Azt hiszem, inkább arról van szó, hogy a nyelvjárásiasságok egyre kevésbé vannak stigmatizálva a köznyelvben, így azok, akik nyilvánosan nem, csak otthon használták a regionális sajátságaikat, azok egyre inkább mernek a saját anyanyelvváltozatukban beszélni. És azt hiszem, ez nagyon jó dolog.
Na jó, akkor egy hosszúval. :-)
Nekem is volt egy tippem, hogy dunántúli nyelvjárás, de én fenntartom, hogy divatba jött, és terjed. Hacsak Budapestet nem tekintjük Dunántúlnak. (Vagy mondjuk Budát. :-) )
A mássalhanzó duplázásról jut eszembe (Jappán), hogy nekem meg az hasogassa, amikor az ügyesen, okosan, természetesen, stb. típusú szavakat két essel ejtik. (Ügyessen, okossan, stb.) Pechemre ez a szokás egyre terjed. :-)
fotbal - ezt is a tévében hallottam :-(
Majdnem elfelejtettem, a kedvencem szintén az RTL Klubtól: Dáriusz Mihalcsevszki. Én úgy elmlékszem, hogy a lengyel nyelvben éppen fordítva ejtjük az s és a sz jeleket. Ezért a Darius Michalczewski-t legalább Dárius Mihalcsevszki-nek illik kiejteni.
Ezt pedig már az illetékes is elmondta (azt, hogy hogyan kell a nevét kiejteni).
Sziasztok,
nekem az "hasogassa" a füleimet, amikor az ügyeket bonyolítják. Nagyon szépen divatba hozták ezt a kifordított beszédet. :-(
A reklámokban látható dolgokról pedig külön "topik"-ot lehetne nyitni.
Lavoratoár garnyié---nekem erröl mindig a lavór jut az eszembe. :-)
Miszter maszl - még jó, hogy van miszter proper, mert azt legalább úgy kell kiejteni, mint ahogy leírni.
Jappán, Svejc - elég sok olyan ember szájából hangzott már el így, akik hivatásszerüen használják a szép magyar nyelvet.
Az RTL Klub híradójában pedig Kurucz Péter mindegy, hogy mit mond, akkor is "bántsa" a fülemet, annyira magyartalan a hangsúlyozása.
Ha belépünk az Unióba, újabb gyöngyszemekkel gazdagodhat nyelvünk. Igaz lesz a régi jelmondat, amit a nyelvkönyvekre írtak: Tanuljunk nyelveket!
Elnézést kérek az ékezetek miatt, de valamiért nem tudok hosszú ö és ü betüket gépelni :-(
> A "fájintos"-t én is ismerem. De vajon mi a helyes írásmódja? Én inkább "fáintos"-nak írnám
Mivel ez a szó nem került be a köznyelvbe, nincs is kialakult helyesírási normája, így mindenki úgy írja, ahogy akarja (a "j" ugyanis az "a" és az "i" közé automatikusan beszúródik).
Etimológiai oldalról közelítve a dologhoz, a "faintos" az eredetibb, mivel az a "fa(j)in ~ fá(j)in" melléknév továbbképzése, ez pedig a német "fein" 'finom' szóból jön. Ahogy nézem a Goggle-os találatokat, a közösség többsége is a "j" nélküli változatot használja írásban.
Mivel a "hagyjad" szó származékáról van szó, én nem érzem semmivel sem rosszabbnak a hagy' formát a hadd-nál.
Beszédben és is a hagy'-ot használom, igaz viszont, úgy írom, hogy "hadd".
Nekem az utóbbi időben a legjobban a "hagy" szó ütögette a fülem, de durván.
Nem a rendes jelentésben, hanem, ha így _hallom_:
"Hagy mondjam el, hogy ..."
Ahelyett, hogy "Hadd mondjam el, hogy ..."
Tehát számomra ez a legrondább szó kiejtve, és ebben a jelentésben.
Hozzáteszem, hogy kb. 1 éve lettem rá figyelmes, amióta Budapesten lakom. Korábban sehol nem hallottam így még TV-ben sem. Bár azóta most már ott is felfedeztem néha. Mi ez? Új szleng?
Más. A "fájintos"-t én is ismerem. De vajon mi a helyes írásmódja? Én inkább "fáintos"-nak írnám.
Én nem rondállom a kovi ubit, se az ilyetént, de még a garazsírozásban is azt látom, milyen elemi erővel akarja a magyar nyelv az idegen szót magába szippantani.
(Gara nádor kenegetéséről már a középkorban is beszélhettünk:))
Kvázi nem zavar sok idegen szó, főleg akkor nem, ha valami kvázi használati szabály vagy szokás kíséri, újszerű mondatokat lehet vele gyártani.
