1. a Kuncze-szadesz nem egyesül a maszoppal, nem hülyék, amikor biztos szavazó bázis-magjuk van.
2. a jobboldal centralizálása Orbánon múlik: a Fidesszel (átveszi az elnökséget) vagy a Hajrá Magyarország! mozgalommal indít. Az mdf pártként nulla, néhány arcból áll: egy nem orbáni különutas politikával kimúlnak.
2. forduló ott kell, ahol kevesen szavaztak az elsőben. Most is így van (jól).
1994: a szadesz lepaktálását nem gondoltam volna.
1998: a második forduló előtt már reménykedtünk a maszop-szadesz buktában, ez értelem szerűen, egy jobbos koalát jelentett: ha kell, a tOrgyánnal is.
2002: a miép kívülről támogatta volna a kormányunkat, megfelelő "ellentételezésért".
kár, hogy a szadeszt nem lehet levakarni a maszopról, nem mintha szimpatikusabbak lennének, de kormányzati tényezők maradtak és maradnak. Kunczéék ocsmányak - velük nem is, de hosszabb távon egy polgári-liberális kormányzás hitelesebb lehet ennél szoclibnél! (a mi "szocijaink nem változnak -múmiák)
1. baloldali integráció következik be (Kis Jánosék kilépéséve ez fel isgyorsul, és úgy hallom, még lesznek más kilépők is)
2. a túlcentralizált jobboldal széttöredezése , elsősorban jobbközépre Dávid, Orbán vagy Orbán + Dávid) és radikálisokra, mindez a MIÉP végső kiszoritása és bázisának felszivása mellett.
A tortenelemben mar annyian szerettek volna atmenni hofeherbe, de soha nem sikerult nekik.
A tisztakat, hofehereket a hivatasosan politizalok kozott keresni, naivitas.
Kepzelegni rola lehet.
Es abban egyetertek, hogy "A Fidesz mara nehany kerdesben megoregedett, leharcolodott es besarozodott....", es, hogy " a bizalmi emberek erkolcsi nivellalodasa ...." jellemzi oket. :(
a listák kurtítása jó gondolat,
2 fordulóra, viszont, szükség van, a választók nem szeretik a bianco csekket: tudni akarjuk, hogy a pártom kivel akar koalát kötni. A részvételi arányról , egy párt túlnyeréséről nem is beszélve![A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
Az országos listán megszerezhető helyek számát 5-ben, a területi listán megszerezhetőket 3-ban lehetne maximálni pártonként. Itt egyből megtakarítanánk a képviselői helyek több, mint 1/3-át. De adott esetben el is lehet törölni az egész listást rendszert.
A másik /kevésbé rokonszenves, de lehetséges/ megoldás: az egyéni körzetek eltörlése, és csak listás választás.
Én javasolnám még az egyfordulós rendszert is, hogy ne a választásokat manipulálják visszaléptetésekkel, hanem a választás után kössék meg az alkukat. Ezt legitimebb megoldásnak érzem, mert legitim erők alkudoznak, a választások előtt viszont olyanok, akik még nem is kaptak semmiféle felhatalmazást.
Nem a demokrácia kórképe ez, hanem a magyar választási rendszernek a kórképe!, a listáknak az egyenes következménye.
Eddig minden választáson minden párt telirakta korrupt, hazug, csaló köpönyegforgató haverokkal a listáit akiket soha sehol egyetlen választási körzetben meg nem választottak volna. Ezzel biztosítva számukra a szabad lopást.
Ezek a listás korrupt, csaló hazug képviselők pedig a hatalom éveiben amortizálták az illető pártot.
Ez történt KIVÉTEL NÉLKÜL MINDEN PÁRTTAL Az ország szempontjából létfontosságú lenne egy valódi (mint az angol vagy francia)közvetlen választási rendszer kidolgozása, ahol semmilyen listáról szó sem lehet és képviselő csak olyan ember lehessen aki igenis személyesen élvezi a választók ( és nem a listás haverok bizalmát. Magyarúl aki egyéni választó körzetben képes töbséget szerezni.
