Keresés

 

"Naponta rájönni, hogy nem vagy, és

hogy ami van is, veled tűnt, s naponta

visszavágyni a mindenbe, a voltba,

a már-semmibe, s tudni, mily kevés

volt az a minden, s hogy csak kérkedés

eget és földet elvetni miatta,

mintha agyamat vakság verte volna:

jaj, naponta nehezebb a nehéz!"

 

- Szabó Lőrinc: Naponta! -

 

"Két nővér megy, ó Lélek, örökkön, az egyik előtted, a másik utánad:

    az egyik a fekete Bánat, a másik a vérszinü Vágy.

 S szól néha könnyezve a Vágy: "Én vagyok a Bánat."

    S szól néha nevetve a Bánat: "Én vagyok a Vágy."

 

Két komoly árvaleány, termetre meg arcra hasonlók,

   tekintetük üldöz, nyugtot sohse hágy:

a holt Szerelem leányai ők, galambszinü hollók,

   és kínál borral a Bánat, és kínál vérrel a Vágy.

 

(...)

 

Egymást szeretik, soha el nem válnak, összefogódnak,

   a Vágy foga éles, a Bánat ajaka lágy.

Egymást szeretik testvériesen és véreden osztakozódnak

   és csókol a Bánat és harap a Vágy."

 

- Babits Mihály: Két nővér

"Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot,
már végképp másoknak remél."

 

József Attila

Ugyan nem vers, hanem film idézet.
Imádom


Egyszer volt hol nem volt, volt Candy es Dan
Rajtuk kivűl nem volt más
Minden aranyszínben játszott
A fiú helyes volt és sok trükköt tudott
Napfényen és csokin éltünk
A fiu bárhova felmászott, erkélyekre kúszott bármit megtett volna
Ohh, édes Danny
Sebtiben robbantál az életembe és ez tetszett.
De Danny, azt mondtad, megigérted, az égre mutatva
a Sziriusznak hivják, Kutyacsillagnak,de csak itt, a Földön.
Mennyire szeretem hangod emléket a fülemben, mivel már csak egy dolgot lehet szeretni
és az nem lehetsz te.
Danny a fenegyerek, Candy eltűnt...

„el! csak el! az ellenkező partra!
míg majd oda se csak végre magadba -
addig ennyi: a fintor meg a sapka”

F.M.

Egy Heinrich Heine-vers szabad fordítása - Babits Mihálytól.

Horváth Imrétől inkább talán ezt:

LÁZADÓK

Bár rokonok a szamár és a ló,
mind a kettő másképpen lázadó:
a lázadó ló kitör, elragad -
s megállnak a lázadó szamarak.

 

Elhull a virág, eliramlik az élet...

 

Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt:

Versben mondom, hogy jobban megjegyezd.

 

Szívedbevésem és füledberágom:

Rossz volt embernek lenned a világon,

 

e korban, melynek mérlege hamis,

S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.

 

(...)

 

Most hát kezem tördelve, sírva kérlek,

Vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.

 

Tedd most szívedbe és füledbe el -

Az értelmét majd megtudod, ha kell.

 

MÉNÉ TEKEL - ha érted, vagy nem érted,

Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.

 

Egykor sötétben elmondott dalom,

Mint lángírás, világít a falon.

 

Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek,

De élni fognak, hogyha én nem élek

S lesznek, ha nem leszek.

 

- Karinthy Frigyes: MÉNÉ, TEKEL...

Horváth Imre - Mementó

 

A hajad oly feket,

A ruhád oly fehér,

Az ifjuság igérete

Az élettel felér.

 

Ó de csal az ember élete!

Kitudja mi nem ér.

Ruhád is lesz fekete,

Hajad is lesz fehér.

Henry van Dyka - Az idő

 

Túl lassú azoknak akik várnak.

Túl gyors azoknak akik félnek.

Túl hosszú azoknak akik gyászólnak.

Túl rövid azoknak akik örvendenek.

Ám azoknak akik szeretnek,

az Idő nem számít.

Babits Mihály

 

Minden embernek

a lelkében dal van.

És a saját lelkét

hallja minden dalban.

És akinek szép a lelkében az ének,

az hallja a mások énekét is szépnek.

"Így élünk mi mindörökkön

szerelembe, kéjbe hullva,

amióta kialudt a

lenti lét tüze.

Ránkborult a síri börtön

És kihunyt a máglya lángja

És a földi élet árnya

Szétfoszlik a semmibe."

 

Novalis (Friedrich von Hardenberg): Gesang der Toten

 

 

 

„De sarkig tárom az ablakom,
talán ma jössz pilleszárnyakon.
Szemem se rebben,
most jó nagyon.
S most nem fáj az sem,
hogy csak álmodom.”

-A.-

 

"Az élet édességeit kiittam én már,

az ifjúság öröme messze, messze rég már!

Április, május, július be távol!

Semmi vagyok már, válnék a világtól."

