faszt se írnak a rairól. egyszer volt egy cikk a khaled-taha-faudel albumról, meg egy taha recenzió. általábvan érdektelen afrikai hülyeségekről, meg cimbalmos barmokról írnak.
Hát, nem tudom, elmentem most az nme.com-ra és találomra idemásoltam a legfelső kritikát.
Nem éppen vicces, távolról sem irodalmi (mondjuk én ezt nem is várom el egy popkritikától), és persze tele van hasonlítgatásokkal.
Biztosan ez a kivétel :-)
Squire, John : Time Changes Everything
As a '90s Zeus of riffs, John Squire needed to come up with something bold and firey after the slide from grace that was late phase dischordant Stone Roses and any phase Seahorses. For two years he has been clositered in his Peak District house, working at first with Verve bassist Simon Jones. Seasons's turned, Jones left and nothing emerged. Doubts were (again) cast over the health of Squire's muse.
And then, from out of the mist comes a voice. 'Time Changes Everything' opens with the dipping, golden chords and burnished strings of 'Joe Louis' and suddenly there's a brash, guttural and distinctly North Western vocal elbowing in, talking of climbing mountains, and the inner psyche of boxers. Who is this pushy, sarcy, past-caring singer, sounding like a literate glam rocker with a Lennon fixation? Thats the thing with Squire's new record. It's actually his debut.
Without his frontmen, forced to come out behind the old act of flash fretwork, Keef shapes and cryptic murmuring, Squire has to declare himself on his first solo set. The good news is that the encounter with the inner John (up front in the mix over contributions from new band Andy Treacey, Jonathan White and John Ellis) is a joyous affair.
Squire's chosen singing tone will be familiar to anyone with decent Lennon and Dylan collections but, hey, it works, and the songs gleam with concision, melody and a lyrical acuity which make this cearly his best work since the Roses debut.
'I Miss You' rolls along with the gilded blues swagger of an Anglicised Tom Petty. The hints of country segue into endearing rocked up jug-of-ale folk waltz 'Shine A Light', before the Dylan-ism creeps forth again for the wordy troubadour ballad which provides the album's title. Croakily meditating on death in 'Welcome To The Valley' or depicting the Roses as naively optimistic Byrds'n'Pistols loving minstrels in '15 Days', Squire is oddly convincing. On 'Transtatlantic Near Death Experience' he pulls off the poet/sage act with elan, and on stand out track 'All I Really Want', he attains the impossible, somehow avoiding double pastiche while uniting a bedraggled Stones-y lurch with a humanistic, Lennon-esque protest lyric.
It's rumoured that Squire toyed with a lo-fi Beck approach and then did a u-turn. Thank the Lord. Instead he's made a brazen, heartwarming, classic '70s bardic rock album, spirited enough to compete with and instruct the Ashcrofts and Gallaghers. Introducing John Squire, folks: look for someone in cowboy boots and little round glasses. (8)
imádom Picurt, mint embert, de ő sem az újságírás csúcsa, modorosan trendi a szövege. Miért van az, hogy az itthon megasznob körökben lesajnált nme.com-on elolvasok egy kritikát, háromszor hangosan felnevetek (amellett hogy szakmailag profi, és nem rág semmit se a számba)? Itthon minden zenekritika csak hasonlítgat, irodalmi értékékük zérus
Szerintem ezen az elnevezési dolgon túl kell lépni. Hisz pl. a pop vagy rock szavak vajon mennyire jelölik meg pontosan az adott irányzatot? De hogy egy még szemléletesebb példát mondjak, a komolyzene kifejezés is elfogadott lett, pedig ha jobban belegondolunk a jelentésébe, igazából egy marhaság. Szóval a lényeg az, hogy ennek az irányzatnak is kellett valamilyen nevet adni, amiről mindenki tudja, hogy mit takar nagyjából és kár elemezni.
Szerintem mindenkinek tele volt a toke regota a MLT heti rendszeressegu vilagzenei ajanloival, foleg, hogy ki vesz heti egy CD-t csak vilagzeneert? De a PP Szinpad a szigeten igenis eleg jo bizonyitek arra, hogy sokan hallgatnak ilyen zenet.