Sajnos ennek az esélye jelenleg abszolut nulla mert ugye akkor a korrupt, hazug, csaló köpönyegforgató haverokkal mi lesz!!!
Igen, igazad van.
Pont ezért mondom, keresd az életed értelmét. Találd meg benne az egyedül számodra üdvözítő örömöt.
Ha az nem más, mint egy napilap, azt se szégyelld!
A történet most már nem a parlamentrők szól.A pártvezetők nem teszik jól a dolgukat. A propaganda nem vált be. Túl sok engedményt tettünk. Akik funkciót kaptak, elkényelmesedtek a jóvilágban. Jöjjenek hát a romlatlan, radikális fiatalok.
Mondta Mao, és megindította a Nagy Proletár Kulturális Forradalmat.
Úgy értem, fenét szidja a MN Orbánt. Ez Orbán új irányvonala.
Nem akarlak elkeseríteni, de ebben a cikkben semmi őszinte és semmi szembenézés nincsen. A "jobboldal" vezetőgarnitúrája szarban van. Nem a választási vereség miatt önmagában, hanem mert tudható mi minden tör lassan, de biztosan a felszínre. A szarban lehet a sorokat zárni, de lehet előzni próbálni is. A cikkíró az előzést választotta. Maga a cikk pocsék magyarsággal összelapátol féligazságok és teljes hazugságok zagyvaléka.
nem szabad ellőni a muníciót kis vadra (pl. mtv elbocsájtások, stb), majd a báli szezonban, ha jön a László Csomag - addigra elfogy a 19000Ft -, majd megdobálunk 100000 hógolyóval[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
2002. az osztogatás éve, ezért nehéz lesz fogást találni a baloldlon őszzel. A helyhatósági választásokon csak a dac tarthat voksokat a jobb oldalon.
2004-5. ha meg lesznek a csatlakozás veszetsei, akkor jöhet a Hajrá Magyarország, addig takarék lángon fog égni Viktor.
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n] A fidesznek pedig el kellene szeretni - az általam sokszor megköpködött - szadeszt a maszoptól, tekintet nélkül a nivellálódó mdf-re.
Azt, hogy egyáltalán lehet-é még mozgósítani valólyában a magyar társadalmat ennek a szedett-vedett és igen demagóg lyobbnak és nem csak kicsiny nagyon hangos csoportocskáit, az csupán a mostani kormányon múlik.
Ennek a társadalomnak zömében nincsenek meg az anyagi alapjai, hogy magát konzervatív úrnak tuggya képzelni.
No a szerző nem is ezt kivánja eröltetni, hanem erösen a szél felé kivánkozik az elgondolásának súlypontja.
Mivel nálunk még nincsenek meg a mértéktelen migráció hatásai, nem fog számottevő bázisra lelni.
Mostanság meg még a kommenistázásnak is bealkonyul, köszönhetik saját maguknak.
Marad még talán némi antiszenitizmus, de a magyar társadlom inkább az élni és élnihagyni nyugalmát szereti ez sem fog hozni döntő áttörést.
Az Antalli keresztény Magyarország sem hoz nagy sikert, mert ha a hatalom nem jutalmazza a misén való részvételt, bizony a magyar emberek látogatási kedve nem éri el a 10%-ot.
Akárcsak az átkosban, azt e 12 évben sem nagyon múltuk felül::))
Ide másolom ismét, kedves Probatbicol a diagnózist:
"Demokráciánk kórképe
Mielőtt sorra vennénk a jobboldal választási vereségének okait, a tisztánlátás érdekében rögzítsünk néhány fontos, sarkalatos alapvetést. Számozzuk meg őket gondosan, amolyan Horn Gyulá-san, nehogy összekeveredjenek.
1. A felszínen végbement kormányváltások ellenére 12 éve folyamatosan ugyanaz a marxista gyökerű baloldali elit van hatalmon. A látszat ellenére nincs változás a hatalom tényleges birtoklásában. Egyszer a felszínen, máskor a háttérben meghúzódva soha nem tört meg pozíciója, nem rendült meg kiteljesedett és mély gyökerű gazdasági és szellemi hegemóniája.