Védelmembe veszem a plutykát, még akkor is, ha valaki böszme egy ételnek tartja, megvédem a baszást, és kikattannék, ha nem hagynának bekattanni.
A bekerülési költség sem zavar, valami kedves tévedést látok benne, szinte bájos rövidítés. A tényadat is remek szó, a fontoskodó embereket akár ezzel az egyetlen szóval is lehet jellemezni.
De az már igencsak zavar, ha epegörcs végett mennek a kórházba. És zavarnak a durva helyesírási hibák is. Az iskolában járó gyerekek is. És nagyon zavarnak a felemás írású szavak! Például a pedicűr, a discó, a disk joké, a bébishop meg effélék. De nem a szavak, csak az írásuk.
Ízlelgetem a leírt példáitokat, magam is keresgéltem, de egyre erősebb a megggyőződésem, hogy egy szóra sem tudom azt mondani, hogy igazán ronda...
Miért szerintem ez tök jó szó.
Gyerekkorom monarchisztikus meséi jutnak róla eszembe, ahol a király mellett mindig ott van a kancellár, meg a hoppmester. :-)
> Szerintem lehet találni elép példát a hasonló rövidülésre
Egy pár példa szabad asszociálatlan sorrendben:
találom > talán > tán
miért > mért > mer ~ mér'
köszönöm > kösz
jó napot > napot > 'pot
hála Istennek > hálistennek
bizony Isten > bizisten
hiszen > hisz'
az (névelő) > a (névelő)
viszontlátásra > viszlát
török ağaçï > ács
régi belen, belől, bele stb. > -ben, -ből, -be ragok
Érdekes: a nem tom alakot már Szenczi Molnár Albert is leírta az 1600-as évek elején, mint jelenséget, s máig része kb. ugyanolyan stílusértékben a magyar nyelvnek: Szegény Sorvadt Albert.
Nem gondolod, hogy felelőtlen általánosítás két, jól körülhatárolható társadalmi közegbe tartozó ember beszélgetése alapján "hétköznapi nyelvünk sorvadására, elszegényesedésére" következtetni.
Te is így beszélsz?
Köteleznek rá, hogy így beszélj?
Ők beszzélnek így, az ő nyelvük sorvad stb.
Én nem szoktam így beszélni, nem is szeretnék, és az ÉN BESZÉDEM IS RÉSZE HÉTKÖZNAPI NTELVÜNKNEK, amely nem ezegényedik, nem sorvad. Maximum azoké az embereké, akiket hallgattál
Amit leírtál, arra csak egyet lehet mondani: van ilyen is. És volt mindig, csak nem szokás leírni, és verba volant. Különben a dolog stilisztikailag tökéletes: a tartalom és a forma egysége.
Kis Ádám
PS. Azt sem hiszem, hogy jó megoldás lenne például rájuk szólni.
Á
Két (többé-kevésbé értelmes) párbeszéd szerepel itt, mindkettő tulajdonképpen szóról szóra azonos, kivéve annyiban, hogy az egyik (az első) egyetlenegy szónak (a szlengben használatos, egyébként meglehetősen durva töltelékszónak) nem kevesebb, mint tizenhárom féle alakjából tevődik össze. A második az elsőnek - úgyszólván - fordítása.
Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyt a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú között a következő párbeszéd alakul ki:
- Baszod, mi?
- Á!
- Át akarsz baszni, mi?
- Ne basztass már! Basznám, baszod, de rábasztam: baszik baszni, baszd meg!
- Ez bebaszott! Ezt kibaszottul elbasztam! Bassza meg!
------------
- Lefeküdtél vele, mi?
- Á!
- Becsapsz, mi?
- Ne kínozz! Szívesen magamévá tenném, elhiheted, de kudarcot vallottam: nem hajlandó szeretkezni, az ördög vinné el!
- Ez aztán a váratlan fordulat! Ugyancsak alaposan melléfogtam! A fene egye meg!
------------
Nem vitás, a kis példa rendkívül élesen világít rá hétköznapi nyelvünk sorvadására, elszegényesedésére. Ugyanakkor nem tudok szabadulni egyfajta torz büszkeségtől sem: Lám, még nyomorában is milyen kifejező, milyen hajlékony a nyelvünk! Nem ismerek egyetlen nyelvet sem, amely ehhez hasonló bravúrra lenne képes: ugyanannak az alapszónak pusztán tizenhárom féle ismétlésével (többé-kevésbé) értelmes mondat alakítható ki!
Külön fel szeretném hívni a figyelmet a "baszik baszni" fordulat rendkívüli fínomságára. Ha például felcseréljük a szórendet, menten micsoda merőben más értelmet nyer a kifejezés! ("Baszik baszni" = "Nem hajlandó szeretkezni", de "Baszni baszik" = "Nemi életet él ugyan... " [és úgy folytatódhatna például: "... csak épp nem énvelem"] Micsoda különbség!)