Nem akarom, hogy örökre kimaradjon Walkmanedből Kurtág zenéje, úgyhogy most leleplezem magam. Eddig csak bitoroltam az általam nagyra becsült Tanár/Művész nevét. Ne vess meg ezért. nevess meg. kérlek.
Szia, Gyuri bácsi! Az a helyzet, hogy a Műveid nem jönnek be annyira, jobban kedvelem a táncolható, igényes Discó-muzsikát, szerintem te is alkothatnál valamit ebben a műfajban. Egyébként mikor jelenik meg a legújabb lemezed?
Nos, én is izgultam, hogyan fog megbirkózni ennyi feladattal; bevallom, még attól is tartottam, hogy esetleg fél kézzel zongorázik majd és a másikkal vezényel. Szerencsére nem így történt!
Kurtágo, hogy neked is válaszoljak: változott. Szerintem nagyon vad klimpírozásokat már ne várj tőle, a tíz év mégiscsak tíz év.
Csodálatosak voltak Beethoven zongoraversenyei. Schiff olyan ötletesen játszott, és úgy élvezte, hogy öröm volt nézni. Pedig volt dolga elég, még vezényelt is közben.
Schiff András (idén és jövőre) Beethoven összes zongoraversenyét játssza el a Fesztiválzenekarral.
Van-é valaki, aki rendszeresen követi zenei pályafutását? Attól azt kérdezném, mennyit változott a játéka az elmúlt 10 év során (akár általában, akár egyes zeneszerzőket tekintve)...
Ugyanez lett volna műsoron múlt szombaton Belgrádban, csak hát sajnos "technikai okokból" elmaradt az előadás...
Lehet, furán hangzik, de én hajlamos vagyok elfogadni, hogy Schiff profizmusa elbírja, hogy megválassza milyen hangszeren játszik a koncertjén.
szia!
8-án asszem nem leszek, én most csak átvettem valakitől a bérletet.
bemásolom a Magyar Hírlap tegnapi cikkét:
A barátság muzsikája
Schiff András
"Mostanában sok mindenért tartozom neked köszönettel. Szó szerint ideillik a formula: könnyű kézzel szórod ajándékaidat. Hallhattalak 2000 őszén a budapesti Zeneakadémián, ahol Beethoven zongora-cselló szonátáit játszottad el két felejthetetlen estén Perényi Miklóssal. Idén, 2001 telén ott lehettem a salzburgi Mozart-koncerteden, most pedig itt az új lemezed, Janacek zongoradarabjai, ezek a különös melódiák, amelyekkel meglepetten és boldogan ismerkedem.
Nem nagyon merek nyilatkozni ezekről a darabokról. Ha zenéről beszél, az író könnyen melléfoghat, megpróbál szavakkal utánajárni annak, ami pedig teljesen kívül áll a nyelven, minthogy maga is az – zárt és önmagában kerek egész nyelv.
Mégis, az én írásaimban nagy szerepet játszott és játszik ma is a zene. Thomas Mann mondja valahol, hogy az író tulajdonképpen mindig valami más: zenész, festő, szobrász, esetleg építész. Tény, hogy fiatalkoromban az első inspirációt a zenétől kaptam, s valószínűleg a zene révén jutottam el később a nyelvhez, a szavakhoz. De bármit írjak is, írásaimba mindig beszivárog a zene. Nem is a mondatok zeneiségére, hanglejtésére gondolok, inkább magára a kompozícióra, a kompozíciós elvre. Szeretem zeneműként is elképzelni a regényeimet. Némelyiket a modern zene eszméinek fényében látom, másokat inkább a klasszikus elvek vezérelnek. Van témájuk, melléktémájuk, következik a kidolgozás, a visszatérés, a kóda. Emlékszem még, mekkora örömöt okozott, amikor a Kaddis a meg nem született gyermekért című regény utolsó harmadában a regényt kezdő Nem! szó hangsúlyosan, mintegy az üstdob pufogása közepette, háromszor visszatér.”
Az idézet Kertész Imrétől való, lapunk 2001. karácsonyi számában jelent meg a teljes szöveg, és ugyancsak olvasható Schiff András fent említett Janacek-lemezének borítóján is. Ez azért jutott eszembe, mert kedd este a Zeneakadémia közönsége újabb csoda élményét kapta. A zsúfolt házban, ahol Schiff koncertsorozatának második darabját adta, a nézők között ott ült Kertész Imre és ott ült Esterházy Péter is. A műsor Haydn, Beethoven, Schubert utolsó szonátáiból volt komponálva azzal az érzékeny precizitással, amely Schiffet nemcsak mint előadót, hanem mint koncerttervezőt is jelenti. Amikor már azt hittük, hogy Schubert A-dúr szonátája után már nem is történhet velünk több, Schiff András felállt, a pódiumon ülő barátjához, Kertészhez fordult, és azt mondta, hogy a következő ráadást neki ajánlja. A két férfi átölelte egymást, őszintén, úgy, ahogy a barátok szokták, és közben nézte őket egy mosolygó, szemüveges másik szempár, aki a szokásos farmerében, szürke zakójában és világosszürke hajában volt öltözve. És akkor Schiff eljátszotta Beethoven c-moll szonátáját, az opus 111-et. A teljes művet, mert barátnak nem töredékeket adunk, hanem a teljes művet. A közönség hosszan, állva tapsolt. Két embert, két magyart, akiket szeret, és akikre büszke. Firenze díszpolgárát, a pianista Schiffet és Kertész Imrét, a Nobel-díjas írót. Jó volt a Zeneakadémián kedd este budapestinek lenni.
Örülök, hogy leírtad az élményeid a legutóbbi Schiff-koncertről. Nekem egyébként nagyon tetszik, ahogyan játszik: játékosan, egyben finoman, de a basszusai önmagukban is megállnák a helyüket... ja és nem tartózkodik a "humortól" sem az előadásai során. Ezt főleg Bachnál hallottam tőle, nem tudom ez utóbbi szonátáknál - és főleg a Schubertnél - van-e értelme ilyesmiről beszélni.. Tetszett a hasonlatod ("csiklandozna..."), de azért remélem sokszor nem nevettél fel közben...
Én csak távolról hallgattam a koncert közvetítését, de sajnos a Schubertet már nem volt alkalmam hallani :(
Tegnap a ZAK-on voltam, Haydn, Beethoven, Schubert utolsó szonátái sorozat.
gyönyörű volt, néha úgy éreztem, mintha csiklanozna a zene!
És azért a közönség sem volt rossz: egy Nobel díjas, egy volt államelnök, és a színpad első sor szélén egy farmerba bújt gróf... :) érdekes, az általam tiszteltek közül mennyien élnek (éltek) az irodalomból!
A ráadást Kertésznek ajánlotta, és végül a teljes közönség állva tapsolt. Történelmi pillanat volt.
a koncert programja:
Haydn: D-dúr szonáta, Hob. XVI:51
Haydn: f-moll vátlozatok, Hob. XVII:6
Beethoven: Asz-dúr szonáta, op. 110
Schubert: A-dúr szonáta, D. 959
Remélem, belébotlik ebbe a fórumba a koncert valamelyik nézője/hallgatója...vagy csak egyszerűen egy Schiff-rajongó, aki valamiért kedveli eme zongoristát.
ÜdV.