2. A felülről létrehozott, mesterségesen életre keltett „rendszerváltás” során az SZDSZ-re hárult volna a váltópárt szerepe úgy, hogy az „apákat” a „fiúk” váltsák le. A jól kiagyalt ördögi kör, a látszat demokráciája véglegesen bezárult, a bilincs örök időkre ránk kattant volna, de a nemzeti érzelmű jobboldal váratlan előretörésével mindez meghiúsult. Ma a baloldal három pártja (már a különállás látszatára sem adva) racionális kényszerűségből egyesült.
3. A kommunista utódpárt az újkori demokratikus választásokon mindvégig csak az SZDSZ hathatós támogatásával őrizhette meg vezető pozícióit, maradhatott és kerülhetett ismételten nyílt színi hatalomra. A szabad demokraták ezért a kegyetlen szerepvállalásukért ma a polgárosodásért küzdő Magyarország legkiérdemesültebb árulói és ellenségei lettek. Konzerválták hazánkban a kommunista nómenklatúrát, az elnyomó ügynökhálózat érinthetetlenségét, a múlt lidérces kísérteteinek ismételt színrelépését.
4. A magyar polgári demokrácia kiteljesedésének másik letagadhatatlan akadálya az ügynökök által kézivezérelt, totális hazugságokra épülő balliberális média drasztikus erőfölénye. A magyar történelemben (az ötvenes évek sztálinista időszakát leszámítva) soha nem volt ilyen mértékben és arányban szemérmetlenül manipulálva a nyilvános közbeszéd.
5. A jelenlegi, lappangó kommunista restauráció politikai, erkölcsi, legitimizációs válságot eredményezett, amely jól láthatóan idővel lopakodó, hatalmi válsággá terebélyesedik. Az ügynöktörvény által eddig altatott mocsok és erkölcsi fertő mára elérte a magába roskadt jobboldal pártjait.
Ha elfogadjuk a fenti megállapítások igazát, úgy rátérhetünk a parlamenti választások sikertelenségének okaira.
A kudarcot két egymásra ható, egymást gerjesztő tényező motiválta. Nevezzük ezeket az egyszerűsítés kedvéért bel- és külpolitikai tényezőknek. Ezek együttese hol felerősítette a polgári kormányzás hibáit és hiányosságait, hol kioltotta és megakadályozta az elért eredmények nyilvánosságra kerülését. Soroljuk fel – helyhiány miatt csak címszavakban –, melyek voltak a választási vereség közvetlen és nyilvánvaló okai!
Az első és legfontosabb megállapítás, hogy a parlamenti versengésben nem az MSZP győzött, hanem a Fidesz veszített. Pártjaink utólagos győzelmi kommunikációja jelenleg teljesen értelmetlen, visszatetszést szül. A Fidesznek elsősorban rossz és elhibázott volt a központosított kampánystratégiája, nem használta ki a polgárok önálló, szabad akaratát, választói mobilitását. Bizalmatlansága néha önteltséggel, túlzott magabiztossággal párosult. Elhibázott, irányt tévesztett kommunikációs stratégiája rossz személyzeti politikával társult, nem a megfelelő emberek kerültek a megfelelő helyekre. Az Orbán Viktor körül hermetikusan lezáró „holdudvar”, a kampánypénzekre bemozdult idegenlégiósok korrupciója, a bizalmi emberek erkölcsi nivellálódása még inkább felerősítette egyes széles társadalmi csoportok megszólításának hiányát, az irányukba megmutatkozó szociális érzéketlenséget. A kulturális terület teljes körű átengedésével még nyomasztóbb lett a jobboldali, polgári média magáramaradottsága. A nemzeti sajtó megteremtésének, kiteljesítésének és megerősítésének elmulasztását még tovább tetézte a közhasznú, polgári értékrendet valló pénzügyi alapok hiánya. A Széchenyi-terv a sikeres középvállalkozókra koncentrált, a megélhetési sikertelenek magukra maradtak. Erős szatellitpárt nélkül a magyar választói rendszerben eleve bukásra voltunk ítélve. Hiba volt a MIÉP és a kisgazdapárt szavazóbázisának ellehetetlenítése, elidegenítése. Kapitális hiba volt a hazai bel- és külügy személyi állományának érintetlenül hagyása. A későn kezdett, miniszterelnököt félrevonó kampány verbális csúcspontja a TF-beszéd, tömegerőben a Kossuth téri erődemonstráció volt. Jelenleg mindkét aktus megismételhetetlen. Hiába tett meg mindent a karizmatikus miniszterelnök, egyedül kevés volt az ereje a fordításhoz. Későn, nagyon későn mozgósította és tüzelte fel saját szavazóbázisát.
