Akik nem pártfüggetlenek azok nem is becsülni valók?
Speciel tegnap és ma a Scientólogiai Egyház jónéhány tagjával dolgoztam együtt (Önkéntes lelkészek)
Őket hova teszed?
Becsülendők vagy nem becsülendők.
Szólj, ha megtalálod a topikban azt a részt ahol Orbánhoz kötöttem a negatív megnyílvánulásokat az árvizzel kapcsolatban.
Azok az önkéntesek akik valóban ott voltak talán joggal kovácsolnak maguknak erkölcsi fölényt azokkal szemben akiknek -bár megtehették volna- eszük ágában sem volt még saját portájuk előtt sem segíteni.
Tisztellek, hogy ott voltál,
ott vagy,
de ebből ne kalapálj erkölcsi fölényt.
Mindig vannak akik lopják a másét,
Nem pénzre gondoltam.
Látod ott vannak a lumpen elemek.
És nem kell Orbán Viktorhoz kötni őket.
Pedig szeretnéd.
Hajnali 4 órakor.
Katasztrófatúristaként?
Mert azokkal tele volt a csizmánk.
Meg azokkal is akik a házukból figyelték, hogyan küzdünk a Rómain a vizzel, meg azokkal is akik a Mátyás király utcai kocsmában, alig 100 méterre tőlünk a poharaikat emelgették a lapát és zsák helyett.
Hajnali 4 órakkor.
http://www.orbanviktor.hu/index2.html
jó egy kicsit emlékezni:
Csaroda, 2002. július 20.
"Orbán Viktor ünnepi beszédében elmondta, hogy már harmadszor látogatott Csarodára, de ez az első olyan alkalom, amikor nem valamilyen baj miatt kellett jönnie, hanem egy örömteli esemény indokolta útját. Fölidézte első látogatását, amikor a hatalmas árvíz miatt kötésig álltak a vízben és ládákon jártak az utcán. Akkor azzal próbálta bátorítani a polgármestert, hogy a rogyadozó épületek helyébe az ország közös összefogással faluházat épít. Abban maradtak, hogy ha ez megvalósul, akkor újra találkoznak az új faluközpont épületei között. Ez most megtörtént, ezért Orbán Viktor köszönetet mondott az újjáépítésben résztvevőknek."
60 milliárd forintot költöttek az újjáépítésre
Másodjára tavaly nyáron látogatott Csarodára a miniszterelnök, amikor kiderült, hogy az árvízkár jóval nagyobb a korábban vártnál. A faluban tartott kihelyezett kormányülésen jelentették be, hogy a polgári kormány tíz milliárd forinttal növelte az újjáépítési keretet, így összesen mintegy hatvan milliárd forint beruházás érkezett a Bereg térségébe. Az árvíz 2870 lakóépület károsított meg, - ezeket vagy újjáépítették, vagy kijavították. Emellett 347 belvízi csatornát építettek újjá és 6566 gazdán segítettek.
A csarodaiak új faluközpontjukban
A magyar vállalkozók ügye sorskérdés
Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a Bereg újjáépítése nemcsak gyorsasága miatt volt rendhagyó, hanem amiatt is, hogy itt sikerült valóra váltani azt a meggyőződést, hogy a magyarok fővállalkozók lehessenek a saját hazájukban. Hangsúlyozta: a jövőben is fontos lenne a magyar vállalkozások központi támogatása, ugyanis 2,5 millió embernek adnak munkát. "Ezért a magyar vállalkozók ügye mindannyiunk közös sorskérdése" - szögezte le Orbán Viktor, aki az Egri Csillagokból a vár kapitányának mondatait idézte: "A vár erőssége nem a falakban, hanem a védők lelkében van" - majd hozzáfűzte: "Egy ország fogott össze Bereg érdekében. Az újjáépítés tanulságait megvonva elmondhatjuk, hogy Csarodán, egész Beregben és Magyarországon is hazánk jobbik énje kerekedett felül."
"nem is kell az összeget nézni, elegendő, ha a kb 100 km meépitzett gátra, és a csaknem 3000 újjáépitett ill megjavitott gyönyörű házra gondolsz! (A Horn időben 5 km sem épült!)"
Meg az Antall- Boross idoben sem,meg elotte sem,mert a 70-es nagy arviz utani alsotiszavideki gatepitesek es a szegedi tamfal ujjaepitese utan egy nagyon hosszu aszalyos idoszak jott es a kormanyok tologattak ezt a dolgot maguk elott. Az Orban kormany is pont ezt tette volna ha eppen nem naluk utott volna be az a nagy arviz eppen kormanyzasuk elejen. Ugyhogy nem azert epitettek ,mert mas lett volna a hozzaallasuk ,hanem azert merta nyakukba szakadt egy nagy aradasos ev.
nem is kell az összeget nézni, elegendő, ha a kb 100 km meépitzett gátra, és a csaknem 3000 újjáépitett ill megjavitott gyönyörű házra gondolsz! (A Horn időben 5 km sem épült!)
T. kutató!
Azért én kíváncsi lennék hogy az Orbán kormány által kijelölt, leírniissok pénzből mennyi is jutott biztosan az árvízvédelemre?
Talán most a költségek csökkenésében az is szerepet kaphat hogy nem 50-70 km-ről hanem a töltéshez legközelebbi homokbányából hozzák az anyagot?
"Ebből az alapból 150 millió forintot elkülönítettek a rendkívüli esőzések által Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében okozott károk elsődleges következményeinek enyhítésére, illetve a helyreállításra."
A 150 millió az az eddig elkülönített pénz, a felmérések még folynak:
"Kiss Elemér elmondta azt is, hogy az agráriumban bekövetkezett károktól kezdve a használhatatlan lakóingatlanokig az érintett tárcák teljes körű felmérést készítenek, s a támogatás módjáról és mértékéről előreláthatólag augusztus 30-i ülésén dönt a kormány."
ui.: PéterKÉM meg villafelújítás szintjén én nem vitázok, annyi időm nincs.
"A volt miniszter kevesellte a Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei árvízkárokra szánt 150 millió forintot, mert a károk összege ennél nagyobb, és - mint megjegyezte - "ennyi pénzt felajánlani álszent, mondhatni cinikus dolog". "
NB PéterKÉM villa-felújitása, 100 millióba került!
AZ 50 millió csak a ma reggel kitelepitettek 10 napi élelmezésére, lakhatására elegendő, az Orbán kormány által adottak alapján (napi 600 Ft étkezés, fejenként, 20 eFt átmeneti lakás/fő) Mi lesz a többiekkel?
Ha ugyaazt megteszi a mostani kormány, amit az Orbán kormány tett az árvizkárosultakért, elismerem a munkáját! Kevesebb nem elfogadható!
Nem,a szükség MOST van, Fónagy szerint. 3.szor már nem akarom beidézni, hogy olcsóbb most többet biztositani a védekezésre! A most adott 500 millió csak egy tűzijátékra (azaz, arra elég, hogy úgy látszon, mintha tettek volna valamit... (A sors fintora, hogy a tűzijátéra is kb ennyit biztositanak, pedig..)