyszerre, bár Andrist kicsit irányba kell állitani a nagymamai gondoskodásoknak köszönhetően (volt ajnár bőven... :) ), és már produkált egy ágyból való kiesést is... :) Viszont Anikó perpillanat az eszem-alszom-kakilok kombót játssza, bár kissé még gyakran vált egyik témából a másikba és elég rendszertelenül. :) "
Monca,
Mikor jön a második? Engedi a doki a hüvelyi szülést?
Az is érdekes volt, hogy az elsőnél ugye beestem egy ügyihez (pedig a dokim mindössze 4 nap szabira ment, 2 héttel kiírás előtt), és ösztönösen csináltam mindent, könnyűnek éreztem.
A másodiknál már a tornán tanultakat is próbáltam alkalmazni (légzéstechnikák, ellazulsá stb.) és végig tök görcsös voltam.
Már tudnám a 3. szülést is megmagyarázni, ha nem lett volna a köldökzsinór a nyakán 2x is:-))
OFF
szasenyka...
megnéztem az oldalt.:-((( Sajna minden mosóporom, hajsamponom "állati szenvedés árán" lett, de vigasztal, hogy a dm termékek környezetbarátok, mert azokat szeretm. (mosópor ott is van).
Én is beléptem a Greenpeace-be, nem véletlenül
A félelem - császár kapcsolat: ez érdekes, amit írsz Gabeszka, hogy a vége hosszabb lett...
Nekem nincs annyi tapasztalatom, mint neked, de nekem is megfordult a fejemben, hogy valahogy visszatartottam a gyereket, azért húzódott el a szülés és lett a vége császár. De mivel tudom, hogy mások még jobban félnek, mégis szülnek, plusz én nem vagyok egy extrém félős, bár tény, hogy a szüléstől eléggé szorongtam, de jól bírom a fájdalamakat, van bennem egy jó adag sportolói mazochizmus, olyan bevállalós típus vagyok, elvetettem az ötletet. Amikor jöttek az első jó erős tolók, akkor határozottan megkönnyebbültem, hogy jé, ez ki fog így simán jönni -erre tisztán emlékszem. A görcsölés meg parázás akkor kezdődött, amikor gyengültek a fájások, a gyerek még másfél óra múlva is ott dekkolt, ahol akkor megállt. Akkor már lehet, hogy a félelemtől, meg a fáradtságtól nem sikerült lelazulni, de asszem a komplikáció jött előbb és csak utána a para. Bár a franc tudja mit művel a tudatalattink.
Basszus, erre már válaszo
tam és elnyelte a föld!
Szóval, kösz ezt a listát, nekem hatalmas kő esett le a szívemről... Én eddig is, asszem véletlenül csupa olyan terméket használtam, ami a jó oldalon áll!