Magyarország még romjaiban is a térség vezető gazdasági és kulturális hatalma. Céltudatos, nemzeti érdekeket védelmező......"
Ez igy egy marhaság.
Olvasd csak el még1x.
Egyébként Magyarország nincs romokban, de tényleg a térség egyik jelentős gazdasági és kulturális tényezőlye.
Ha nem is hatalma.
Mi a fene akkor a probléma, mitől is nem nemzeti az a politika aki ezt elérni és tartani tuggya?
Nem csodálom, ha ilyen focerek úgy gondolták, hogy a megyó papirokat nyilvánosságra kell hozni és a Fideszt valagba kell rugni.::)))
A cikk jelentéktelen, nem tud szabadulni a kényszeres szélbehajló, Kerényis rögeszméktől.
A FIDESZ üdvözült tekintettel meredt a jövőbe és közölte, hogy az ősellenségüket SZDSZ-nek hívják.
OVI rendszeresen mesélgeti a törpés viccét a csákánynak az ő hátába vágásáról, amit a mai napig nem tudtam megfejteni, miért lenne ez érvényes Fodor Gáborékra pusztán csak azért, mert ellenvéleményük volt vele szemben, és amiért beléptek az SZDSZ-be lett az egész SZDSZ az ősellen.
Nem tudom megfejteni mi lehetett a probléma, hacsak nem egy gyerekes sértettség hiszen a FIDESZ-t megalakulásakor az SZDSZ ifjúsági szervezeteként tartottuk számon.
Az SZDSZ ha százszor körbetáncolta volna a FIDESZ-t, ők akkor is azt mondták volna, hogy az SZDSZ-el nem, sőt nem, nem soha.
Arról már nem is beszélek, hogy a FIDESZ 98-2002 közti hatalomgyakorlása volt az ami azt mondatta az emberek többségével, hogy nem!!! Állj, ennyi volt, elég volt!
Elég nehezen tudom elképzelni a választások után az SZDSZ fellépését, hogy akkor mégiscsak a FIDESZ-t támogatnánk, velük lépünk koalícióra, menjen minden úgy tovább mint eddig és még minket is tessenek szívesek teljesen kicsinálni.
Az MDF-ben van egy idióta határozat, amire rendkívül büszkén hivatkoznak: Az Országos Gyűlés kimondta, hogy nem léphetünk soha (????) koalícióra az MSZP-vel és az SZDSZ-el. (arról nem beszélnek ilyenkor, hogy ez a határozat vonatkozik-e az önkormányzati koalíciókra, együttműködésekre)
Azon kívül, hogy a magukat politikusnak tartó személyek úgy igyekeznek e szerepre való alkalmasságukat a világ tudomására hozni, hogy naponta többször felrikoltanak: a politika az egzigenciák/a kompromisszumok tudománya, majd hogy az a kukorékolás ne legyen olyan unalmas azt is tudomásunkra hozzák, hogy a politikában soha ne mond azt, hogy soha (ld. a MIÉP eszméitől való elhatárolódással szembeni idegenkedést az MDF és a FIDESZ részéről).
