én egy időben nagyon sok ismerősömet megszavaztattam ronda szó ügyében, és az alábbi hármas mindig tarolt (ilyen sorrendben)
1. szatyor
2. harisnya
3. turha
A turhánál gyanús, hogy a jelentése miatt "népszerű", de a többi tényleg csak a hangzása miatt. Az én szívem csücske a gócpont és a csontkovács, na meg a krumpli.
A "de viszont"-ról:
Szabadidős elfoglaltságom a régi könyvek szkennelése és internetre alkalmazása. Sok századfordulós iromány átnyálazása után arra a következtetésre jutottam, hogy ez akkoriban (illetve valamivel előtte) annyit jelenthetett: "de másfelől" vagy "megfordítva (pedig)." A "viszont" érezhetően valaminek a viszonzására, visszafordítására utal. Mára ebben a szókapcsolatban tényleg ismétlésnek hangzik, hacsak nem a második szóra tesszük a hangsúlyt.
a nemzetek felettivé váló, felgyorsult kereskedelem által hazánkba is bevonultak a hangzatos idegen állásnevek.ezek ma a magyar nyelv vezető sírásói, és a félrevezetés legjobb eszközei is egyben.
Pl: sales manager
junior account manager
capri manager
senior tanácsadó
amúgy a "tanácsadó" az önéletrajzban a fejvadászok szerint a betanított munka szinonímája. a fentiekre pedig van egy nagyon szép, monarchia-korabeli szavunk: tróger
tehát helyesen:
sales manager=tróger
junior account manager=tróger
stb.
és a másik, amitől kiráz a hideg:
a roma nem cigány!
a roma cigány nyelven van és azt jelenti: ember
ez olyan mintha holnaptól a németeket úgy hívnánk mensch, az angolokat person, vicces lenne
"A kutya alighanem máshova van elásva. Oda, hogy az ide-oda-amoda igy-úgy-amúgy mutatónévmások, melyeknek alapvetően kettő, de, mint látjuk, van egy harmadik is.
Az i-s változat a közelre mutató, az o-s a távolra mutató, a am- előtag pedig - szerintem és eltérően a TESz magyarázatától - egy harmadik helyet jelöl meg
sem ide, sem oda, hanem amoda ."
amoda-emide
amúgy-emígy
amolyan-emilyen
amott-emitt
Bár fogalmam sincs, hogy a TEsz hogyan vélekedik én az ÁM és ÍM iránymodosítást is kifejezni képes morfémákra gyanakszom, hiszen
amúgy=ám úgy
emígy=ím így
stb. stb.
ám oda=amoda
ím ide=emide
Szerintem igazam lehet, de nem baj ha mégsem. Mit mond a TEsz?
Elvben jó volna, azonban a "gond" nem itt van. Ha nem használnánk az urat sem, akkor nem kellene azon meditálni, vajon a hölgyek esetében hogyan hangzik legkevésbé hülyén a címzés. (Eredetileg sem volt gond, mert a hivatalos iratokon elvtárs dívott. Aztán az elvtársak urak lettek. Még később pedig nők is kerültek a vezetésbe.) A kérdés inkább úgy merült fel bennem: ha az urazás marad, mi lehet méltó párja? (Mellesleg lehet, hogy az IT-fejlesztés megoldja a problémát, mert újabban elektronice kell intézni a hivatalos levelezést, és az űrlap csak a nevet és a beosztást kéri. :) )
Nekem nem bántja a fülem az úrhölgy, igaz, hogy élő szóban nem mondtam még egyszer sem. Megszólítás és megszólítás közt azonban különbséget érzek aszerint, hogy szóban vagy írásban, pláne hivatalos iratban kell használni. Hivatalos belső levelezésünkben pl. így kezdődik egy irat: Feljegyzés Gipsz Jakab osztályvezető úr részére. Ha az osztályvezető történetesen nő akkor szokott előkerülni az úrhölgy is. Főleg, ha az illető hölgy nem férjezett, és "félünk leasszonyozni". Nekem sután hangzik a Fix Piroska osztályvezető hölgy forma. Ez volna mégis üdvös?
Gyerekkoromban irtóztam a horzsolás szótól. Nagyon jól visszaadja a hangzása a jelentését, és mindig a kb. 5 évesen teljesen lehorzsolt lábamra emlékeztet. ;)
A legpontosabb válasz: csak. A mai nyelvi rendszerből ugyanis egyik létrejötte sem következik. A transzparens pontosnak ugyanis a ponttalan lenne a megfelelője (hiszen produktív módon főnévhez csak a -tAlAn járulhat). Ugyanígy azok az árusok, akiknek van fontnyi nehezékük, azok a fontos árusok, míg akiknek nincs, azok a fonttalanok. Az, hogy ezen szavak a múltban milyen jelentésváltozásokon mentek keresztül, s milyen alakok merevedtek meg, nagymértékben a véletlenen múltak (s az aktuális kérdései amúgy is kevésbé érdekesek a potenciáliséihoz képest). Persze, analógiásan létrejöhet a fontatlan szó is, sőt létre is szokott jönni, én például – igaz, természetesen tréfás stílusértékben – szoktam is használni, de a Magyar nemzeti szövegtár tanúsága szerint a sajtónyelvben van néhány (stilárisan szintén erősen jelölt) előfordulása, illetve a Gugli tanúsága szerint van szlenggyűjteménybeli adatolása is.