Csak nem kellene teljesen elfeledkezni arrol, hogy pl. a Picur aka dj minek aka Barotanyi Zoltan milyen regota nyomja a lemezkritikakat.
En szemely szerint orulok, hogy szinte nincs rockról (se britpoprol)szó a Narancsban. Mert sznob vagyok, na.
Vagy nem azert. Azert, mert a legtobb zenei iranyzat teljesen onfenntarto, mig az underground elektronikus zene, vagy a vilagzene nem az. Van Bravo, Wan2, Metal Hammer etc, tessek azt venni.
A dZihan & Kamienrol viszont mas lapban nemigen olvastam volna kritikat. Tehat, legyetek belatoak. Ha lehet.
Jaja, gitárszólókkal nagyon rég nem lehet villogni... Volt egypár ügyes ember a 70-es években, ők eljátszották amit lehetett, nem is érdemes azt feszegetni. Manapság a szólók nélküli rogzene a "divat".
Nekem az a bajom a MN rovatvezetőivel, hogy nincs fülük ahhoz, amit csinálnak, és jobb híján a sznobságuk élteti őket, meg még más. Pl. nem olvastam egyetlen darab Ghymes-recenziót sem, Makámot igen, de csak a Kolinda okán, ami trendi, meg jól lehetett önfényezni a Kolinda-válogatással, ugye... Pl. a rai olyan kellemesen felvállaható, mert senki sem ért hozzá, ergo mlt azt ír, amit akar. Az az ember különben is egy seggfej.
nem feltétlenül. egy sor esetben egyszerűen olyan popzene, aminek európai füllel hallgatva van egy kis lokális íze. de a fene tudja, lehet, hogy burundiból hallgatva egy angol zenének is vannak olyan lokáslis felhangjai, amit mi nem veszünk észre.
attól függ, hogy hol húzzuk meg az elektronikus zene határait. ha az arctalan drum'n'bassgaragebreakanddownbeat meg fene tudja, milyen mezőnyt vesszük alapul, akkor szőrösnek tökéletesen igaza van. viszont ha pl. a clinic vagy a broadcast is elektronikus zenének minősül, akkor nem egészen.
de ez az istenítése az elektronikus zenének a részedről valóban túlzás.
"Unásig ismert gitárriffek"??
Attól függ ki penget! Ha a bivalybasznádi trash metal zenekar, akkor igazad van, de ha maga David Bowie (pedid tényleg nem nagy virtuóz) akkor nincs. A fazon és a privát történelem a hátad megett kúllá tesz, mégha gitározol is. A megoldás: minden zenésznek tessék szépen David Bowie-nak lenni vagy pedig szögre akasztani a lantot, más alternatíva nem létezik,...illetve mégis.
A közröhejjé válás.
az electroclash sem új igazán... de attól még szeretjük, ugye?
és teszünk róla, hogy ne haljon el. viszont a DJ kultusz sorvadása örvendetes jelenség, meg az is, hogy sorban zárnak be angliában a megaklubok, itt volt már az ideje!
ja bazeg tisztára geil, szerintem tutira csaj, biztos andrea valójában, csak tele van ilyen hülye komplexusokkal, és szégyelli... queens of the stone age, na hiszen...
tényleg falra mászok ettől a kategóriától. egy csomó előadó milliós példányszámban ad el lemezeket, és próbálnak belőle valami underground harcost csinálni. én nem hallgatok folkot, viszont szeretek egy csomó nem európai popzenét.
"faszomat világzene, egyszerűen pl. nem angol-szász alapú popzene"
-ez a szentencia nagyon ott van:)) azért fáj a Narancs hozzáállása, mert ez nem volt így mindig.1994-1997 között kizárólag a zenei rovat miatt olvastam a lapot, akkor a world music kb.10%-át tette ki a rovatnak, ha volt egyáltalán.
Még maga az elnevezés is csak születőben volt... ejh, azok a régi szép idők!