Hova menjen szerencsétlen SZDSZ, ha az MDF úgy érzi ő az 1 százalékos lebegését az SZDSZ-el szembeni politizálásával tudja fenntartani, ami nem kell mondjam mi, szamárság vagy inkább politikai rövidlátás, vakság esatöbbi.
Volt jelzés az MDF felé az elmúlt évben az SZDSZ
részéről, úgy csináltak mint az úrinő akinek tisztességtelen - na nem ajánlatot - célzást tettek.
Én a közélet egyik legnagyobb problémájának azt tartom, hogy a rendszerváltás két legkisebb pártja (MSZP, FIDESZ) hiteti magáról, hogy ő nagy és komoly befolyással rendelkező párt. Úgy is fogalmaznak: a nagyok, meg a nagyok versenye, viaskodása, a két nagy küzdelme.....
Közben a polgári demokrácia mellett a rendszerváltáskor leginkább elkötelezett két erő - az MDF és az SZDSZ - teljesen felmorzsolódik.
Nem hiszem, hogy hiteles emberek felszínre kerülésével, a mai torz politikai viszonyok ne lehetnének megváltoztathatók.
És ennyiben - végkövetkeztetésként - akár egyet is érthetek Molnár Tamással. "Csak" az idáig vezető út és a háttér magyarázatában van köztünk lényeges különbség.
Meggyőződésem, hogy azonnal el kell kezdeni egy hiteles jobboldali erő megszervezését, és mivel itt van a nyakunkon készülni a 2006-os választásokra, talán holnap már késő lesz.
Én nem "sok" embert mondtam.
Az azonban kétségtelen, hogy a két forduló közötti FIDESZ-plakátok riogatásai - pl. "Csomagolok! Bokros." - megtették a hatásukat.
Nem csak bedobott röplapokról beszélek, hanem plakátokról, a mi kerületünkben is.
Ahhoz, hogy valamit elérjünk, sokszor kell ugyanazt elmondani: "nem szavazták meg...."
Szép kis gyűjteményem van, jó lesz összehasonlítani az önkormányzati választások termésével.
De még jobb lenne, ha nem lennének szeptembertől ilyenek.
Üdv.mic.
Szerintem inkább kivár mindenki. Ha Wermer iránt megmarad a kemény mag egy részének bizalma, akkor önpusztító dolog alulról fúrni. És pillanatnyilag szerintem nagyon kevesen tudják pontosan, hogy mennyi maradt ebből a bizalomból...
Lehet, hogy ezt mondták, de túlnyomórészt a Fideszre szavaztak.
Ha mégsem, akkor a minta kiválasztási módszerével van komoly probléma. (Nem igazán értem, miért használja bárki is az "én sok emberrel beszéltem, és ők" kezdetű panelt.) Azt mégsem gondolhatod komolyan, hogy mintegy 2 millió ember tartozik a Fidesz gazdasági holdudvarához...
Akikkel én beszéltem,valamennyien úgy gondolták, hogy a FIDESZ-nek bizony jól jönne az ellenzéki- pardon, kisebbségi - státus, mert magukon kívül senkit és semmit nem látnak.
Persze ők nem tartoztak a FIDFESZ gazdasági holdudvarához, idős emberek voltak, akik hittek abban, hogy a "fiatalok majd jobban fogják csinálni" .
Üdv:mic.
Április 7-én 19:30-ig úgy tűnt, hogy tökéletes volt a kampány.
Már menet közben butaságnak tűnt mondjuk a helyi kampányolás szinte teljes tiltása, sokan fintorogtak a kampánypénzek centralizálásán is, de érdemben senki nem tudott belekötni a Happy End-be, mert a külső és belső felmérések érdemi Fidesz-előnyt mutattak.
Soha nem fogjuk megtudni, hogy pontos mérések esetén mit csinált volna Wermer stábja...
Az adatok ezzel szemben azt mutatják, hogy a 98-as Fidesz-szavazók túlnyomó többsége 2002-ben is a Fideszre adta voksát. Esetleges csalódás ide vagy oda.