 

Hölderlin

"S habár az út
távolba vezet ismét,
évek multával is még
eszedbe jut."

 

Rainer Maria Rilke: Népdalmódra

 

Baricco, Alessandro

 

(… a Tengeróceán c. regényében

olvasható ima-részlet)

 

„Hát

ezt a sötétséget

fogom

és a kezedbe teszem.

És kérlek,

Uram, Jóistenem

tarts magadnál

csak egy órára tarts a kezedben

amíg eloszlatod a zavart

elűzöd a gonoszt

amely fejemben

a sötétséget

támasztja

meg a szívembe is

beletelepszik,

megteszed?

Elég, ha

fölé hajolsz

ha rámosolyogsz

ha rést nyitsz neki

hogy fény essen rá

aztán el is ejtheted

én megtalálom

az én gondom

megkeresni

hol van.

Kis munka ez

neked,

nekem

nagyon nagy.

Nem sok, amit kérek,

ha ezt kérném.

Nem sértés

remélnem, hogy te.

Nem ostobaság

és nem illúzió, hogy.

Meg hát ez csak ima,

egyik leírásmódja

a reménykedés illatának.”

 

 

Ó BOCSÁNAT!
Ezt már feltettem.
Nézzétek el nekem, de aki most olvassa, annak új lesz.
üdv: szilencium
Íme egy gyöngyszem, igaz "csak" egy Japán mondás:

"Az emberi lét, szélben libegő gyertyaláng"

"Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre,
mintegy pecsétet a te karodra;
mert erős a szeretet, mint a halál,
kemény, mint a sír a buzgó szerelem;
lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai."
Énekek Éneke 8,6.

"Megmaradtál e töredék időben
többnek és szebbnek, mint hittem
megmaradtál, talán olyannak,
akit nekem képzelt az Isten."
Lukács Sándor

 

A teljes vers és további költemények itt:

 

http://verspatika.freeblog.hu

Anna Ahmatova: Ház a hóban

Bolyongunk egyre, kéz a kézben,
nem tudunk elszakadni még.
Szótlan tűnődsz. Nem szólok én sem.
Sötétedik az esti ég.

Hallgatunk, templomba betérve,
keresztelőt, nászéneket.
És nem nézünk egymás szemébe...
Velünk minden másképp esett.

Aztán a havas temető vonz.
Ülünk. Könnyűl lélegzetünk...
Egy házikót a hóba rajzolsz. -
Abban mindig együtt leszünk

Gyurkovics Tibor: A golyók szétgurulnak

"Ami után kapkodsz, elvész,
amit elengedsz, megfogod.
Karodba röpülnek a fecskék,
s magadra hagynak a csillagok."

Anna Ahmatova: Arcomról a mosoly

"Arcomról a mosoly ledermed.
Ajkam a téli szélbe mártom.
Ma egy reménnyel kevesebb lett,
s eggyel több ének a világon."

"Félek, elalszom egyszer, s te itthagysz, mint a busz.
Pöfékelsz, elgurulsz, és többé sose látlak.
Vagy kiröppensz a számon, mint halotból a szusz.
Vigyázó lelke rebbenő madárnak."

Varró Dániel: Félek elalszom

Könnyebb az álom, kőben élve állnom,
Nem hallani a harcot és a vádat;
Boldog, ki a mából mit se láthat.
Lábujjhegyen járj, ne zavard az álmom!

Michelangelo Buonarotti

 

                       "Könnyebb volna hinnem,

                       hogy meghaltam egy időre,

                       mint hogy szünet nélkül

                       éltem, csak nem emlékszem."

                   

                                            - Wisława Szymborska: Kilátás porszemmel -

        

Boldog hazug, kinek van istene,
ki rettenetes, de maga a jóság;
kinek sebet kap reszkető keze,
ha leszakítja a tilalmas rózsát.

 

(József Attila)

"Mit ér a zokogás? Ugyis meghal a nyár.
        Ugyis meghal az év.
Pár hétre még talán kijő a napsugár...
        Az is csak haladék.
A legvirágosabb ősz is a télbe visz...
        Szép lejtő is leránt...
Lesz még tavasz, de az más tavasz lesz, s nem is
        emlékezik miránk."

 

(Babits Mihály: Esős nyár)

 

Kapj el. Vigyázz. Gurul a kő.

Ez az utolsó pillanat.

Hadd lássam még a szakadék felett

felhőbe vágott arcodat.

 

(Nemes Nagy Ágnes)

 

„… gyermekkoromban a vad
élet hajnalán: ott fakadt
ez a varázs –a jó s hamis
mélyekből-, mely kötöz ma is:
forrásból lett, gyors patakból,
sziklahegyen rőt falakból,
napból, mely lekörözött
őszi aranyfény között,
villámból az ég alatt,
amint elszállt, elszaladt,
dörejből, vihar, ha forrt,
s fellegből, mely olyan volt
(bár kéklettek az egek)
szemre, mint egy szörnyeteg.”

 

(Poe)