Nekem az egyik tanárom mesélte, milyen küzdelem volt elmagyarázni holland diákjának, hogy ugyan a pontos ellenéte a pontatlan, de a fontosé nem a fontatlan...
A kutya alighanem máshova van elásva. Oda, hogy az ide-oda-amoda igy-úgy-amúgy mutatónévmások, melyeknek alapvetően kettő, de, mint látjuk, van egy harmadik is.
Az i-s változat a közelre mutató, az o-s a távolra mutató, a am- előtag pedig - szerintem és eltérően a TESz magyarázatától - egy harmadik helyet jelöl meg
sem ide, sem oda, hanem amoda .
Következésképpen itt nem érvényesül a nyelv szinte általános dichotómiája.
Az össze és a vissza semmiképp nem jöhet szóba, hisen amúgy nem sok közük van egymáshoz (a pár az oda és a vissza, illetve össze és szét).
Az összevissza két önálló szó mellérendelő összetétele, jobb ha egybeírjuk, és így szerkezetileg sem hasonlít az ide-odá-hoz.
Az más, hogy páros igekötőként is megjelenik(össze-visszacsókol, össze-visszaver), azonban ez minden bizonnyal az összevissza analógiás hatása, és nyomatékosító szerepe van.
Az összecsókol jelentése az, hogy sok csókot ad teste sok részére, és az össze-visszacsókol ezt túlozza, a visszacsókol jelentése: viszonozza a csókot, azaz az összetett igekötő tagjai között nincs tartalmi összefüggél, csak hangzásbeli.
A fel-alá szerintem meglehetősen eseti használatú dolog (mi is?). Egy sajátos mondat összetömörödésének érzem ( jár fel és alá , és a kötőjeles forma is mindenképpen a járást, futást jelentő igék környezetében fordul elő, többnyire hátravetve, és zaklatottságot vagy céltalanságot fejez ki.
Most tényleg örülni fogok, ha nekiestek az elemzésnek, mert a benyomásaimra hagyatkoztam.
Hali! Sztem ott van a kutya elásva, hogy az össze meg a vissza igekötő, a többi meg mutató névmás.
(Majd az igazi nyelvészek kijavítanak, ha hülyeséget írtam...:-))
Egyik haverom mesélte, hogy beszélgetett az egyetemen egy arab származású sráccal, aki kijelentette, hogy a magyar nyelv követhetetlen. A következő példát említette:
Létezik olyan szókapcsolat, hogy "így-úgy-amúgy", meg "ide-oda-amoda", de olyan nincs, hogy "össze-vissza-amossza". Miért?
Persze mindenki röhögött, de nem tudták neki megmagyarázni.
Várom a véleményeket...
1. letenném a voksot (tudom, hogy nem erről van szó, csak most járom a topikokat sorra...) a de viszont létjogosultsága mellett. Indok: a viszont érezhetően (motiváltan) még félig határozószónak tekinthető, így pedig érthetővé válik a sokkal kötőszósabb kötőszó melletti használata.
Továbbá: mi a helyzet ezzel: ámde. Két egyenrangú kötőszó egymás mellett, s milyen szép. Úgyhogy hagyjuk békén a de viszont-at.
2. Nem tetszik nekem ez a Nádasdy. Olyan tárgyilagosnak tűnik elsőre, de mégsem teljesen korrekt. Pl. az a "ban"-os cikke. De kötőhangokról írt cikkét is utálom.
Huú, ez nekem is hasogassa :) A tesómmal mi is mondogatjuk évek óta azt a mondatot, hogy: a jappánoknak simma a hajuk a sok zsellétől (de nem baj, majd kipisillik :)
A fizkém labor könyvemben találtam az alábbi gyöngyszemet:
Az e hézagban lévő légréteg képviseli a műanyag edényben elhelyezett folyadék és az üvegedényben áramló termosztáló folyadék közötti hátadással szembeni ellenállás oroszlánrészét (más szóval: ez a hőátadási folyamat "szűk keresztmetszete", szabatosabban: sebesség-meghatározó lépése), ezért lesz k értéke nagymértékben független az alkalmazott folyadék anyagi jellemzőitől.